Borsodi Bányász, 1967. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-04 / 1. szám
2 BORSODI BÁNYÁSZ Tovább a megkezdett úton Beszélgetés Búzás Jánossal, az OSZT pártbizottságának titkárával kongresszusi élményeiről, a tröszt előtt álló feladatokról — Bizonyára sok élményt, tapasztalatot szerzett pártunk IX. kongresszusán. — Mint meghívott vendég vettem részt a kommunisták nagy tanácskozásán. Természetes, hogy rengeteg élménnyel, tapasztalattal jöttem haza. A kongresszus üléstermében ez állt hatalmas feliraton: Tovább a lenini úton. E jelmondat szellemében folyt a tanácskozás. Engem elsősorban a fegyelem, az egyszerűség, a szerénység kapott meg a legjobban, s az őszinte légkör, amely az egész tanácskozást jellemezte. Ilyen szellemben történt a beszámoló és a felszólalások is. Kádár elvtárs referátuma azt bizonyította: a párt legfelsőbb vezetői jól ismerik az ország politikai, társadalmi, gazdasági problémáit. — A felszólalások közül melyik tetszett a legjobban? — Azt mondhatom, valamennyi felszólaló az életet hozta el a kongresszusra. Különösen tetszett a Bodnár Ferenc elvtárs felszólalása, aki hű képet festett Borsod megye iparáról, eredményeiről és feladatairól. Igen értékes volt a szabolcsi tsz-elnökasszony szókimondó felszólalása, amely szenvedélyesen ostorozta a bürokráciát, megmutatta, hogy milyen akadályok állják el a tsz-ek útját. — A külföldiek közül? — Nagyon érdekes volt a spanyol küldötteknek a felszólalása, megmutatta, hogy milyen nehéz harcot vívnak a spanyol kommunisták a Frankó-diktatúra ellen, az ország jobb, szabad életéért. Feltétlenül meg kell említenem, hogy a kongresszus egységesen foglalt állást a vietnami nép mellett, amely hősi harcát vívja a betolakodó amerikai agresszió ellen. — Általában az a vélemény, hogy rendkívül érdekes és értékes volt Kádár elvtárs zárszava. — Valóban, minden küldöttnek ez tetszett a legjobban. Mert őszinte, egyszerű, frázismentes volt, s a tények, az ország helyzetének ismerete jellemezte. — Természetesen, a javaslatokat, bejelentéseket is örömmel fogadta a kongresszus__ — így van, minden javaslat nagy visszhangra talált, hiszen azt bizonyította ismét, hogy a párt következetesen küzd a dolgozó nép érdekeiért. — Úgy tudom, kongresszusi élményeiről beszámolót tart majd a pártszervezetekben. — Igen, először a hegyháti, majd a csokvaományi pártszervezetben, később pedig Farkaslyukon és Somsályon. A bányászkommunistákat nagyon érdekli a kongresszus munkája. Mert más az, ha újságból olvassák és más, ha olyan valakitől hallják, aki személyesen is részt vett a nagy tanácskozáson. Aztán voltak olyan feledhetetlen epizódok, amelyeket helyszűke miatt nem közöltek a lapok. — Hogyan összegezné a kongresszus munkáját? — Megnyugtató érzést, biztatást adott a további munkához. Azt tapasztalhatja az egész ország, hogy a párt vezetése jó kezekben van. De soha nem szabad elfelejteni: a párt, a kongreszus javaslatára majd életbe lépő intézkedéseket nekünk kell megvalósítani, és arra kell törekednünk, hogy ezt helyesen tegyük A jelenlegi politika tetszik az embereknek, a komunistákra vár az a feladat, hogy hatékonyan segítsenek e politika realizálásában. — Ebből következik a tröszt előtt álló feladat... — Az új évben sok tervet, elképzelést akarunk megvalósítani. Rendbe kell tenni dolgainkat a szénbányászat területén is. Mindez nem lesz könnyű, de nekünk kell elvégezni. Gazdaságosan kell termelnünk, jobb szenet kell adnunk a vásárlóknak, fokozatosan elő kell készítenünk az új gadasági mechanizmusra való áttérést, s megnyugtatóan végezni létszámcsökkentésből adódó munkát. Ebben is közösen dolgozunk majd a