Borsod - Miskolci Értesítő, 1879 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1879-10-09 / 41. szám
géznél s oly írkálási vmketeg, tmely tárgyát megválasztani nem tudja. De azon körülmény, hogy ilyen közlemények nem annyira hazafiasságból, mint a zsidók elleni gyűlöletből s „Istóczy“ féle izgatási vágyból erednek, melyeket az illető korlátok közé visszavetni minden békeszerető s a szintetlen assimilátiót kívánó — bármily vallásu — polgárnak kötelessége, — végre „Vereskövi“ urnak azon — hogy többet ne mondjak — merészsége, hogy az összes magyarországi zsidóságnak szemére lobbantja, hogy a magyar nyelvet nem akarják tanulni, nem művelik s mintha tudj’ Isten ki volna, felvilágosítást kér tőlük: vájjon hazafiasság tekintetében számolhatnak-e reájuk..........? ezen körülmények, mondom, inditnak engem arra, hogy „Istóczy“ pardon „Vereskövi“urat „felvilágosítsam" s alaptalan vádjait a történelem alapján megczáfoljam. Tizenkét éve múlt, hogy a zsidók Magyarországban egyenjogosittattak s az emancipatio törvénybe iktattatott. Ezen 12 év alatt a zsidók magyarosodása óriási léptekkel haladt előre. A zsidó családok túlnyomó részében kizárólag magyarul beszélnek. Ezt mint zsidó néptanító tapasztalásból tudom, hisz 80 tanítványom közül alig egy-kettő ért néhány német szót. Ismerek sok zsidó orvost, ügyvédet, intelligens kereskekedőt, kik a német nyelvet csak törik s nem is akarnak másképen mint magyarul beszélni. A zsidó községekben mindenütt, főleg pedig Miskolczon a magyar a hivatalos nyelv. Jegyzői anyakönyveik, naplójuk s minden ügyirataik magyar nyelven vannak fogalmazva - s ha a köznép még nem bírja teljesen a nyelvet, annak oka az, hogy hazánkban a népoktatási törvény szorosan csak az emancipátió idejében jövön létre, mindaddig nem voltak a zsidóknak — magyar szellemű bar — de magyar tannyelvű népiskoláik s főleg azon körülmény, hogy 12 év vajmi törpe időtartam századok nyomását és megszokását ellensúlyozni és kiküszöbölni! Várjon járt e valaha Vereskövi úr a német és tótajku megyékben? Hallotta-e az ottani keresztény lelkészek német és tót szónoklatait? Eszébe jutott-e valaha Vereskövi urnak ezek magyar hazafiasságát a zsidókéval összehasonlítani ? Emlékszik-e Vereskövi ur a 48-as évekre, vagy ha fiatalabb,olvasta-e azok történetét, hallotta-e azt is , „hogy ne, csak nem tudja biztosan“ — mennyit tűrt, szenvedett és áldozott ezen akkor még nem „emancipált“, de jogaiban még megszorított „gyűlölt faj“ a magyar szabadságért? míg a keresztény tót, szász, rácz, stb. nemzetiségek a magyarokat elevenen eltemették? Jekelfalusy László halálával, a lapok ki nem fogytak a dicséretből azon kitűnő tette miatt, hogy a forradalomkor, együtt két fiával szolgálatát ajánlotta a hazának. Ismertem egy Holländer Leó nevű felvidéki zsidót,ki nagy gazdagságának és otthoni kényelmének daczára szinte meghozta ezen áldozatot azon hazáért, mely őt nem is akarta fiának ismerni. Elment két fiával a honvédséghez, még pedig a legelső felhívásra, melyet a megszorult haza fiaihoz intézett s lett intendáns őrnagy. Egyik fia Gyula most debreczeni lakos, közkatonából az őrnagyságig vitte fel, még pedig a veres sapkásoknál. A másik fia Ede, most miskolczi lakos, szintén tiszt volt. Fraenkel Bernát miskolczi könyvkereskedő „bár akkor lővén csak Galicziából Magyarorságba,magyar honvéd volt, Patzauer Mór Pákozd s Schwechatnál vérzett hazájáért. De mindezeket Serfőző úr, a honvédegylet elnöke jobban megmondhatná Vereskövi úrnak. Az elfogulatlan történetíró pedig nem fogja tagadni, hogy a honvédség soraiban több mint 25 ezer zsidó harcolt a „magyar“ szabadságért! — „Szegény oláh néptanítók“ — így lamentál a nemesszivü Vereskövi úr“ — „mennyire gyötrik magukat, hogy a törvény értelmében a magyar nyelvet megtanulják?