Balássy Ferencz: A megye és a várispánság vagyis e két intézmény közötti különbség (Budapest, 1893)
4 BALASSY FERENCZ. I. A várispánság és a megye. A várispánság egy katonai szervezetű kerület volt, mely a várral együtt a megye területéből hasíttatott ki s alakíttatott át, s annak területén feküdt és nyúlt el; de attól mégis egészen megkülönböztetett részt alkotott, melyen a várjobbágyság vagy várkatonaság és várnépség lakott. Ugyanis a megyék területéből kikerekített várföldek egyrésze szabad, vagy Szent István király által felszabadított népek között kiosztatott hűbéri birtokul azon kötelezettséggel, hogy ők itthon a közbiztosság érdekében a várakat az ellenség beütése ellen védelmezzék és háború esetén a király hadseregében katonai szolgálatot tegyenek. Ezek várjobbágyok— jobagiones castri — néven neveztettek. Kézay Simon azt írja, hogy a várjobbágyok egy része szegényebb nemesekből lett, kik a királytól a várföldekből hűbéri birtokokat nyertek azon föltétel alatt, hogy háború idején a várat védelmezzék.1) A várföldek az a része pedig, mely katonai szolgálatra hűbéreseknek nem lett kiadva, művelés végett, bizonyos szolgálati föltételek mellett, alsóbb rendű földmíveseknek vagy szolgáknak kiosztatott, kik okleveleinkben várnépség vagy várszolgák — castrenses — néven vannak említve. De a fegyver és más hadi és házi eszközök készítésére szükségesek valának iparűzők vagy mesteremberek is. Ilyenek is fogadtattak be és telepíttettek oda, a kikből azután alakultak ott a városok, — kik okleveleinkben polgárok — cives vagy civiles—nevezet alatt jőnek elő. De valamint a várjobbágyok, úgy ezek is minden kivétel nélkül és minden tekintetben egyenesen és kizárólag a várispán hatalma alatt állottak s attól függtek, ki a kerületet saját alárendelt tisztviselőivel igazgatta. Itt azonban a várispánság földrajzi ismertetésére meg kell még azt is említenünk, hogy a vár birtokai nem alkottak mindig egy földrajzilag összefüggő területet vagyis nem állottak egymással szoros közvetlenségben vagy kontiguitásban. Simon de Keza. Jobagiones vero castri sunt pauperes nobiles, qui ad regem venientes, terram eis tribuit de castri terris, ut pheuda castri, ut castrum guerre tempore custodirent. Endlicher Monumenta Arpadiana Rer. Hung. Sangalli. 1849. 129. 1.