szakszervezettel. — Egyszóval, lesz munka, feladat bőven az új esztendőben, de nem kétséges, hogy az ózdvidéki szénmedence kommunistáival az élen, a jól összeforrott kollektíva jól oldja meg az új év új feladatait — erre is buzdított a kongresszus, amely egy életre szóló élményt adott számomra. — És itt ragadom meg az alkalmat — fejezte be Búzás János —, minden bányászdolgozónak boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok! — szegedi — Napirenden: A munkásőrök tevékenysége Bükkalján A BÜKKALJAI BÁNYAÜZEM párt-végrehajtó bizottsága vb-ülésen tárgyalta meg a sajószentpéteri munkásőr századhoz tartozó bányász szakasz kiképzési, erkölcsi és politikai helyzetét. A vb megállapította, hogy az egységek kiképzését az előírt terveknek megfelelően hajtották végre, s ennek eredményeképpen javult a munkásőrség harckészültsége, s politikai egysége. A parancsnokok elismerően nyilatkoztak a bányász szakaszok szorgalmáról, s példamutató helytállásáról. A kiképzéseken pontosan megjelennek a bányász munkásőrök, jól elsajátítják az előírt kiképzési anyagot, s megfelelően tudják alkalmazni azokat. Felkészültségük kifogástalan, megfelelő önállósággal rendelkeznek, politikailag elvileg szilárdak. A VB-ÜLÉSEN MEGDICSÉRTÉK Halász Lajos szakaszparancsnokot, akinek bár igen széttagolt a szakasza, mégis kifogástalan munkát végzett. Ugyancsak elismeréssel szóltak Németh István, Sándor András, Draban Pál, Sikora István, Szaniszló Imre, Iván Zoltán, Miszkoly András és Koós Bertalan helytállásáról és példamutató munkájáról. A Bükkaljai Bányaüzem munkásőrei a termelésben és a munkafegyelem terén is példát mutatnak az üzem valamennyi dolgozójának. Következetesen harcolnak a társadalmi tulajdon védelméért, aktívan segítik az üzemi demokrácia kiszélesítését és érvényre juttatását, nagy mértékben segítik és támogatják az aknákon folyó politikai munkát. A MUNKÁSŐRÖK POLITIKAI továbbképzését a munkásőrségben tartott, politikai tájékoztatókon kívül az alapszervezeteknél biztosítják szervezett pártoktatás keretében. Hiányosság, hogy a szakaszparancsnokok nem kísérik figyelemmel az oktatásban részt vevők tanulmányi előmenetelét. A szervezésnél is szorosabb kapcsolatot kell teremteni a pártszervezetek és a szakaszparancsnokok között. A bányász munkásőrök példamutatóan kivették részüket a kongresszusi versenyből is, s általában az egész szocialista brigádmozgalomból, éppúgy, mint a társadalmi munkákból. A beszámoló elkészítésekor felmerült a munkásőrök részéről az az igény, hogy tovább javítsák tájékoztatásukat. Javasolták továbbá azt is, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak arra, hogy minél több műszaki középkáder lépjen be a munkásőrök soraiba. ÖSSZEGEZVE A VB MEGÁLLAPÍTÁSAIT elmondhatjuk: becsülettel helytállnak minden poszton a Bükkaljai Bányaüzem bányász munkásőrei, s a mindennapi munka mellett ébren őrsödnek fegyverrel a kézben nyugalmunk, békénk, biztonságunk felett. — pataki — olyik és őszinte tájékoztatás December második felében az Ormosi Bányaüzem pártbizottsága valamennyi üzemrészben pártnapokat tartott, melyeken a dolgozókat érintő időszerű kérdéseket vitatták meg. A pártnapok fő témája az MSZMP IX. kongresszusán elhangzott beszámoló, hozzászólások, tervek, javaslatok megbeszélése, valamint Magyarország energiagazdálkodása volt. Az üzem dolgozói nagy figyelemmel hallgatták azt a tájékoztatót, melyet a jövő évi létszámgazdálkodásról és a szénbányászat jövőjéről tartottak. Kétségtelen sok dolgozóban merül fel nap, mint nap a kérdés: mi lesz velünk a szénbányászat termelésének fokozatos csökkenésével? A kérdés jogos. A pártnapon elhangzottak azonban