Borászati Lapok – 1. évfolyam – 1874.

1874-10-25 / 20. sz

Budapest, 1874. october 25. 20. szám. I. évfolyam BORÁSZATI LAPOK. Megjelenik minden hó 10-én és 25-én legalább másfél tömött íven. Szerkesztő­: Dr. Entz Ferencz budai vinczellér­képezde, hova a kéziratok és egyéb a lap szellemi részét illető közle­mények küldendők. Kiadóhivatal: Légrády testvérek Budapest, ná­dor-utcza 6. sz., hova az előfi­zetési pénzek, hirdetések és ezek díjai, reclamációk intézendők. Elő­fizetési díj: Egész évre 3 frt, mely egyszerre fizetendő. Évközben belépő elő­fizetőknek az addig megjelent számokat utánpótoljuk. HIRDETÉSI DÍJ 1—111—3| 1—6| 1—12|1— Üzem­hirdetéskor Minden hirdetésért 80 bélyegdíj. Sajnálkozva vettük a gyászhírt, mely szerint Hudacska György a hazai szőllészet és borászat egyik fárad­hatlan buzgalmú veteránja 72 éves korában jobb létre szenderült. Mint orvos és fel­áldozó emberbarát széles körökben vívta ki ma­gának Hudacska György az elismerés és nagyra­becsülés zálogát. E mellett mindig kiváló gon­dot fordított a hazai szőllészet és borászat ügyei­nek előmozdítására, és pedig nem csak gyakor­lati úton, hanem az irodalom terén is. Ezen szép tevékenységéről tanúskodnak több becses közleményei, melyeket a ,,Borászati füzetek s Lapok" utján közrebocsátott. Hudacska György született Borsodmegye Mácsony községében 1802. szegény, de becsületes szülőktől; a gymn. osztályokat Miskolczon és Egerben végezte; az orvosi tudományt a pesti egyetemen 1830-ban; azóta Szikszón mint megy.­járás orvos működött 1865-ig, midőn hivatalko­dása folytán három évig ágyban fekvő beteggé lett, s ennek következében hivatalát elveszté; három évi súlyos betegségéből némileg kigyó­gyulván egyedül a szőllészettel és borászattal foglalkozott egész utolsó betegségéig. Meghalt mellvízkórban október 3-án. Béke és áldás hamvaira! Szüret után. A baj, melyet eddig csak sejtettünk, de a melynek sejtelme is már aggodalmakkal töltötte el a szorongatott szőllős gazdát, előttünk áll egész meztelen valóságában : szüretünk roszul ütött ki. Szerencsések még azok, a­kik felét kapták meg annak, a­mit vártak, mert borvidékeinknek legnagyobb részében az idén ismét csak annak negyedét szűrték, a­mivel a tavalyi szűk markú esztendő fizetett. Hiába vigasztaljuk magunkat avval, hogy ezen kevésből az eddigi 70-es éveknek legjobb bora válni fog, mert a mostani szak pénzbeli kö­rülmények közt nincs ára az idei termésnek, s akkor mi haszna, ha azt mindnyájan felséges minőségűnek elismerjük. És valóban felséges minőségű is ezen cse­kély szőllőtermésünk és alig van silányabb szőllő­fajunk, melynek mustja október közepe táján szűrve a 20 foknyi czukor­tartalmat meg nem közelitette volna, miglen a jobbak és nemesebbek azt jóval tul haladták, s azért legyen szabad a minálunk divatozó szőllőfajok minőségi értéké­nek ismertetése kedvéért, legalább néhánynak ez idei czukor­­tartalmát közölni. Az alább felsorolandó szőllőfajták 500 tőke után mennyiségileg puttony számra, minősé­gileg klosterneuburgi czukormérő szerint a kö­vetkezendő eredményeket mutatták: Puttonyszám Czukortartaloa Olasz rizling Ezerjó 221k 24 f

Next