Borsod - Miskolci Értesítő, 1883 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1883-02-14 / 7. szám

közélet­e sokat zaklatott, minden oldal­ról igénybe vett napszámosai valahára erkölcsileg és anyagilag oly méltánylás­ban részesüljenek, minőt megérdemelnek. Ezek voltak az érdekes alispáni je­lentés főbb mozzanatai, melynek felolva­sása után a gyűlés a napirendre tért. Főispán ur ő méltósága ugyanis az alis­­páni jelentésből is kifolyólag utasította a megyei főorvost, hogy a Dr. Szánthó Bertalan járási orvos úr hivataláról­ le­mondása folytán megürült állás, illetve hivatal ellátása iránt a választás megtör­téntéig, mely májusban leendő belátása szerint intézkedjék. A közigazgatási gyakornokokat ugyancsak főispán úz ő méltósága a kö­vetkezőleg nevezte ki, illetőleg alkal­mazta, ugyanis: az alispáni hivatalhoz: Hézser Kálmán ügyvédjelöltet, az árva­székhez : Balogh Bélát, a főügyészi hiva­talhoz : Czikó Istvánt, a számvevői hiva­talhoz: Hubay Barnát, Molnár Emil szol­­gabiróhoz : Szepessy Zsigmondot, Fe­kete László szolgabiróhoz : Szentmiklósy Ödönt, Gombos György szolgabiróhoz : Török Józsefet, és Szepessy László szol­gabiróhoz : Szentmiklósy Kálmánt.­­ Ezek egyszersmind utasítva lettek, hogy a qualificationalis törvény értelmében, ne­talán még le nem tett vizsgáikat 1 év le­folyása alatt tegyék le, és állomásukat f. évi febr. hó­­ 5-én foglalják el. Ezen idő­ponttól fogják hozni fizetéseiket is. — Kineveztetett még­ Szűcs Béla írnok a­­ szendrei járásba tiszteletbeli segédszol­­gabiróvá. Ezután a kormánytól érkezett leira­tok olvastattak fel, ezek közt nevezete­sen az, mely a f. évi megyei költségvetést némi levonásokkal helybenhagyja; to­vábbá az, melyben a közigazgatási mi­niszter egy tanszer múzeum alakítására s arra hívja fel a megye figyelmét, hogy az ifjúsági iratok, ezek között az úgyne­vezett „Jó könyvek“ elterjedésére hasson közre. — És végre egy másik a közle­kedési minisztériumtól, mely az utakra való felügyeleti gyakorlatot szabályozza, s melyek egyszerűen tudomásul vétetni határoztattak. A­­testvérhatóságok megkeresései folytán felirat intéztetni határoztatott a Bukovinában, a Moldva és Oláhország­­ban élő csángó magyarok hazatelepítése ügyében, még­pedig azon hozzáadással, hogy, mint e czélra legalkalmasabb az eladás alatt levő kincstár tulajdonát ké­pező Mohi nagy puszta használtassák fel egyik nagy települ A magyarosítás kér­désének megoldására pedig, miután me­gyénk területén is vannak szláv ajkú né­pek, Soltész Nagy Kálmán, Kovács La­jos, Farkas Gusztáv és Rácz Ádám sze­mélyében egy bizottságot küldött ki. Végre Budapest város megkeresése folytán, megtakarított filléreiből, az ott felállítandó s a magyar nemzet ezredéves ünnepélyével egybeesendő és az 1848/9 ik évi szabadságharczot megörökítendő „Szabadság szoborra“ 100, s ebből kifo­lyólag a tervben levő Szent István első magyar királynak emelendő szobrára szintén 100 irtot adományozott. A folyó ügyek közzül legfontosabb volt a Tiszakeszi községének ügye, mely községet a Tisza árja — ha intéz­kedés nem történik — egészen el fogja mosni. Ez ügyben egy bizottság volt ki­­küldve, mely a helyszínen megjelenvén, a közbirtokossággal egyetemben, egy át­vágás szükségességét hozta indítványba, s a­melyhez a birtokosság 10.000 frtot ajánlott fel ; szükség van azonban addig is egy védgát építésére, miután a mos­tani védgátat a víz maholnap egészen el­fogja sodorni.