Borsod - Miskolci Értesítő, 1887 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1887-01-06 / 1. szám
Melléklet a „Borsod“ 1887-ik évi 1-ső számához, még jövő évi kamatját is élvezni óhajtja a filléregylet, nehogy ezen kamatjövedelem a pénznek azonnali kiszolgálatása által elenyészszék, kikötötte azt is, hogy az egyház azon növendékek ezen évi tandijjait, kik a filléregylet költségein taníttatnak, elengedje. * Halálozások. Rutikay Imre városi igtató, volt 48-as honvéd s városunk egyik közbepülésben álló polgára, épen új év hajnalán hunyt el hosszas szenvedés után, mely szenvedések rá itérve oly nagyok voltak, hogy neki az újév reggele valóban a megváltás hajnala volt. Élt 64 évet s temetése f. hó 2-án nagy részvét mellett ment végbe. Béke porain! Megyénkben Bánfalván egy tiszteletreméló hölgy, régi nemesi családból való, nagylónyai és vásáro,naményi Lónyai Anna hunyt el múlt hó 31-én, életének 74-ik évében. Az elhunyt szigorú puritán erkölcseiről, jó gazdálkodásáról és áldott nemes szivéről volt megyénkben nevezetes. Halálát számos ember siratja, kikkel életében anynyi jót tett. Nyugodjék békével! * Szylveszter esték. A helyben állomásozó 25. és 5-ik gyalogezred tisztikara ez évben is rendezett egy Szilveszter estét, mely talán felesleges is említeni szintoly jól sikerült, mint bármely más évben. Az estély most is a Stegermayer szálloda nagy termében folyt le. Nagy közönség vett benne részt, melyet a tisztikar, s ennek különösen ifjabb vidámabb része, apró tréfás színdarabok előadásával, tombolajátékkal sír), mulattatott, mégpedig úgy, hogy a közönség valóban jól mulatott. Éjfélkor elsötétült a gázvilágítás, majd midőn ismét fellobbant, Goldschmied ezredes ünnepélyes arccal állott fel asztalánál, s ő felségüket az uralkodó párt szép beszédben köszöntötte fel, mire a katonai zenekar az uralkodó ház hymnuszát, majd a Rákóczy indulót zendiette rá. Ennek végeztével kezdődött a tánczmulatság, mely vígan folyt reggelig. Egy másik kedélyes Szilveszter estve a diósgyőri vasgyárban folyt le, melyet az előbbi évek szokásaihoz híven a vasgyári tisztikar rendezett. Benne városunkból is többen vettek részt, s úgy halljuk, hogy e mulatság tánc., poharazás, s apró fesztelen mulatozások között oly vígan folyt le, mely ritkítja párját. * A Carneval szokatlan csendességben, úgyszólván minden zaj nélkül indul. Semmi hire a mulatságoknak, melyek más években ilyenkor már tucatszámra hirdettették. Mi ez? Az emberek józansága, vagy az idők nyomasztó hatása ? Akármelyik, az átmenet nagyon gyors s a fiatal hegyek ezt nagyon zokon veszik. Az egyetlen tánczmulatság, mely városunkban eddigelé hirdetve van, az izraelita nőegylet táncredélye, mely a Stögermayer szálló nagy termében jan. 9-én fog megtartatni. A meghívók már szétküldettek. * Kinszky Károly, a jeles táncztanító, ki az évek hosszú során át annyi sikerrel működött városunkban, mint előtte alig valaki, ez évben is elkezdi január 10-én működését az óvoda termében. Ajánljuk a szülők és tánczkedvelők figyelmébe. * A miskolczi korcsolyázó egylet választmánya f. hó 6-án délelőtt 11 órakor sürgős ügyben ülést tart a Korona szálló éttermében. * Strakosch, a világhírű recitator, mint már most biztos forrásból értesültünk, e hó 17—19. között fogja városunkban felolvasását megtartani, s jegyekre való előjegyzést Ferenczi B. könyvkereskedése fogad el. Helyárak : Kötszék 2 írt zártszék 1 frt 50 kr, állóhely 1 frt. * A miskolczi vadásztársulat nagy vadászatot rendezett a múlt hó 31-én a Bükkben, melyen városunk intelligentiájából majdnem mindnyájan jelen voltak azok, akik vadászni szoktak. Számos vad került »terítékre«, leginkább jámbor »lapsi fülesek«. * A miskolczi gőzfaaprító vállalat működése mindinkább nagyobb tért hódít. A közönség bizalma megszilárdulásának tekinthető ez, mely látja, hogy megrendeléseit pontosan teljesítik és a vett famennyiséget hiány nélkül szolgáltatják ki. * A múlt hó közepe táján meglőtt szalonnát jegyző Kolos István csakugyan nem heverhette ki sebeit s még karácsony