mindenkit meggyőztek arról, hogy nem kell félniük a jövőtől, s a létszámcsökkentés ellenére sem kerülnek az emberek az utcára. Más bányák és iparágak ezer, meg ezer új munkalehetőséget kínálnak. A pártnapok után elégedetten beszéltek a dolgozók a nyílt és őszinte tájékoztatásról, mely elejét vette minden rosszakaratú pletykának és találgatásnak. A hat helyen megtartott szabad pártnap közönségének szervezésére nem történt különös intézkedés, ennek ellenére az érdeklődés meghaladta a múltban tartott legjobban szervezett pártnapokét. Emberek, évek, tervek Több híres gondolkodó is kijelentette már: az ember célok, lelkesítő távlatok nélkül nem tud élni. Hogy ez valóban így van, arról minden ember meggyőződhet saját tapasztalatai alapján. Szinte gyermekkorunktól kezdve, amikor már nyilladozik értelmünk, nagy és szép, vagy sokszor talán csak annak tűnő célok felé igyekszünk. Szeretnék egy játékot, mondja a gyermek, s lázas izgalommal tekint a karácsony elé, amikorra az ígéret megvalósulását várja. Szeretnék egy autót, televíziót, külföldi utat, egy szépen berendezett lakást, tervezgetnek a felnőttek. S mennyi mindenen kell keresztül verekednünk magunkat, hány elénk tornyosuló akadállyal kell sikeresen megbirkóznunk még elérjük célunkat, míg teljesülnek vágyaink, elképzeléseink. A gyermeki vágyak teljesülésének nem szab konok határokat semmi, esetleg a szülői makacsság, a felnőttek kívánságának valóra váltásába azonban döntően beleszól egy végtelenül nagy hatalmú úr: az élet. Sokszor cirógatni, simogatni kell fényes köntösét, valósággal körül kell udvarolni, s ö mosolyogva, bőkezűen hullatja kegyeit. Máskor életre — halálra meg kell küzdeni vele, s bizony gyakran előfordul, hogy az ember marad alul a nagy csatában. Barátaink és ellenségeink is mindannyiunknak az évek. Barátaink, mert sok örömöt, s boldog órát tartogatnak számunkra, ellenségünk, mert nem kímélnek meg a bútól, a gondtól, a bánattól sem. De talán így van ez rendjén, így van értelme az életnek. Az ember küzdelemre termett. Az állandó kíváncsiság, a harc, a fejlődés fő hatóereje. Ismét elmúlt egy év. Egy évvel nagyobb lettem — mondja a fiatal — megöregedtem — jegyzi meg lemondó rezignáltsággal az idősebb. De az emberek ilyenkor új év táján nem is annyira a háta mögött katonás rendben sorakozó évek hosszú sorára tekint vissza, hanem inkább az előtte állókéra. S bizakodva, reményekkel eltelve teszi ezt. Az okos ember előre néz, tervezget, gondolkodik. Új év van. Új terveket kovácsolunk, új reményekkel indulunk az elkövetkező évnek. Bárkit is kérdez meg így új év táján az ember, azonnal tud válaszolni arra a kérdésre: milyen tervekkel, elképzelésekkel indul az új évnek. A párttitkár: j“*" az Ormosi Bányaüzem párttitkára így válaszolt a kérdésünkre : — Az 1967-es évtől azt várom, hogy minden területen javuljon a munkánk. Ez nekem személy szerint is nagy örömet jelentene, de biztos vagyok benne, hogy a dolgozóknak is. Szeretném, ha a vezető beosztásban dolgozó emberek még több megértést és jóindulatot mutatnának beosztottjaikkal, alárendeltjeikkel szemben, hogy az egészséges, humánus emberbarát szeretet hassa át mindenki munkáját. Hogy egyénileg milyen élményt várok 1967-től? Szeretném két lányomnak megmutatni a gyönyörű bolgár tengerpartot. Én már jártam ott, csodálatos és felejthetetlen élmény volt. ■ Gépírónk:^ $£ £ befejezését várom 1967-től. Borzalmas a tudat, hogy a föld egy távoli pontján ártatlan gyermekeket, öregeket, asszonyokat gyilkolnak halomra. S ha összehasonlítom sorsommal az ő sorsukat? Nyugodtan békében élek, dolgozom. Nyáron egy hónapra Londonba készülök látogatóba