Bőripari Dolgozó, 1972 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Mit kívánok -mit várok az új esztendőtől? Tóth Imre, Tisza Cipőgyár küllyneldös Könnyűnek látszik a kérdés, de nehéz rá válaszolni. Kulúrfelelős vagyok, s ez a beosztás magában foglalja az agitációs, propaganda munkát, a kulturális és a tömegsport tevékenységét, bersmerete. Legközelebb a tömegsport áll a szívemhez. A sportolók, a fiatalok lendülete magával ragad másokat is. Amit ettől az évtől várok: a szakszervezeti oktatás sikeres befejezése, tömegsportban hasonló sikerek a tavalyihoz, még tovább növekedjék a tömegsportban résztvevők száma, s az embereknek találják meg számításukat munkában, művelődésben, sportban egyaránt. — Magamnak, a sok társadalmi munkám mellett egy icipicivel több szabad időt. Feleségem is elfoglalt ember — hasonló „cipőben jár”, mint én. Van egy 9 éves és egy 8 hónapos kislányunk, velük szeretnék több időt eltölteni. Valamennyiünknek pedig békés, boldog új esztendőt. Szabó Attila, Tisza Cipőgyár KISZ-bikát Két nagy feladat áll előttünk: a közelmúltban lezajlott KISZ Vili. kongresszus határozatainak végrehajtása, munkatervünk elkészítése. A másik jeles esemény 1972-ben a KISZ zászlóbontás 15. évfordulójának köszöntése. Adódnak feladatok, tennivalók már most, év elején. Az alapszervezetek vezetőségeit — többségében új tisztségviselők — felkészítjük, kiképezzük feladataik ellátására. Házi vezetőképző indul, nem kevés munka jól, pontosan megszervezni, sikerrel végigvinni. Ami még munkánkhoz tartozik, nagyon is „tartozéka” eredményes munkavégzésünknek, hogy vállalatunk, a Tisza Cipőgyár 1972-ben fejlődjön, javuljon termékeink minősége- és ezt a KISZ még hatékonyabban segíthesse! 800 KISZ-tagunk van, felénél több dolgozik szocialista brigádokban. Hát ezt kívánom: a felsoroltak sikerét, gazdag tartalmát. — Magamnak, két kislányommal, feleségemmel szeretnék együtt üdülni, és még ebben az évben megkezdeni a Könnyűipari Műszaki Főiskolát. Erdei Sajcs, Bőripari Vállalat, osztályvezető Hadd gondolkozzam egy pillanatig!... Először is azt szeretném, ha ebben az évben is olyan nyereségesen dolgozna a vállalatunk, mint 1971-ben Igaz, még nem tudju,mennyi pénz lapul májd a borítékben, de úgy gondolom, elégedettek lehetünk. Voltak nehézségeink, s ezeket az új évben minimálisra szeretnénk csökkenteni. A magánéletben komoly gondot okoz, hogy kevés a bölcsőde, óvoda Saját bőrömön érzem, éppen ezért jó lenne ha nagyobb számmal épülnének és kisfiam elhelyezését is biztosíthatnánk. Nyereség, bérfizetés, bölcsődei probléma megszűnése — ez a három tényező elégedett emberré tenne. Borbély Irén, Mszmal őrgrár, tőrvegyész Mindenekelőtt szakma tudásomat szeretném bővíteni és elmélyíteni Mint más iparágakban. A bőrgyártás területén is szinte napról napra születnek újabb eredmények. Szükség van újabbj szakterületek megismerésére is. Nagyon érdekelnek a számítógépek szívesen „segítségül hívnám" őket a bőriparba is. Másik tervem az, hogy ez évben szeretnék államvizsgát tenni a német nyelvből ... Brigádunkkal részt veszünk a bőripar dolgozók szellemi vetélkedőjén, jó lenne helyezést elérni!... Szívesen utazom, remélen ez éven is lehetőségem nyílik egy hosszabb utazásra. Nagyjából e terveim valóra váltásá várom... Kövess László, Duna Cipőgyár, alapszervi párttitkár — Nagyobb megértés« szeretnék az emberektől Ne mindig csak magukr gondoljanak — a közön, rossz tanácsadó, éppúgy mint a sértődöttség. Tök jóindulatot tanúsítsana egymás iránt, mi