Surányi-Unger Tivadar: A gazdasági válságok történetének vázlata 1920-ig (Budapest, 1921)
ELŐSZÓ. A tudománynak két proletárja van: a statisztikus és a történetíró. L Hosszantartó, verejtékes munkájuk eredményében egyéniségük ■L· JL teljesen elvész, aminthogy a szigorú objektivitás követelményei folytán el is kell a háttérben tűnnie az adatokat fáradhatatlanul egymásra halmozó, hangyaszorgalmú munkásnak. A kész mű azután azon alap, melyet feldolgozva, melyen továbbépítve élvezi annak gyümölcsét, aratja babérait az áruját a nagyközönség között forgalomba hozó közeg, a termelési folyamat utolsó tényezője. A statisztikus és a történetíró szerényen húzódnak meg a zakatoló gyár gépei mögött s kötelességszerű serénységgel folytatják nehéz munkájukat tudatában annak, hogy az egész üzem végeredményben is az ő vállaikon nyugszik. Úgy az elméleti, mint a gyakorlati közgazdász is csak a fent említett két tudományág lerakta alapokon építhet abszolút értékkel tovább. Nem célom ezáltal az induktív és deduktív módszer híveinek régi vitájába az előbbiek javára beleszólni; csupán azon ismeretes tényt kívánom hangsúlyozni, hogy újabb ösvényekre sikerrel lépni csak az empirizmus e két fegyverével felszerelve lehetséges. Amily örvendetesen széles körökben hódít tért újabban a statisztikai módszer, annyira aggasztó tünetként mutatkozik a történeti alaptól való eltávolodás. Gazdasági bajaink orvoslásánál is sokkalta több eredményre vezethet a múlt hasonló helyzeteinek átkutatása, azok tanulságainak leszűrése, mint üres, a levegőben lógó, ötletszerű fikcióknak tömeges felhalmozása. E gyakorlati cél azonban csak kisebb mértékben vezérelt jelen munkám megírásánál, mellyel főleg fejletlen gazdaságtörténeti irodalmunknak akartam lendületet adni. A gazdasági válságok történelme különösen elhanyagolt mostohagyermeke tudományunknak. Magyar munkáknak teljesen híján vagyunk e tárgykörben, mely azonban a világirodalomnak is igen gyenge pontját alkotja. Egyedül Max Wirth «Geschichte der Handelskrisen» c. munkája foglalkozik kitűnő részletességgel s széles alapon a világtörténelem válságaival. Amellet azonban, hogy csupán kereskedelmi válságokra fordítja figyelmét s csak a XVII. századig nyúl vissza, utolsó kiadásának megjelenése óta is már új eseményekben gazdag három évtized telt el. A többi, szövegemben nagyrészt idézett munka csupán egyes nemzeteknek, egynéhány évtizednek válságaira terjeszkedik ki. Külön említést érdemel azonban e helyen is Clément Juglar «Des crises commerciales», c. nagy munkájában a pénzügyi válságok történetének szentelt kitűnő fejezet. Ez is azonban — aminthogy Wirthen és az ő nyomán író Hyndmanen kívül valamennyi a gazdasági válságokkal foglalkozó munka — tárgyának főleg elméleti részét dolgozza fel, s csupán ebben felállított elveinek igazolására, inkább csak exemplikatív módon és célzattal ad egy kis történelmet, melynek szerényen kell meghúzódnia másodlagos fontosságában.