Zichy Antal (szerk.): Gróf Széchenyi István külföldi úti rajzai és följegyzései - Széchenyi István munkái 5. (Budapest, 1890)
Előszó
ELŐSZÓ. L'un i vers est une espece de livre dönt on n’a lu que la premiere page quand on n’a vu que son pays. — Je liaissais ma patrie; toutes les impertinences des peuples divers, parmi lesquels j’ai vécu, m’ont reconcilié avec eile. Széchenyi nem legutolsó érdeme, hogy a külföldi utazások divatját meghonosította nálunk. Egy lépéssel több volt ez arra, mihez különben még sok idő kivántatott, hogy az európai nemzetek nagy családjába mi magyarok is beléphessünk s számot tegyünk ottan. Közelebb hozta a «művelt» külföldet a «félvad» Magyarországhoz, s a korlátoltságában boldog hun ivadékot a Nyűgöt küzdő messzelátó fiaihoz. Sok előítéletnek kelle e közben romba dőlnie; sok rég ápolt csalódásnak szétfoszlania; sok, mélyen szunnyadott vágynak fölébrednie. A ki idegen nyelvet nem tud, az saját nyelvét sem érti, — mondja a cosmopolita Németország legnémetebb írója: Göthe. S aki idegen országot nem látott, az saját hazáját sem ismerheti, sem eléggé nem szeretheti. Értem: egy művelt emberhez illő belátással, öntudatosságai; nem az állati ösztön, a majomszeretet durvaságával. Az ősapáinktól öröklött híres mondásnak: «Extra Hungáriám non est vita», melylyel az újkor sugáraival eltelt ifjú Széchenyi merészen és határozottan szembeszállott, ma már kevés híve van közöttünk. Akkor is már sokan a kétértelmű: «si est vita non est ita», toldással egészítették ki azt. Mekkorát fordult azóta a koczka! Még se merte volna megálmodni. Az, akit nemzetünk újjászülőjének szeretünk nevez-SZÉCHENYYI ISTVÁN KÜLFÖLDI UTAZÁSAI.