“ —Igenis gyötrik magukat, hogy az általuk „szivek minden idegeivel gyűlölt nyelvet“ „a törvény értelmében“ megtanulják! Szabad akaratból nem, csak kényszerből. Feledi azt czikkező úr, mennyit küzdött s küzd jelenleg is, daczolva a törvénynyel az oláh főpapság a magyar nyelvnek iskoláikba való behozatala ellen ? Fog-e valaha román pópa híveinek magyarul szónokolni ? — A zsidóknál az utóbbi 12 év óta a tanítási nyelv törvény nélkül kizárólagosan magyar. Tanítóik mindig önkényt törekedtek a magyarnyelvet megtanulni, művelni s legdrágább kincsül őrizni és ápolni. Azonban Vereskövi úr minden pöffeszkedő hazafiassága és nagyszájú magyarsága mellett nem ismeri a magyar művelődés jelenkori történetét, különben tudná, hogy a zsidó népiskolák a magyar nyelvnek a zsidók közötti hű terjesztői és ápolói; ismerné azon zsidó születésű magyar írók és tudósok egész sorát, kik első rangú csillagokként ragyognak a jelen magyar irodalom terén; hallotta volna hírét oly férfiaknak, mint Agai, Dóczi, Hevessi, Dux, Dr. Simonyi, Dr. Löw, Dr. Goldzieher, Wertheimer, Mezei, Weigelsberg, Vámbéry, Fáik, Billagi, Wesztbiek, kik részint a magyar szépirodalom és nyelvészet terén, mint magyar journalisták, vagy szorosabb tudományos kutatások által a hazának fontos szolgálatokat tettek, a magyarnyelv becsét emelték, és a magyar tudományosságnak a külföld előtt is tiszteletet szereztek. Azt mondja végre Vereskövi úr: A zsidók emanezipátiójukat máskép nem hálálhatják meg, mint igaz hazafiassággal.“ Valóban hallatlan, hogy Magyarországban, mely műveltségi és művelődési fokánál fogva helyet vindikál magának a nyugateurópai kulturállamok között, találkoznak még oly emberek, kik a zsidóktól emanczipátiájukért hálát követelnek! Oly dologért, melyet a XIX. század, végén a műveltség kezdetén álló állam is — hacsak nem kurcsosult el annyira, mint az oláh — a zsidónak megadni tartozott, megadni köteles volt, ha ugyan a többi műveit államok előtt nem akarta a durvaság bélyegét s az emberielenség szégyenpírját arczán viselni! Valóban hallatlan, hogy még e mai korban is léteznek emberek, kik azt gondolják, hogy a mai nemzetközi viszonyok mellett az állam még különbséget tehet Mózes, Krisztus vagy Mahomed hitű polgárai között! — Nem fizetnek-e a zsidók éppen úgy adót mint a keresztény magyarok? Nem szereztek-e maguknak tagadhatatlan érdemeket az ipar és kereskedelem terén is . Nem véreztek-e fiaik is Bosznia mezején éppen úgy mint a keresztény magyarok fiai ?! Jegyezze meg magának Vereskövi úr, hogy a zsidók emanezipátiójukat nem könyöradománynak tekintik, hanem azt arezuk verejtékével szerzett pénzükön — mert a magyar államnak Dánlus kincse is kevés volna — és vérükön vásárolták meg. Vagyonok és életük a magyar hazáé. A magyar zsidó csak szivének utolsó dobbanásával szűnik meg magyarul beszélni , magyarul gondolkozni és magyarul érezni. Goldberger, fővárosi levél. in: Budapest, 1879 sept 28-án. Fővárosunk ma eleven képet tükröz vissza, meglátszik, hogy a saison-morte véget ért, a tespedés időszaka lejárta, de a fővárosban, ha politizálunk, ha keleti azaz Novibazárról van szó, nevezetesen így kezdődik a szó „szegény törökök.“ Bizony úgy is van, midőn Plevna elesett, a legvitézebb hős Osmán Nuri pasa fogságba jutott, midőn a Balkán átjáratai elfoglaltattak az orosz sereg által mely már Philipopolis alatt áll, ma nem lehet forróbb óhajunk a békénél. De hogyis jutnak ezek emlékezetembe, mi idézi azokat vissza, ha Novi-bazár és Novi-bazár l— hány gondolatjel férne ide . . . szegény bakáink még mindig izzadnak odakint, ki gondol itthon reájuk ? — az egyetemi fiatalság a választásokkal, ismerkedési estélyekkel van elfoglalva — no aztán a cursus — aztán — — — Híjába Pest csak Pest tagadhatatlan Aztán itt minden olyan érdekes, A szív örömében csak úgy repes. Ha fiatalságunk nem gondol velük — hát kik gondoljanak? Mit jelentsen ez? Mi legyen ennek indoka? Ezek oly kérdések, melyek fölött bölcsészeink, ráérnek bölcselkedni, ha ugyan Horváth Cyril pityergő bölcsészete a bölcsebb dolgok űtésére is hagyna egy kevés időt. Vagy dámáink ? Kik oly megelégedetten — hátul