Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben 4. (Pest, 1839)
Békés vármegye
4 BÉKÉS VÍRMEGYE, de néha nyárban a’ meleg, tájén a’ hideg kiállhatatlan; az erőszakos szelek, zivatarok gyakoriak. Levegője a’ mocsárok körűl nem igen egészséges. Fő uralkodó nyavalya a’ köznép közt a’ pokolvar (carbunculus). 4. §. Folyóvizek. A* Fekete Köröt, Anttól Dobozig 9 mintegy 2 mfdnyi hosszúságra határt von Bihar és Békás közt, Dobozon túl egészen a’ megyében folyik, ’s Békásnál az Arad vármegyéből jövő, Vám, Gyula határait mosó Fejér Köröttel egyesül. A’ Sebet Köröt, Biharból Vésztőnál láp a’ megye határára , ’s miután Szeghalom, Körös Ladány mellett folydogálna, az edelesi pusztán az egyesült Fejér és Fekete Körösbe ömlik. Innen a’ három egyesült Körös, nyugotnak veszi folyását , ’e számtalan kigyódzásai után, Gyomén , Endrődön, Szarvason, Sz. Andráson, Öcsödön keresztül ki ér a’ megyéből, ’s Csongrádnál a’ Tiszába szakad· A9 Berettyó, csak a9 bucsai, csudabalai, csejti pusztákon érinti a9 megye határát. Ezeken kívül vagynak a9 szeghalomi· vésztői, ladányi határban több fokok, mellyeken a9 Sebes Körös vize szélrelágadzik; továbbá a9 a9 békési, Kákai fok a9 szarvasi, Dán fok a9 békési, Mirkó és Dancza a 9 gyomai határban, mellyekben tavaszkor hóolvadással, és a9 Körös vizei kiöntései alkalmával szokott víz lenni, egyébkor kiszáradnak. Végre említést érdemel azon csatorna, mellyet a 9 csabaiak a 9 Fejér Körösből helységük alá vezettek. Mind ezen vizek csekély esésük miatt felette lassan folynak, ’s tavaszszal hó olvadáskor környékeiket elöntik, a honnan a megye északi, és észak-keleti részeit nagy kiterjedésű mocsárok, nádas tavak (itt réteknek neveztetnek) lepik el, mellyeknek lecsapólására, kiszárítására különösen sokat tettek a’ megboldogult b. Wenksheim József, ’s Vésztő helysége, még pedig meglehetős sikerrel. Azonban a’gyakori, temérdek károkat okozó áradások meggátlására, ’s a’ szeghalomi, füzes - gyarmati, vésztői roppant nádas rétségek ’s más mocsárok kiszárítására egyesült nagyobb erő lenne szükség, annyival inkább, mivel némelly helyeken a vétségek a helyett hogy fogyna