Borsodi Bányász, 1967. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-04 / 1. szám

2 BORSODI BÁNYÁSZ Tovább a megkezdett úton Beszélgetés Búzás Jánossal, az OSZT pártbizottságának titkárával kongresszusi élményeiről, a tröszt előtt álló feladatokról — Bizonyára sok élményt, tapasztalatot szerzett pártunk IX. kongresszusán. — Mint meghívott vendég vettem részt a kommunisták nagy tanácskozásán. Term­é­­szetes, hogy rengeteg élmén­­nyel, tapasztalattal jöttem ha­za. A kongresszus üléstermé­ben ez állt hatalmas feliraton: Tovább a lenini úton. E jel­mondat szellemében folyt a tanácskozás. Engem elsősor­ban a fegyelem, az egyszerű­ség, a szerénység kapott meg a legjobban, s az őszinte lég­kör, amely az egész tanácsko­zást jellemezte. Ilyen szellem­ben történt a beszámoló és a felszólalások is. Kádár elv­­társ referátuma azt bizonyí­totta: a párt legfelsőbb vezetői jól ismerik az ország politikai, társadalmi, gazdasági problé­máit. — A felszólalások közül me­lyik tetszett a legjobban? — Azt mondhatom, vala­mennyi felszólaló az életet hozta el a kongresszusra. Kü­lönösen tetszett a Bodnár Ferenc elvtárs felszólalása, aki hű képet festett Borsod megye iparáról, eredményei­ről és feladatairól. Igen érté­kes volt a szabolcsi tsz-elnök­­asszony szókimondó felszóla­lása, amely szenvedélyesen ostorozta a bürokráciát, meg­mutatta, hogy milyen akadá­lyok állják el a tsz-ek útját. — A külföldiek közül? — Nagyon érdekes volt a spanyol küldötteknek a felszó­lalása, megmutatta, hogy mi­lyen nehéz harcot vívnak a spanyol kommunisták a Fran­kó-diktatúra ellen, az ország jobb, szabad életéért. Feltét­lenül meg kell említenem, hogy a kongresszus egysége­sen foglalt állást a vietnami nép mellett, amely hősi har­cát vívja a betolakodó ameri­kai agresszió ellen. — Általában az a véle­mény, hogy rendkívül érdekes és értékes volt Kádár elvtárs zárszava. — Valóban, minden küldött­nek ez tetszett a legjobban. Mert őszinte, egyszerű, frá­zismentes volt, s a tények, az ország helyzetének ismerete jellemezte. — Természetesen, a javas­latokat, bejelentéseket is örömmel fogadta a kongres­­­szus__ — így van, minden javaslat nagy visszhangra talált, hi­szen azt bizonyította ismét, hogy a párt következetesen küzd a dolgozó nép érdekei­ért. — Úgy tudom, kongresszusi élményeiről beszámolót tart majd a pártszervezetekben. — Igen, először a hegyháti, majd a csokvaományi párt­­szervezetben, később pedig Farkaslyukon és Somsályon. A bányászkommunistákat na­gyon érdekli a kongresszus munkája. Mert más az, ha új­ságból olvassák és más,­ ha olyan valakitől hallják, aki személyesen is részt vett a nagy tanácskozáson. Aztán voltak olyan feledhetetlen epizódok, amelyeket helyszű­ke miatt nem közöltek a la­pok. — Hogyan összegezné a kongresszus munkáját? — Megnyugtató érzést, biz­tatást adott a további munká­hoz. Azt tapasztalhatja az egész ország, hogy a párt ve­zetése jó kezekben van. De soha nem szabad elfelejteni: a párt, a kongreszus javaslatá­ra majd életbe lépő intézkedé­seket nekünk kell megvalósí­tani, és arra kell törekednünk, hogy ezt helyesen tegyük A jelenlegi politika tetszik az embereknek, a komunisták­­ra vár az a feladat, hogy haté­konyan segítsenek e politika realizálásában. — Ebből következik a tröszt előtt álló feladat... — Az új évben sok tervet, elképzelést akarunk megvaló­sítani. Rendbe kell tenni dol­gainkat a szénbányászat terü­letén is. Mindez nem lesz könnyű, de nekünk kell elvé­­­­gezni. Gazdaságosan kell ter­melnünk, jobb szenet kell ad­nunk a vásárlóknak, fokoza­tosan elő kell készítenünk az új gadasági mechanizmusra való áttérést, s megnyugtató­an végezni létszámcsökkentés­ből adódó munkát. Ebben is közösen dolgozunk