Borsod - Miskolci Értesítő, 1890 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-02 / 1. szám

7865. sz. Borsodvármegye alispánjától, al. 889. A vármegyei bizottsági közgyűlés folyó hó 10-én 408, 408 é­ 409, 410, 411, 412, 413, 414, 415 és 416. sz. a. hozott határozataival en­gedélyezte, hogy : 1. Miskolcz városa részére 1890. évi termé­szetbeni közmunkaereje és váltsága, az útmunká­latainak sikeres folytathatása végett oda ado­­mányoztassék ; 2. Kis-Győr község 1890. évi természet­beni közmunkaereje kétszeres számítással a köz­séget az államuttal összekötő helyi érdekű útja jó karban tartására fordittassék ; 3 Abod és Galvács községek 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számí­tással, a saját községi útjaik helyreállítására for­­diltassék és pedig Abod község közmunkaereje az abod-szendrői útvonal, a Galávcsé pedig a galvác­-csehi útvonal kiépítésére 4. Balajt és Martonyi községek 1890. évi természetbeni közmunkaereje kétszeres számítás­sal, a Borsod felé vezető és illetve az Abauj- Tornavármegyével összekötő utaknak kiépíté­sére fordittassék. 5. Sáta község 1890. évi természetbeni köz­munkaereje kétszeres számítással, a saját közle­kedési útjának jó karba hozatalára használtassák fel és pedig a Nekézseny­ felé vezető laposon. 6. Zsércz község 1890. évi természetbeni közmunkaerejének fele része, kétszeres számí­tással, a zsércz-bogácsi útvonal helyreállítására fordittassék . 7. Dorogma, 8. Tisza-Bábolna, 9. Szederkény és 10. Tisza-Valk községek 1890. évi termé­szetbeni közmunkaereje kétszeres számítással, a saját védtöltéseinek jó karban fentartására hasz­náltassák fel . A mi is az 1886. 21. t.-cz. 7. §-a értelmé­ben ezennel közhírré tétetik. A szóban lévő határozatok ellen netaláni észrevételeit 30 nap alatt hozzám Írásban bárki benyújthatja. Miskolcz, 1889. deczember 24. Melczer Gyula, alispán. Folytatása a mellékleten A mit az újév követel. Az újév első reggeléhez értünk. Mintegy önkénytelenűl lebeg most minden ember ajkán e kivánság: «Adjon isten, a mi nincs ez új esztendőben.» Hogy a mi újévi kivánatunk ne csak szó­buborék legyen, hanem határozott esz­mékhez és tárgyakhoz fűződjék, fussunk végig társadalmi, állami, közigazgatási, művelődési kérdéseink föbbjein, megvizs­gálván, hogy mi nincs nekünk és mit ad­jon az isten ez új esztendőben. Kezdjük azon a tárgyon, mely ben­nünket is legközelebbről érdekel, s e mel­lett jelenleg úgyszólván a közbeszédnek di­vatos tárgyát képezi: a közigazgatás álla­mosításán. Állami életünk egyik nagy hiánya, mondhatnék a legnagyobb: a köz­­igazgatás formátlansága, zavarossága és tájékozatlansága. Nem feszegetjük, hogy miért ilyen az; tény az, hogy nincs jó közigazgatásunk s illő tehát, hogy mi elő­térbe toljuk ama kívánságunkat: «Legyen ez új évben jó közigazgatásunk.» A jó közigazgatáshoz fűződik az állampolgár biztonsága, testi és szellemi egészsége, vagyoni boldogulása és sok más olyan ér­dekek, a­melyet itt apróra elszámolni alig lehetne. Az elmúlt év második fele volt az az időpont, a­melyben világos és határozott formában hozatott az ország piaczára köz­­igazgatásunk átalakításának nagy kérdése. Állami adminisztrátió lett a jelszó. A mi nézetünk az, hogy bármerre forduljon a közigazgatás szekerének rúdja, akár vissza az önkormányzat felé, akár előre az állami adminisztratió felé, csak javulhat az. Visszafelé menve annyiban javulhatna közigazgatásunk, a­mennyiben egy tisz­tább formába öltözködnék, azonban e lé­pés mégis visszaesést jelentene. Szerin­tünk elől van az üdv, előre kell töreked­nünk, mert haladni — s reméljük min­denki kívánsága ez — csak előre lehet. De jól megfontolva a dolgot, nem is lehet más kibontakozás e helyzetből, mint a közigazgatás szálainak a felelős kormány kezében való összpontosítása. Mert a jó közigazgatás állami érdek, arra tehát az állam érdekeiért felelős kormánynak kell felügyelni s ennélfogva vezetni is azt. Többször érintettük, s most újra hang­súlyozzuk, hogy parlamentarizmus és fe­lelős kormány­rendszer mellett, a régi ér­telemben vett autonomikus közigazgatás­ról szó sem lehet. Tehát hozzon isten ez új esztendő­ben a közérdeknek megfelelően megjaví­tott, de mindenesetre más közigazgatást! * * * Népnevelésünkről rég nem hallot­tunk már semmit is szólani. Megyénkben legalább két éve is van annak, hogy e kér­désről nem beszélnek. Azt hihetnék, hogy a népnevelés a kifejlettség lehető magas fokán áll. Sajnos, hogy ez még feltevésnek sem állhat meg. Iskoláink