Csillag Gyula: A régi magyar alkotmány és az 1848-ki és 1867-iki évek közjogi alkotásai (Budapest, 1871)
Bevezetés
s zel, azon voltak, hogy áthidaltassék azon hézag, mely a tisztes múlt intézményei és a forradalomnak a szabadságba kedvező alkotásai közt létezett, és ezáltal a törvényes fejlődés elve megmentessék. Ezért nemes lélekkel törekedtek a múltnak még a jelenben is tartható intézményeit visszaállítani. E fejlődési nagy titkot árulja el a mély ítéletű Macaulay is, történetének egy helyén, midőn ekként jellemzi Anglia alkotmányos kifejlődését. Bármily nagy legyen is azon átalakulás, melyen Angelhon államélete az utóbbi hat század alatt átment, az a lassankénti kifejlődésnek, és nem a ledöntés- és újra felépítésnek munkája volt. Nagy volt időnként a változás, de oly idő még sem volt, midőn a fennállónak főrésze régi nem lett volna.“ És ezen ösztönszerűleg nyilvánuló, történeties közjogi irány, magyarázza meg előttünk azon tényt is, hogy az angol ma, az ipari és kereskedelmi forgalom századában, egészen új és előbb nem sejtett életviszonyok közepette is, mily kegyelettel emlékezik meg III. Henrik, I. és III. Eduárd stb. törvényeiről, mily honfiúi engedelmességgel csügg ezek egyes rendeletein, melyeket nem pusztán a múlt tiszteletes religuiáinak ismer el, hanem tényleg is eljárása törvényes zsinórmértékéül vesz. Azon előny, melyet egy történeti alapokon nyugvó alkotmány nyújt, azon erő, mely a történet szentesítette intézményekből kisugárzik, nem volt titok az újkor törvényalkotói előtt. Igyekeztek is utánozni azokat, és a merően ootrogált chartákat merész közjogi