majd a szakszervezettel. — Egyszóval, lesz munka, feladat bőven az új esztendő­ben, de nem kétséges, hogy az ózdvidéki szénmedence kom­munistáival az élen, a jól ös­­­szeforrott kollektíva jól oldja meg az új év új feladatait — erre is buzdított a kongres­­­szus, amely egy életre szóló élményt adott számomra. — És itt ragadom meg az alkalmat — fejezte be Búzás János —, minden bányász­dolgozónak boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok! — szegedi — Napirenden: A munkásőrök tevékenysége Bükkalján A BÜKK­ALJAI BÁNYA­ÜZEM párt-végrehajtó bizott­sága vb-ülésen tárgyalta meg a sa­jószen­tpéteri munkásőr századhoz tartozó bányász szakasz kiképzési, erkölcsi és politikai helyzetét. A vb megállapította, hogy az egy­ségek kiképzését az előírt terveknek megfelelően hajtot­ták végre, s ennek eredmé­nyeképpen javult a munkás­őrség harckészültsége, s po­litikai egysége. A parancsno­kok elismerően nyilatkoztak a bányász szakaszok szorgalmá­ról, s példamutató helytállá­sáról. A kiképzéseken pontosan megjelennek a bányász mun­kásőrök, jól elsajátítják az előírt kiképzési anyagot, s megfelelően tudják alkalmaz­ni azokat. Felkészültségük ki­fogástalan, megfelelő önálló­sággal rendelkeznek, politi­kailag elvileg szilárdak. A VB-ÜLÉSEN MEGDI­CSÉRTÉK Halász Lajos sza­kaszparancsnokot, akinek bár igen­­ széttagolt a szakasza, mégis kifogástalan munkát végzett. Ugyancsak elisme­réssel szóltak Németh István, Sándor András, Draban Pál, Sikora István, Szaniszló Imre, Iván Zoltán, Miszkoly András és Koós Bertalan helytállá­sáról és példamutató munká­járól. A Bükkaljai Bányaüzem munkásőrei a termelésben és a munkafegyelem terén is példát mutatnak az üzem va­lamennyi dolgozójának. Kö­vetkezetesen harcolnak a társadalmi tulajdon védelmé­ért, aktívan segítik az üzemi demokrácia kiszélesítését és érvényre juttatását, nagy mér­tékben segítik és támogatják az aknákon folyó politikai munkát. A MUNKÁSŐRÖK POLI­TIKAI továbbképzését a munkásőrségben tartott, poli­tikai tájékoztatókon kívül az alapszervezeteknél biztosítják­ szervezett pártoktatás kereté­ben. Hi­ányosság, hogy a szakaszparancsnokok nem kí­sérik figyelemmel az okta­tásban részt vevők tanulmá­nyi előmenetelét. A szerve­zésnél is szorosabb kapcsola­tot kell teremteni a pártszer­vezetek és a szakaszparancs­nokok között. A bányász munk­ásőrök példamutatóan kivették ré­szüket a kongresszusi ver­senyből is, s általában az egész szocialista brigádmoz­galomból, éppúgy, mint a társadalmi munkákból. A beszámoló elkészítésekor felmerült a munkásőrök ré­széről az az igény, hogy to­vább javítsák tájékoztatásu­kat. Javasolták továbbá azt is, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítsanak arra, hogy minél több műszaki középká­der lépjen be a­ munkásőrök soraiba. ÖSSZEGEZVE A VB MEG­­ÁLLAPÍTÁSAIT elmondhat­juk: becsülettel helytállnak minden poszton a Bükkaljai Bányaüzem bányász munkás­­őrei, s a mindennapi munka mellett ébren őrsödnek fegy­verrel a kézben nyugalmunk, békénk, biztonságunk felett. — pataki — olyik és őszinte tájékoztatás December második felében az Ormosi Bányaüzem párt­­bizottsága­­ valamennyi üzem­részben pártnapokat tartott, melyeken a dolgozókat érintő időszerű kérdéseket vitatták meg. A pártnapok fő témája az MSZMP IX. kongresszusán el­hangzott beszámoló, hozzászó­lások, tervek, javaslatok meg­beszélése, valamint Magyaror­szág energiagazdálkodása volt. Az üzem dolgozói nagy fi­gyelemmel hallgatták azt a tájékoztatót, melyet a jövő évi létszámgazdálkodásról és a szénbányászat jövőjéről tartot­tak. Kétségtelen sok dolgozó­ban merül fel nap, mint nap a kérdés: mi lesz velünk a szénbányászat termelésének fokozatos csökkenésével? A kérdés jogos. A pártnapon