Bőripari Dolgozó, 1952 (1-12. szám)

1952-01-25 / 1. szám

Budapest, 1952 január 25 Ára 20 fillér Új győzelmekért Január 12-én a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetősége által összehívott gazdasági veze­­tők országos értekezletén Gerő hlvtárs értékelte a múlt évi mun­kánkat és egyben megjelölte az új tervév legdöntőbb feladatait. A mi iparunkra is jellemzőek azok az eredmények és azok a hiányosságok is, melyeket Gerő elvtárs felsorolt. Éves tervünket, úgy a bőr-, mint a cipőiparban túlteljesítettük és a szocialista munkaverseny is komoly eredmé­nyeket hozott. Több, mint 11.000 dolgozó rendelkezik egyéni ver­­senyszerződéssel és 624 brigá­dunk küzd a legjobb brigád címéért. A Gazda-mozgalom több, mint 2000 újítása is arról beszél, hogy a szocialista munkaverseny egyre mélyebb tömegmozgalommá válik. Sokat javítottunk gyárt­mányaink minőségén is, melyet joggal kifogásolt a vásárlóközön­ség az év folyamán. A fejlődő munkamódszerátadás és helyesebb műszaki szervezés eredményekép­pen ma már arról is beszámolha­tunk, hogy egy év alatt a 100 százalék alatt teljesítő dolgozók száma csaknem felére csökkent. Ezek mellett a nagyjelentőségű eredmények mellett azonban úgy, ahogy Gerő elvtárs rámutatott, jelentkeznek hiányosságok is. Az elmúlt évi tapasztalatokat ismer­jük. Tudjuk, hogy milyen súlyos károkat okoztak népgazdaságunk­nak azok az üzemek, amelyek évvégi rohammunkával, túlórák ezreivel teljesítették terveiket, túllépve persze minden esetben a béralapot. , , B­ár az év elején központi fel­­adat volt a tervek óráról órára, napról napra való teljesítése, üze­meinkben január 2-án a vezetők, a dolgozók erre ünnepélyes ígé­retet is tettek. Ezzel szemben mi az igazság? Az, hogy az első 10 nap kötelező 30.8 százalékos tervteljesítése helyett az Újpesti Cipőgyár 25.2 százalékos, a Déma 23.7, a Táncsics Cipőgyár 197, a Tatai Cipőgyár 10.6 százalékos eredménnyel »büszkélkedhet«. Mi lehet ennek az oka? Az Újpesti Cipőgyárban az, hogy ész nélküli órázás folyt 1951. utolsó heteiben, »durchmarsokat« csináltak a dolgozók és most mindenki úgy érzi, hogy felada­tait elvégezte, lehet egy jó nagyot pihenni. Kb. ez a helyzet a má­sik három cipőgyárban is. De szembetűnő az is, hogy ép­pen ezekben a már első 10 nap­ban lemaradó üzemekben van a legtöbb baj a munkavédelemmel, legkevésbbé törődnek a dolgozók egészségével. Rákosi elvtárs ezzel kapcsolatban így tanít bennün­ket: »Felhasználom a mi gazda­sági vezetőink ez aktíváját arra, hogy nyomatékosan felhívjam a figyelmüket, itt is el vagyunk­­ maradva ... meg kell javítanunk a­­ balesetelhárítás, a munkavédelem­­ minden ágát.«­­ A fent említett 4—5 üzem dol­­­­gozói sokat tudnának arról be-­­ szélni, vájjon a gazdasági és moz­­­­galmi vezetők szemük előtt tart­­­­ják-e Rákosi elvtárs tanítását.