Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914)
Előszó
Munkám az adatok szórványossága miatt ezidőszerint inkább adatgyűjtésre, közlésre, mint messzebbmenő összehasonlításra szorítkozhatott. Az elért eredmények azonban kettőzött erővel buzdítanak a további kutatásra, melyre délen a Berettyó mellékét, a Sárrétet, északon a legközelebbi Nyírséget jelöltem ki. Csakis így, lépésrőllépésre folytonos munkával, fokozott lelkesedésselhaladhatunk édes hazánk, derék magyar népünk megismerése felé. Serény munkára szólít ama körülmény, hogy épen a tizenkettedik órában fogtunk munkához. De még itt sem állhatunk meg. Minél több adat, eggyel több bizonyíték a nagy keleti rokonság mellett. Hiszen Alföldünkkel hasonló felépítésű zónában az Alpoktól, messze keletre Kínáig, sőt a Csendes Óceánig évezredek múltán is megőrizte a turáni faj ősi hagyományait, melyeket a magyar idegen áramlatok közepette újakkal volt kénytelen felcserélni. E vidékeket is be kell vonni kutatásaink körébe, de csak akkor, ha magunkéról valamelyes tudásunk van. Legsürgősebb teendőmnek, nemzetem múltja iránti szent kötelességemnek tartom, mihelyt időm és körülményeim engedik, az európai török-tatár ősfoglalkozást űző népeket fokozatosan tanulmányozni és a magyar néppel párhuzamot vonni. Erős meggyőződésem, hogy keleten Japánra, nyugaton Magyarországra vár ama feladat, hogy turáni fajrokonait civilizálja. Ha ezt megteszi, nemzeti erőben izmosodik s a nyugati világnak nem kell félni a sárga veszedelemtől. Tanulmányom megírása alkalmával nem mulaszthatom el, hogy hálás köszönetet ne mondjak dr. Semayer Vibárd úrnak a M. N. M. Néprajzi Osztálya igazgatójának és dr. Györffy István tisztelt barátomnak, kik a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya részéről tetemes erkölcsi és anyagi támogatásban részesítettek. Köszönettel tartozom igen tisztelt barátom és buzgó tiszttársam Zoltai Lajosnak, aki becses levéltári és régészeti adatain kívül sikerült rajzai közül nem egyet készséggel bocsátott rendelkezésemre. Köszönettel tartozom a debreczeni kollégium