el­hangzottak azonban minden­kit­­ meggyőztek arról, hogy nem kell félniük a jövőtől, s a létszámcsökkentés ellenére sem kerülnek az emberek az utcára. Más bányák és ipar­ágak ezer, meg ezer új mun­kalehetőséget kínálnak. A pártnapok után elégedet­ten beszéltek a dolgozók a nyílt és őszinte tájékoztatás­ról, mely elejét vette minden rosszakaratú pletykának és ta­lálgatásnak. A hat helyen megtartott szabad pártnap közönségének szervezésére nem történt kü­lönös intézkedés, ennek elle­nére az érdeklődés meghalad­ta a múltban tartott legjobban szervezett pártnapokét. Emberek, évek, tervek T­öbb híres gondolkodó is kijelentette már: az ember célok, lelkesítő távlatok nélkül nem tud élni. Hogy ez valóban így van, arról minden ember meggyő­ződhet saját tapasztalatai alapján. Szinte gyermekko­runktól kezdve, amikor már nyilladozik értelmünk, nagy és szép, vagy sokszor talán csak annak tűnő célok felé igyekszünk. Szeretnék egy játékot, mondja a gyermek, s lázas izgalommal tekint a karácsony elé, amikorra az ígéret megvalósulását várja. Szeretnék egy autót, tele­víziót, külföldi utat, egy szépen­­ berendezett lakást, ter­vezgetnek a felnőttek. S mennyi mindenen kell keresz­tül verekednünk magunkat, hány elénk tornyosuló aka­dállyal kell sikeresen megbirkóznunk még elérjük célun­kat, míg teljesülnek vágyaink, elképzeléseink. A gyer­meki vágyak teljesülésének nem szab konok határokat semmi, esetleg a szülői makacsság, a felnőttek kívánsá­gának valóra váltásába azonban döntően beleszól egy vég­telenül nagy hatalmú úr: az élet. Sokszor cirógatni, si­mogatni kell fényes köntösét, valósággal körül kell ud­varolni, s ö mosolyogva, bőkezűen hullatja kegyeit. Más­kor életre — halálra meg kell küzdeni vele, s bizony gyakran előfordul, hogy az ember marad alul a nagy csatában. B­arátaink és ellenségeink is mindannyiunknak az évek. Barátaink, mert sok örömöt, s boldog órát tartogatnak számunkra, ellenségünk, mert nem kí­mélnek meg a bútól, a gondtól, a bánattól sem. De ta­lán így van ez rendjén, így van értelme­­ az életnek. Az ember küzdelemre termett. Az állandó kíváncsiság, a harc, a fejlődés fő hatóereje. Ismét elmúlt egy év. Egy évvel nagyobb lettem — mondja a fiatal — megöreged­tem — jegyzi meg lemondó rezignáltsággal az idősebb. De az emberek ilyenk­or új év táján nem is annyira a háta mögött katonás rendben sorakozó évek hosszú sorára tekint vissza, hanem inkább az előtte állókéra. S biza­kodva, reményekkel eltelve teszi ezt. Az okos ember előre néz, tervezget, gondolkodik. Új év van. Új terveket kovácsolunk, új reményekkel indu­lunk az elkövetkező évnek. Bárkit is kérdez meg így új év táján az ember, azonnal tud válaszolni arra a kérdés­re: milyen tervekkel, elképzelésekkel indul az új évnek. A párttitkár: j“*" az Ormosi Bányaüzem párttit­kára így válaszolt a kérdé­sünkre : — Az 1967-es évtől azt vá­rom, hogy minden területen javuljon a munkánk. Ez ne­kem személy szerint is nagy örömet jelentene, de biztos vagyok benne, hogy a dolgo­zóknak is. Szeretném, ha a vezető beosztásban dolgozó emberek még több megértést és jóindulatot mutatnának beosztottjaikkal, alárendelt­jeikkel szemben, hogy az egészséges, humánus ember­barát­ szeretet hassa át min­denki munkáját. Hogy egyénileg milyen él­ményt várok 1967-től? Sze­retném két lányomnak meg­mutatni a gyönyörű bolgár tengerpartot. Én már jártam ott, csodálatos és felejthetet­len élmény volt. ■ Gépírónk:­^ $£ £ befejezését várom 1967-től. Borzalmas a tudat, hogy a föld egy távoli pontján ártat­lan gyermekeket, öregeket, asszonyokat gyilkolnak ha­lomra. S ha összehasonlítom sorsommal az ő sorsukat? Nyugodtan békében élek, dol­gozom. Nyáron egy hónapra Londonba készülök