hibák, ne az emberek ellen harcoljanak. A jelenlegi gazdasági életben nagyobb összefogásra van szükség, ha eredményeket akarunk elérni. Jó lenne, ha ez évbe úgy dolgozhatnánk, hogy legyen a vállalatnak nyeresége! Szeretnék több időt együtt lenn a családommal, mert bizony 1971-ben sok időt fordíttam társadalmi, politikai tevékenykedésre... Tan Rozália, Buna Cipőgyár, szakasz fia a műhelynek, a munkahelyemnek kívánhatnék valamit, elsősorbanazt szeretném, hogy 1972-ben jobb, nyugodtabb körülmények között dolgozhassunk, mert az elmúlt évben sok gondunk és bajunk volt. Fő gondolatom ez évben az, hogy „komoly” lépés előtt állok. A nyáron férjhez megyek, jövendőbeli férjemmel együtt járunk iskolába, ott ismerkedtünk meg. Ha a második évet is olyan eredménnyel tudom zárni, mint a tavalyit — 4,5 volt az átlagom, — nagyon elégedett leszek. Esti András, Alföldi Cipőgyár, latei gyáregység főmérnöke Akadozik a felsőbőr és a kellékanyag-ellátás. Erre az évre tehát jobb anyagellátást kívánnék. Nagyon nehéz ugyanis egyenletesen jó minőséget biztosítani, ha nem kapjuk meg folyamatosan az anyagot. Ez számokkal bizonyítható. Elég megnézni egy termelési jelentést: amikor nincs fennakadás az anyagellátásban, a minőségi mutató ugrásszerűen nő. Ha órákra sőt napokra le kell állni a termeléssel, lazul a munkafegyelem is az emberek türelmetlenek és idegesek. Ezért folyamatos anyagellátást kívánunk. Benkó János, Simontornyai Bőrgyár, tervosztályvezető Az én kívánságom azt hiszem, a gyár valamenynyi dolgozójának is kívánsága. Szeretnénk, ha ebben az évben nem lennének eladási problémáink, ha az áru, amit termelünk, nem maradna a raktáron. 1971-ben nagyon sok gondot okozott nekünk, hogy a partnereink sok megrendelést lemondtak. Igyekezni fogunk, hogy a minőségi követelményeknek maximálisan eleget tegyünk. Szajki László, Simontornyai Bőrgyár, szenyvíztisztító-telep vezetője 25 millió forintos beruházással épült fel a szennyvíztisztító-telepünk, és állíthatom, hogy rendkívül jó hatásfokkal üzemeltetjük. Az időnként előforduló fogyatékosságokat, az üzemeltetés esetleges nehézségeit avízügyi hatóságok mégis rendkívül szigorúan büntetik. Jó lenne, ha több megértéssel, gondosabb körültekintéssel ítélnék meg ezeket az eseteket, hiszen a mi üzemünk esetében igazán nem arról van szó, hogy nem tartjuk tiszteletben a vizek tisztaságának védelmét. — Mint a pártszervezet oktatási felelőse, ugyancsak sokat várok ettől az évtől. 1971-ben sokat dolgoztunk azon, hogy emeljük a színvonalat; nagyon gondosan választottuk ki az oktatókat, minden egyes emberrel személyesen megbeszéltük milyen oktatásra volna a legcélszerűbb járnia. Ennek az előkészítő munkának szeretném látni 1972-ben az eredményét. * Bankó Hóhort, Biszmitbörgyár, tetei gyáregység KISZ-titkáre Csak másfél éve dolgozom Tatán Pestről kerültem ide, tatai lányt vettem feleségül. Úgy érzem, hogy ez idő alatt sikerült beilleszkednem a gyári közösségbe, szeretem a munkámat. Sokat tanulok, most szerzem meg a harmadig középiskolai végzettségemet. Van, egy gimnáziumi érettségim, egy közgazdasági technikumi végzettségem és most vegyipari technikumba járok. Szeretném, ha ebben az évben is jól sikerülnének a vizsgáim. Az elmúlt évben nagyon érdekes munkába kapcsolódtam be: tagja vagyok a tanácsi lakáfelosztó és felmérő társadalmi bizottságának. Kijárunk helyszíni szemlére, alaposan megismerjük a lakásigények körülményeit, hogy aztán valóban igazságosan dönthessünk az igényjogosultságról. Erdélyi Józsefné, Bp. Bőr- és