előtt meghalt. A derék és sorsát nem érdemlő községi hivatalnokot a jók általános részvéte mellett temették el. Gyilkosának kilétét — úgy mondják — ott, Szalonnán mindenki sejti, majdnem biztosra fogják, de bizonyítékot találni ellene nem tudnak. Hiszik azonban s mi is hisszük, hogy a borzasztó bűn büntetését nem fogja elkerülni. * Csoportosítható körutazási jegyek kiadása a miskolczi városi menetjegy irodában. A csoportosítható körutazási jegyek, melyek majdnem valamennyi osztrák-magyar és német vasút, úgyszintén a román és németalföldi vasutak egyes vonalaira szóló szelvények alapján állíthatók össze, tulajdonképen körülbelül 30%-al mérsékelt menettérti jegyeket képeznek és öszszeállításuk általában véve csak azon feltételhez van kötve, hogy azokkal körutak leendők meg, melyekben azonban egyes vonalrészek kétszer is beutazhatók, s hogy az egész utazásnak, ide értve a kétszer használt vonalrészeket is legalább 600 kilométerre kell kiterjednie. Ezen jegyek, melyek gyorsvonat használatára is jogosítanak, 2000 kilométerig terjedő távolságnál 45 és azon túl 60 napig érvényesek. A körutazási jegyek a fentebb említett előnyök folytán, nemcsak nagyobb körutazásokra, hanem bármely üzleti utazásokra is alkalmasak. Hogy mily módon állítható össze ily körutazási jegy, p. o. Bécsbe szándékolt utazásra s hogy mennyivel olcsóbb ily jegy a rendes jegynél, a következőkből megítélhető : A körutazási jegy a miskolczi városi menetjegy irodában levő szelvények alapján akként állítható össze, hogy azokkal az utazás következő irányon át történhetik s pedig Miskolczról F. Abony, Budapest, Bruckon át, Bécsbe és vissza, Pozsony, Budapest, F.Abonyon át Miskolczra. Ily körutazási jegy ára az I. osztályban 47 frt 60. a II. osztályban 32 frt 40. a III. osztályban 19 frt 30 kr., mig a rendes jegy ára menet és jövetért az I. osztályban :.8 frt 60, a II. osztályban 41 frt 60, a III. osztályban 25 frt 80, tehát a körutazási jegy 11 frt tál, illetve 9 frt és 6 frt 50 krral olcsóbb. Hasonló útirányban állíttatik össze a körutazási jegy Kassáról is, ily jegy ára az I. osztályban 56 frt 30 kr. a II. osztályra 39 frt 80, a III. osztályra 22 frt 90, tehát, 13 frt 90 kr, illetve 10 frt és 8 frt 10 krral olcsóbb mint a rendes jegy. Ezen körutazási jegyekre nézve, melyek egész éven át adatnak ki, bővebb felvilágosítással a m. kir. államvasutak miskolczi menetjegy irodája szolgál, hol külön körutazási díjszabások is kaphatók. * Kútba esett. Heller Móricz, egy a Szelesen lakó családos izraelita a múlt szombaton délben 12 órakor a szomszédja udvarán levő kúthoz vizet meríteni ment. Családja épen ebédelni akart, sokáig várták a családfőt, de az csak nem tért vissza. Kisfia anyja előtt megjegyezte, hogy »apa talán a kútba esett«, mire csakugyan ki is futott a kúthoz, de csakhamar rémülten szaladt vissza, mert apját ott látta a kút fenekén összezúzva, mozdulatlanul. A szerencsétlen embert kihúzták, ki nem annyira a vízbe fúlt, mert a víz a kútban alig fél lábnyi, hanem esés közben zúzta össze magát, betörvén három oldalbordáját, mely magában véve még nem lett volna életveszélyes de — orvosok állítása szerint — ez egyúttal tüdő- és szélhüdést és így halált okozott. A szerencsétlen lebukását nem látták ugyan, de alaposan gyanítják, hogy merítés közben csúszhatott meg a lába s e miatt bukott le fővel a kútba és pedig a miatt, mivel a kút kávája nagyon alacsony, alig térdig érő volt. — Ez utóbbi körülmény a szelesi lakosoknál egy kissé erős, de nem minden alap nélküli kifakadásokra adott okot a rendőrség ellen, mely — mint mondják — a kút tisztításokra igen gyakran, sokszor szükség nélkül is kényszeríti a lakosokat, csakhogy belőle jövedelmet szerezzen a tűzoltóknak, míg arra, hogy az illető kút tulajdonossal a kút káváját szabályszerű magasságra emeltesse, meg szintén egyik legfőbb feladata lenne, nem bírt elég erélyével, vagy talán észre sem vette azt. Persze, hogy a rendőrség volt a hibás, mert ha van egy ilyen kút, s valaki épen abba esik bele, a hibás ki