Borászati Lapok – 60. évfolyam – 1928.

1928-01-01 / 1. sz.

1. SZÁM. 60-IK ÉVFOLYAM. Igen helyesen járunk el, ha legalább két hely­ről veszünk talajmintát, az altalajt és feltalajt külön számítva, négyet. A szőlő különböző pontjain ugyanis igen valószínűen különböző, jobban és kevésbbé jól vegetáló helyeket tudunk megkülönböztetni, ha tüzetesebb megfigyelése­ket végzünk, mindenképen indokolt tehát, ha kiválasztva a legjobban és legkevésbbé jól vegetáló helyeket, ezekről külön mintákat veszünk. A mintavétel helyét ilyenképen helyesen megvá­lasztva, ezekről a helyekről a talaj legfelső részéről mintegy 5 centiméternyi réteget, az ezeken esetleg található levél-, gyökér- és egyéb hulladékokkal együtt eltávolítunk. Ennek meg­történte után alkalmas módon kiemelünk egy­néhány kilónyi mennyiséget, egyelőre 25 centi­méter mélységig. Az egész mennyiséget jól át­keverjük s ebből körülbelül 2 kilogrammnyi mennyiséget papírzacskóban, vagy zsákocská­ban helyezünk el. Ugyanígy járunk el a 25—50 centiméter mélységű talajréteggel is, nem mu­lasztva el azt sem, hogy az igy kivett mintá­kat megjelöljük és pedig rájegyezzük ugy a mintavétel helyét, mint azt, hogy a fejtalajt, vagy altalajt tettük-e az illető zacskóba. A jelö­léssel is ellátott mintát igyekezzünk a vizsgáló laboratóriumba a lehető legrövidebb időn belül eljuttatni. A szelektált „Pozsonyi Fehér". Irta: Bauer Henrik szőlőbirtokos. Kisnyir, dec. 7. Ilyen című hirdetést olvastam tavaly nyáron a „Borászati Lapok"-ban, amelyben Weiner Testvérek szőlőgazdasága Ujbögön (Ujkécske mellett), hirdetett teljesen peronosporamentes fajtiszta, szelektált Pozsonyi Fehér vesszőt, amely fajta 60—70 hl. bort megterem kat. holdankint stb. Na mondok, a Pozsonyi Fehéret nem kell nagyon dicsérni, azt tudja már mi­felénk mindenki, hogy jó fajta, de hogy 60—70 hl.-t teremjen és hogy 1926-ban teljesen perono­spóramentes legyen, az már nagy szó. Próba­képen rendeltem 1000 vesszőt és csakugyan igen szép, arányos, szokványosan válogatott, teljesen peronospóramentes vesszőt kaptam, tökéletesen beérett rügyekkel, úgy hogy nagyobb mennyiséget rendeltem, mely a mintaküldemény­nek megfelelő volt. Feltettem magamban, hogy megnézem azt a szőlőt, amelyben 1926 folyamán ilyen vessző termett és lássuk, milyen is az a szelekció Ürdögön. Szándékomat i. é. szeptemberében sikerült megvalósítani és amit láttam és tapasztaltam, annyira elismerésre méltónak tartom, hogy meg nem állhatom, miszerint szőlősgazdatársaimnak e tapasztalataimról be ne számoljak. Weiner István és Fülöp urak kalauzolásával tekintettem meg a 30 kat. hold területű telepet, melyből 22 termőszőlő, 6 fiatal ültetés, 2 hold gyümölcsös és vesszőiskola. A 22 hold szőlőből 2 hold Muscat Ottonel, 20 hold Pozsonyi fehér. Mindenütt példás rend, a szőlőben (szeptem- DEKOCARBON BORSZINTELEN­TOSZÉ* Mindenfajta vörflilbor • IQ^FDTIN PFUÁI­T Hibás ^s borok színtelenítésénél 1-d­Olflin I­­­II DLVMLI kezelésénél — Pincefelszerelési üzletekben kapható. — 7335 Mintával és használati utasítással készséggel szok­ál a főraktár. BLUMENAU ALFRED, BUDAPEST ker 25-én) egy szál gazt, egy peronosporafoltot nem látni, úgy, hogy a telep külső képe is a leg­nagyobb gondosságot mutatja. Kérdésemre, hogy miért jóformán kizárólag Pozsonyi Fehéret telepítenek, elmondják az urak, hogy még 1912-ben telepítette néhai édesapjuk 19 holdon ezt a fajtát azzal a szándékkal, hogy továbbra is csak ezt a fajtát szaporítja, az ő halála után ragaszkodtak az ő útmutatásához és nem volt okuk megbánni. A következő jó tulaj­donságok folytán adtak előnyt e fajtának: 1. Bőtermés dolgában szelektálatlanul is vetek­szik bármely tömegtermővel. 2. Érése közép­korai, a kadarkával egyidejű, inkább korábbi, úgy, hogy ritka esztendő, hogy legalább is köze­pes jó bort ne adjon, de 13,5 százalékos bort is szűrtek már (átlagban) 1921. évben. 