Borsod - Miskolci Értesítő, 1875 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1875-04-08 / 14. szám

• Sei fő?.’) Jrapes, ír párt elnöke nyí­­f­tatta meg a közgyű­lést. A régóta betegeskedő rendes elnök Török Sándor helyett folyvást ő vezette a párt ügyeit, még­pedig egész erélylyel és buzgalommal. Emelkedett hangulata meg­nyitó beszédében, miután jelezte volna a jelen közgyűlés czélját, t. i. a Deákpártnak sza­badelvű párttá leendő alakulását, megragadta az alkalmat, hogy jelenlevő két kép­viselőinket mindnyájunk nevében melegen üd­vözölje, fölemlítse közpályájokon tanúsított ér­demeiket s az őszinte bizodalmat és ragaszko­dást, melylyel irántok a választók folyvást visel­tetnek. Visszapillantást vetett ezután a Deákpárt működésére s kifejezést adott azon meggyőző­désnek, hogy midőn a párt e pillanatban meg­válni készül a régi zászlótól, megnyugtató önér­zettel, a hiven teljesített kötelesség érzetével válhatik meg attól. Reméli, hogy jövőben az egyesített erők munkálkodásának még inkább sikerül a szeretett haza felvirágoztatása. Ezzel a tanácskozás tárgyának ismételt felemlítésével a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítván, Horváth Lajos országgyűlési képviselő emelt szót. A meggyőződés erejétől s a hazaszeretettől átha­tott beszéde folyvást lekötve tartá a közönség ügyeimet s zajos tetszésnyilatkozatokra adott al­kalmat. E beszéd volt a közgyűlés legfontosabb momentuma, mind általános jelentőségénél, mind annálfogva, hogy végül aztán a határo­zat annak értelmében mondatott ki. Legyen sza­bad terjedelmes kivonatát a következőkben közlenünk: „ Szónok — úgy a maga, mint képviselő­társa részéről — meleg szavakban mond köszö­netet a megtisztelő figyelemért. El kell azt — úgymond — fogadnunk, bár érezzük, hogy érdemeket felmutatni nem tudunk. — Mi, mint e város képviselői, teljesíteni igyekeztünk kötelességünket hűen, zajtalanul s utógondolatok nélkül. Többre már csak egyéni gyarlóságainknál fogva sem vállalkozhattunk. De az elvállalt kötelességnek még oly hű telje­sítése is nem érdem, mely ovaziót igényel vagy legalább eltűr. Az egy tartozás, melyet le kell róni a becsületes honpolgárnak. A napirendre tűzött tárgyra vonatkozólag: Szónok emelkedett hangon jelenti ki azon meggyőződését, hogy a két nagy párt egyesü­lését az országra nézve igen üdvösnek tartja. E meggyőződés — úgymond — nem a közelebbi események hatása alatt született meg bennem. Bajaink egyik hőforrását mindig abban kerestem és találtam fel, hogy a nemzet értelmisége két ellenséges táborra szakadt. Nyomról nyomva ki tudnám mutatni e ketté szakadás gyászos következményeit, ha igénybe merném venni a közgyűlés türelmét. De annyit — úgymond — föl kell említenem, mert ebben fekszik elhatá­rozásom indoka, s a Deákpárt igazolása, hogy politikai és társadalmi viszonyaink ziláltsága el­ső­sorban a kettészakadásra vezethető vissza, s a 8 éves kormányzat fogyatkozásait nagy részben e ketté­szakadásnak lehet felróni. Szónok utal arra, hogy a két párt szenve­délyes harczában az értelmiség erkölcsi súlya, a parliament tekintélye, s a parliamentarizmus hitele tetemesen csökkent; a­ magyar nép egész­séges észjárása, politikai érzéke és kötelesség­érzete megfogyatkozott, s ma már sokan nem a családi és polgári erényekben, a csendes és foly­tonos munkásságban, a takarékosságban, a pol­gári kötelmek teljesítésében keresik és találják fel örömüket, hanem az olcsó hazafiságban, re­­criminatiokban. Ily végzetes lévén a ketté sza­kadás, önként merült fel az a kérdés, hogy voltaképen mi volt az oka a ketté szakadásnak. E