Dedek Crescens Lajos: Boncz könyve a vallás körüli felségjogokról (Budapest, 1894)
4 bedik CRESCENS LAJOS. A judikaturában ezen előmunkálat megejtése, ezen ismeretekhez szükséges anyag egybeállítása a vizsgálóbírót, a történelemírásban a monográfust illeti. Az emberi nem élete nagyszerű organismus. Hogy azt akár a maga egészében, akár csak egyes önálló részeiben megismerhessük, tiszta képpel kell bírnunk az egyes alkotó részekről, beható vizsgálatnakell alávetnünk ezen szervezet minden idegét, minden izmát, minden szervét, alkotó elemét, a legutolsó porczikáját is. Ezt a munkát az orvosi tudományban a honezoló kés és a honezoló asztal, a történelemtudományban a monografikus irodalom végzi. Ezen körülmény magyarázza meg a történelmi monográfiák állandó becsét és kiváló hasznát, de ez teszi egyszersmind jogosulttá azon szigorú mértéket, amelyet ezen monográfiákkal szemben alkalmazni kell. A monográfustól joggal várjuk, sőt egyenesen követeljük, hogy tárgyainak teljesen ura legyen, hogy azt a modern történelemírás szabályainál■ megfelelően kezelje és csoportosítsa. Ehhez képest minden történelmi monográfiában — és ezen szabály alól a jogtörténelmi monográfiák sem képeznek kivételt, — az első és főkellék, a.» adatok teljes ismerete. Csak az a monográfus fog feladatának jól megfelelhetni, aki fáradságot és utánjárást nem kímélve, járatos kézzel nyúl bele a leveles ládák tartalmába, szorgos kutatással forgatja a levéltárak poros aktáit, böngészi a kéziratos roliansok rejtekeit. Nagyon jól tudjuk, hogy a teljesség ekkor is mindig csak relatív marad, mert ezt az emberi tudás korlátolt volta határolja, de viszont azt is tudjuk, hogy a buzgó utánjárás, a mi viszonyaink között is, soha sem jár meddő munkával. Ha nincs positív eredmény, van negatív kétségkívül. Ezen önálló kutatásnak és vizsgálódásnak azonban van egy alapföltétele, amely oly sine qua non, hogy nélküle a monográfus iránytű nélkül bolyong és az óhaj