Borsodi Bányász, 1969. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1969-10-15 / 41. szám
I Kutatófúrás Ormosbányán, a szuperaknában kutatófúrást végeznek Tóth Mihály csoportjából ketten: Ruszini János és Ozsiváth Lajos. BORSODI BANYAS? 55 ,A kultúra terjesztése...” Beszélgetés Haris Lászlóval, a sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatójával Egy művelődési intézmény kapuinak megnyitása mindenkor nagy esemény, szinte fordulópont a község kulturális életében. Így volt ez nemrégiben Sajószentpéteren is, amikor csaknem két évi szünet után május 31-én a Miskolci Járási Tanács művelődési osztálya, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa és a Borsodi Szénbányák szakszervezeti bizottsága a lakosság rendelkezésére bocsátotta a Petőfi Sándor Művelődési Központot. A közel kétmillió forintos költséggel épült művelődési központ a régi művelődési ház helyén, a bányász sporttelep mellett található. Ezen a „kultúrtelepen” pezsgő az élet. Fiatalok jönnek-mennek, vitatkoznak, intézkednek. A szórakozáson belül itt alkotó munka folyik: szakkört szakkör ér, előadást előadás követ. — Hogyan sikerült rendezni, eggyé kovácsolni a kétéves szünet alatt meglehetősen szétzilálódott közönség sorait? — kérdeztük Haris Lászlótól, a művelődési központ igazgatójától. —‘ Hosszú volt a szünet. Közönségünk szétszéledt, de nem pártolt el tőlünk. Sok sajószentpéteri ember várta már a művelődési ház átadását! Az ő segítségükkel megszerveztük a „toborzást”. Vissza kellett hódítani közönségünket a tv-től, a presszókból, kit-kit a talált időtöltéseitől. Hogy ezt hogyan hajtottuk végre? Először egy általános felmérést végeztünk. Kérdőíveket juttattunk el a bányákba, az üveggyárba, a ktsz-ekbe, az Elzett-üzembe és a lakossághoz. A kitöltött kérdőíveket áttanulmányoztuk. Az így szerzett tapasztalatok alapján indítottuk be szakköreinket. A felmérés alkalmával tapasztalt igényesség meglepő. Sajószentpéter lakossága bizony nagy feladat elé állított bennünket. Mi ezt a pluszt az ORI-n keresztül szervezzük és a TIT segítségével kívánjuk biztosítani. Beindulásunkkor a Bükkaljai Bányaüzem szocialista brigádvezetőit megbeszélésre hívtuk össze. Célunk az ismeretterjesztő előadások anyagának összegyűjtése volt, amiben a legnagyobb segítséget tőlük kaptuk. — Milyen jellegű szakkörök, rendezvények keltik fel az emberek érdeklődését? Vannak-e „kihelyezett” klubjaik? — Beindult a német, angol és orosz nyelvű tanfolyamunk. Előadássorozatot kezdtünk községünk gazdaságpolitikai helyzetéről. Működik a bányászakadémia, 23—30 fővel. Már folyik a bányász és gépésztechnikusok részére a hathónapos továbbképzés A zenei munkaközösséggel karöltve szolfézs, zongora és hegedű órákat tartunk. Mindezek mellett folyamatos szórakoztató rendezvények is vannak, a legnagyobb örömünkre telt házzal. Kihelyezett klubunk Berentén és II-es aknán van. Hozzánk tartozik a sajószentpéteri bányászklub is, melynek a fenntartása, vezetése a mi feladatunk. Közösen készülünk községünk felszabadításának megünneplésére, a Lenin centenáriumról való méltó megemlékezésre. — reményit — KÖZÖS ÉRDEK Gépesítés — fokozott vagyonvédelem AZ UTÓBBI időszakban egyre inkább elterjednek a BSZ területén a legkorszerűb biztosítóberendezések. A műszaki vezetés több munkafolyamat fokozott gépesítését , egynéhány területen pedig az automatizálást sikerrel oldotta meg. A tapasztalatok szerint az új gépekkel és biztosítóberendezésekkel dolgozóink gyorsan megbarátkoznak, felismerik előnyét és a fizikailag könnyebb termelési mód elengedhetetlen feltételének tekintik azh Ugyancsak mind gyakrabban kerülnek alkalmazásra a kis- és tömegtermelő munkahelyeken a kézi rendeltetésű kisebb gépek, finom villamossági és mechanikai berendezések is, amelyek általában az üzembiztonságot s az életvédelmet szolgálják. A fokozott gépesítés az üzemrendészek számára egy sereg gondot és problémát is felvet. Megállapítható például, hogy a nagy költséggel