Míranyafffeldolgozó szekszárdi gyáregysége Legyen munkalehetőség és legalább annyi pénz, mint 1971-ben volt. A múlt évben ugyanis sokkal több jutalmat kaptunk, mint az elmúlt években együttvéve. Ezért a munka is végabban ment Jobb érzéssel álltunk a gépek mellé dolgozni, mert tudtuk, hogy a gazdasági vezetés, a párt, a szakszervezet részéről nemcsak erkölcsi, de maximális anyagi megbecsülést is kapunk. — Azt várjuk 1972-től, hogy vezetőink továbbra is tegyenek meg mindent a dolgozók érdekében és a kialakult jó kapcsolat tovább erősödjön. Tanácskozott központi vezetőségünk (Folytatás az 1. oldalról) — 1955-höz viszonyítva az állami cipőiparban a termelés 15 százalékkal növekedett 5 év alatt, ezzel szemben a tanácsi és szövetkezeti vállalatoknál ezen idő alatt a termelés megduplázódott, mintegy 215 százalékkal növekedett. Hasonló a helyzet az értékesítés vonatkozásában is. 1965-höz viszonyítva szinte változatlan. A ma érvényben levő vállalati bér- és jövedelemszabályozók viszont nagyon szigorúak, s megkövetelik, hogy a bázisévhez viszonyítva lényegesen jobb eredményt érjenek el. S úgy érzem, itt kell valamit segíteni, mert az állami és a szövetkezeti ipar között ilyen nagy eltérésnek nem szabad lennie. Pardi Kiss Tibor, a Minőségi Cipőgyár szb-titkára szintén a bérezéssel foglalkozott: — Az a gondolat vetődött fel bennem, hogy a szakmánk bérezésének elhelyezkedésével foglalkozott-e valaki az illetékesek közül? Milyen hasznot hoz a népgazdaságnak iparágunk és ennek megfelelően van-e elismerve a bérezésben? Véleményem szerint nem! A másik kérdés, amely úgy érzem igen irreális: a termelési adó. Régebben azért kellett bevezetni a termelési adót, mivel egyes vállalatok a rubelt 49 forint alatt termelték ki. Vajon olyan nagy bűn ez, hogy büntetni kell a vállalatokat? Úgy érzem, ez a rendelkezés idegét múlta és gátolja a fejlődést. Csikós Pál, a Tisza Cipőgyár szb-titkára a minisztérium és a szakszervezet kapcsolatával foglalkozott. Véleménye szerint a minisztériumban dolgozó elvtársaknak több tájékoztatást kellene nyújtani munkájukról. Ezáltal kedvezőbb kapcsolat alakulna ki a két szerv között és jobban ismernék egymás problémáit. Felszólalt még Jobbágy Gyula, a Duna Cipőgyár szbtitkára, Karika Kálmánná, a Pannónia Szőrme szb-titkára, Bartók Kálmánná, a Szombathelyi Cipőgyár szb-titkára, Barabás Bálint, Kiss Károly és Nezvál Ferenc. Ezután Pesti elvtárs válaszolt a kérdésekre és hozzászólásokra. Az 1972-es személyi jövedelmekkel kapcsolatban elmondta: az előzetes felmérések azt bizonyítják, hogy az előirányzott összeget a vállalatok nagy többsége eléri. Ehhez azonban szükséges, hogy munkánk eredményessége is növekedjék. A minisztériumi, valamint a tanácsi és szövetkezeti vállalatok személyi jövedelmét érintve elmondta a miniszterhelyettes: több olyan rendelet is megjelent, amely azt bizonyítja, hogy teljesen egységes szabályozók érvényesülnek a szövetkezetek és az állami vállalatoknál. Megjelent továbbá olyan általános rendelkezés is, amely a jövedelem színvonalát is szabályozza, illetve korlátozza. A Minőségi Cipőgyár helyzetét sokoldalúan és részletesen vizsgáltuk—mondotta. Elismerjük, hogy a belső problémák mellett az új szabályozók a megállapított termelési adó is megnehezíti a vállalat helyzetét. Részünkre sem mindegy, milyen eredménynyel dolgozik a gyár, mivel az iparon belül jelentős helyet foglal el — fejezte be válaszát a miniszterhelyettes, a szellemi vetélkedők országos találkozóját, amelyet 1972-ben