Borsod - Miskolci Értesítő, 1890 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1890-09-11 / 37. szám

164. sz. Borsodvármegye közigazgatási erdő­­eb. 1890. szeti bizottsága. A kir erdőfelügyelőnek f. é. 799. számú az intézkedési naplók behozatalára vonatkozó javaslata. Határozat. A kir. erdőfelügyelő indokolt előterjesz­tése egész terjedelmében elfogadtatván, köteleztet­­nek a megyebeli községi volt úrbéres közbirto­­kossági és a többi erdőbirtokosai, vagyis mind­azon erdőbirtokosok, kiknek erdeje a megyei erdőtiszt által tényleg kezeltetik, hogy az intéz­kedési naplót a megyei erdőtiszt utján 12 kvnyi költség megtérítése mellett haladéktalanul sze­rezzék be. Ezen napló a kezelő megyei erdőtiszt ál­tal, a kérdéses erdők kezelése és egyébb ügyei­ben jövőben adandó utasításai és másnemű in­tézkedései följegyzésére fog szolgálni és minden erdőbirtokra nézve külön külön lesz fektetendő és kívánságra a kezelést ellenőrző közegeknek esetről-esetre előmutatandó. Ezen intézkedési napló tényleges vezetése 1. évi október hó elsejével kezdendő meg, fel­­hivatik továbbá a megyei erdőtiszt, hogy az ide csatolt minta szerint 100 példány intézkedési napló 12 kvnyi ár melletti megrendelése iránt haladéktalanul saját hatáskörében intézkedjék, azt késedelem nélkül az előállítási ár beszerzése mellett az érdekeit erdőbirtokosok között ossza ki és f. évi október hó­­­től kezdve összes intéz­kedéseit és azok eredményét esetről esetre ezen naplóba vezesse be. Ezen határozat kellő közhíré tétel végett a «Borsod» cz. hivatalos lapba közzéteendő. Mivel az érdekelt erdőbirtokosok a «Bor­sod» hiv. lap utján, Szalay József megyei erdő­tiszt és a kir. erdőfelügyelő pedig jelen határozat közlésével értesittetnek. Kelt Miskolczon, a közigazgatási erdészeti bizottságnak 1890. évi augusztus 27-én tartott üléséből. Melczer Gyula, alispán, elnök. ——­­ Borsodvármegye alispánjától, ai.­llogo. E folyó szeptember hó 29-én délelőtt 9 órakor az alispáni hivatalos helyiségben község jegyzői szigorlatok fognak tartatni. A mi is ezennel köztudomásra hozatik. Miskolcz, 1880. szeptember 6. Melczer Gyula, alispán. Egyházi és politikai község. Vármegyénknek egy idő óta kelle­ténél több baja van nehány községe költ­ségvetéseivel és számadásaival. Mind­untalan nyesegetnie kell rajta azon túl­­hajtásokat, melyeket rajta felekezeti törekvések növesztettek. Trópus nélkül beszélve : egyre törülnie kell olyan ki­adások felvételét, melyek egyházi ter­mészetűek s mint ilyenek, a politikai község kiadásai között nem szerepel­hetnek. Van egy irányzat egyházi részről, mely nem elégedvén meg azon enged­­ménynyel, mely szerint némely túlnyo­móan egy vallási­ községeinkben több­kevesebb egyházi czélú kiadás a canonica vizitáció tekintélyénél fogva a községi költségvetésekben állandósági jogczímet nyert, jelenleg igyekszik még több egy­házi természetű kiadásokat is a község nyakába róni. Nézetem szerint a közigazgatási ha­tóságoknak éber szemekkel kell kísérni ezen törekvéseket, mert azok törvényte­lenek és jogtalanok egyszersmind. Az egyházat és községet nemcsak a szokás és gyakorlat, hanem a törvény is ketté választotta. És pedig elég praecisitással. Valóban nincs sehol, még a legtisztább egyfelekezetű községekben sem jogosult­sága azon felfogásnak, hogy a politikai és egyházi község kiadásait össze lehet keverni azon mentség mellett, hogy hisz’ azon a bizonyos helyen politikai és egy­házi község tartalmilag ugyanegy. Régente, (azaz, hogy még csak egy pár évtizede), a­midőn az állam és egy­házról az hirdettetett, hogy ők lényegi­leg és tartalmilag egyek, ellenmondás nélkül uralgott azon felfogás, hogy az egyház és község szolgálmányai, már ott, ahol, ugyanegyek. Ebből az időből ered a törekvés: ama jogot minden áron fenn­tartani, a­melynek azonban — megjegy­­zem — törvényességet csak a hiányos törvényeink által nem bolygatott szokás adta meg. E korszak alatt született a canonica visitatió is, melyre, mint törvé­nyes tekintélyre hivatkoznak, a­mely pe­dig tudtommal törvényeink közé soha be nem czikkelyeztetett, s igy jogmegálla­­pító tekintélylyel nem is bírhat. De különben oly egyszerű a kérdés, hogy vitatni alig kell. A hitközség ki­adásait fedezzék a hívek, a községi ki­adásokat pedig a községi polgárok. Egyháztag és községi polgár között még egy személyben is lehet külömbsé­­get tenni. Valóságban pedig nem lévén olyan község, amelyben az utolsó lélekig mind ugyanazon vallásos embereket lehet találni, azt kérdem már most, mi köze van a róm. katolikusoknak és zsidóknak a ref. egyház kiadásaihoz, avagy viszont? Avagy nem merő jogtalanság-e, sőt több, nem lelkiismereti kényszer-e valakit oda­­szorítani, hogyha, bár kerülő uton is, hogy más hitfelekezet kiadásaihoz járuljon ? Senki sem mondhatja rá, hogy nem. Hogy mégis tényleg létezik-e jogta­lanság, annak az egyes felekezeteknek prepotentiáján kívül maga a kormány is az oka, mely e kérdés elől, amennyire lehet, mindig kitér ; kitér pedig ilyen ki­jelentésekkel, hogy : „amennyiben már régóta benne van ez s ez község költség­­vetésében ez, vagy amaz egyházi crélú kiadás, az továbbra is bennhagyandó“, vagy: „amennyiben az illető egyházi ki­adás ellen senki a községi képviselő testületben fel nem szólalt, az fenntar­tandó.