SI1 beszerzett import bányagépek, villamossági és egyéb berendezések vagyonvédelmei még nincs mindenkor kellőkörültekintéssel biztosítva." Egyesek önzésből, illetve, nyereségvágyból a közös társadalmi érdekeket félretéve az értékes műszereket megrongálják, kiszerelik, illetve eltulajdonítják. Ezek a szándékos cselekmények igen jelentős károkat okoznak a Borsodi Szénbányáknak, a dolgozók nagy közösségének.A FENTI ESET előfordult az év folyamán a mákvölgyi üzem egyik aknáján is. A külszínen a kulccsal rendszeresen lezárt villamosmotor-raktárban 3 darab, új, beüzemelés előtt álló ITB? lengyel transzformátor műszerszekrényét megrongálták, s a finom életvédelmi berendezéseket ellopták. Itt kíván említést a bánya belső terének megvilágítását szolgáló hajólámpák és világító testek rongálása, fosztogatása, valamint a kisebb teljesítményű, házilag is könnyen hasznosítható villamosmotorok gyakori eltulajdonítása. Igen jelentős károk származnak a gondatlan, lelkiismeretlenül végzett munkából” is, amelynek következtében? ... Gúnyában üzemelő kisgépek, villamossági és biztosító- berendezések súlyosan meg- rongáló'kr’k. Ily módon élet-tartalmu&'jelentősen csökken.? Végeredményben tehát az ésszerű és gazdaságos hasz? nosításukra nincs mód, bár ez minden dolgozó legszemélyesebb érdeke is volna. A TÁRSADALMI tulajdont károsító, s a Borsodi Szénbányák dolgozó közösségét sértő cselekmények indító okait abban találhatjuk, hogy a dolgozók egy kisebb részében még erősen tartja magát az a helytelen szemlélet, miszerint az állam minden ellenszolgáltatás nélkül látja el vállalatunkat, üzemeinket gépi, villamossági és egyéb biztosítóberendezésekkel. Szemléletük szerint kifogyhatatlan készletek állnak e célra a vállalat rendelkezésére. Ez tévedés! Ideje lenne már végre tudomásul vennünk, hogy a bányáinkban üzemelő gépek nem az égből hullanak! Beszerzésük mindenkor ráfordítást jelent mind a vállalatnak, mind az üzemnek egyaránt. Itt kell felhívni a Borsodi Szénbányák dolgozóinak figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy a megrongálódott gépek és biztosítóberendezések javítása a vállalatnak éves szinten több millió forintba kerül, amelyből lelkiismeretes munkával bőven volna mód a megtakarításra. Ez a vállalat és üzemek gazdasági eredményét kedvezően befolyásolná és a nyereségrészesedés összegét is jelentősen növelné. A NAGY ERKÖLCSI tekintélynek örvendő Borsodi Szénbányák dolgozóinak közös összefogásával meg lehet és meg is kell szüntetni a társadalmi tulajdon sérelmére szándékosan vagy gondatlanságból elkövetett károkozást, ha azt akarjuk, hogy gazdasági eredményeink, nyereségünk a továbbiakban a várakozásnak megfelelően alakuljanak. Ez valamennyiünk érdeke. danyi Béla a Makvölgyi Bányaüzem üzemrendésze Hasznos Az ŐSZ és a borsodnádasdi üzem szakembereit régóta foglalkoztatta a gondolat, hogyan lehetne biztosítani a nagyobb arányú durva szemhullást. Megvizsgálták a szén útját a föld alól a fogyasztóig és arra a megállapításra jutottak, hogy az aprózódásra hajlamos nádasdi szén egyik legnagyobb átka a tárolóbunkerba való ürítés. A zuhanás során rendkívüli mértékben törik a szén, ami kedvezőtlenül befolyásolta a minőségi mutatót. Ezért a szakemberek kidol megoldás oztak egy módszert, mellyel meggátolható, illetve nagymértékben csökkenthető a szén aprózódása. A módszer lényege: lassítani a szén zuhanását. Ezt az úgynevezett spirálcsúzda segítségével érték el. A tervek elkészülte után a múlt hónap 28-án került beépítésre a csúzda. Az első hét eredményei rendkívül biztatóak voltak. A 30 milliméternél nagyobb szemnagyságú szén aránya 5 százalékkal emelkedett. A módszer tehát remekül bevált. Ahol a sínek véget érnek Kincsesbánya az akna mellett . Szemtelenek, mint a piaci legyek. Egyik nap elzavarjuk őket, másnap, már megint a meddőhányó körül őgyelegnek. Már számtalanszor kitűztük a tiltó táblákat. Ezek azonban percek uta eltűnnek. Nem arról van szó, hogy „sajnáljuk tőlük