unokabátyámhoz. Kegyetlen a sors, s néha nagyon igazságtalan az élet — mondta Fatvaros Margit, a Bükkaljai Bányaüzem dolgozója. A vásár* Varga János , a I * Somsályi Bányaüzem dolgozója megelégedett ember. — Három és félezer forintot keresek, mindenünk megvan. Dédelgetett tervem: szeretnék 10 évi házasság után végre feleségemmel együtt elmenni üdülni Hévízre vagy Hajdúszoboszlóra. Az igazgató és a fő mérnük* Kovács Ferencnek Ilid uak,a szuhavölgyi Bányaüzem igazgatójának és Sztermen Gusztáv főmérnöknek hasonló elképzelései vannak a jövőre nézve. — Szeretnénk nyugodtan egyenletesen termelni, s minden mutatónkat élüzem szinten teljesíteni jövőre is, mint ahogyan az elmúlt évben is tettük — hangzik mindkettőnk véleménye. S még egy nagyon íveges dolog: minden dolgozónknak biztosítani szeretnénk a nyugodt, megelégedett megélhetést. — S egyéni kívánságok? — Jó lenne 3 hetet pihenni a hegyekben, erőt gyűjteni az elkövetkező évek nagy feladatainak megvalósításához. Valamennyi megkérdezett felelete tartalmazott egyéni és közérdekű kívánságokat. Nem elérhetetlen, nem irreális egyik kívánság sem. Hiszen, bíznak abban mindnyájan, hogy elképzeléseik valóra válnak 1987-ben, mi pedig kívánjuk, hogy úgy legyen. Pataki Jenő 1967. január 4. Tiltakozó távirat Sikeresnek mondható a december 20-án és 22-én Somsályon megtartott szakszervezeti taggyűlés, amelyen több mint 800 dolgozó vett részt. A valóban sikeres, aktív összejövetelen egy tiltakozó táviratot küldtek a bányászok az amerikai nagykövetség címére, amelyben határozottan tiltakoznak az amerikai imperializmus vietnami agressziója ellen. A táviratban a somsályi bányászok szolidaritásukat fejezik ki a szabadságáért, függetlenségéért küzdő hős vietnami nép mellett, elítélve az amerikai betolakodókat, akik hazájuktól sok ezer kilométerre, beavatkoznak más népek belügyeibe. A legjobb somsályi brigád A Somsályi Bányaüzemben ma már több szocialista brigád kiérdemelte a kiváló címet, mert eredményesen, a vállalásoknak megfelelően dolgozik, segíti a termelést. A legjobbak között is az első helyen áll László János 6 tagú elővárosi brigádja, amely a szocialista brigádok között 1966-ban mindvégig a legjobb eredményt produkálta. Nemcsak a tervet teljesítik, de gazdaságosan is termelnek, kevés palatartalommal. A kiváló brigád tagjainak nagy része falusi emberekből áll, ez az oka annak, hogy a tanulással még baj van, nehezen veszik kezükbe a könyvet. Ha a tanulásra tett vállalásaikat is teljesítik, akkor valóban nemcsak Somsályon, de a környező üzemekben is őket tartják majd számon, mint a legjobbakat. A brigád elhatározta, hogy az új évben megismétli, illetve túlszárnyalja a múlt évi eredményeket. Jutalom a legjobbaknak A pénz, a jutalom különösen akkor értékes, ha ünnepek előtt kapja az ember. Ez történt Somsályon is, ahol a tröszt hozzájárulásával 77 200 forint jutalmat osztottak ki a legjobbak között. Jutalomban részesültek a fenntartók, a fatelepiek, a rakodók, az elővárosi dolgozók és más munkahelyek bányászai, akik egész éven át becsületesen dolgoztak. . Az Üzem vezetői úgy osztották fel az összeget, hogy 300 forintnál senki nem kapott kevesebbet. Ez a jutalmazás is azt mutatja, hogy az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt vezetői a Somsályi Bányaüzem vezetőivel együtt ilyon is gondoskodnak az emberekről. A presszó délelőtt csöndes. A férfiak dolgoznak, az asszonyok meg a beszerzés, főzés, szóval a háztartás gondjaival bíbelődnek. Aki éppen feketére kap kedvet, az főz magának otthon, még a szomszédasszonyt is beinvitálja, ha nem akar egyedül kávézni. De ha csendes is a presszó, azért nem nép télen. Kis