lehet, más ? Némelyek azonban ez esetben határozottan a praedestinatio kezét látják, mely ezúttal izraelita emberen teljesült be, mert mint mondják, a szerencsétlen Helfer soha életében nem volt vízért a kútra, csak ez egyetlen egy alkalommal, s épen ez volt halála. * Jutalomjáték. Jövő héten, szerdán, f. hó 12-én színtársulatunk kedvelt primadonnája, Kövessyné Iványi Mariska jutalmául Souppé kedvelt és dallamos operetteje , a »Gascognei nemes« kerül színre. A legmelegebben ajánljuk előre is színpártoló közönségünk szíves figyelmébe, mert Kövessyné a pártfogást bizonyára nagyon, de nagyon megérdemli. E jutalomjátéknak a jutalmazandó érdemein kívül azon vonzereje is leend, hogy Juhász Sándor énekli benne a »Gascognei«-t. * Rablás álarczos rablók által. A múlt hó 22 én, éjjeli 2 óra tájban a miskolcz-budapesti vasút vonalán, a Mező-Kövesd határában levő 50. sz. őrházba álarczos rablók törtek be s Tóth István vasúti őrt és nejét levervén, 150 frt készpénzüket s az őr két csövű lőfegyverét elvitték. A kirabolt őr és neje a tettesekre nézve semmi felvilágosítást nem tudnak nyújtani azon kívül, hogy a betörők négyen voltak, álarczot viseltek és egy közülök nagy, magas, meghajlott ember volt, egy másik pedig alacsony és széles. A járási főszolgabíró reggel azonnal megindította a vizsgálatot s miután az őrház melletti buzavetésen friss lábnyomok voltak láthatók, melyek Szentistván község felé vezettek, a nyomozatot azonnal Szentistvánon kezdte meg s itt két embert, kikre alapos gyanúja volt, hogy a rablásban résztvettek, azonnal le is tartóztatott. A vizsgálat tovább folyik. * Ismét egy zongora-hangoló telepedett le városunkban. Neve Tóth Albert s lakik a Szirma-utczán, az Osváth-féle vendéglőben. Dicsérő ajánlatai vannak. * Színházunkban a múlt hét utolsó fele a viszontlátás örömének volt szentelve. A közönség legalább ezzel az érzéssel fogadta már két idényen keresztül kedvencz énekesét, kit Kövessy a közvélemény nyomása alatt, de részben a színpártoló egylet határozott kívánságára és kissé későn bár, de azért még mindig elég jókor szerződtetett. Az operette szakra nagyon is ráfért már e javítás. Ha a primadonna nem egészen kielégítő is, de mégis van, aki ezen helyet betölti, azonban bariton énekes teljes hiányában már csakugyan nem lehet az operette szakban, sőt még a népszínműben sem jó előadásokat tartani. Juhász szerződtetésével e bajon segítve lett. Hisszük mindenki megelégedésére. Decz. 30-án lépett fel először a »Rip van Winkle«-ben, melyet ő teljesen korrektül játszik, de amelyet jobban senki sem énekel nálánál vidéki színpadokon. Entre dalát valóban oly érzéssel énekelte, gyönyörű hangja annyira magával ragadta a különben nem nagy közönségét, hogy ez lelkes tapsok között újra meg újra hívta kedvencét. Többi dalai is igen jól sikerültek, csupán az előadás vége felé volt hangján egy kis fátyolozottság észrevehető, mely úgy látszott meghűlésből származott. Tapsokból ezúttal méltán és érdem szerint jutott ki Kövessy Rózsának is, kinek az ismeretes levél ária úgy sikerült, miként tudtunkkal még egy dala sem. Az a meghatottság, bensőség, mely e dalhoz különösen szükséges s melyet ő tapasztalatunk szerint gyakran mellékes dolognak tart, most kiült arczára, hangját uralma alá hajtá s kifejezővé tévé s a hatást érzé is kétségtelenül mindenki. Sajnos, hogy e siker e dalon túl nem terjedt. — Rácz Gyula mint mindig, most is igen szépen énekelt s rajta kívül még Kendyt kell kiemelnünk, ki Derrick — polgármestert nem csak pompás komikummal játszotta, hanem — akár hiszik akár nem — még jól is énekelte. Az egész előadás jól sikerült. — Szombaton ismét Juhászszal adatott a »Varázs hegedű« operette és a »Rokkant huszár« népszínmű. Mathieu apó a varázs hegedűben szintén egyik legsikerültebb szerepe Juhásznak. Sajátszerű az, hogy ő, ki nem rendelkezik valami nagy alkotó tehetséggel, némely szerepet kifogástalanul játszik. — Már Gyuri huszár szerepe a fennebbi népszínműben erős neki s ez nem is aratott — ha néha dalaival nem — oly sikert.