Borsod - Miskolci Értesítő, 1875 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1875-04-08 / 14. szám
• Sei fő?.’) Jrapes, ír párt elnöke nyíftatta meg a közgyűlést. A régóta betegeskedő rendes elnök Török Sándor helyett folyvást ő vezette a párt ügyeit, mégpedig egész erélylyel és buzgalommal. Emelkedett hangulata megnyitó beszédében, miután jelezte volna a jelen közgyűlés czélját, t. i. a Deákpártnak szabadelvű párttá leendő alakulását, megragadta az alkalmat, hogy jelenlevő két képviselőinket mindnyájunk nevében melegen üdvözölje, fölemlítse közpályájokon tanúsított érdemeiket s az őszinte bizodalmat és ragaszkodást, melylyel irántok a választók folyvást viseltetnek. Visszapillantást vetett ezután a Deákpárt működésére s kifejezést adott azon meggyőződésnek, hogy midőn a párt e pillanatban megválni készül a régi zászlótól, megnyugtató önérzettel, a hiven teljesített kötelesség érzetével válhatik meg attól. Reméli, hogy jövőben az egyesített erők munkálkodásának még inkább sikerül a szeretett haza felvirágoztatása. Ezzel a tanácskozás tárgyának ismételt felemlítésével a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítván, Horváth Lajos országgyűlési képviselő emelt szót. A meggyőződés erejétől s a hazaszeretettől áthatott beszéde folyvást lekötve tartá a közönség ügyeimet s zajos tetszésnyilatkozatokra adott alkalmat. E beszéd volt a közgyűlés legfontosabb momentuma, mind általános jelentőségénél, mind annálfogva, hogy végül aztán a határozat annak értelmében mondatott ki. Legyen szabad terjedelmes kivonatát a következőkben közlenünk: „ Szónok — úgy a maga, mint képviselőtársa részéről — meleg szavakban mond köszönetet a megtisztelő figyelemért. El kell azt — úgymond — fogadnunk, bár érezzük, hogy érdemeket felmutatni nem tudunk. — Mi, mint e város képviselői, teljesíteni igyekeztünk kötelességünket hűen, zajtalanul s utógondolatok nélkül. Többre már csak egyéni gyarlóságainknál fogva sem vállalkozhattunk. De az elvállalt kötelességnek még oly hű teljesítése is nem érdem, mely ovaziót igényel vagy legalább eltűr. Az egy tartozás, melyet le kell róni a becsületes honpolgárnak. A napirendre tűzött tárgyra vonatkozólag: Szónok emelkedett hangon jelenti ki azon meggyőződését, hogy a két nagy párt egyesülését az országra nézve igen üdvösnek tartja. E meggyőződés — úgymond — nem a közelebbi események hatása alatt született meg bennem. Bajaink egyik hőforrását mindig abban kerestem és találtam fel, hogy a nemzet értelmisége két ellenséges táborra szakadt. Nyomról nyomva ki tudnám mutatni e ketté szakadás gyászos következményeit, ha igénybe merném venni a közgyűlés türelmét. De annyit — úgymond — föl kell említenem, mert ebben fekszik elhatározásom indoka, s a Deákpárt igazolása, hogy politikai és társadalmi viszonyaink ziláltsága elsősorban a kettészakadásra vezethető vissza, s a 8 éves kormányzat fogyatkozásait nagy részben e kettészakadásnak lehet felróni. Szónok utal arra, hogy a két párt szenvedélyes harczában az értelmiség erkölcsi súlya, a parliament tekintélye, s a parliamentarizmus hitele tetemesen csökkent; a magyar nép egészséges észjárása, politikai érzéke és kötelességérzete megfogyatkozott, s ma már sokan nem a családi és polgári erényekben, a csendes és folytonos munkásságban, a takarékosságban, a polgári kötelmek teljesítésében keresik és találják fel örömüket, hanem az olcsó hazafiságban, recriminatiokban. Ily végzetes lévén a ketté szakadás, önként merült fel az a kérdés, hogy voltaképen mi volt az oka a ketté szakadásnak. E