megrendezünk. Úgy gondoljuk, hogy az egyéb tanulás lehetőségek mellett ezzel is növeljük azok számát, akik többet akarnak tudni holnap mint ma. S ha ezt elérjük, jó ügyet szolgálunk. — A kongresszus határozata és az 1971/72-es program fontos feladatként jelölte meg a rétegekkel való foglalkozást Ebből a szmpontból a nők érdekében végzett munkánk vol a legeredményesebb. E célba tárgyalta meg elnökségünk többek között a gyermekgondozási segélyben lévő kismamák helyzetét. — Az érintett anyák dönt többsége igénybe veszi a gyermekgondozási segélyt. Három év előtt azonban mintegy 10 százalékuk visszatér munkába. Az elnökség azt megállapította, hogy a három év lejárta után sokan kilépnek a vállalattól. — Úgy gondolom, a dolgozók többségének egyetértésével találkozik az az intézkedés, amely szerint 1972. janun elsejével gyermekenként 10 forinttal felemelik a család pótlék összegét. Vonatkozi ez az egyedülálló szülőkre , a három, vagy többgyermeki családokra. Bizonyára érezteti más hatását a másik jelentős intézkedés is, amely a nyugdíjasokra vonatkozik. Célja: egyrészt a nehéz munkaerőhelyzet javítása, s nem utolsósorban pedig szociális jellege, mivel a 700 forinton aluli nyílt díjasok korlátlanul dolgozhatnak a teljes nyugdíjfolyósító mellett. — Nagyon fontos feladanak tartjuk az ifjúság és műszakiak között végző szakszervezeti munkát. Épp ezért a Duna és a Bonyhai Cipőgyár alapszervei tapasztalata alapján elnökségünk megtárgyalta a tevékenységet, amilyet hasznosítás céljából a mapszerveinknek megküldtünk. — Foglalkozott elnökségül az 1971-es évi üdülés helyzetével. Úgy érzem mind armyunk nagy megelégedésére , mondhatom: soha nem fidsitt még enynyi dolgozó, mint 1971-ben. Közel 8000 felnőtt és 2100 gyermek. Minden lehetőségünk megyl arra, hogy 1972 ben ez a szál tovább növekedjen. Tájékoztatás szakszervezetünk XVIII. kongresszusa óta végzett munkáról A második napirendi pont előadója Turzó László főtitkár volt. Bevezetőjében röviden tájékoztatta a központi vezetőséget a kongresszus óta végzett munka főbb tapasztalatairól. — Célunk és feladatunk volt — mondotta — a kongresszus anyagának és határozatának ismertetése a tagsággal. Ennek érdekében szakmai lapunkon keresztül részletesen közöltük a kongresszus anyagát és ezenkívül mintegy 3000 példányban a kongreszszus anyagának teljes szövegét megküldtük a szakszervezeti bizottságoknak. Az újjáválasztott tisztségviselők részére pedig 1—3 napos értekezletet tartottunk. — Jelentős állomás volt üzemeink életében a középtávú tervek készítése, amelyben először vettek részt szakszervezeti bizottságaink. Célunk kettős volt: dolgozóink közvetlenül is megismerjék a vállalat tervét, ugyanakkor pedig a munkakörülmények a kongresszus határozata értelmében alakuljanak. A dolgozók élet- és munkakörülményeinek és biztonságának érdekében a TV. ötéves terv időszakában vállalataink 140 millió forintot fordítanak. — A legutóbbi központi vezetőségi ülésen beszámoltam a kollektív szerződések tartalmi oldaláról, amelyről megállapítottuk: megfelel a célnak, mert a dolgozóknak nagyobb jogi biztonságot nyújt, a vállalat viszont tudja, milyen kötelezettsége van a munkásokkal szemben. — 1972. első negyedévében az igazgatóknak be kell számolniuk, a szakszervezeti bizottságoknak pedig véleményezniük kell a kollektív szerződéseket. Itt kell módosítani azokat a pontokat — egy év tapasztalata alapján — amelyek szükségessé váltak. A főtitkár ezután arról beszélt, hogy a szocialista brigádmozgalom milyen