Borsod - Miskolci Értesítő, 1873 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-09 / 41. szám
sző rendelete ellen egyszer reprezentál hat. — Ez az mit nyerünk, mert a többi törvényhatósági jogokat, már mint rendezett tanácsú város is teljes mérvben birjjuk. — Nem akarja ugyan e jogok fontosságát állami szempontból kétségbe vonni, de hogy ezzel vajmi nagy lendületet nyerne városunk emelkedése, — miután ezekben a megyénél, tekintve 64 egyén által való képviseltetését — csakugyan részt vesz, de tényleg maga is gyakorolhatja, sőt sok tekintetben gyakorolta is — szabadjon kétségbe vonnia. Sokkal több az, mond szóló, mit democratikus szempontból veszít, mert míg jelenleg 200 egyénből áll városunk képviselete, addig jövőre az csak is 84- ből fogna állani; míg e 200 egyénből 100-at az összes adózók csaknem 5600-an választják, addig ama 84 egyénből 42- nek választására, csakis az országgyűlési képviselő választásával feljogosítottak lennének felruházva, és így legjobb esetben 1500—1600-an fognák a választás jogát gyakorolni. Tovább haladva a párhuzam fonalán, fölemlíti szónok, hogy , az átalakulás folytán gyűléseinken a főispán elnököl, míg most választott polgármesterünk ül az elnöki széken, hogy ■ az átalakulás után, a városi tisztviselők candidatio mellett fognak választatni, végre a fegyelmi eljárásra vonatkozó megszorító eljárást. — Szóval mindezeket összevonva kijelenté , hogy ő nem tartja felérőknek a nyert jogokat a vesztettekkel, s nem lát ,ja azt sem, hogy a szőkebb körű bizottság által erősen hangoztatott önállósági önérzetet, s ebből folyólag a város emelkedését, egymaga a törvényhatósági jel- ,leg eszközölhetné. Ezeknél fogva, bár kész ugyan meghajolni a többség akarata előtt, — mégis tekintetbe véve azt, hogy a kormány épen most dolgozik a törvényhatósági területeknek helyesl, a közigazgatásnak inkább megfelelő felosztásán — indítványozza, hogy az átalakulás kérdése napoltassék el. Horváth Lajosnak ezen nagy érdemi költséggel fogadott beszéde után Dálnoky N. Barnabás emelt szót, cáfolni igyekezvén elötte szóló nézeteit, azon törekvésre utalt, mely a jó kormányzás föltételeit nem a jogok túlságos kiterjesztésében, hanem okszerű kevesbítésében keresi, mint azt az országgyűlési képviselők számának apasztását tárgyazó törekvésből is láthatni; — ennélfogva nem lát nagy veszteséget a szűkebb körű választás vagy képviseltetésben. — Kijelenti továbbá hogy a felfelé nyerendő önkormányzati jog megnyerésétől s ezzel az önállósági magasztos érzet föllángolásától, városunk haladására ,emelkedésére a legtöbbet várja. Majd áttért annak cáfolására, hogy a városnak mint hatóságnak törvényes joga volna feliratok, politikai nyilatkozatok, hatósági megkeresések gyakorlására, mert míg az, a köztörvényhatóságok és községek rende-zéséről szóló törvények megalkotásáig eltüzetett, az mai napon már a törvény-be ütköző cselekedetet képezne. 20,1 részéről, miután a szűkebb körű bizottság jelentésében teljesen s kellő objectivitással kifejtve látja mindazon nagy előnyöket, melyek az átalakulással városunk hasznára, emelkedésére szolgálnak , a jelentést magáévá teszi s tárgyalása alapjául elfogadja. Dálnoky után beszélt Répászky Alajos, ki miután előtte szóló által tökéletesen megcáfolva látja Horváth Lajosnak a jelentés ellenében elmondott érveit, sajnálatát fejezi ki a felett, hogy mint egy politicai párthoz tartozó — vele egy véleményen s azon a véleményen nem lehet, mely minden egyes polgár szivét dagasztja. — Hangoztatja továbbá hogy az a gyámság csakugyan létezik, s hogy ez az, miből minden áron szabadulni akar városunk értelmes, erre bármely más királyi várossal vetekedhető polgársága. Majd Lichtenstein József emelt szót s egyenkint felelve Bató István és Horváth Lajos érveire; — kiemelte az újabb idők eszme irányát, mely a jó kormányzat feltételeit többé nem a tűrt vármegyékben, hanem a községi a polgári elemben véli feltalálni. — Szerinte a megyék ma már csak a múlt emlékeiül szolgálhatnak, de nem arra, hogy a polgári elemmel egyesülten alkossanak egy ép egészséges közigazgatási elemet. — Utal a városoknak szükséges fejlesztésére s ezzel arra, hogy az iparérdekek emelése hazánk jövőjével szoros összefüggésben van, miután pedig itt az érdekek annyira összeütközők, hogy az együttlét csakis a fejlődés rovására történhetnék