Verhovay Gyula: Az álarcz korszaka (Budapest, 1889)
A betü öl
selyemmel, rongyokkal, csepűvel, parókával álarczozott világot; az íróasztal ellenben a teremtés önálló világát jelenti, mely merészségében sokszor át akarja ölelni az egész mindenséget és sokszor megráz tollszárával birodalmakat. Innen az a kéj, melyet csak az érez igazán, ki saját szellemének első rügyeit nyomtatásban látva, örök búcsút mond minden más hivatásnak és rabja lesz az egész lényét átdelejező írási, szenvedélynek. Ez a betű kéje. Ittam belőle eleget. Szenvedtem érte sokat, nagyon sokat. Szabadulni akartam tőle. Nem tudok, nem lehet. Hiszek a boszorkányságban, a betű boszorkányságában, melyet a legnagyobb, legismeretlenebb, legtitkosabb erő, a lélek igazgat. Hiszek e boszorkányság által keltett fúriákban, melyek egyszer végigseprűzik az akaratot, hogy ne szunyadjon, másszor mint lidérczek szállják meg és azt csikorogják: a tollat, a tollat! Itt van megint a kezemben. Első érintésénél végig rezeg emlékezetem búrjain, amit csak érette szenvedtem. Megnyílnak a sebek, melyeket érette kaptam. Megjeleli első ifjúságom sebe, mikor a szegény emberek szegény gyermeke megragadja a tollat és nem nézi, hogy a kiért síkra száll, talán meg sem érdemli a védelmet, nem nézi, hogy a kit érte megtámad, helyzetében igen hatalmas: a toll ösztökélő szenvedélye, ez a láva, mely tüzet hány, mihelyt igazságtalanságot érez, megiatja vele az első éves jogászszal a támadást a jogakadémia igazgatója ellen, és a védelmet az izraelita vallású jogtanuló mellett. Előttem ma is a jelenet. Az izraelitát sértegeti előkelő jogásztársa a tanteremben. Ez tiltakozik a sértegetés ellen. Válaszul arczul ütik. Elégtételt kér. Az igazgató nem ad. Elnézzem-e, ne nézzem-e? Helyzetem azt súgja: igen, tollam azt súgja: nem. Abban az érdekem, ebben a vérem, a lelkem, az igazság dolgoznak. Megírom. Az igazgató most már ad valamilyen elégtételt. Engem az iskolaszék elé czitálnak. Követelik igazítsam helyre a „Pesti Naplóban“ megjelent közleményemet. Ez az izsóp, mely az igazgatónak a mosakodásához szükséges. Tollam azt súgja: szenvedj értem, de ne mocskolj be hazugsággal. Én nem vontam vissza. Kicsaptak, kicsengettek. Miért ? Mert védtem a zsidó fiúban a megtámadott jogot.