Gosztonyi Miklós: Ősiség (Budapest,1847)

_______ _ _______ Hitk,­vök, unokák és szabadítottak által kifejlődött a Nem­zetisége, és mindnyájan, egyre munkálva, a közösnek gyümölcseiből éltek, gyarapodtak. Ez vala forrása és kifejlődése azon 108 magyar nemzetiségeknek is, m­ely­­lyeket Thuróczy említ, mellyek nyomait Szent István törvénye érinti, régibb okleveleink pedig azokat minden kétségen túl emelik, és mellyek közöl Horvát István majd nyolczvanat oklevelileg napfényre derített. Meg lévén az Ország, mostani helyén, alapítva, az ekép egy részben a foglalók közt felosztott földhöz járultak, a koronának fentartott részből osztott adományai az Ár­pád véréből származó királyoknak. A nemzetiségek el­­kü­lönözve állottak. De nem sokára beszivárgottak az akkori egész ismeretes, egymással érintkező világon terjedő római törvénynek elvei, mellyek a korlátlan tulajdon eszméjén alapíták a magán polgári törvény rendszerét. Később, főleg Anjoui Károly alatt kezde­tett behozatni a Hűbéri birtokrendszer. Végre mind e három eszme összekeveredvén, származott, és Zsig­­mond, tökéletesen pedig Holló Mátyás idejéig kizárólag az egész országban elterjesztetett a magyar adományi rendszer. Minek fő eszméi: 1) hogy minden magán nemesbirtok királyi vagy nádori adományból ered; 2) kivéve vagy magszakadásból vagy bűnből eredő visszaesést a koronára, tökéletes tulajdont ad , és mással nem terheltethetik, mint a haza védelme kö­telességével ; 3) a birtok a nemzetiségtől elidegeníthetlen; de minthogy már akkor is átlátták, hogy a nemzetiség esz­méjének a fenálló nemzedéket egészen feláldozni nem lehet.

Next