jelentős segítséget nyújthat a vállalatok részére. — Az országos tanácskozást megelőzi az üzemi és szakmai brigádvezetői tanácskozás — mondotta. —Ennek a feladatnak a tervét elkészítettük, s ma már ott tartunk, hogy ez a munka üzemeinkben lassan befejeződik. Tervünk szerint a szakmai tanácskozást 1972. márciusában tartjuk, mintegy 150 fővel, ahol szeretnénk összegezni az elmúlt évek tapasztalatait. —■ Ma még nem vagyunk birtokában annak, hogy a mozgalomnak belsőés külső tartalmi értékelését adjuk a központi vezetőségnek. Itt kívánom elmondani azonban — a több éves tapasztalat alapján — hogy a mozgalom leggyengébb pontja a jelszó harmadik része: „szocialista módon tanulni". Ennek érdekében elnökségünk segítséget nyújt és az üzemi szellemi vetélkedők után megszervezzük Az 1972. évi vállalati tervekkel összefüggő szakszervezeti feladatok A főtitkár ezután röviden szólt az 1972. év feladatairól, majd a következőket mondotta: — Kongresszusunk határozatának végrehajtása megkezdődött. Az 1971/72-re szóló programot azonban nem végeztük el teljesen, mivel a kongresszusi határozat 1975-ig szól. Ezért 1972-ben legfontosabb feladataink a következők: — A IV. ötéves terv 1972-re esedékes részarányát mind az export, mind a belkereskedelem felé, kiváló minőségben teljesíteni. — Vállalataink maximális segítsége az üzem- és munkakiszervezésben, a folyamatos termelés biztosítása érdekében, — Segíteni és elemezni kell a szocialista muzikaverseny formáit, hogy e mozgalomban rejlő erő hatékonyabban érvényesüljön, — Gondosan felül kell vizsgálni szakszervezetünk minden szervének hatáskörét és azok érvényesülését. — 1972 első negyedévében elnökségünk fontos feladata lesz; megvizsgálni vállalataink 1971. éves gazdagodását, hatékonyságát, valamint a tapaszílható keresetcsökkenés okát. — A vállalatok egy részén ez évben tapasztalt termelt nehézségek a krónikussá vá létszámhiány miatt a tagdi bevétel nem emelkedik. A munka zavartak végzéséhez szükséges feltételbiztosítása néhány rendkívi kiadás finanszírozására, fenntartási és igazgatási kiadok általános emelkedése, költségek növelését igényel — Az alapszervezetek tadíjbevételi tervei feszítette csak rendszeres és jó tagszerező, valamint tagdíjmunkval teljesíthető. Az elnöki ennek a fontos politikai munának segítéséhez és rendszres ellenőrzéséhez kéri a minden tagjának közreműkdését. — A felhasználásokat — 1972. évi munkatervekben elirányzott feladatok teljesítéshez szükséges feltételek biztsítását figyelembe véve — tkarékosan irányoztuk elő. 1972. évi költségvetés Végül szakszervezetünk 1972. évi költségvetésének megtárgyalására került sor, amelynek előadója Galmb István főkönyvelő volt. Az előre kiadott írásos anyag szóbeli kiegészítésénél ismertette a központi vezetőség tagjaival, hogy a költségvetési javaslatban két alapvető tényt kellett figyelembe venni és összhangba hozni: Hírek a BiVIMPEXből December 15-én nagy akti értekezletet tartott a szakszevezeti bizottság, ahol a szaszervezet párt és KISZ-aktivák közösen vettek részt, s bráti beszélgetés során mondtel véleményüket, javaslataik hogyan léphetnének előbb és végezhetnének még jó munkát. Ezen az ülésen jutalmaz meg Fazekas Lajos szb-tük az elmúlt évben kiváló mukát végző tisztségviselők Megköszönte munkájukat kérte továbbra is segítsék szakszervezetet. A KISZ-fiatalok kéthan kiránduláson vettek részt dcember hónapban Eger várában. A hangulat nagyon volt. Elhatározták: a jövőbe is terveznek egy közös kirándulást a szakszervezettel.