látogatóba unokabátyámhoz. Kegyetlen a sors, s néha nagyon igazság­talan az élet — mondta Fat­­varos Margit, a Bükkaljai Bányaüzem dolgozója. A vásár* Varga János , a I * Somsályi Bánya­üzem dolgozója megelégedett ember. — Három és félezer forintot keresek, mindenünk megvan. Dédelgetett tervem: szeretnék 10 évi házasság után végre feleségemmel együtt elmenni üdülni Hévízre vagy Hajdú­szoboszlóra. Az igazgató és a fő­­ mérnük* Kovács Ferencnek Ilid uak,a szuhavölgyi Bá­nyaüzem igazgatójának és Sztermen Gusztáv főmérnök­nek hasonló elképzelései van­nak a jövőre­ nézve. — Szeretnénk nyugodtan egyenletesen termelni, s min­den mutatónkat élüzem szin­ten teljesíteni jövőre is, mint ahogyan az elmúlt évben is tettük — hangzik mindkettő­nk véleménye. S még egy na­­g­yon­­­­ íveges dolog: minden dolgozónknak biztosítani sze­retnénk a nyugodt, megelége­dett megélhetést. — S egyéni kívánságok? — Jó lenne 3 hetet pihenni a hegyekben, erőt gyűjteni az elkövetkező évek nagy felada­tainak megvalósításához. Valamennyi megkérdezett felelete tartalmazott egyéni és közérdekű kívánságokat. Nem elérhetetlen, nem irreális egyik kívánság sem. Hiszen, bíznak abban mindnyájan, hogy el­képzeléseik valóra válnak 1987-ben, mi pedig kívánjuk, hogy úgy legyen. Pataki Jenő 1967. január 4. Tiltakozó távirat Sikeresnek mondható a december 20-án és 22-én Somsályon megtartott szak­­szervezeti taggyűlés, ame­lyen több mint 800 dolgozó vett részt. A valóban sikeres, aktív összejövetelen egy tiltakozó táviratot küldtek a bányá­szok az amerikai nagykövet­ség címére, amelyben hatá­rozottan tiltakoznak az ame­rikai imperializmus vietna­mi agressziója ellen. A táviratban a somsályi bányászok szolidaritásukat fejezik ki a szabadságáért, függetlenségéért küzdő hős vietnami nép mellett, elítél­ve az amerikai betolakodó­kat, akik hazájuktól sok ezer kilométerre, beavatkoznak más népek belügyeibe. A legjobb somsályi brigád A Somsályi Bányaüzemben ma már több szocialista bri­gád kiérdemelte a kiváló cí­met, mert eredményesen, a vállalásoknak megfelelően dolgozik, segíti a termelést. A legjobbak között is az első helyen áll László János 6 tagú elővárosi brigádja, amely a szocialista brigádok között 1966-ban mindvégig a leg­jobb eredményt produkálta. Nemcsak a tervet teljesítik, de gazdaságosan is termel­nek, kevés palatartalommal. A kiváló brigád tagjainak nagy része falusi emberekből áll, ez az oka annak, hogy a tanulással még baj van, ne­hezen veszik kezükbe a könyvet. Ha a tanulásra tett vállalásaikat is teljesítik, ak­kor valóban nemcsak Somsá­lyon, de a környező üzemek­ben is őket tartják majd szá­mon, mint a legjobbakat. A brigád elhatározta, hogy az új évben megismétli, il­letve túlszárnyalja a múlt évi eredményeket. Jutalom a legjobbaknak A pénz, a jutalom különösen akkor értékes, ha ünnepek előtt kapja az ember. Ez történt Som­sályon is, ahol a tröszt hozzá­járulásával 77 200 forint jutalmat osztottak ki a legjobbak között. Jutalomban részesültek a fenntar­tók, a fatelepiek, a rakodók, az elővárosi dolgozók és más munka­helyek bányászai, akik egész éven­ át becsületesen dolgoztak. . Az Üzem vezetői úgy osztották fel az összeget, hogy 300 forintnál senki nem kapott kevesebbet. Ez a jutalmazás is azt mutatja, hogy az Ózdvidéki Szénbányászati Tröszt vezetői a Somsályi Bánya­üzem vezetőivel együtt ily­­­­on is gondoskodnak az emberekről. A presszó délelőtt csöndes. A férfiak dolgoznak, az­­ asszonyok meg a be­szerzés, főzés, szóval a ház­tartás gondjaival bíbelődnek. Aki éppen feketére kap ked­vet, az főz magának otthon, még a szomszédasszonyt is be­invitálja, ha nem akar egye­dül kávézni. De ha csendes is a pres­­­szó, azért nem nép télen. Kis társaság ül