Magyary Géza: A perbeli beismerés (Budapest, 1906)
1.§. Bevezetés
BEVEZETÉS. 1. §. Az újabb perjogi vizsgálódások a legszigorúbb analysis jegyében állanak. A perjog művelése ugyan olyan régi, mint a magánjogé, de mégis egyes jelenségeinek beható elemzése csak a legújabb kornak lett fentartva. A per fogalmának pontos meghatározása és éles megkülönböztetése más rokonfogalmaktól, felderítése annak, hogy tisztán közjogi természetű, meghatározása annak a jogviszonynak, amely a per folytán keletkezik, az egyes perbeli cselekvények különböző osztályainak felállítása és jogi természetük felderítése, azok a kérdések, amelyek iránt ma a figyelem leginkább irányul. És ez helyesen is van így, mert meggyőződésem szerint az egész anyagot jól ismerni, azt az életbe nem csupán ösztönszerűen, hanem egészen tudatosan átvinni, csak az egyes jelenségek tüzetes ismerete mellett lehetséges. Így van ez különben más tudománykörökben is. A vizsgálódás ma mindenütt a jelenségek legrészletesebb megfigyelésére irányul, természetes, hogy ettől nem maradhat el a jognak művelése sem. Ennek a szellemi áramlatnak igénytelen adaléka a jelen dolgozat is, amely a perbeli beismerés elemzését tűzte ki feladatává. Az irodalomban és a gyakorlatban a perbeli beismerést illetőleg, habár egyébként megítélésére nézve nagyok az eltérések, egy ponton csodálatraméltó egyetértés uralkodik, s ez az, hogy a perbeli beismerés a félnek oly perbeli cselekménye, amely által a bírót a múlt megismerése tekintetében megköti — a bizonyítást lezárja. Az uralkodó felfogás szerint akkor, midőn 1*