­­ A rosszul fűtött, illetve fűtetlen­­ és évek óta ki nem meszelt helyi­ r­­égekben nehezebben megy a­­ munka. . „­­ Persze nemcsak az előzetes­­ túlórázások és munkavédelmi hiá­­­­nyosságok rontják az új tervév­­ első tervidőszakának eredményeit. Beszélni kell itt a vállalatvezetés, műszaki vezetés és ipari szervek helyes kooperációjáról is. A Tatai Cipőgyár egyik dolgozója, Mátyás Vilmos munkáslevelező felhívta a figyelmünket, hogy a gyár ex­port programmját négy ízben változtatták meg borjúboxról marhaboxra, marhaboxról újra borjúboxra, stb. Ez komoly ter­melés-kiesést okozott, s mindez azért, mert az üzemi vezetők az ipari szervek megkerülésével, a szervekkel egyez­i kereskedelmi szervekkel egyez­­­tek meg. Hogyan küszöbölhetjük ki a­z új tervévben ezeket a már kez­­­detben jelentkező hibákat? úgy hogy szilárdabb állami fegyelmet , bér- és tervfegyelmet valósítun­k meg és ehhez a mozgalmi szer­­­vek segítségét kérjük. Ez jó esetben nem történik meg. Nem hajtják végre üzemeinkben a mi­nisztertanács rendeletét, amel előírja új normák bevezetését a új gyártási feltételek mellett A Herkules Cipőgyárban pl. vállalatvezető elvtársnak komol­yondot okozott az, ha kézi kala­pálásról áttérnek a gépi kalapá­lásra, akkor elvehet-e a kéz kalapálás normaidejéből. De elő­fordult a másik véglet is, ám a Bőrkonfekcióban és a Börte­ Cipőgyárban történt, hogy a moz­­galmi szerveket kész helyzet­ek állították, mert egyszer csak a műhely falain megjelentek az új normák. Milyen segítségre számíthatunk mindezen hibák felszámolásánál? Elsősorban arra a határtalan lelkesedésre, mely megmutatkozik népünk szeretett vezérének Rákosi evtársnak 60-ik születés­napja tiszteletére szervezett munkaverseny-szakasz kiszélesí­tésében. A Táncsics Bőrgyárban napok alatt több mint 400-an tették meg vállalásukat, a fegye­lem megszilárdítására, a minőség javítására, önköltségcsökkentésre. Tudósítónk, Horváth József je­lenti, hogy a Bonyhádi Cipőgyár 23 sztahanovistája vállalja a 100 százalékon alul teljesítő­­dol­gozóknak megsegítését. A fel­ajánlások mellett egyre erőseb­ben jelentkezik a dolgozók forra­dalmi kritikája és önkritikája. A Tisza Cipőgyárban Csik Rozá­lia szaktársnő élesen bírálta az üzemi bizottságot, azért, hogy a bizalmiakkal ne öt perc alatt akarják feladataikat ismertetni, mert akkor nem tudják a szo­cialista munkaverseny sikerét elő­segíteni. A Herkules Cipőgyárban pedig Szabó Gyuláné szaktársnő dolgozótársait bírálta, akiknek csak egyharmada jelent meg a tüzöde termelési értekezletén. Biztató jelek ezek. Azt mutat­ják, hogy a bőripari dolgozók is forró lelkesedéssel készülnek Rákosi elvtárs születésnapjára. Azt jelenti, hogy ez a verseny­szakasz elősegíti hibáink felszá­molását. Persze ehhez sok min­dent meg kell javítani. Meg kell javítani a vezetés színvonalát, a vállalatok igazgatói támaszkodja­nak a mozgalmi szervekre, csak így lehet felszínre hozni, elősegí­teni a dolgozók újabb és újabb kezdeményezéseit. Segítsük elő, hogy a bőripar dolgozói úgy ün­nepeljék Rákosi elvtárs születés­napját — hogy az a legszebb ajándék legyen számára —, a ter­vek részleteiben és napról napra való rendszeres teljesítésével, túl­teljesítésével. Nagy Pál, a bér- és termelési osztály vezetője Üdvözöljük a tt­ri Minisztertanács vándor zászlajáért folyó versenyben a könnyűipar harmadik legjobb üzemét, a Táncsics Bőrgyár dolgozóit A minisztertanács vándorzászlajáért folyó versenyben az 1951. évi eredmények alapján az egész könnyűiparban, a Szegedi Textilművek első, a Budapesti Porcellángyár második, a Táncsics Bőrgyár har­madik helyre került. Nagy dcsőség a 111. helyezés elérése, melyért dicséretet érdemelnek az üzem dogozói, de 20.000 Ft