Szádeczky Lajos: Báthori Zsigmondné Mária Krisztierna (Budapest, 1883)
I. A lakodalom
BÁTHOUT ZSIGMONDNÉ. B De a politikai érdekek szava nem fojthatta el az anyai szív hő szeretetét, az a rideg politika úgy is megkövetelte már eddig is Mária főherczegnőtől áldozatát, midőn egyik leányát Annát kiragadta ölelő karjaiból, hogy általa Lengyelországot, melynek királynéjává lön, közelebb hozza a birodalomhoz. Most még ő is, a lengyel királyné, szót emelt édesanyjánál, hogy ne áldozza fel testvérét, ne adja Báthori Zsigmondnak. Valóban Mária főherczegnő sehogy sem tudott belenyugodni, hogy kelljen neki »olyan kedves és engedelmes gyermeket« egy oly távoli veszélyes országba elbocsátani, — a lengyel királyné is határozottan ellene volt e házasságnak; de az édesanya és testvér kérő szavai nem juthattak a császár pánczélozott szívéhez s végtére is hozzá kellett szokniok a gondolathoz, hogy a politikai érdekek kérlelhetetlen parancsával szemben az anyai és testvéri szív magába fojtsa sóhaját. Ahoz azonban szilárdan ragaszkodott az özvegy főherczegnő, hogy leányai között választást nem enged: vegyék azt a melyiket adják, nem tanácsos szokásba hozni, hogy a főherczegnők között válogassanak. Ez felelet volt a császárnak, de felelet volt egyszersmind Zsigmondnak is, aki már előbb (1594. őszén) kérte a főherczegnőt, küldené el neki két idősebb leányának arczképét, hogy választhasson közöttük, amit akkor a főherczegnő azzal ütött el, hogy a császár híve és tudta nélkül kérését nem teljesítheti. De most a császár-király közbelépése által egyengetve volt az út az erdélyi követség előtt Prágából Gráczba. A főherczegnő nem minden aggály nélkül nézett a követség érkezése elébe. Az udvarhoz, különösen az egyik titkostanácsoshoz Rumpfhoz írott leveleiben mindig van mivel tépelődnie. Ellenére van, hogy az erdélyi követek mindannyian Gráczba menjenek, mert sokba kerül illő ellátásuk, elég volna, ha csak az előbbkelőek jelennének meg ott. Majd a lakodalomra kitűzendő rövid terminus ellen kel ki, mert az erdélyiek Szent-György napra szerették volna tenni a lakodalmat. Leánya nincs felkészítve, illő ruhája sincs, nemhogy egyebe volna készen s a mi legfőbb, nincs egyetlen egy asszonyszemély sem az udvarnál, a ki vele mehetne. Úgy látszik, Mária főherczegnő eleinte úgy gondolkozott, hogy ha a roszát nem távoztathatja is el végkép, legalább elodázza ameddig lehet. Csak nem barátkozhatott meg a gondolattal, hogy leányát egy távol veszélyes országba küldje, hová azelőtt még osztrák főherczegnő be nem tette lábát, bántotta az is, hogy leánya felől, mint valami hitvány árú felől úgy rendelkeznek s úgy akarják küldeni »mint valami rosz személyt.« Felizgatott phantásiája bizonyára méginkább nagyítva látott mindent. Erdélynek történeti okokból nem lehetett valami jó híre az udvarnál, Báthori Zsigmondnak magának sem különben. Mária főherczegnő