Tarnóczy Gusztáv: A nyitrai választás (Budapest, 1895)
ményeinek megfelelően. Reám nézve ezt az ügyet segédeim befejezték. A megindított törvényes vizsgálatot pedig be fogja fejezni az a bíróság, melynek még pártatlan színezetéről is gondoskodott a parlament. Czélom minden szenvedélytől menten, minden személyes vonatkozás nélkül, szárazon, de hiteles formában összegezni ezen ügy minden mozzanatát, röviden reflektálni a parlamentben fölhozott vádakra s ennek kapcsán e helyt közzétenni teljes szövegében minden egyes ide vonatkozó okmányt, valamint az egésznek folyományát képező becsületbeli ügyben keletkezett nyilatkozatokat is Még azt a gyönyörűséget is megtagadom magamtól, hogy azoknak az érzelmeknek s azon erkölcsi tanúságnak, melyet ez ügyből merítettem, végezetül kifejezést adjak. Reá bízom — és nyugodtan bízom azt reá — a közeljövőre, az olvasóra. Teszem pedig mindezt főleg egy szempontból, melynek itt bevezetésül magyarázatával tartozom. Teszem, mert meg vagyok győződve, hogy az a korszak, melyet politikánk és közéletünk ma él át, közállapotaink, sőt kultúránk történetében messze kiható epocha, melynek a nyitrai választás alkalmából rendezett botrány csak előjátéka, de olyan előjátéka, melyben a drámának már minden tényezőjét és szereplőjét megismerheti a néző éles szeme. Ebből a szempontból tehát a nyitrai választás ügyének okmányok és tárgyilagos összegezése, nézetem szerint, a kortörténet értékével bír. Távol áll tőlem, hogy akár az ellenem megindított hajsza első perezében, akár ma azt hinném, hogy ez az egész az én igénytelen csekély személyem ellen irányult volna. A világért sem. Ez a néppárti ellenzék kitörése volt a szabadelvűség ellen. Miután véletlenül én voltam az útjukban, tehát az én fejemhez vagdalták szóban, írásban és képben sértéseik, gorombaságaik s ami legérzékenyebben érintett, rossz viczczeik özönét, — mely utóbbiak között mindig első helyen állott foglalkozásomra való czélzással, a vizipuskák emlegetése; —lévén én tudniillik egy fecskendők gyártásával is foglalkozó gyár egyik igazgatója Bizony, nem tagadom, — becsületes nevet igen — de latifundiumokat nem örököltem és így hosszú idő óta dolgozom a hazai gépipar terén és sorsommal meg vagyok elégedve — nem az elért eredmények miatt, hanem mert dolgozom, mert érzem és tudom, hogy a mindennapi becsületes munka fáradságával megszerzett kenyér miként emeli s nemesíti a férfi önérzetét s domborítja ki az ember egyéni értékét. És érzem ezt daczára annak, hogy sok százados családfán én is tartozhatnék őseim után s lobogtathatnám a czimeres zászlót, de nem teszem, mert közönyös előttem, hogy a czimerpajzs megsebzett nyúllal vagy szarvasagancsokkal ékeskedik-e. Politikában, közéletben és erkölcsben az embert és a férfit keresem és becsülöm.