Pósfai Károly: A bíróságok szervezéséről különös tekintettel a birósági választási rendszerre (Pest, 1868)

A műveltség az emberek közt mindig jobban meg jobban elterjedvén, ennek következtében az emberi jo­gok iránti fogalmak is mindinkább tisztulnak, és ebből eredőleg a jogok érvényesítésére, vagyis a joguralomra valló törekvés, századunknak egyik fő jellemvonását képezi. Ámde, hogy a joguralom érvényre juttatása, az emberi gyarlóságok által szabott korlátok közt, lehető­leg elévethessék, az állam részéről oly intézmények életbeléptetése kívántatik, melyek segélyével a nép er­­kölcsisége nemeskittetik, és így a jogok tiszteletben tartására fogékonynyá és hajlandóvá tétetik,­­ azon esetre pedig, ha mégis jogsértés követtetnék el, a szen­vedett jogsérelem gyors és helyes jogszolgáltatás útján orvosolva legyen. Mily állami intézkedések szükségesek ahoz, hogy a nép jogérzete fejlesztessék, e helyütt nem vizsgáljuk , hanem csupán azon állami intézményeket vesszük szem­ügyre, melyek mivolta magára a jogszolgáltatásra gya­korol határozó befolyást. Kétséget nem szenved, hogy a minden önkényt kizáró helyes jogszolgáltatásnak lényeges alapfeltétele az, hogy jó és világos törvények intézkedjenek a meg­sértett jogok miképeni helyre­állításáról. Ámde, általánosan el van már ismerve, hogy a legjobb törvény csak írott malaszt marad, ha a törvénye alkalmazására és végrehajtására hivatott közegek, a 1*

Next