­­ A javaslatba hozott in­tézkedéseket a közgyűlés elfogadta, mely­nél fogva ez irányban fog felterjesztés in­téztetni a minisztériumhoz. Utolsó tárgya volt az első napi köz­gyűlésnek az a jelentés, mely a megye tulajdonát képező Mező-Kövesd városá­ban levő megyei fekvőségeknek értéke­­sítésére vonatkozik, s mely ügy végre oda dúlt, hogy a megye, a mennyire lehet és ha kellő ár elérésre van kilátásban, igye­kezzék minden fekvőségeitől megszaba­dulni, igy első­sorban attól, mely kérdés alatt van, illetőleg a melyre vevő is ajánl­kozott, ennélfogva a megye tulajdonát képező egyik, 17 ezer forintra becsült ház, eladása elhatároztatott. T Jk R C n JL Zsidó kő­műves. — Elbeszélés. — (Folytatás és vége.)­­—»Rebeka« — szólalt meg az álarczos — »én ismerek egy férfit, ki úgy sóvárog utánad, mint a hegy sziklái között a zerge, az üditő for­rás után « —- »úgy kell neki, — viszonzá Rebeka ne­vetve, »ha nincs bátorsága valamire vállalkozni.« — »Mire vállalkozzék ?« — »Kérje meg kezemet!« — »De én szegény vagyok, és te oly gaz­dag leány vagy!« — »Kérdem-e én, hogy gazdag-e ő ? mon­­dá Rebeka — ha nekem tetszik, az elég.« Ez­zel kisiklott a férfi karjai közül. Lewi a zsidóknál szokásos közvetítőhöz folyamodni semmi szín alatt nem akart. Maga végezte el mindig, a­mit tenni akart. Felölte tehát egy szép napon sarkáig érő hosszú ka­bátját, féltéve szépen fésült haja tetejére a pré­mes sipkát, és elment Winterstein Mózeshez. Szerényen, de öntudatosan adta elő kérését. Winterstein Mózes hangos hahotára fakadt. — » Más kivánni valód nincs ? — mondá. Úgy hiszem, hogy eszedet veszted. Vagy talán azt gondolod, hogy megőrültem én , hogy leá­nyomat 70 ezer arannyal együtt egy jött ment koldusnak dobom karjaiba, ki a szép vagyont eltékozolja ?« — »Ha nem akarja ön leányát nekem adni, ám ne adja — veté közbe Lewi, de azért ne mondja, hogy koldus vagyok, mesterember va­gyok, és az sem egyike a rosszak közzűl. Ahoz sem szoktam, hogy vagyont tékozoljak, mert kezem munkája, és nem ritkán élelem koczká­­zásával keresem kenyerem. Érti Winterstein Mózes úr?« »Hogy ne érteném ? — felesé Mózes úr, »hiszen úgy kiabál, mintha ezredes volna, és én mint egy ezred katona állnék előtte !« Lewi vállvontatva ment. — »Egyébiránt Rebeka leányom a gazdag feltelesnek van már elígérve- kiáltó Mózes utána. Villámcsapásként érinték Lewi füleit e szavak, rohant eszeveszetten az ultán végig lakására. Nem látta őt többé Tályán senki, mun­kába nem ment, korcsmába nem járt. Később az a hír keringett, hogy Kassára ment és beállt katonának. Ha valaki Winterstein Mózesnek azt­ mondta volna, hogy megnyílt, előtte a föld, mely elnyeli, nem ijedt volna meg jobban, mint e hit vételénél. Azon időben, melyben elbeszélésünk sze­repel, két hatalmas tényező uralkodott Magyar­­országon, a bor­­ és a pénz. Ez utóbbi gyak­ran váltotta meg a zsidót a katonai szolgálattól. Tályán régóta történt, hogy zsidó felvette volna a király kabátját, a község főbbjei mindjárt összedugták fejeiket, hogyan és mikép kell egy fiatal zsidó gyereket a katonaságtól megsza­badítani. És most önként, toborzás és sorozás nél­kül állt