kérdésre — úgymond szónok — a tör­ténetíró fogja megadni a feleletet. Mi kik részt vettünk az eseményekben , és ma még többé ke­vésbé az impressiók hatása alatt állunk , nem is­merhetjük el a különválás jogosultságát. Csak addig volt indokolt az erős oppositió, mig a kie­gyezés törvénynyé nem vált s a kiegyezés moda­­litásainak megbeszélése volt napirenden. Mi másképen történik sok minden, na a nemzet egyeteme a kiegyezés alapjára állva, erejét és tevékenységét az ország szellemi és anyagi fej­lesztésére öszpontosíthatja. A közjogi ellenzék két indokból mentette s menti ma is fenállása jogosultságát, t. i. hogy a kiegyezés elviselhetlen terheket rótt az országra s megfosztotta azt a szabad fej­lődés lehetőségétől, hogy a Deákpárt a közjogi törvények vál­­tozhatlanságát proclamálta. Szónok nem is ismerheti el e vádak jogo­­sultságát. A kiegyezés súlyos terheket rótt a nemzet­re , de nem elviselhetleneket. — Tehát lehetetlen, hogy szerethessen. — Tökéletesen. — A­mily igaz , hogy angol vagyok , be fogom kegyednek bizonyítani, hogy ellenkező­leg áll a dolog. — A mily igaz, hogy teljeskörű svéd nő vagyok , annyira bizonyos, hogy soha senkinek másnak, egyedül férjemnek fogom mondani, hogy szeretem. Van-e még egyéb mondanivaló­ja , mert lássa, rettentően álmos vagyok. Mi sem sértőbb egy fér­fi önérzetére, mint­ha egy ifjú delnő oda nyilatkozik , hogy társasá­gában elálmosodott. E nyilatkozat angolunk ar­czára is élénk pirt vont, ő azonban változatlan nyugalommal felelé: — Azonnal távozom, csak pár szót en­gedjen meg. Kegyed azt kérdé: várjon megelég­­lém-e már az utána utazást. Igen, miss nincs szándékom ezentúl kegyedet követni. — Mire Mr. Milnes felállva hozzátéve: Miss Éva! Isten kegyeddel, legyen meggyőződve, hogy bár nem fogom tovább követni, de meg fogom győzni szerelmem komolysága é­s erejéről, s rábírnom hogy azt viszonozza. Midőn Éva egyedül maradt, az ajtó felé tárta karjait s győzelmes mosolylyal suttogta. — Ő szeret; meg kell nősülnie. Mr. Milnes szobájában a pamlagra veté magát s igy mormogott magában : — Szeretnie kell; — enyémmé kell lennie! Elvállalta azokat a Deákpárt a nyert elő­nyökért s a viszonyok hatalmánál fogva. Ha erőnket túl nem becsüljük, ha okosan használjuk fel azon tetemes, ma már 80—90 millió forintot, mely az ország közjövedelmeiből a közös kiadások fedezete után a nemzet rendel­kezésére évenként fennmaradt, lépést tarthat­tunk volna a korszerű haladás követelményeivel. De mi a visszanyert önállóság első 5 évében ro­hamosan akartuk pótolni a múlt idők mulasztá­sát, s a könnyű költekezés által megzavartuk ál­lami háztartásunk egyensúlyát, mely ma már csak a polgárok áldozatkézsége által állítható helyre. — Ez a mi hibánk , nem a kiegyezésé. Azon vád sem alapos, hogy mi a közösü­gyi törvények változhatlanságát proclamáltuk. E tételt ily ridegen nem állította fel senki, még a vita hevében sem. Utal szónok az országgyűlési naplókra s a Deákpárti képviselők programm be­szédeire. Utal 1867-ben a képviselőházban tar­tott saját beszédére, s 1872-diki programmjára, melyből részleteket olvas fel. E részletek azt ta­núsítják , hogy szónok nem csak nem vittatta a törvények változhatlanságát, sőt kilátásba he­lyezte azt, ha a változtatás szüksége elé áll! így fogta fel a kérdést az egész Deákpárt, s maga a párt vezére Deák Ferencz. Mi — úgymond szó­nok — a közösügyi törvényekben nem azok betű­it védtük , de azok alapeszméjét, t. i. az uralko­dóval s a lajthán túli népekkel való őszinte kibé­külést. Eljárásunk a lojalitás és a bona fides fo­lyománya volt. Helyeseltük