körül egy asztal­kát. Idős férfiak. Nyugdíjasok. Söröznek, mert van és mert ez olcsóbb és jó ital is. Hogy nyugdíjasok azt nem­csak a­­ korukból lehet megál­lapítani, de a beszélgetésük­ből is. Emlékeket eleveníte­nek fel oly formán, hogy „ami­kor még dolgoztam”, — meg — „még a nyugdíjazás előtt”, és így tovább. De a vezér té­mát — nyilván — a kutyák képezték. A gondolatot, a be­széd fonalát az a meghatároz­hatatlan fajtájú öreg kutya jelenléte indította el, amelyik az egyik szék alatt kucorog, asztmásan lihegve, tátott száj­jal szedve a levegőt. — Végére jár már — int a szék alá a gazda — öreg, be­teg csak a hűség tartja ben­ne a lelket — ha van a ku­tyának lelke — teszi hozzá. — Látjátok azt az okos két sze­mét, hogy néz rám! Mint az istenre. Volt egy másik ku­tyám is, a Betyár, az is így szeretett, pedig egyszer na­gyon rossz voltam hozzá. — Betyár a maga nemében nagyon különös állat volt. Az egyetlen mogorva és világgyű­lölő kutya, akit világéletem­ben ismertem. Farkashoz ha­sonló, erős kuvasz volt, akit én soha nyájaskodni, más ál­latokkal ismerkedni, vagy ját­szani, kutya módon a­­ fülest lesütve nevetni nem láttam. De még arra sem emlékszem, hogy valaha a farkát csóválta volna Olyan barátságtalan volt, hogy.. . m­a, még a fe­leségemre is rámordult, aki a mindennapi ételét és italát elébe tette. Ha idegen lépett a portára, azt tüstént megérez­te és morgással jelezte. De ar­ra nem volt eset, hogy a csa­ládhoz tartozót a legsötétebb éjszakán is félreismerte vol­na. Az amber ilyenkor csak rászólt, Betyár! a kutya mor­gott egyet, mintha azt mond­ta volna, hát miért nem szólt, pupák? Azzal visszaballagott a vackába. N­os, ezt a kutyát, amikor a házat Parasznyán el­adtam — mert Perecesen építkeztem — az új gazda nem állhatta. — Nem tudom eltűr­ni a fölényes modorát — mondta. Én sem mertem vál­lalni, mert míg a ház elké­szül rokonnál lakunk, aztán meg egy ilyen — szinte — városban nem tűrik meg ezt a mogorva megférhetetlen ku­tyát. Az az elhatározás lett a vége, hogy Betyárt világgá kergetjük. A száműzetés­­ mű­veletét a két fiamra bíztam. Majd a szívük szakadt meg az ikreknek. De parancs az pa­rancs. Elvezették Parasznyá­­tól vagy jó 5 kilométernyire, ott levették róla a láncot, és elkergették maguktól. Gorom­bán szidták, bottal fenyeget­ték és csapkodtak feléje, s ha a kutya leült, rájuk nézett, kővel hajigálták. Ebből Be­tyár megérthette, hogy szol­gálata kitelt. A falu legszélén laktunk. Két nap múlva Betyár elüldözése után hatal­mas zivatar tört ki fölöttünk. A késő őszi időhöz szokatlan heves. A villám belecsapott az istállóba. Kutyaugatás ébresz­tett fel a bajra. Idejében el­oltottuk a tüzet. Reggel jött a ház új gazdája, érdeklődni, hogy mikor megyünk már el. Arcán valami új kifejezés bo­rongott, amit sohasem láttam rajta. Egy darabig csend volt, aztán Csató elkezdte. — Hallom, hazajött a Be­tyár? Ebben a zivatarban jött haza, ide ahol láncon tartot­ták, ahonnan bottal kiverték és kirugdalták. Tudod mi az, amikor a komisznak, és go­nosznak tartott kutyában fel­ébred a hűség és a kötelesség­érzet? Ki tudja hová vitték, de ott bizonyosan megérezte, hogy az ő fészkét baj fenye­geti és a vad éjszakán ke­resztül ügetett haza. Hát nincs ebben a kutyában hűség?! S ekkor elhatároztam, hogy Betyárt nem adom oda senkinek. Majd csak kijövünk valahogy egymással és az új szomszé­dokkal — gondoltam. — Ezt ezt a kutyát megtartom é­s megbecsülöm. "Nos, Betyár két év múlva elpusztult, mert mondjak, megsirattam. Hűsé­ges, jó társam volt. Bár es*i­­berben is ilyen őszinte, jó barátra találtam volna. A társaság elgondolkozva szedelőzködik, aztán siettek, mert a toronyban delet haran­goztak . Koltamné Kutyahűség *

Next