kérdésre — úgymond szónok — a történetíró fogja megadni a feleletet. Mi kik részt vettünk az eseményekben , és ma még többé kevésbé az impressiók hatása alatt állunk , nem ismerhetjük el a különválás jogosultságát. Csak addig volt indokolt az erős oppositió, mig a kiegyezés törvénynyé nem vált s a kiegyezés modalitásainak megbeszélése volt napirenden. Mi másképen történik sok minden, na a nemzet egyeteme a kiegyezés alapjára állva, erejét és tevékenységét az ország szellemi és anyagi fejlesztésére öszpontosíthatja. A közjogi ellenzék két indokból mentette s menti ma is fenállása jogosultságát, t. i. hogy a kiegyezés elviselhetlen terheket rótt az országra s megfosztotta azt a szabad fejlődés lehetőségétől, hogy a Deákpárt a közjogi törvények változhatlanságát proclamálta. Szónok nem is ismerheti el e vádak jogosultságát. A kiegyezés súlyos terheket rótt a nemzetre , de nem elviselhetleneket. — Tehát lehetetlen, hogy szerethessen. — Tökéletesen. — Amily igaz , hogy angol vagyok , be fogom kegyednek bizonyítani, hogy ellenkezőleg áll a dolog. — A mily igaz, hogy teljeskörű svéd nő vagyok , annyira bizonyos, hogy soha senkinek másnak, egyedül férjemnek fogom mondani, hogy szeretem. Van-e még egyéb mondanivalója , mert lássa, rettentően álmos vagyok. Mi sem sértőbb egy férfi önérzetére, mintha egy ifjú delnő oda nyilatkozik , hogy társaságában elálmosodott. E nyilatkozat angolunk arczára is élénk pirt vont, ő azonban változatlan nyugalommal felelé: — Azonnal távozom, csak pár szót engedjen meg. Kegyed azt kérdé: várjon megeléglém-e már az utána utazást. Igen, miss nincs szándékom ezentúl kegyedet követni. — Mire Mr. Milnes felállva hozzátéve: Miss Éva! Isten kegyeddel, legyen meggyőződve, hogy bár nem fogom tovább követni, de meg fogom győzni szerelmem komolysága és erejéről, s rábírnom hogy azt viszonozza. Midőn Éva egyedül maradt, az ajtó felé tárta karjait s győzelmes mosolylyal suttogta. — Ő szeret; meg kell nősülnie. Mr. Milnes szobájában a pamlagra veté magát s igy mormogott magában : — Szeretnie kell; — enyémmé kell lennie! Elvállalta azokat a Deákpárt a nyert előnyökért s a viszonyok hatalmánál fogva. Ha erőnket túl nem becsüljük, ha okosan használjuk fel azon tetemes, ma már 80—90 millió forintot, mely az ország közjövedelmeiből a közös kiadások fedezete után a nemzet rendelkezésére évenként fennmaradt, lépést tarthattunk volna a korszerű haladás követelményeivel. De mi a visszanyert önállóság első 5 évében rohamosan akartuk pótolni a múlt idők mulasztását, s a könnyű költekezés által megzavartuk állami háztartásunk egyensúlyát, mely ma már csak a polgárok áldozatkézsége által állítható helyre. — Ez a mi hibánk , nem a kiegyezésé. Azon vád sem alapos, hogy mi a közösügyi törvények változhatlanságát proclamáltuk. E tételt ily ridegen nem állította fel senki, még a vita hevében sem. Utal szónok az országgyűlési naplókra s a Deákpárti képviselők programm beszédeire. Utal 1867-ben a képviselőházban tartott saját beszédére, s 1872-diki programmjára, melyből részleteket olvas fel. E részletek azt tanúsítják , hogy szónok nem csak nem vittatta a törvények változhatlanságát, sőt kilátásba helyezte azt, ha a változtatás szüksége elé áll! így fogta fel a kérdést az egész Deákpárt, s maga a párt vezére Deák Ferencz. Mi — úgymond szónok — a közösügyi törvényekben nem azok betűit védtük , de azok alapeszméjét, t. i. az uralkodóval s a lajthán túli népekkel való őszinte kibékülést. Eljárásunk a lojalitás és a bona fides folyománya volt. Helyeseltük