Borsod - Miskolci Értesítő, 1883 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1883-02-14 / 7. szám
közélete sokat zaklatott, minden oldalról igénybe vett napszámosai valahára erkölcsileg és anyagilag oly méltánylásban részesüljenek, minőt megérdemelnek. Ezek voltak az érdekes alispáni jelentés főbb mozzanatai, melynek felolvasása után a gyűlés a napirendre tért. Főispán ur ő méltósága ugyanis az alispáni jelentésből is kifolyólag utasította a megyei főorvost, hogy a Dr. Szánthó Bertalan járási orvos úr hivataláról lemondása folytán megürült állás, illetve hivatal ellátása iránt a választás megtörténtéig, mely májusban leendő belátása szerint intézkedjék. A közigazgatási gyakornokokat ugyancsak főispán úz ő méltósága a következőleg nevezte ki, illetőleg alkalmazta, ugyanis: az alispáni hivatalhoz: Hézser Kálmán ügyvédjelöltet, az árvaszékhez : Balogh Bélát, a főügyészi hivatalhoz : Czikó Istvánt, a számvevői hivatalhoz: Hubay Barnát, Molnár Emil szolgabiróhoz : Szepessy Zsigmondot, Fekete László szolgabiróhoz : Szentmiklósy Ödönt, Gombos György szolgabiróhoz : Török Józsefet, és Szepessy László szolgabiróhoz : Szentmiklósy Kálmánt. Ezek egyszersmind utasítva lettek, hogy a qualificationalis törvény értelmében, netalán még le nem tett vizsgáikat 1 év lefolyása alatt tegyék le, és állomásukat f. évi febr. hó 5-én foglalják el. Ezen időponttól fogják hozni fizetéseiket is. — Kineveztetett még Szűcs Béla írnok a szendrei járásba tiszteletbeli segédszolgabiróvá. Ezután a kormánytól érkezett leiratok olvastattak fel, ezek közt nevezetesen az, mely a f. évi megyei költségvetést némi levonásokkal helybenhagyja; továbbá az, melyben a közigazgatási miniszter egy tanszer múzeum alakítására s arra hívja fel a megye figyelmét, hogy az ifjúsági iratok, ezek között az úgynevezett „Jó könyvek“ elterjedésére hasson közre. — És végre egy másik a közlekedési minisztériumtól, mely az utakra való felügyeleti gyakorlatot szabályozza, s melyek egyszerűen tudomásul vétetni határoztattak. Atestvérhatóságok megkeresései folytán felirat intéztetni határoztatott a Bukovinában, a Moldva és Oláhországban élő csángó magyarok hazatelepítése ügyében, mégpedig azon hozzáadással, hogy, mint e czélra legalkalmasabb az eladás alatt levő kincstár tulajdonát képező Mohi nagy puszta használtassák fel egyik nagy települ A magyarosítás kérdésének megoldására pedig, miután megyénk területén is vannak szláv ajkú népek, Soltész Nagy Kálmán, Kovács Lajos, Farkas Gusztáv és Rácz Ádám személyében egy bizottságot küldött ki. Végre Budapest város megkeresése folytán, megtakarított filléreiből, az ott felállítandó s a magyar nemzet ezredéves ünnepélyével egybeesendő és az 1848/9 ik évi szabadságharczot megörökítendő „Szabadság szoborra“ 100, s ebből kifolyólag a tervben levő Szent István első magyar királynak emelendő szobrára szintén 100 irtot adományozott. A folyó ügyek közzül legfontosabb volt a Tiszakeszi községének ügye, mely községet a Tisza árja — ha intézkedés nem történik — egészen el fogja mosni. Ez ügyben egy bizottság volt kiküldve, mely a helyszínen megjelenvén, a közbirtokossággal egyetemben, egy átvágás szükségességét hozta indítványba, s amelyhez a birtokosság 10.000 frtot