Szabó Benő: Az erdélyi szászok (Győr, 1867)
tani; az alku megköttetvén, az egereket bűvész sípjával és énekével a városból mind kiűzte, s a legközelebbi folyóba fojtotta; ekkor a városiak a kialkudott díjnak kifizetését megtagadván, Tubben, hogy ezen ravaszságot megboszulja, a városiak gyermekeit szép hangú büvész-sipjával a városon kívül fekvő Koppén hegyre kicsalta, s innen őket földalatti utakon Erdélybe vezette, hol Udvarhely (székelyszék) kebelében lévő almási barlangból kieresztette, s ezeknek nemzedékéből azután az erdélyi szászok származtak. A 15. század történetírója Bonfin pedig azt állítja, hogy Nagy Károly a frankok királya, a németországi szászokat, kik birodalmát több ízben kicsapongásaikkal fenyegették, hosszabb ideig tartó küzdelem után legyőzvén, elszélesztette és nagy részüket Erdélybe vitte, kik azután az ottani szász nemzetnek eredetet adtak. Némely, még régiebb korbeli szász írók, azt vélvén, hogy nemzetük dicsőségének jó szolgálatot tehetnek s annak fényét emelhetik, ha a történelemben elhitetik, miszerint a szászok Erdélynek régiebb lakói, mint a magyarok, székelyek és az ős oláhok; ez utóbbiakat még említésre méltóknak se találván, azt merészük állítani, hogy a szász nép a dákoknak, gothoknak és gétáknak utódja és maradványa, különösen Toppeltin szász író e merész állítást névszármaztatással igyekszik bebizonyítani, midőn azt mutogatja, hogy a szászokat Erdélyben hajdan Decen, Detschen nevezték, mely elnevezés a Daci- és Deci-ből származott; a németeket pedig állítása szerint a szászoktól megkülömböztetés végett Mooser, Mueser és Maaser hívták, mely elnevezés a franczia Monsieur-ből veszi eredetét, vagy Tröster szerint a Mazara-ból.