társaság ül körül egy asztalkát. Idős férfiak. Nyugdíjasok. Söröznek, mert van és mert ez olcsóbb és jó ital is. Hogy nyugdíjasok azt nemcsak a korukból lehet megállapítani, de a beszélgetésükből is. Emlékeket elevenítenek fel oly formán, hogy „amikor még dolgoztam”, — meg — „még a nyugdíjazás előtt”, és így tovább. De a vezér témát — nyilván — a kutyák képezték. A gondolatot, a beszéd fonalát az a meghatározhatatlan fajtájú öreg kutya jelenléte indította el, amelyik az egyik szék alatt kucorog, asztmásan lihegve, tátott szájjal szedve a levegőt. — Végére jár már — int a szék alá a gazda — öreg, beteg csak a hűség tartja benne a lelket — ha van a kutyának lelke — teszi hozzá. — Látjátok azt az okos két szemét, hogy néz rám! Mint az istenre. Volt egy másik kutyám is, a Betyár, az is így szeretett, pedig egyszer nagyon rossz voltam hozzá. — Betyár a maga nemében nagyon különös állat volt. Az egyetlen mogorva és világgyűlölő kutya, akit világéletemben ismertem. Farkashoz hasonló, erős kuvasz volt, akit én soha nyájaskodni, más állatokkal ismerkedni, vagy játszani, kutya módon a fülest lesütve nevetni nem láttam. De még arra sem emlékszem, hogy valaha a farkát csóválta volna Olyan barátságtalan volt, hogy.. . ma, még a feleségemre is rámordult, aki a mindennapi ételét és italát elébe tette. Ha idegen lépett a portára, azt tüstént megérezte és morgással jelezte. De arra nem volt eset, hogy a családhoz tartozót a legsötétebb éjszakán is félreismerte volna. Az amber ilyenkor csak rászólt, Betyár! a kutya morgott egyet, mintha azt mondta volna, hát miért nem szólt, pupák? Azzal visszaballagott a vackába. Nos, ezt a kutyát, amikor a házat Parasznyán eladtam — mert Perecesen építkeztem — az új gazda nem állhatta. — Nem tudom eltűrni a fölényes modorát — mondta. Én sem mertem vállalni, mert míg a ház elkészül rokonnál lakunk, aztán meg egy ilyen — szinte — városban nem tűrik meg ezt a mogorva megférhetetlen kutyát. Az az elhatározás lett a vége, hogy Betyárt világgá kergetjük. A száműzetés műveletét a két fiamra bíztam. Majd a szívük szakadt meg az ikreknek. De parancs az parancs. Elvezették Parasznyától vagy jó 5 kilométernyire, ott levették róla a láncot, és elkergették maguktól. Gorombán szidták, bottal fenyegették és csapkodtak feléje, s ha a kutya leült, rájuk nézett, kővel hajigálták. Ebből Betyár megérthette, hogy szolgálata kitelt. A falu legszélén laktunk. Két nap múlva Betyár elüldözése után hatalmas zivatar tört ki fölöttünk. A késő őszi időhöz szokatlan heves. A villám belecsapott az istállóba. Kutyaugatás ébresztett fel a bajra. Idejében eloltottuk a tüzet. Reggel jött a ház új gazdája, érdeklődni, hogy mikor megyünk már el. Arcán valami új kifejezés borongott, amit sohasem láttam rajta. Egy darabig csend volt, aztán Csató elkezdte. — Hallom, hazajött a Betyár? Ebben a zivatarban jött haza, ide ahol láncon tartották, ahonnan bottal kiverték és kirugdalták. Tudod mi az, amikor a komisznak, és gonosznak tartott kutyában felébred a hűség és a kötelességérzet? Ki tudja hová vitték, de ott bizonyosan megérezte, hogy az ő fészkét baj fenyegeti és a vad éjszakán keresztül ügetett haza. Hát nincs ebben a kutyában hűség?! S ekkor elhatároztam, hogy Betyárt nem adom oda senkinek. Majd csak kijövünk valahogy egymással és az új szomszédokkal — gondoltam. — Ezt ezt a kutyát megtartom és megbecsülöm. "Nos, Betyár két év múlva elpusztult, mert mondjak, megsirattam. Hűséges, jó társam volt. Bár es*iberben is ilyen őszinte, jó barátra találtam volna. A társaság elgondolkozva szedelőzködik, aztán siettek, mert a toronyban delet harangoztak . Koltamné Kutyahűség *