pénzjutalmat is kap az üzem, amelyből nemcsak a legjobbak, de az összes dol­gozók is részesednek, kultúrotthon, vagy egyébb szociális létesít­mény formájában. A bőriparban a Táncsics Bőrgyár után az Újpesti Bőrgyár és a Bőrkonfekció zárkózott fel. A cipőgyárak közül a Duna, a Szigetvári és az Ifjúsági Cipőgyár az első három helyezett. Január 19-én, mikor a sajtó kö­zölte az eredményeket a Táncsics Bőrgyár dolgozói nagy örömmel tárgyalták az eseményt Ünnep volt ez a nap. A dolgozók arcáról sugárzott a boldogság és lelkese­dés, mert valamennyien átérezték. Az elvtársak elgondolkoztak a kérdésen s először Harmath elv­társnő a vállalatvezető szólalt meg. »Amint most is láthatják az elv­­társak — rendszeresen tartunk há­romszög értekezletet. A feladatok megtárgyalása után, mindenki meg­kapja a maga részét. A feladatokat megbeszélem a műszakiakkal, s ők javaslataik­kal, észrevételeikkel segítenek. Naponta figyelemmel kísérjük a fontosabb termelési mutatókat és ha valahol visszaesés mutatkozik hogy az eredmény az egész gyár kollektívájának munkájából jött létre. A vállalatvezetői irodában éppen együtt volt a »háromszög«, mikor beléptünk. Megkérdeztük az elv­­társakat, azonnal a háromszög elé hívjuk azokat, akik a visszaesésért fele­lőssé tehetők és megbeszéljük a hiba kiküszöbölésének módját. Kőszegi Béla elvtárs a Táncsics Bőrgyár pártbizottságának titkára, most helyeslően bólint és közbe­szól: »A pártvezetőség valamennyi ülésén, — bármilyen napirendről volt is szó — igyekeztünk azt ösz­­szekapcsolni a termelés kérdései­vel. Nap közben az üzemrészeket járjuk és az ott észlelt hiányossá­gokra azonnal felhívjuk a vállalat­­vezető elvtársnő és az OB figyel­mét.« A munkaidőt tökéletesen ki­használjuk. A mi műszakunkban ismeretlen­­ későn jövő, vagy igazolatlan mu­lasztó. Nagy segítségünkre van az is, hogy a terveket egyénekre fel­bontották. De nagymértékben hoz­zájárul eredményeinkhez, hogy az ifi-műszak valamennyi dol­gozóját több munkakörre is betanították műszaki vezetőink és sztahanovistáink, így az esetleges hiányzókat azonnal pótolni tudjuk saját dolgo­zóink közül és nincs fennakadás. Én pl. négy munkahelyen tudok dolgozni: spriccelek, vasalok, bar­­károk, stuccolok, átlag 120 száza­lékos a teljesítményem. Rákosi elvtárs születésnapjá­nak tiszteletére célul tűztük ki, hogy sztahanovista mű­szakká fejlődünk. Valamennyien vállaltuk, hogy még több munkakörre kiképezzük ma­gunkat. Én pl. szeretném meg­tanulni még az üveglapos szárí­tást, a gépfényezést, a kézitaszítást és az öttáblás gépen való taszí­tást is.« A talpműhelyben Szikora László sztahanovista művezető szaktárssal találkozunk. Mosolyogva mondja: »Valóban szép eredményeket ér­tünk el az 1951-es évben. Meg kell azonban mondanunk őszintén, hogy még szép számmal akadnak hibák. Egyik legnagyobb hiba pl. a mű­szakiak munkájánál az, hogy a közel száz sztahanovistánk közül alig 25-nek van jel­vénye, s ennek az az oka, hogy a műszakiak elhanyagolták a sztahanovisták patronálását.