be a község egyik előkelő, habár sze­gény tagjának fia, a gazdag Winterstein Mózes keményszívűsége által kétségbe esve, katoná­nak. Ilyen még nem történt. Rémképeket láttak a tályai zsidók, Lewit öldöklő fegyverrel az ellenség vérét ontani, vagy öt magát vérrel boltivá látták a csatamezőn haldokolva, átkozva végzetét, mely őt a gazdag Winterstein igéző szép leányával megismertette. Az 1866-iki német-osztrák háború vetette előre árnyékát. Winterstein Mózes tépte haját, szakálát, Rebeka a kandalló mellett ülve, mere­ven nézett az ablakon át a megmérhetlen ma­gasságba. A ház előtt szitkolódzás és fenyegetés hallatszott, a község népe felháborodott Mózes kőszivüségén. Még ehhez járult a rabbi küldön­­cze, ki Mózest az egyházi bíróság elé hívta ad audiendum verbum. Mózes sokáig gondolkodott, mit tegyen. Egyszerre mintha valami jó gondolat villant volna fel agyában, felveszi kabátját, beszólítja a kocsist és hangosan elkiáltja magát: »Megyünk Jancsi Kassára, fogj be.« — Kiváltom őt, kiszabadítom, ha mindjárt ezer aranyomba kerül is. A ház előtt állók hallották Mózes nyilat­kozatát, és még sem akadt senki, a ki szeren­csét kívánt volna útjára, a ki áldását adta volna szándékának kiviteléhez, de nem is volt szeren­cséje, mert, mire Kassára ért, Lewh már hűséget esküdött, a király és zászlójának. — Szolgálnia kellett. — Mózes felkereste őt a laktanyán és bocsánatot kért tőle, s ezután szomorúan, le­hangolva tért vissza Tályára. Mielőtt, a rabbi­hoz ment, 200 aranyat küldött a szegények ja­vára, s igy menekült meg az egyházi bíróság komoly büntetésétől, — megintetett. — Csak miután ez oldalról veszély nem fe­nyegette, volt bátorsága hazamenni. Rebeka nyugodtan elszánva hallgatta vé­gig apja viselt dolgainak elbeszélését, nem illette atyját szemrehányásokkal, még csak nem is sirt. — »Be kell nyugodnunk abba, amin nem változtathatunk, — mondá — de arra kérlek tátikám, hogy engem házassági ajánlatokkal ne kínozz. Én sem a gazdag festeleshez, sem más ember fiához feleségül nem megyek. Winterstein Mózesnek igen roszul mentek dolgai. Tizennégy év óta még ily roszul nem érezte magát soha. Kerülte őt mindenki az utczán, a piaczon, még a templomban is. Nem látogatta meg senki, legjobb barátai is elhagyták. Ha ki­menője volt az utczán, lesülé szemeit, hogy ne lássa az emberek gúnyos arczvonásait, gyapottal tömte be füleit, hogy gonosz beszédüket ne hallja. Tisztelt szerkesztő ur! Bánhorváth, 1883. január hó 30-án. Községünkben tegnap estve 9 órakor tűz ütött ki s ez alkalommal egy földhöz ragadt sze­gény zsidó embernek, Schwarcz Sámuelnek mindene oda égett. Nem tudom, hogy nem­ e­részkor eme­lem fel szavamat, érdekében most, midőn anti­­semitának lenni divat ? de mert mindenek előtt emberbarát akarok lenni, kötelességemnek is­merem, ezen szegény zsidó ember érdekében, megtenni, amit,lehet, mert ő azt mint becsületes ember megérdemli. Az ügy érdekében szükségesnek látom jel­lemzésére felemlíteni a következőket: Schwarcz Sámuel, ismertebb nevén »Csapszli.« szegény borkereskedő. Bőrrel ke­reskedik, még­pedig pénz nélkül, és pedig oly formán, hogy ha akad Bánhováton, vagy a szomszéd faluban egyik másik gazda embernek nélkülözhető egynéhány forintja, oda adja Schwarcznak kölcsön minden sor írás nélkül. a

Next