Borászati Lapok – 19. évfolyam – 1887.

1887-03-26 / 14. sz

14. szám. 19-ik évfolyam, még évenkint 50 frt külön kiadást megbir. Továbbá gyériteni nem minden talajban lehet jó sikerrel, mert köves, kövecses, murvás és igen kötött nyirkos talajnemeknél a gyérités eredménytelen szokott lenni. Ahol a feltalaj legalább 30 cm. mély és középközött csakis ily helyen lehet száraz talajállapot mellett a gyérítést a siker reményével alkalmazni. A hol ily alkalmas talajunk van s hol számitásunkat megtalálhatjuk, ott megbocsáthatlan bűn s menthetlen hanyagság a gyérítést nem alkalmazni; mert finom palaczkborainkat és specialitásainkat csakis ezen úton lehet kis mértékben fentartani s mert ezen borok ára az igen leszállitandott termelési mennyiség mellett nemsokára igen fel fog szökkenni. b) Az ismeriki szőlőfajok művelésére nézve meg kell jegyeznem, miszerint, ha azokataz oltványok 5—6 évi átlagos tartóssága mellett is) nemes fajaink alanyául akarjuk felhasználni; ez esetben a legjobb, legerősebb talajnemeket kell ilyen ojtványokkal beültetnünk; mert különben az ojtványoknak még 3 — 4 évre sem ígérhetek életet. Ugyanis Francziaországban az ojtványok, mind a legjobb búza- és répatermő talajban vannak a hegyoldalakat (miután azokon az ojtványok csak kínlódtak 1 — 3 évig s aztán elpusztultak) a francziák régen elhagyták már s igyekeznek azokat az egyéb gyümölcstermelésével hasznosítani. Ezt kevesen tudják, pedig azon tettet, hogy az ojtványok a talaj minősége szerint 5 —10 évig is eltartanak, csakis a sík vagy kevéssé lejtős s igen jó talajjal biró helyekre vonatkozott jelentésünkben , miután kevesebb s meszesebb hegyoldalakon ojtványok Francziaországban sehol sem találhatók. A farkasdi kísérleti telep rossz talajjal bíró hegyoldalon lévén, egy cseppet sem csodálkozom, hogy ott az ojtványok nagy része máris pusztulásnak indult. Tehát ismét ott vagyunk, hogy még ezen rövid élettartamú ojtványoknak is a lehető legjobb földre van szükségük, másként alig szolgálnak 1—3 évig is. Silányabb talajú hegyoldalainkon tehát az ojtványokkal nem érdemes experimentálnunk; lássuk azonban, nem lehetne-e azokon direkttermő fajok művelésével boldogulni ? Habár tapasztalataink után mondhatom, miszerint a francziák még a direkttermő amerikai szőlőfajaikat is legjobb gabnatermő földjeiken művelik; mindazonáltal joggal remélhetjük, hogy hegyoldalaink mélyebb réteggel bíró s jobb részein sikerülni fog a fekete szőlőfajokból a Jacquez, Herbemont, Cunningham, Nádor Izabella (York Madeira) szőlőfajokat, valamint a Hamvodot is fentartani s jobb területeinket igy kihasználni. Merem pedig ezt remélni annálfogva, mert 3—4 helyen láttuk e fajokat Francziaországban is hegyoldalakon eléggé jó vegetáczióval és terméssel s mert Farkasdon (mely igazán mintaszerűen rossz talajjal bir) is e fajok jól díszlenek és teremnek. A többi direkttermő fajok és pedig a feketék közül az : Alvey, Black July, Black Defiance, Brant, Canada, Clinton, Concord, Cynthiana, Elsimboro, Eumelan, Gaston Bazille, Hermann, Louisana, Othello, Secretary; a fehérek közül pedig az Elvira, Humboldt, Irwing, Noah, Taylor és Triumph csakis jó erős s inkább síkon fekvő mezőgazdasági avagy kerti talajban művelhetők , mert csak a jó talaj támogatása mellett képesek a filloxéra támadásainak ellenállani. E szerint hegyoldalainknak kevesebb, márgasabb s egyáltalában rosszabb talajú részeit az amerikai szőlőfajokkal sem fogjuk értékesíthetni. c) Nem marad más hátra, mint ezen területeket gyümölcstermelésre használni