kitömve, elől megnőve sétálnak urczáink asphaftjain, hol . beszüntetett légyottok megint felelevenednek, gondoskodott róla a divat — no egész a szerelmesek számára — hol nem újság — meg az ablakokban látni, hogy az ifjú kénye-kedve szerint szoríthassa hevesen dobogó keblére piruló (. . .) imádottját. Hát a szegény bakák? Csak „Bolond Istók“ gondol rájuk Az ulcrák is hű tükrei az új évadnak, kivált a kirakatok, telvék mindennel, melyek tündérhonba látszanak varázsolni az ifjú szemlélőt. Az egyetemi hallgatók — kivált az ujonczok — nem trvőzik az ámulatot — nem egynek ragadták ki már kezeiből zsebóráját, — kérdeztetvén „hány óra?“ szomorú képpel ballag nem egy haza — a pesti élvezetek már kizsákmányolták — olykor beletekint, a deák ismeretek tárába — először is a holnapra gondolván — aki tandíjat fizet, az jogosan faragja a padot azzal a politúrozott asztalba,— jelenti a bicskát. — Ennek elnézésére valóban csak keleti közönyösség képes. A múlandóság azonban ide is kiterjesztő pusztító lehet . Azonban szóljunk a nemzeti színház nagy vendégművésznőjéről Vilt Mária aszony, 2-ik felléptéről, ki ezúttal a Hugenottákban Valentine szerepét választó, mely voltaképen csak két jelenésből áll, de mégis a legnehezebbek egyike. Vilt asszony szerepének minden hangjegyét — gránitba vési, maradandó hatást idéz elő. A közönség, mely fellépésekor mindig zsúfolva tölti meg a házat, hálás és elismerő iránta. A valódi művészet csak itt lép elénk egész lenyegében. A népszínházban most „Boccaccio!“ tanulják — Suppétől. A levegőben már szárnyalnak a hírek , melyek Blahánéra vonatkoznak. A napokban a 73-ik számú frakkerrel (ajánljuk e számot a népszínház azon látogatóinak figyelmébe, kik lutrizni szoktak) Boross-féle (azelőtt Türschi divatboltba hajtatott s kérte a commiskat, hogy etymologizálják azt. A Boross elég Blaháné trikójára felvette már a mértéket (de szép lehet benne), a külső hosszúság 89etméter.— Újabb szám, lutrisok vigyázzatok! A Boccaccio kosztümjei mindenesetre érdekesek lesznek. Kenézről kellene még szólnom, hisz ígértem múlt levelemben, semmi sincs itt többé a földön — mondja Renz , azaz Kabby Akyba nevű tudós zsidónak csak látni kell — nézni, most jön egy némajáték, melyben a bohóczok szó nélkül ütik pofon egymást, két hegedűművész, kik fejtetőn játszanak, — noha nem lépjünk be — holnapról jövő levelemben. Dózsa Géza. Az iparos oktatást és háziipart terjesztő miskolci borsodi egyesület alapszabályai. 5. §. Az egyesületet alapitó, évdijas és pártfogó tagok fogják képezni. Az alapítványi tőke legcsekélyebb összege 60 osztrák ért. írtban állapittatik meg, és szabadságában áll az alapitónak az alapítványi tőkét, ha azt az egylet részére biztosította, életében 5% mellett élvezni. Az évdijjas tagok kötelezik magukat legalább 6 évig, illetőleg mig le nem mondanak, évenként 2 p. o.írttól felfelé tetszésszerinti öszszeget az egylet pénztárába fizetni. — A pattafogó tagok segélyezésnél élenként, vagy egyszerre s mindenkorra tetszésök szerinti összegben fizetik be. 6. §. Tagja lehet az egyletnek minden tzhetlen jellemű honpolgár, ki magát az 5-ik íjban meghatározott összeg lefizetésére kötelezi. Erkölcsi testületek, minők például egyletek és társulatok, intézetek, vagy községek stb. szintén lehetnek az egyesületnek tagjai. 7. §. Minden alapító és rendes tagnak joga van a közgyűlési tanácskozásokban, iovábba a választásokban részt venni, indítványt tenni, vagy ilyent a választmány elé terjeszteni. .Minden alapító és rendes tag kivétel nélkül egy szavazati joggal bír. A jogi személyek (testületek) meghatalmazott egyleti tag által gyakorolják jogaikat, szabadságában áll a tagok mindenkének az egylet pénzkezeléséről, vagy egyéb működéséről vezetett könyvekbe betekinteni, s az egyleti ügyek vezetése iránt magának minden időben tájékozást szerezni. 8. §: Amint az alapszabályok megerőssét nyertek és a tagok száma 50 főlapos adott, azonnal megtartatik azon közgyűlés, melyen az