Szivák Imre: Az Országgyűlési képviselőválasztás és curiai biráskodás codexe - közjogi anyaggyűjtemény (Budapest, 1901)
ELŐSZÓ. Ez a könyv nem a politikáé. Nem arról s nem annak van írva. Ami ebben politika, azt itt, az előszóban mondom el, s itt sem mint pártember, hanem csak mint a historia napszámosa — anyagul a jövőnek, igazodásul a jelennek. A parlamentarismuson nálunk is kétségtelenül acut betegségek tünetei kezdtek mutatkozni, s az oknyomozó kortörténet az életműködési zavarok közül hármat látott veszedelmesen túltengeni. Az egyik a többség uralmi elvnek túlhajtása, a párthatalomnak végletekig való érvényesítése. A modern történelem előtt tisztán látszott, hogy ezt a bajt csak nagy, egységes államok bírhatják ki életveszélyes válságok nélkül akkor, hogy ha két nagy elvi párt van, mely a végzetes momentumok idejében az uralmon egymást felváltja. Kisebb, középállamokban, amelyek nem a faji egységen épültek fel, az uralkodó nemzeti többség hatalmának túlfeszítése csak az államjogot negáló fajok, felekezetek ellen menthető, de az uralkodó faj kebelében alakult elvi pártok, mint az államhatalom időleges birtokosai ezt egymás megsemmisítésére — büntetlenül — nem használhatják fel. A magyar parlamentáris pártok külön-külön nem is alkalmasak a váltógazdaságra, azért nagy elvi és rendszerváltozások itt nem jelentik a kormányzó pártnak, csak a személyeknek bukását fusióval, coalitióval, de ami aztán többékevésbé változott elvi tartalmat is hoz be. A magyar pártpoli