fel. E tekintetben a talaj minőségéhez képest kell a kiültetendő gyümölcsnemeket megválasztani. A francziák a délen igyekeztek a kevesebb és a jura mészből származó heves talajt az olajfával és fügével kiültetni s az olaj- és fügetermés által fogják e rosszabb talajnemeket kihasználni, bár előreláthatóan ezen új termelési ágak után alig fogják harmadrészét megkapni azon tiszta jövedelemnek, melyet azelőtt a bortermelés után nyertek. Némely nagyon köves helyeken a mandola és kapritermelést karolták fel; a kapribokor azonban sziklateknőt s nagy tartós meleget kívánván, a mi égaljunk alatt épugy nem lenne művelhető, mint az olaj- és fügefa. — A mandolatermelés ez már nálunk is alkalmazható jó sikerrel. Középfrancziaországban már azt látjuk, hogy a mandola, dió, mogyoró és őszibaraczk foglalja el a hegyoldalakon a szőlőtő örökségét; itt-ott szederfaültetvények keletkeznek és a selyemtenyésztés erősbül. Francziaország dél- és nyugati részében a cseresnye-, megy- és a szilva-, nemkülönben a gesztenye-termelés terjeszti mind szélesebbre birodalmát. Szóval látjuk, hogy a helyi, égalji talaj-és kereskedelmi viszonyok figyelembevétele mellett a francziák is igyekeznek mostohább talajaikat hasznossá tenni. Ha hazai speciális viszonyainkat vesszük figyelembe, úgy nézetem szerint, meszes, mészköves, márgás, agyagmárgás talajnemeken a mandola, őszibaraczk, cseresnye, megy, dió és mogyoró védett völgykatlanokban ezeken kívül még a sárga baraczk termelése lenne legjobban helyén. Magassabb helyeken s kissé nyirkosabb talajon az alma és birs; homagos talajban a körte; köves, kavicsos talajban a lasponya, berkenye és a gesztenye lehetne termelhető. A fák között egyes mélyebb rétegű s jobb talajon a köszméte; humusban gazdag, bár csekélyebb rétegű talajban a szamócza s egyéb helyeken a ribiszke, málna és földi szeder találnák meg eléggé alkalmas termelési helyüket. d) Végül, ahol semmi sem sikerülne, mert kevés már a talajrész és sekély a termőréteg, ott még mindig helyet foglalhat az akáczfa és a bálványfa (Ailanthus glandulosa). E két fa igen kevés talajréteggel beéri s ha gyümölcsöt nem hoz is; de karónyerés, továbbá a tűzifa szolgálatatás által mégis hoznak valami hasznot, s igy a parlag helyét legalább hasznos és a helyi éghajlatra is kedvező befolyással biró fák foglalják el. Molnár István: A „BORÁSZATI LAPOK" TÁRCZÁJA. A szőlő és bor a legrégibb időben. Noé ősapánk, ki a szentírás szavai szerint a létező emberiségnek 10-ik generatiójához tartozott, több nevezetes tulajdonai mellett ugy is említtetik, mint a legelső boros gazda, sőt a szentirás azt is mondja róla, hogy nem csak termelte, de nagyon szerette is a jó borocskát és egy alkalommal különösen ugy be talált szedni a jóból, hogy meg ittasulva szóló tánczokat járt. Kijózanodva pedig, midőn megtudta, hogy fiai ezért kinevettek egy olyan familiáris perpatvart csinált, hogy jobbat se kell. Ez a legelső hely, hol a szentírásban a szőlőről és borról említés létezik. Ezután már nagyon gyakran fordul elő, sőt Józsuénak — ki a Kánaán földje termékenységének megszemlélésére kémeket küldött — a kémek nem hoznak egyebet az áldott föld termékeny voltának igazolására, mint egy nagy fürt szőlőt, melyet két ember a válukra vett rúdon emelt. Mindenesetre más lehetett a föld vegetatiója akkor, mint most, — de hogy olyan roppant nagy szőlőfürtök teremhettek volna, — no de a szentirás szavaiban kételkedni nem illik, hanem annyi bizonyos, hogy egy cseppet se lenne rossz annak a szőlőnek a fajtájába