és helyeseljük, hogy megszűnt a százados viszály köztünk , s az ural­kodó és Lajthán túli népek között helyeseltük és helyeseljük , hogy jogaink és kötelességeink a sanctio pragmaticából kifolyólag szabatosan körül írattak; — helyeseltük és helyeseljük, hogy a jogok és kötelességek korlátai között a nemzet ura lett saját sorsának, s alkotmányunk nem holt betű többé, de élő valóság. Szónok bocsánatot kér, hogy tüzetesebben foglalkozott e kérdéssel, de — úgymond — tar­toztam ezzel a Deákpártnak, tartoztam az alaku­landó szabadelvű pártnak, azon beszéd után, me­lyet a múlt hónapban megyénk egyik kiválóbb fia s a függetlenségi párt egyik vezére, tartott e városban a tisztelgő néptömeg előtt. Innentől már nem lesz szükség , legalább nem a régi modorban a közjogi alap védelmére. A balközép és a középpárt letette a napi­— Annál jobb, barátom, mert egy óra múlva visszautazom. — Ezt már szeretem, követlek , de mer­re fordította az angol a kocsi­rudat? Már nincs a vendéglőben , még az éjjel távozott. — Valóban, kiáltott Éva megütközve. Bi­zonyos vagy benne ? — Tökéletesen. Bizonyára megunta a di­csőséget , — mond az ifjú — s igy ez esetben én megnyertem a fogadást. — Majd meglássuk. Éva rendelést adott az elutazásra, s egy óra múlva után volt. Kocsiját csakugyan azon if­jú kiséré, kivel az imént szót váltott. Váljon szokott vidám kedély hangulatában volt-e, nem tudnók megmondani, mert kocsija egyik sarkába vonulva, bizonyos nyugtalanság­gal látszék valamin töprengeni. Eközben lovakat kelle váltania, s bár a korcsma kevésbé látszék kínálkozónak, Éva elhatározó kiszólni, hogy ott kissé kipihenhessen. Amint a kocsi az udvaron megállapodott, ajtaját valaki hirtelen feltárta, ki mintegy a föld­ből látszék előtűnni, s karját ajánló e szavakkal: — Engedje meg kegyed, hogy kocsijából kiemelhessem. — Mitnes úr! — kiáltó Éva meglepetten, s oly hangon, mely inkább vidámságot mint bosszankodást árult el, — hisz ön azt ígérte, — téve hozzá, — hogy nem fog többé, mint az árny, követni. Az igaz, s épen azért utaztam előre. (Folytatása következik.) TRECZI Az üldözött leány. Beszély. XIV. Éva felkelt s Milnes előtt meghajta magát; ez azonban mozdulatlan maradt támlásszékében. — Kegyed csalódik, Miss Éva, épen nincs szándékom kegyedet azonnal elhagyni; azért legyen oly szives, és foglalja el még egy­szer helyét. — Nincs többé egymásnak mondani valónk. — Lehet, hogy kegyednek már nincs; de nekem van, s kegyed bizonyára nem lesz oly udvariatlan elutasítani, míg nem nyilatkoztam. Ám legyen , de röviden , mert már úgy is annyira kifárasztott ön, hogy türelmemet kez­dem veszíteni. — Kegyed azt mondá, hogy nem fog si­kerülni kegyedet meggyőzni szerelmemről. S ez mégis meg fog történni, mert én úgy akarom. Kegyed azt mondá, soha sem fogom bírni, — én pedig nem szünök meg önt hódolatom bizo­nyítványaival halmozni mindaddig, mig szivét nekem ajándékozó. Kegyed azt állitá, hogy én csak kedvtöltésből akarok szeretni. Miss Éva. Kegyedet csak önmagáért lehet szeretni. Kegyed mondá, hogy az én szerelmem kegyedre nézve kevésbé hízelgő. Akarom, hogy kegyed e sza­vait egy napon visszavonja, s kegyed ezt meg­­teendi, mert mig azt nem mondja hogy szeret, nem fogok távozni oldala mellől. J­ön valóban túlkövetelő, s lehetetlent óván. VII. Más­nap reggel Éva sétát tőn a kis váro­son keresztül, s miután minden látnivalót meg­szemlélt , szállására tért vissza, melynek lépcső­­zetén a zöld szemüveges ifjúval találkozott, ki igy kiálta eléje: — Majdnem elvesztem nyomodat, s ez az örökös ide­s­tova utazás majd bolondá tett.

Next