Borsod - Miskolci Értesítő, 1890 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1890-09-11 / 37. szám
164. sz. Borsodvármegye közigazgatási erdőeb. 1890. szeti bizottsága. A kir erdőfelügyelőnek f. é. 799. számú az intézkedési naplók behozatalára vonatkozó javaslata. Határozat. A kir. erdőfelügyelő indokolt előterjesztése egész terjedelmében elfogadtatván, köteleztetnek a megyebeli községi volt úrbéres közbirtokossági és a többi erdőbirtokosai, vagyis mindazon erdőbirtokosok, kiknek erdeje a megyei erdőtiszt által tényleg kezeltetik, hogy az intézkedési naplót a megyei erdőtiszt utján 12 kvnyi költség megtérítése mellett haladéktalanul szerezzék be. Ezen napló a kezelő megyei erdőtiszt által, a kérdéses erdők kezelése és egyébb ügyeiben jövőben adandó utasításai és másnemű intézkedései följegyzésére fog szolgálni és minden erdőbirtokra nézve külön külön lesz fektetendő és kívánságra a kezelést ellenőrző közegeknek esetről-esetre előmutatandó. Ezen intézkedési napló tényleges vezetése 1. évi október hó elsejével kezdendő meg, felhivatik továbbá a megyei erdőtiszt, hogy az ide csatolt minta szerint 100 példány intézkedési napló 12 kvnyi ár melletti megrendelése iránt haladéktalanul saját hatáskörében intézkedjék, azt késedelem nélkül az előállítási ár beszerzése mellett az érdekeit erdőbirtokosok között ossza ki és f. évi október hótől kezdve összes intézkedéseit és azok eredményét esetről esetre ezen naplóba vezesse be. Ezen határozat kellő közhíré tétel végett a «Borsod» cz. hivatalos lapba közzéteendő. Mivel az érdekelt erdőbirtokosok a «Borsod» hiv. lap utján, Szalay József megyei erdőtiszt és a kir. erdőfelügyelő pedig jelen határozat közlésével értesittetnek. Kelt Miskolczon, a közigazgatási erdészeti bizottságnak 1890. évi augusztus 27-én tartott üléséből. Melczer Gyula, alispán, elnök. —— Borsodvármegye alispánjától, ai.llogo. E folyó szeptember hó 29-én délelőtt 9 órakor az alispáni hivatalos helyiségben község jegyzői szigorlatok fognak tartatni. A mi is ezennel köztudomásra hozatik. Miskolcz, 1880. szeptember 6. Melczer Gyula, alispán. Egyházi és politikai község. Vármegyénknek egy idő óta kelleténél több baja van nehány községe költségvetéseivel és számadásaival. Minduntalan nyesegetnie kell rajta azon túlhajtásokat, melyeket rajta felekezeti törekvések növesztettek. Trópus nélkül beszélve : egyre törülnie kell olyan kiadások felvételét, melyek egyházi természetűek s mint ilyenek, a politikai község kiadásai között nem szerepelhetnek. Van egy irányzat egyházi részről, mely nem elégedvén meg azon engedménynyel, mely szerint némely túlnyomóan egy vallási községeinkben többkevesebb egyházi czélú kiadás a canonica vizitáció tekintélyénél fogva a községi költségvetésekben állandósági jogczímet nyert, jelenleg igyekszik még több egyházi természetű kiadásokat is a község nyakába róni. Nézetem szerint a közigazgatási hatóságoknak éber szemekkel kell kísérni ezen törekvéseket, mert azok törvénytelenek és jogtalanok egyszersmind. Az egyházat és községet nemcsak a szokás és gyakorlat, hanem a törvény is ketté választotta. És pedig elég praecisitással. Valóban nincs sehol, még a legtisztább egyfelekezetű községekben sem jogosultsága azon felfogásnak, hogy a politikai és egyházi község kiadásait össze lehet keverni azon mentség mellett, hogy hisz’ azon a bizonyos helyen politikai és egyházi község tartalmilag ugyanegy. Régente, (azaz, hogy még csak egy pár évtizede), amidőn az állam és egyházról az hirdettetett, hogy ők lényegileg és tartalmilag egyek, ellenmondás nélkül uralgott azon felfogás, hogy az egyház és község szolgálmányai, már ott, ahol, ugyanegyek. Ebből az időből ered a törekvés: ama jogot minden áron fenntartani, amelynek azonban — megjegyzem — törvényességet csak a hiányos törvényeink által nem bolygatott szokás adta meg. E korszak alatt született a canonica visitatió is, melyre, mint törvényes tekintélyre hivatkoznak, amely pedig tudtommal törvényeink közé soha be nem czikkelyeztetett, s igy jogmegállapító tekintélylyel nem is bírhat. De különben oly egyszerű a kérdés, hogy vitatni alig kell. A hitközség kiadásait fedezzék a hívek, a községi kiadásokat pedig a községi polgárok. Egyháztag és községi polgár között még egy személyben is lehet külömbséget tenni. Valóságban pedig nem lévén olyan község, amelyben az utolsó lélekig mind ugyanazon vallásos embereket lehet találni, azt kérdem már most, mi köze van a róm. katolikusoknak és zsidóknak a ref. egyház kiadásaihoz, avagy viszont? Avagy nem merő jogtalanság-e, sőt több, nem lelkiismereti kényszer-e valakit odaszorítani, hogyha, bár kerülő uton is, hogy más hitfelekezet kiadásaihoz járuljon ? Senki sem mondhatja rá, hogy nem. Hogy mégis tényleg létezik-e jogtalanság, annak az egyes felekezeteknek prepotentiáján kívül maga a kormány is az oka, mely e kérdés elől, amennyire lehet, mindig kitér ; kitér pedig ilyen kijelentésekkel, hogy : „amennyiben már régóta benne van ez s ez község költségvetésében ez, vagy amaz egyházi crélú kiadás, az továbbra is bennhagyandó“, vagy: „amennyiben az illető egyházi kiadás ellen senki a községi képviselő testületben fel nem szólalt, az fenntartandó.