a szenet”. A meddőhányón való széngyűjtést azért irtjuk, mert a „gyűjtögetők” zavarják a munkát, s egyébként is balesetveszélyes a guberálás. Néhányan odáig merészkednek, hogy átmásznak a betonkerítésen, s a teli ihilléket dézsmálják — fakad kei Tóth József, Szeles-akna főmérnöke és dühösen legyint egy nagyot. „Eltart bennünket a meddőhányó A szelesi meddőhányó — akárcsak a többi — meredeken kiemelkedik környezetéből. Növényzet itt nem tud gyökeret ereszteni, csak a csillogó bőrű siklók és gyíkok érzik magukat otthonosan a szürke kősivatagban. És néhány szakadozott ruhájú, csavargó külsejű ember... Az aknát körülfogó kerítés tövében három kamasz üldögél. Mellettük széntől dagadó zsákok. Ők tehát már „siklos után” vannak. — Hány évesek vagytok? — Én tizenhat. — Én szintén... — Én már elmúltam tizenhét. — Munkahelyetek van? Harsogó nevetés a válasz, mintha egy jó viccet hallottak volna. A hahota csillapodtával a „rangidős” megjegyzi: — Nem ettünk meszel. Minek gürizni? Eltart bennünket a meddőhányó. Kevéssel is beérjük... Hogy mennyi ez a kevés? Erről hallgatnak. Csak annyit árulnak el, hogy a kazincbarcikaiak szívesen vásárolják a Szeles-aknai szenet. Arról sem nyilatkoznak az ifjak, meddig akarják folytatni ezt az életet. Ha őrajtuk múlna, talán az idők végezetéig. Most még „kevéssel beérik”. De lehet, hogy holnap már mepróbálnak a zavarosban halászni, hogy folytatni tudják dologtalan életmódjukat. A profik A három kamasz csak „amatőr” a meddőhányón. De vannak itt „profik” is, akiknek már kisujjukban van a guberálás minden tudománya. Tudják melyik csillére érdemes lecsapni, kialakult vevőkörük van — s ők már nem dolgoznak „kisipari” módszerekkel. Vagyis nem zsákokkal jönnek a meddőhányóra, hanem lóval és szekérrel. A ló többnyire csak kiálló lapockája gebe, a kocsi néhány korhadt deszkából összetákolt ládaszerűség, de a célnak mindez tökéletesen megfelel. A profik már nem elégszenek meg kevéssel. Egyikük büszkén jegyzi meg: — Többet keresek, mintha állandó munkahelyem lenne. Lakatos László feleséget és három gyereket tart el a guberálásból. — Naponta egyszer-kétszer fordulok. 70—80 forintot fizetnek Barcikán egy szekér szénért. De télen 100—120 forintot is keresek egy fuvaron. Húsz éve ebből él. Egy alkalommal ugyan vállalt munkát az egyik gyárban, de két hétnél tovább nem maradt. — 1200 forintot kaptam volna egy hónapban. Ennek a dupláját is röhögve megkeresem itt. Lakatos felül a kordéra. A szekér nyikorogva megindul .4 lovacska 80 forint értékű szenet visz ki az üzem területéről. Akit a szükség hozott idő ász fürtjeit szemére húzott kalap takarja. Lehajol, zsákjába dug néhány darab szenet, aztán lihegve felemelkedik s a derekát masszírozza. — Nehezen hajlik már a gerinc. Ropognak, makacskodnak a vén csontok, nem akarnak engedelmeskedni. Nem is jönnék ki szénért, ha nem lenne muszáj. Nagy Ferencnek hívják, Kazincbarcikáról gyalogolt idáig egy zsák szénért. Három éve ment nyugdíjba. — Jön a tél, nagyon kell a szén. A TÜZÉP-nél sorban állnak az emberek, nekem is csak novemberben akarnak szállítani. Addig fagyoskodhatna a család, ha nem lenne a meddőhányó.Nagy Ferencet a szükség hozta Szeles-aknára. A legtöbb széngyűjtögetőt azonban a könnyű pénzkereseti lehetőség. A lusta, munkakerülős embereknek kiapadhatatlan kincsesbánya valamennyi meddőhányó. Vajon meddig? Kiss Tibor 10n?l. október 1ő. Abrázol: az objektív Az objektív „szemével”, különböző üzemekben és más-más munkaterületekről kaptunk lencsevégre egy-egy munkafolyamatot, íme: A tervtárés dobsonos fronton Nyíri István előkészületi munkát végez a meghajtó áthúzásához. A berentei bányagép javító üzemben Dudás József hegesztő és Pelles János lakatos villanymotor ventillátor burkolását készítik. A Szuhakálló 11-es aknai dobsonos fronton Tömöri József gépkezelő a maróhenger kapcsolása közben. A putnoki bányában Farkas Zoltán kompresszorkezelő ellenőrzést végez az üzemelő gépen. (Laczó J. felvételei) N,