Frontius Mátyás - Érfalvi Halmágyi István: Erdély országának Három Könyvekre osztatott törvényes könyve 1. Approbata constitutiok (Kolozsvár, 1815)
von , megszerezhette, az magát a szerencsés emberek köz zé számlálhatta. Ezen elkerülhetetlen Szükségü Könyvnek, illy nagy ritkaságát tapasztalván , Tz a'nak kis nyomtatásává Sokaktól régen únSzoltatván , kívántunk édes Hazánknak ebben is, s hogy tíjjabb nyomtatás által bővebbé tétessék. Szolgálni. Követtük mindenekben pontról pontra az említett 169 didik esztendő béli b. e. TÓTFALUSI Kis MIKLÓS nyomtatását. Mivel" pedig" tudva vagyon az , hogy attól az időtől fogva, estek ezen Törvényekben , holmi változások , némellyek tellyességgel eltöröltetvén, némellyek jobban meghatároztatván, és némellyek éppen ujjak írattatván ; hogy ezen tekintetben is semmi fogyatkozásom lenne; igyekeztünk az olvasóknak ebben is kedveket tölteni az eddig való két Törvénykönyvet követő harmadik könyvben, melly a" NOVELLARIS ARTICULUS- okat foglalja magában. Ezeknek amazokkal való öszvevetésekből.