és helyeseljük, hogy megszűnt a százados viszály köztünk , s az uralkodó és Lajthán túli népek között helyeseltük és helyeseljük , hogy jogaink és kötelességeink a sanctio pragmaticából kifolyólag szabatosan körül írattak; — helyeseltük és helyeseljük, hogy a jogok és kötelességek korlátai között a nemzet ura lett saját sorsának, s alkotmányunk nem holt betű többé, de élő valóság. Szónok bocsánatot kér, hogy tüzetesebben foglalkozott e kérdéssel, de — úgymond — tartoztam ezzel a Deákpártnak, tartoztam az alakulandó szabadelvű pártnak, azon beszéd után, melyet a múlt hónapban megyénk egyik kiválóbb fia s a függetlenségi párt egyik vezére, tartott e városban a tisztelgő néptömeg előtt. Innentől már nem lesz szükség , legalább nem a régi modorban a közjogi alap védelmére. A balközép és a középpárt letette a napi— Annál jobb, barátom, mert egy óra múlva visszautazom. — Ezt már szeretem, követlek , de merre fordította az angol a kocsirudat? Már nincs a vendéglőben , még az éjjel távozott. — Valóban, kiáltott Éva megütközve. Bizonyos vagy benne ? — Tökéletesen. Bizonyára megunta a dicsőséget , — mond az ifjú — s igy ez esetben én megnyertem a fogadást. — Majd meglássuk. Éva rendelést adott az elutazásra, s egy óra múlva után volt. Kocsiját csakugyan azon ifjú kiséré, kivel az imént szót váltott. Váljon szokott vidám kedély hangulatában volt-e, nem tudnók megmondani, mert kocsija egyik sarkába vonulva, bizonyos nyugtalansággal látszék valamin töprengeni. Eközben lovakat kelle váltania, s bár a korcsma kevésbé látszék kínálkozónak, Éva elhatározó kiszólni, hogy ott kissé kipihenhessen. Amint a kocsi az udvaron megállapodott, ajtaját valaki hirtelen feltárta, ki mintegy a földből látszék előtűnni, s karját ajánló e szavakkal: — Engedje meg kegyed, hogy kocsijából kiemelhessem. — Mitnes úr! — kiáltó Éva meglepetten, s oly hangon, mely inkább vidámságot mint bosszankodást árult el, — hisz ön azt ígérte, — téve hozzá, — hogy nem fog többé, mint az árny, követni. Az igaz, s épen azért utaztam előre. (Folytatása következik.) TRECZI Az üldözött leány. Beszély. XIV. Éva felkelt s Milnes előtt meghajta magát; ez azonban mozdulatlan maradt támlásszékében. — Kegyed csalódik, Miss Éva, épen nincs szándékom kegyedet azonnal elhagyni; azért legyen oly szives, és foglalja el még egyszer helyét. — Nincs többé egymásnak mondani valónk. — Lehet, hogy kegyednek már nincs; de nekem van, s kegyed bizonyára nem lesz oly udvariatlan elutasítani, míg nem nyilatkoztam. Ám legyen , de röviden , mert már úgy is annyira kifárasztott ön, hogy türelmemet kezdem veszíteni. — Kegyed azt mondá, hogy nem fog sikerülni kegyedet meggyőzni szerelmemről. S ez mégis meg fog történni, mert én úgy akarom. Kegyed azt mondá, soha sem fogom bírni, — én pedig nem szünök meg önt hódolatom bizonyítványaival halmozni mindaddig, mig szivét nekem ajándékozó. Kegyed azt állitá, hogy én csak kedvtöltésből akarok szeretni. Miss Éva. Kegyedet csak önmagáért lehet szeretni. Kegyed mondá, hogy az én szerelmem kegyedre nézve kevésbé hízelgő. Akarom, hogy kegyed e szavait egy napon visszavonja, s kegyed ezt megteendi, mert mig azt nem mondja hogy szeret, nem fogok távozni oldala mellől. Jön valóban túlkövetelő, s lehetetlent óván. VII. Másnap reggel Éva sétát tőn a kis városon keresztül, s miután minden látnivalót megszemlélt , szállására tért vissza, melynek lépcsőzetén a zöld szemüveges ifjúval találkozott, ki igy kiálta eléje: — Majdnem elvesztem nyomodat, s ez az örökös idestova utazás majd bolondá tett.