meg , a szűkebb körű bizottság jelentését, s ezzel azt, hogy városunk köztörvényhatósági jogot nyerjen — teljesen elfogadja. Ezután szóltak még Lévay József, ragaszkodva Horváth Lajosnak teljesen oszlott nézeteihez s a véleményes jelentés némely a megyét érdeklő pontjaira téve meg helyreigazító észrevételeit, s végre Fazekas József, ki arra utalt, hogy mielőtt a kir. városság eszméjéért küzdenénk , a helyeit az úri jógák meg- TÁRCZ A. Prolog (szavaltatott a miskolczi színházban — ez évi első előadás alkalmával octóber 4-én.) ’ Megnyílt a csarnok — megjelentek ismét az áldozó papok. S mig közben h y m n u s t énekelnek, A múzsa is szól: itt vagyok! S koszorús fejjel és örülve Vidám mosollyal széttekint .... És látja hogy nincsen kihűlve Az oltár tüze, s ég megint. Hála az égnek! — igy zeng ajka —* Hogy megtartá e nemzetet; Mely sokszor a porban sóhajt». De mindig nyert új életet. Vólt gyásza — mert elpusztultnak A múzsáknak szent berkei. És búsan vándorolva jártak A művészet fölkentjei! Volt gyásza — s érzőnk a tehernek Súlyát, a mely földig nyomott. Jóbarátink is elfeledtek, S elveszitünk utat, nyomot. Ránk borúit a múltak keserve. Szállott ránk sok baj, sok csapás! S ülénk csüggedt fővel leverve — Ez késett a vigasztalás. Késett — de a kellő időben Hozzánk az még is elhatott; És fölkelénk ujult erőben. S zendült a szó, mely hallgatott. Zendült az és folyt lelkesedve! Bejárva messze tériket — S régi búját, baját feledve: A beteg is föléledett. Az őrtüzek kigyultak újra! És a tábor tömegbe gyűlt — S a föllegek is elvonulva: Láthatárunk tisztult, derült. S egyesülvén — épitni kezdtük A szétvált, romba dőlt falat . . . . Alapját újra megvetettük, Vólt buzgalom, jóakarat! Eljöttek mind a jók , a hivek, És folyt a munka, küzdelem —S bolttá tömörülvén az ivek: Épült a csarnok, a terem, Im’e ház is, se csarnok ive Nekünk nyilván azt hirdeti: Hogy van e népnek lelke, szive. S tud lelkesülni, érzeni ! Fogékony minden szépre, jóra, Áldozni kész, önérzetes — Nemes ág egy törzsökbe oltva, Mely szebb jövőre érdemes. Hű magához, szeretve nyelvét — Mert tudja hogy nyelvében él. Abban sírja a múlt keservét, S jövőt is csak abban remél. •Szép nyelv az a művészek ajkán Midőn hangzik a színpadon .... És benne — a szivekbe hatvan — Hangot nyer öröm, fájdalom. Fölfiad a vészben, viharban ! S csaták zajában lelkesít; Vagy a szerelmet zengve dalban: Örömünkbe könyet vegyit. Ok szóljon e nyelv még sokáig! Bejárva messze földeket — S a magyar szó hasson odáig, Hol csak lel érző sziveket. Terjedjen az folyvást művelve, Legyen zöngelmes és erős . . . . S egyaránt ajkára vehesse A salon hölgy, s a büszke hős! Szóljon abban Bánkban haragja! S Melinda búja csöndesen — A boszuló Zách tompa hangja, Midőn elégtételt vészén. Szálljon az messze zúgva, zengve! Sírjon benne a fájdalom,. Az öröm is játszók nevetve — S hallja meg a „hármas halom!“ NYILAS SAMU. Emlékezés a világkiállításra. Az agg Vindobona megifjúlt, redős arcza bájt nyert, mint a mesebeli öregasszony. Az ezer éves emlék most elmosódik. A történelmi Bécset, a múltat nem keresi senki. Oly nagy a napok emlékeinek benyomása, oly nagy a jelen. Róma aeterna ! Volt a hitezikk Augustus idejében. Vindobona aeterna ! Mondhatják a mai kor emberei. Örök ifjúságot, el nem hervadó szint fest a népek békéje, ezredek monumentális alakzataira. Úgy tetszik, mintha kiengesztelődnénk a múltak sötét emlékeivel általa, mely elfedi a véres árnyakat a kellem rózsás fátyolával, — lecsókolja a néma fájdalom könnyeit a szellem csókjaival. Nem úgy éreztük-e magunkat a bécsi világkiállításon, mint Janus templomában érezte magát a római nép, mint az engesztelés ünnepélyén? — Jutott-e eszünkbe pillantásokat vetni a múltba? Nem éreztük-e az engesztelés, a béke angyalának szelíd kezét végig simulni arczainkon? — Láttunk-e csak egy véres Árnyat a nagy gyámból, mely itthon magános, vagy titkolt honfiúi fájdalmaink közt légióként jelenik meg? Hullattunk-e fájdalomkönyeket ? — Nem! — Miért is ? Hiszen egy óriás lépést tanultunk itt megismerni az idők tanújából, a történelemből. Nemzetek tudományos, művészeti és iparversenye termi meg a tartós, az állandó békét. Miért is? — Hiszen minden történelmi ténynek megvan a maga hivatása : a győzelemnek : élni, haladni; a bukásnak: emelkedni tanulni, vagy elenyészni. Az az életre.