Széchy Károly: Vajda Péter élete és művei (Budapest, 1892)
VAJDA PÉTER HALÁLÁRA. Oh természet, midőn aludni mentél, Aludni a múlt ősznek végivel: Elbúcsuzál-e kedves gyermekedtől, Elbúcsuzál-e leghívebb fiadtól, Ő tőle ?... És ha elbúcsúztatok: Gondoltad-e, hogy végbucsúzok ez ? Alszod, természet, téli álmodat. Alszol.. .Vajon megálmodod-e már, Megálmodád-e azt a bánatot, Mely ébredésed reggelén megüt ? Föl fogsz ébredni, fölkelt a tavasz, S a csalogány mond legszebb éneket, Föltámadásod hangos ünnepén; Pedig volt egykor, a ki érkezésed A csalogánynál szebben üdvözölte. Te széttekintesz, s kérdeni fogod: Hol van legelső dalnokom ? hol ő ? Egy sírhalom lesz rá a felelet. Oh, természet, viseld gondját e sírnak, Melynek lakója leghívebb fiad, Viseld gondját, ültesd áldás gyanánt Virágjaid legszebbjeit reá; Úgy sincs e honnak, nincs hálás keze, Hogy megtegye, ha elmulasztanád. Oh e hazában olyan sok jeles Sírján ingatja vándor fuvalom A feledésnek tüskebokrait!