Csaplár Benedek: A Horányi Elek tervezte "hazafiui magyar társaság"(Budapest, 1899)

A HORÁNYI ELEK TERVEZTE »Hazafi és magyar társaság.« I. 1. Egyike ez is azoknak a balsorsú »jámbor szándék«-oknak, melyeknek valóra váltása végett a múlt század folytán több ízben kínosan vajúdozott nemzetünk jobbik esze, sarkalván erre a hazai művelődést méltóbban fejleszteni sóvárgó kon­genius. Mindezek azonban többé-kevésbbé eredménytelenül epedeztek az óhajtott sikerért. De bajnokaikat így is megilleti az utókor hálás elismerése. Művelődés­történelmünknek pedig érdekében áll küzdelmeiknek aránylagos kiderítése. Ily kegyeletes tartozás indít a fent jelzett kísérlet némi ismer­tetésére. Annál késztetőbb pedig ez, minél időszerűbb alkalmat nyújt egyszersmind némely lényeges érdekű emlékezések fölmele­gítésére. Nem épen iménti lelet az az egy pár tanúság, melyet mint erről szólót ezúttal bemutatni szándékozom, nem is épen tudo­máson kívüli az. Mert fölemlítettem már jóval ezelőtt.­ S emlegették aztán mások is, csakhogy nem illeték szerint, sőt holmi tévesztő megjegyzésekkel is megtoldva, így ez, meg egyéb ok is méltán kívánhatja tőlem annak körülményesebb ismertetését, mint olyanét, mely szintén jelezhet valamelyes mozzanatot hazai művelődésünk múlt századi törek­véseiről beszélő lapjain. Úgy hiszem, viszonylagos jelentőségének illeték szerinti méltatásával beválhatik ez is némileg azok sorába, a­melyeket mint efféle czélzatúakat irodalomtörténelmünk jeles mestere Toldy Ferencz 1871-ben tőle telhető alapossággal ismer­­ ­­­. Révai M. élete II. 14—15. I.1.

Next