« hogyan érték el az eredményt? Hogyan segíti az üzemi bizottság a feladatok megoldását? Erre az OB elnöke, Storcz elvtárs adja meg a választ: »Munkaidőm legnagyobb részét az üzemrészek­ben töltöm, így a dolgozók terme­lési és egyéb problémáit jobban megismerem és többet segíthetek azok megoldásában. Az üzemi bi­zottság hetenként rendszeresen megtárgyalja a soron következő fel­adatokat és értékeli az elvégzett munkát. Ha az OB a termelésben hiá­nyosságot észlel, azonnal közli a vállalatvezetőséggel, hogy a legközelebbi művezetői ér­tekezleten a műszakiak arról tudo­mást szerezzenek.« Harmathné elvtársnő itt közbe­szól: »Az eredményeink elérésében oroszlánrészük van a mű­vezetőknek, akik részt vesz­nek a versenyvállalások szer­vezésében, biztosítják a vállalások teljesíté­sének előfeltételeit és komoly segít­séget adnak az eredmények érté­kelésénél is, különösen Szikora László a talpgyár műszaki veze­tője, Porgányi Péter, a d­rómos üzemrész vezetője, Schmidt Károly és Malovecz Gyula művezetők.« Ismét Stolcz elvtárs veszi át a szót: »Az üzemi bizottság a fontos termelési kérdéseket összbizalmi értekezleten is megtárgyalja a bizalmiak a feladatok meg­oldására mozgósítják a dol­gozókat. Miután a háromszög munkáját megismertük, szétnéztünk az üzem-Amint Szikora szaktárstól el­búcsúzunk szembe jön velünk Varga Károly az üzem bér- és ter­melési bizottságának elnöke. Varga elvtárs büszkén elmeséli,­­hogy a dolgozók máris gondoskodnak ar­ról, hogy az eredmények tartósak legyenek. Január 10-én négy szta­hanovista kereste fel az üzemi bi­zottságot azzal, hogy Rákosi elv­­társ születésnapja tiszteletére a már teljesített régebbi verseny­vál­lalásukat meg akarják újítani Ezek a szaktársak a hangos­beszélőn keresztül közölték az üzem dol­gozóival is új vállalásaikat. Erre már jan. 12-ig 200 dolgozó tett új vállalást, 18-ig pedig 850 dolgozónak volt összesen megújí­tott versenyvállalása. Ez a szám hatalmasat ugrott amikor a dolgo­zók tudomást szereztek arról, hogy üzemünk a könnyűiparban a har­madik helyezést érte el a minisz­tertanács vándorzászlajáért folyó versenyben. Az új vállalást tevők száma ed­dig 472-re emelkedett, a verseny­vállalásoknál komoly segítséget adtak műszakjaink és bizalm­­aink.­ Még hozzáteszik, hogy legfontosabb feladatnak tekinti az aktíva háló­zat segítségével a Rőder- és Deák­­mozgalom kiszélesítését. Ez utóbbi két mozgalom terén már vannak eredmények. 38 szta­hanovista tett vállalást a 100 szá­zalékon alul, vagy sztahanovista szint alatt teljesítő dolgozótársa segítésére. A Deák-mozgalomba már vala­mennyi művezető bekapcsoló­dott, s ennek eredménye már tapasztal­ható. Pl. decemberben a későn jö­­vők száma 8, az igazolatlan mu­lasztók száma 39 fő volt dekádon­ként, s ez január első két dekád­­jában 2, illetve 10 főre csökkent. Abban a reményben búcsúzunk a Táncsics Bőrgyár dolgozóitól, hogy eredményeiket a Rákosi elv­­társ születésnapja tiszteletére tett vállalásaik teljesítésével tovább nö­velik, hogy a tervek részletes telje­sítésével segítik továbbra is ötéves tervünk megvalósítását­ Szászi József­ ben is. Az üzem eredménye felett érzett öröm és büszkeség fokozta a munkaverseny lendületét. Kovács Erzsébet, az ifi-műszak hidraulikus préselője, arra a kérdésünkre, hogy minek tulajdonítja az eredményt, ezt mondja: Rákosi elvtárs születésnapja tiszteletére 1. szám Bőripari Dolgozók: A termelési tervek állandó teljesítésével a munkafegyelem megjavításával készüljetek Rákosi elvtárs 60-ik születésnapjára

Next