belekapni, legalább egy pár ajtó vessző is jó lenne, amit én legalább is olyannak képzelek magam előtt, mint egy félszázados tölgy derekat. Mondom, nem kételkedem a szentírás állításában, de mindig szeget üt a fejemben az, hogy milyen puttonba rakhatták az olyan nagy fürtöket szüretkor és minő óriás emberek járhattak oda a szüreti idényre puttonosnak. Önkénytelenül felmerül előttem azon kérdés, hogy ha mai napság is volnának oly roppant tőkék, vájjon bántaná-e azt a phylloxera ; ha igen, én azt hiszem, hogy annak a phylloxerái igen nagyok volnának és hogy annak a phylloxeráját nem antiphylloxerinnel irtanák, hanem legalább is puskával, mert ilyen apró féreg mit merne kezdeni egy oly nagy tőkével. Az ótestamentumban ettől fogva igen sokszor találkozunk a borral, mi azt igazolja, hogy a zsidók nem idegenkedtek, sőt előszeretettel viseltettek a szőlő és nedve iránt. Az új testamentumban Jézus még a vizet is borrá változtatja a kánai lakodalomban; ma persze már ez nem igen megy, különösen most, mikor minden héten egy, a műbőr gyártást eltiltó törvényjavaslat készül. De nemcsak a zsidók, hanem a többi népek mithius történetében is nagy szerepe van a bornak, így pl. a görögök még az Olymp isteneinek is az ő nagy lakomáik alkalmával Ganimédessel nectárt szolgáltatnak fel, mit a legjobb bornak képzelnek. Külön Istennel tisztelik meg Bacchus képében, kit egy csapra ütött hordón ülve és szőlőlevelekkel megkoszorúzva jelképeznek. Hogy a görögök csakugyan értettek is a borkezeléshez, az több ízónál kitűnik; pl. Homér említi, hogy Odisseusz a trójai háborúba igen erős óbort visz magával, s csak is Gyakori eset a midőn bortermelőink egyike vagy másika arról panaszkodik, hogy borai — bár azokkal minden lehetőt elkövetett — „sehogy sem akarnak megtisztulni." Ámbár nem vonható kétségbe, hogy vannak borok, amelyeknek megtisztítása, palack- és piaczképessé tétele, csakugyan kemény próbára teszi a kezelésükre hivatott szakegyén türelmét és szakértelmét, a gyakorlati életben szerzett tapasztalataim alapján mégis bátran merem ezzel mentheti meg életét maga és társainak. Ugyanis társaival a Ciclopsok szigetére vetődve, egy ciclops által összefogdostattak, s mikor a ciclops társainak a legkövérebb tagjait már elfogyasztotta, jutott eszébe Odisseusnak, hogy vacsorájánál a ciclopsot egy kis jó Ciprusi borral megkínálja. S csakugyan a ciklopsnak ízlett is, mert még a többi bort is elszedte Odisseustól, s midőn mind megitta, annyira megrészegedett, hogy holt elevenen aludt barlangjában. Felhasználta persze ezen időt Odisseus, mert egy meghegyezett gerendát megtüzesítve úgy szúrta ki azt az egy szemét a ciklopsnak, mintha soha nem is lett volna. Hogy Tróját a görögök bevették, annak is oka a bor volt, mert, ha a falónak nem örülnek annyira, hogy az egész város lerészegszik, úgy az a ló hasába belopódzkodott pár görög nem tudta volna azt a borzasztó vérengzést és pusztítást elkövetni. Aeneás, kitől a rómaiak származnak, már nagyon jól ismerte a bort, mert Trójában termett, különben Carthagó szép királynője Didó is megvendégelte őt borral, s nagyon valószínű, hogy az unokák is a szőlőmivelést a letelepedés után mindjárt megkezdték. Horácz a phaleriumi borral telt kancsónak ép oly kedvelője, mint a költészetnek. Sőt mi több, már ő gyönyörű bordallokat is irt. Ezen bor iránti hajlandóság örökség képen a mai kor költőire is átszállt. A persa népeknél Aestiages Cyrus nagyapja azt álmodta, hogy leánya szőlővesszővé 1887 márczius 26. A borderités a pinczegazdászatban.