ajánlott fel ; szükség van azonban addig is egy védgát építésére, miután a mostani védgátat a víz maholnap egészen elfogja sodorni. A javaslatba hozott intézkedéseket a közgyűlés elfogadta, melynél fogva ez irányban fog felterjesztés intéztetni a minisztériumhoz. Utolsó tárgya volt az első napi közgyűlésnek az a jelentés, mely a megye tulajdonát képező Mező-Kövesd városában levő megyei fekvőségeknek értékesítésére vonatkozik, s mely ügy végre oda dúlt, hogy a megye, a mennyire lehet és ha kellő ár elérésre van kilátásban, igyekezzék minden fekvőségeitől megszabadulni, igy elsősorban attól, mely kérdés alatt van, illetőleg a melyre vevő is ajánlkozott, ennélfogva a megye tulajdonát képező egyik, 17 ezer forintra becsült ház, eladása elhatároztatott. T Jk R C n JL Zsidó kőműves. — Elbeszélés. — (Folytatás és vége.)—»Rebeka« — szólalt meg az álarczos — »én ismerek egy férfit, ki úgy sóvárog utánad, mint a hegy sziklái között a zerge, az üditő forrás után « —- »úgy kell neki, — viszonzá Rebeka nevetve, »ha nincs bátorsága valamire vállalkozni.« — »Mire vállalkozzék ?« — »Kérje meg kezemet!« — »De én szegény vagyok, és te oly gazdag leány vagy!« — »Kérdem-e én, hogy gazdag-e ő ? mondá Rebeka — ha nekem tetszik, az elég.« Ezzel kisiklott a férfi karjai közül. Lewi a zsidóknál szokásos közvetítőhöz folyamodni semmi szín alatt nem akart. Maga végezte el mindig, amit tenni akart. Felölte tehát egy szép napon sarkáig érő hosszú kabátját, féltéve szépen fésült haja tetejére a prémes sipkát, és elment Winterstein Mózeshez. Szerényen, de öntudatosan adta elő kérését. Winterstein Mózes hangos hahotára fakadt. — » Más kivánni valód nincs ? — mondá. Úgy hiszem, hogy eszedet veszted. Vagy talán azt gondolod, hogy megőrültem én , hogy leányomat 70 ezer arannyal együtt egy jött ment koldusnak dobom karjaiba, ki a szép vagyont eltékozolja ?« — »Ha nem akarja ön leányát nekem adni, ám ne adja — veté közbe Lewi, de azért ne mondja, hogy koldus vagyok, mesterember vagyok, és az sem egyike a rosszak közzűl. Ahoz sem szoktam, hogy vagyont tékozoljak, mert kezem munkája, és nem ritkán élelem koczkázásával keresem kenyerem. Érti Winterstein Mózes úr?« »Hogy ne érteném ? — felesé Mózes úr, »hiszen úgy kiabál, mintha ezredes volna, és én mint egy ezred katona állnék előtte !« Lewi vállvontatva ment. — »Egyébiránt Rebeka leányom a gazdag feltelesnek van már elígérve- kiáltó Mózes utána. Villámcsapásként érinték Lewi füleit e szavak, rohant eszeveszetten az ultán végig lakására. Nem látta őt többé Tályán senki, munkába nem ment, korcsmába nem járt. Később az a hír keringett, hogy Kassára ment és beállt katonának. Ha valaki Winterstein Mózesnek azt mondta volna, hogy megnyílt, előtte a föld, mely elnyeli, nem ijedt volna meg jobban, mint e hit vételénél. Azon időben, melyben elbeszélésünk szerepel, két hatalmas tényező uralkodott Magyarországon, a bor és a pénz. Ez utóbbi gyakran váltotta meg a zsidót a katonai szolgálattól. Tályán régóta történt, hogy zsidó felvette volna a király kabátját, a község főbbjei mindjárt összedugták fejeiket, hogyan és mikép kell egy fiatal zsidó gyereket a katonaságtól megszabadítani. És most önként, toborzás és sorozás nélkül állt be a község