legalább is felé­ben szűkek és egészségtelenek. A tankö­telesek csak úgy felében-harmadában s ezek is inkább csak télben járnak iskolába. Fényes, előkelő helyet elfoglaló egyház­­községek vannak, melyek négy tanterem helyett csak egygyel bírnak, természetesen egy tanítóval. A tanítói fizetések még most is sok helyen a pásztorbérek nívóján ál­lanak, minélfogva ezek szellemi képessége is olyan, mint a pásztoroké s ilyen a ne­velés eredménye is. Az okok legelsejét hol keressük? Bármiként tartózkodjunk tőle, ki kell mondanunk, hogy a törvény erélyes vég­rehajtásától félő kormányzatban. Csudo­­dálatos, hogy a népnevelési törvény soha­sem hajtatik végre, vagy legalább nem úgy, mint a­hogy elő van írva. Hogy töb­bet ne említsünk, alig van mód, hogy rá­szorítsanak valamely iskola­­fentartó tes­tületet iskolaépítésre, legyen az egyház, község, vagy pátronus, hogyha az nem akarja. Az itt mutatkozó renitenczia ütötte már kezdetben a legnagyobb rész, a köz­oktatási törvényen s ez következetesen folytatódik más tekintetekben is. Az is­kolamulasztókat, illetve azok szüleit csak ritka esetben büntetik a törvények meg­felelően. A népnevelési törvénynél bizo­­nyul be leginkább, hogy az azért hozatott, hogy meg ne tartassák. A tanfelügyelői intézmény sem felel meg czéljának. Nem azért, mintha elvileg nem volna jó, hanem azért, mert legtöbb helyen embere, a rábízott dolognak, már qualifikációjánál fogva sem képes meg­felelni. De a­ki képes volna is, annak is absorbeálja cselekvő erejét a biablon­­szerű irodai munkákkal való túlhalmozás és a kezére adott eszközök elégtelensége. A tanfelügyelőnek szerintünk mindenek­­felett a népnevelés nagy eszméjétől átha­tott embernek kell lennie. Legyen ügyes, mozgékony és széttekintő. A népoktatás mozzanatainak adatait nem irodájában kell bevárni a felületes, rosszakaratú s a dolog­hoz mit sem értő közegektől, hanem magának kell beszerezni azokat. Az ő kötelessége az ellenőrzés és végrehajtás, hivatása a tapasztalás. Neki úgyszólván az iskolákban kell laknia. Ha így lenne, akkor nem kellene már panaszkodnunk vármegyénk szégyenéről, hogy azt a hat­hét községet, mely idegen nyelvű lakosai­val közzénk be van ékelve, nem bírjuk megmagyarosítani. Ha a tanfelügyelőknek volna módja, ideje, de különösen volna akarata, akkor nem kellene már évek óta nyernünk amaz ámító jelentéseket, me­lyek ezen iskolák felől beérkeznek, a­me­lyekben szerfelett derűit színekkel festetik a magyar nyelvben való haladás, holott kézzelfogható a törekvés mindenütt az ellenkezőre. A jámbor tanfelügyelők hisz­nek a lelkészeknek, s a tanfelügyelőknek hisznek már úgy a­hogy, a közigazgatási bizottságokban. Nem időszerűtlen tehát a kivánság, hogy adjon az isten valahára szivünknek tetsző fordulatot a népnevelés s főként a magyarosodás terén! * * * A közegészség javulása felé — úgy tetszik nekünk — nem alap nélkül for­dítjuk óhajainkat ez új évben. Egy hatal­mas kéz fogta meg állami életünk ez első­rendű kérdésének irányítására a gyeplőt. Gróf Teleky Géza belügyminiszter elseje, de mindenesetre legbátrabbja azon ál­­lamférfiainknak, kik a közegészségügy mindenekfelett való fontosságát kormány­zata irányelvévé tette. Úgy emelkedik ez ki a reá bízott többi dolgok közül, mint torony a falu házai közül. Már­is látszik a hatás, a­mit fellépése tesz és a haladás keze eszközöl. Vármegyénk közigazgatási bizottságában nincs kérdés, mit oly apróra megbeszélnének, mint ez. Igaz, hogy szük­ség is van reá. E hatalmas kézben való biztában merészelte a miskolczi közkór­ház is újjáépítésének hajóját a szabad vízre bocsájtani. Az új korszak napfénye mellett mernek a közegészségügy javítá­sára törekvő, de eddig még hallgató szel­lemek előjönni. A­miről pár évvel ezelőtt még sejtelmünk sem volt, most meg mer­jük pendíteni a Kövesden felállítandó kór­háznak és a Miskolczon létesítendő bába­képző intézetnek eszméjét is. Adja Isten, hogy létesüljenek mielőbb. E korszak — reméljük — megérezi velünk azt is, hogy Miskolcz város szé­gyene, talajának és levegőjének megfertőz­­tetője, a Szinvának malomárka be lesz temetve és hisszük, hogy bőrszárító helyek s más efféle miazmatikus telepek kitiltá­sáért most már nem hiában folyamodná­nak az illetők. Adja isten, hogy ez új évben ne hiába kívánjunk egymásnak jó egész­séget ! * * * Városunk társadalmának betegsége és végkép megromlása ellen nem egyszer hallottunk az újabb időben alapos panaszt. Elhervadtak a kedélyesség virágai s a * * *

Next