Majláth Béla (szerk.): Gróf Széchenyi István munkái 4. Levelei 2. (Budapest, 1890)

Előszó

ELŐSZÓ. Széchenyi István gróf leveleinek összegyűjtött­­­csoportjából, inie kezébe adjuk az olvasóközönségnek a második kötetet. Levelek, melyek az uj Magyarország szellemi, társadalmi, politikai és állam-életének átalakulásában a h­arminczas éveket jellemzik. Azon korból írott leve­lü­k, melyben Széchenyi, a regeneratio szellemi mun­kájában, eszméinek megvalósítására tevékenységét a legmagasabb fokig hatványozza, s elért sikerei­­t, babér koszorúval homlokán, a hazafiak kitüntető elis­merésének jeleivel elhalmozva, a nép szivében, a nemzet erkölcsi érzetében piedestáljának tetőpontjára helyezi. Levelek, melyek habár Széchenyinek belső életét, tetteinek rugóit, szellemének alkotó erejét­ tükrözik is vissza, nagyságának kisugárzó fénye megvilágítja a közeseményeket, a politikai, társadalmi irányeszmék minden jelentősebb mozzanatait, a küzdelmet, a vezér­­szereplők kiválóbb egyéniségeit is. Váljon hol keressük indító okait Széchenyi lázas tevékenységének? hol keressük a mozgató erőt, mely mindenkor és mindenütt kitörő hazafiságát folytonos munkálkodásra sarkalja? s avval leveleiben minden l­épten-nyomot­­ t­alá­lkozunk.

Next