“ No, hogy már ez még a méltányos­sággal sem egyezik meg, azt merem állí­tani. Legkevésbé nálunk, Magyarorszá­gon és éppen egyházi kérdésekben lehet a régi gyakorlatra és a jogfolytonosságra hivatkozni. Említettem már, mennyire absorbeálta az egyház az államot, hogy e miatt szabadkezet a politikai közigaz­gatás mai napig sem nyerhetett, sőt a régi hatalom és uralmi törekvés magá­ban a törvényhozásban mai napig is fel­tűnően tartja fenn magát. De nem lehet hivatkozni a szokásra sem, közigazgatási szervezetünk tökéletlensége és erélyte­­lensége miatt. Tudjuk jól, hogy közigaz­gatásunk ősi gyengéje, mely leginkább megérleltette a halálra, az, hogy a régi viszonyokat nem szereti bolygatni. Le­gyen az jó vagy rossz, de mert régi, ne nyúlj hozzá ! így aztán sehol széles Ma­gyarországon, e szerint Borsod vármegyé­­ben sem igen firtatták, hogy valamely község költségvetésében és kiadásai kö­zött miért szerepel ez vagy amaz egyházi czélú kiadás. De ez nem azt teszi szerin­tem, hogy az már végkép szentesítve lett. Tegyenek az ország többi várme­gyéi bármit, Borsod vármegye nagyon helyesen teszi, ha fenntartja napirenden azon kérdést, hogy mit keresnek a poli­tikai község kiadásai között a felekezeti költségek ? Nagyon helyesen teszi, ha az eger­ farmosi esetből kifolyólag ezt a minisztériummal szemben is firtatja és valahára egészen tisztába hozni igyekszik Megmondottam már, hogy a régie s­ség ezen abúzus fenntartására miért nem szolgálhat jogczimül. Megmondottam, hogy mennyire téves azoknak felfogásuk, a­kik azt hiszik, hogy egyház és község bár a legegyfelekezetűbb községben is ugyanegy. Hanem, hogy maga a kormány is minő pehely lengeségű alapra helyez­kedik, midőn az eger­ farmosi költségve­tésben az egyházi czélú kiadásoknak benhagyását azzal indokolja, „mert az ellen a községből senki fel nem szólalt“, azt a községek beléletének viszonyaival ismeretlen emberek előtt ez­úttal szán­dékozom pár szóval megértetni. Olyan községekben ugyanis, a­hol valamely felekezet a túlnyomó, nagyon természetes, hogy a községi képviselő testület, továbbá az elöljáróság és mind­azon külső-belső hivatalos személy, kik a község és egyház ügyei körül forgolód­nak, mégis rendszerint ugyanegy val­­lásúak. No már a mi népünk törvény­tudományától és lelkiismeretességétől nem lehet feltételezni, hogy valamely egyházi crélú kiadás ellen felszólaljon, avagy azt csak észre is vegye. Mert kép­viselő testülében és az elöljáróság között ülők, a­kik t. i. tárgyalják a költségveté­seket, más vallásúak nem lévén, nekik úgy is fizetni kell az egyházi kiadásokat, tehát ha mindjárt felteszszük is, hogy annak jogtalansága szemébe ötlik, még­sem tesz ellene szót sem, mert a kétszer­kettő erejénél fogva tud annyit, hogy va­lamely kiadás húszféle elosztva kevesebb teher egyre, mint tizenöt fele elosztva. Hogy a község más vallású többi lakosai miért nem szólalnak fel az ilyen kiadások ellen, megfejtése igen egyszerű. Először azért, mert a legtöbb esetben tudomása sincs a költségvetés készülésé­ről; van eset rá, hogy ha még kérné, sem mutatnák meg neki és nem lévén képvi­selő testületi tag, nincs is alkalma hozzá szóltani annak nyilvános tárgyalásánál. Másként sem juthat hozzá. Mert szép ugyan­az a törvény, a­mint előírja a pol­gárok jogvédelmére szolgáló formalitá­sokat, de tessék megtekinteni, hányadik községben tartják azt meg. Végül nem szóllal fel ellene a más felekezetű polgár azért sem, mert békétlenségével nem akar magának a községben ellenségeket, esetleg türhetlen szekatúrát szerezni. Arra tehát ne állapítsunk semmit, hogy a községből senki fel nem szólalt. De hova is jutnánk következteté­seinkkel, ha elfogadnánk azt, a­mit a belügyminisztérium kijelent, hogy t. i. ha felszóllaló nincs, a törvényhatóságnak sincs joga a költségvetésbe felvett téte­leket bírálat alá venni. Hiszen akkor mire való a törvényhatóságnak a törvény által

Next