“ No, hogy már ez még a méltányossággal sem egyezik meg, azt merem állítani. Legkevésbé nálunk, Magyarországon és éppen egyházi kérdésekben lehet a régi gyakorlatra és a jogfolytonosságra hivatkozni. Említettem már, mennyire absorbeálta az egyház az államot, hogy e miatt szabadkezet a politikai közigazgatás mai napig sem nyerhetett, sőt a régi hatalom és uralmi törekvés magában a törvényhozásban mai napig is feltűnően tartja fenn magát. De nem lehet hivatkozni a szokásra sem, közigazgatási szervezetünk tökéletlensége és erélytelensége miatt. Tudjuk jól, hogy közigazgatásunk ősi gyengéje, mely leginkább megérleltette a halálra, az, hogy a régi viszonyokat nem szereti bolygatni. Legyen az jó vagy rossz, de mert régi, ne nyúlj hozzá ! így aztán sehol széles Magyarországon, e szerint Borsod vármegyében sem igen firtatták, hogy valamely község költségvetésében és kiadásai között miért szerepel ez vagy amaz egyházi czélú kiadás. De ez nem azt teszi szerintem, hogy az már végkép szentesítve lett. Tegyenek az ország többi vármegyéi bármit, Borsod vármegye nagyon helyesen teszi, ha fenntartja napirenden azon kérdést, hogy mit keresnek a politikai község kiadásai között a felekezeti költségek ? Nagyon helyesen teszi, ha az eger farmosi esetből kifolyólag ezt a minisztériummal szemben is firtatja és valahára egészen tisztába hozni igyekszik Megmondottam már, hogy a régie sség ezen abúzus fenntartására miért nem szolgálhat jogczimül. Megmondottam, hogy mennyire téves azoknak felfogásuk, akik azt hiszik, hogy egyház és község bár a legegyfelekezetűbb községben is ugyanegy. Hanem, hogy maga a kormány is minő pehely lengeségű alapra helyezkedik, midőn az eger farmosi költségvetésben az egyházi czélú kiadásoknak benhagyását azzal indokolja, „mert az ellen a községből senki fel nem szólalt“, azt a községek beléletének viszonyaival ismeretlen emberek előtt ezúttal szándékozom pár szóval megértetni. Olyan községekben ugyanis, ahol valamely felekezet a túlnyomó, nagyon természetes, hogy a községi képviselő testület, továbbá az elöljáróság és mindazon külső-belső hivatalos személy, kik a község és egyház ügyei körül forgolódnak, mégis rendszerint ugyanegy vallásúak. No már a mi népünk törvénytudományától és lelkiismeretességétől nem lehet feltételezni, hogy valamely egyházi crélú kiadás ellen felszólaljon, avagy azt csak észre is vegye. Mert képviselő testülében és az elöljáróság között ülők, akik t. i. tárgyalják a költségvetéseket, más vallásúak nem lévén, nekik úgy is fizetni kell az egyházi kiadásokat, tehát ha mindjárt felteszszük is, hogy annak jogtalansága szemébe ötlik, mégsem tesz ellene szót sem, mert a kétszerkettő erejénél fogva tud annyit, hogy valamely kiadás húszféle elosztva kevesebb teher egyre, mint tizenöt fele elosztva. Hogy a község más vallású többi lakosai miért nem szólalnak fel az ilyen kiadások ellen, megfejtése igen egyszerű. Először azért, mert a legtöbb esetben tudomása sincs a költségvetés készüléséről; van eset rá, hogy ha még kérné, sem mutatnák meg neki és nem lévén képviselő testületi tag, nincs is alkalma hozzá szóltani annak nyilvános tárgyalásánál. Másként sem juthat hozzá. Mert szép ugyanaz a törvény, amint előírja a polgárok jogvédelmére szolgáló formalitásokat, de tessék megtekinteni, hányadik községben tartják azt meg. Végül nem szóllal fel ellene a más felekezetű polgár azért sem, mert békétlenségével nem akar magának a községben ellenségeket, esetleg türhetlen szekatúrát szerezni. Arra tehát ne állapítsunk semmit, hogy a községből senki fel nem szólalt. De hova is jutnánk következtetéseinkkel, ha elfogadnánk azt, amit a belügyminisztérium kijelent, hogy t. i. ha felszóllaló nincs, a törvényhatóságnak sincs joga a költségvetésbe felvett tételeket bírálat alá venni. Hiszen akkor mire való a törvényhatóságnak a törvény által