3. A pero­noszpóra, de különösen a fürtperonoszpóra ellen az összes hazai fajok közül ez védhető meg leg­könnyebben, mert fürtjét a lomb nem takarja, levegő és nap mindig éri, úgy, hogy biztosan termő fajta. 4. Erős növekedése és korai vessző­érése folytán könnyen és jól telepíthető. 1917 óta folyik a telepen a szelektálás, vagyis egyéni kiválogatás olyképen, hogy megfigyelték, miszerint némely tőke „madarkás" fürtöt (apró bogyósak) terem csak, vagy feltűnően kevesebbet, mint a másik, szomszédos tőke. Ezeket a tőkéket megjelölik, 2 évig megfigyelik és oltás, bujtás vagy döntés útján bő termővel helyettesítik, úgy, hogy a rossz tőkék máris ki vannak küszöbölve. Erről tanúskodik a szőlőben levő sok fiatal, 1—2—3 éves tőke, pedig tőkehiány jóformán nincs. Továbbá kijelölik és 4 éven át megfigyelik az olyan tőkéket, amelyek legalább 6 teljesen nagy fürtöt hoztak és amennyiben ez a tulajdonság állandónak mutat­kozik, vesszeje az elitvessző közé kerül, amellyel eddig 9 hold van betelepítve. Sok költség, sok munka, különösen a tulajdonos, illetve vezetőnek személyes, rengeteg türelmet és időt igénylő munkája kellett ide, de az eredmény nem is maradt el. Bőséges trágyázás mellett (3 évenkint 400 g istállótrágya és 3 évenkint 100 kg. szuperfoszfát, 100 kg. 40 százalékos kálisó holdankint) a követ­kező terméseredményeket érték el az utolsó 3 évebn : 1925. évben 20 holdon 750 hl. (33%-os jégkár után) 1926. „ 22 „ 950 „ 1927. „ 22 „ 872 „ (2­0.80%-os fagykár) Ezek a számok önmagukért beszélnek, ezek mutatják, mit lehet az Alföld homokján céltuda­tos, SZÍVÓS és becsületes munkával elérni. Egyéb kommentárt feleslegesnek tartok, csak annyit mondok : okuljunk belőle ! IS 1928. január 1. Néhány szó a szám­kénegezésről. Irta: Sági Károly urad. intéző. Akasi, dec. 25.­­ Midőn ősszel a munkások szénkénegzőgépeik­­­kel kivonulnak, az a gondolat támadhat a gazdá­ban: felvesszük a harcot a földben rejtőző szőlő­ellenség, a filloxera ellen. Ami a katonának a puska, az a mi harcunk­ban a szénkénegezőgép. Megköveteljük, hogy a munkás ép­pen úgy, mint a katona, ismerje, sze­resse és gondozza a neki átadott gépet, de hogy az a gép jól műkö­dik-e, annak megbírálása, a munka­közben történt hiba kijavítása a ma­gasabb intelligenciájú vezető dolga. Az utóbbit elvégzi a vincellér, a mű­ködés, vagyis az adagolás ellenőr­zését legjobb, ha a gazda maga végzi. A mérőhengert a szurony alá tartva, a gép fejének lenyomása után leolvashatjuk, mennyit adagol gépünk. Ez a munka nehézkes és a drága mérőhenger hamar eltörik. Jobb a következő : Egy u. n. vízmu­tató üveg egyik végét A parafadugó­val látjuk el, a másik végére B egy gummi csövet kötünk, amelyet a szén­kénegző szuronyára húzhatunk. A kí­vánt adagot, pl. 24 gramm szénkéne­get, lemérve a csőbe öntjük s az üvegben összegyűlő szénkéneg felső vonalát , megjelöljük. A szénkénegző-Adagolási gép szuronyáról a földet letisztogatva, tenger, a gép lépcsőjét egy üres és fenékre állított szénkéneghordó széléhez tá­masztva, a hordó mellett egy ládán álló mun­kás négy erőteljes nyomást ad a gépre. Ha a gép jól működik, a szénkéneg a G vonalat eléri, az ennél több, vagy kevesebb szénkéneg fut a csőbe, gépünk sokat, vagy keveset ad s a gépen a szükséghez képest igazítunk. A szénkéneg a gummit megtámadja, soká nem tart, de egy 30 cm gummicsövet érdemes egy szénkénegzési idény ellenőrzésére áldozni. 2. ábra: SMBSUIM^mgm •A MAGYAR RÉZHENGERMŰVEK RÉSZV.-TÁRS. azelőtt Chaudoir Gusztáv és Társa Rézhengerművei BUDAPEST, V., VIZAFOGÓ 1460. SZ. SÜRGÖNYCÍM: CHAUDOIR TELEFON : L. 909 -00, L. 909-01, L. 909-02 Ajánlja saját gyártmányú francia­ rendszerű „CHAUDOIR permetezőit elsőrendű vörös- és sárgarézszerelvényekkel a legolcsóbb napi áron, továbbá füles és fülnélküli VÖRÖS 8 EZÜSTJEIT. Az 1921. évi Kecskeméti szőlészeti Kiállításon Kiváló minőségért arany oklevéllel kitüntetve. Kifogástalan minőségért szavatolunk! Kapható minden nagyobb műszaki és vaskereskedésben,valamint a gyárban!

Next