egyik előkelő, habár szegény tagjának fia, a gazdag Winterstein Mózes keményszívűsége által kétségbe esve, katonának. Ilyen még nem történt. Rémképeket láttak a tályai zsidók, Lewit öldöklő fegyverrel az ellenség vérét ontani, vagy öt magát vérrel boltivá látták a csatamezőn haldokolva, átkozva végzetét, mely őt a gazdag Winterstein igéző szép leányával megismertette. Az 1866-iki német-osztrák háború vetette előre árnyékát. Winterstein Mózes tépte haját, szakálát, Rebeka a kandalló mellett ülve, mereven nézett az ablakon át a megmérhetlen magasságba. A ház előtt szitkolódzás és fenyegetés hallatszott, a község népe felháborodott Mózes kőszivüségén. Még ehhez járult a rabbi küldöncze, ki Mózest az egyházi bíróság elé hívta ad audiendum verbum. Mózes sokáig gondolkodott, mit tegyen. Egyszerre mintha valami jó gondolat villant volna fel agyában, felveszi kabátját, beszólítja a kocsist és hangosan elkiáltja magát: »Megyünk Jancsi Kassára, fogj be.« — Kiváltom őt, kiszabadítom, ha mindjárt ezer aranyomba kerül is. A ház előtt állók hallották Mózes nyilatkozatát, és még sem akadt senki, a ki szerencsét kívánt volna útjára, a ki áldását adta volna szándékának kiviteléhez, de nem is volt szerencséje, mert, mire Kassára ért, Lewh már hűséget esküdött, a király és zászlójának. — Szolgálnia kellett. — Mózes felkereste őt a laktanyán és bocsánatot kért tőle, s ezután szomorúan, lehangolva tért vissza Tályára. Mielőtt, a rabbihoz ment, 200 aranyat küldött a szegények javára, s igy menekült meg az egyházi bíróság komoly büntetésétől, — megintetett. — Csak miután ez oldalról veszély nem fenyegette, volt bátorsága hazamenni. Rebeka nyugodtan elszánva hallgatta végig apja viselt dolgainak elbeszélését, nem illette atyját szemrehányásokkal, még csak nem is sirt. — »Be kell nyugodnunk abba, amin nem változtathatunk, — mondá — de arra kérlek tátikám, hogy engem házassági ajánlatokkal ne kínozz. Én sem a gazdag festeleshez, sem más ember fiához feleségül nem megyek. Winterstein Mózesnek igen roszul mentek dolgai. Tizennégy év óta még ily roszul nem érezte magát soha. Kerülte őt mindenki az utczán, a piaczon, még a templomban is. Nem látogatta meg senki, legjobb barátai is elhagyták. Ha kimenője volt az utczán, lesülé szemeit, hogy ne lássa az emberek gúnyos arczvonásait, gyapottal tömte be füleit, hogy gonosz beszédüket ne hallja. Tisztelt szerkesztő ur! Bánhorváth, 1883. január hó 30-án. Községünkben tegnap estve 9 órakor tűz ütött ki s ez alkalommal egy földhöz ragadt szegény zsidó embernek, Schwarcz Sámuelnek mindene oda égett. Nem tudom, hogy nem erészkor emelem fel szavamat, érdekében most, midőn antisemitának lenni divat ? de mert mindenek előtt emberbarát akarok lenni, kötelességemnek ismerem, ezen szegény zsidó ember érdekében, megtenni, amit,lehet, mert ő azt mint becsületes ember megérdemli. Az ügy érdekében szükségesnek látom jellemzésére felemlíteni a következőket: Schwarcz Sámuel, ismertebb nevén »Csapszli.« szegény borkereskedő. Bőrrel kereskedik, mégpedig pénz nélkül, és pedig oly formán, hogy ha akad Bánhováton, vagy a szomszéd faluban egyik másik gazda embernek nélkülözhető egynéhány forintja, oda adja Schwarcznak kölcsön minden sor írás nélkül. a