Borsodi Szemle, 1975 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1975 / 1. szám - NAPJAINK KÉRDÉSEI - Novák István: A módosított Családjogi Törvény nyomában

zasságkötésre, amikor tehát a jelentkezés és a szükséges okiratok bemutatása után nyomban felcsendül a nászinduló és az ifjú pár az anya­könyvezető nemzetiszínű szalagjának derűs visszfényében „esküszik örök hűséget” egymásnak. A törvény­hozó itt is világosan felismerhető szándéka az volt, hogy egyfajta „gondolkozási időt” szabjon a házasulandóknak és ezzel próbáljon valamiféle gátat vetni a meg­lehetősen elharapózott, könnyelmű házasságkötések elé. E szándékot a köztapasz­talat alapozta meg, az nevezetesen, hogy bíróságaink gyakran­­kénytelenek olyan házasságokkal foglalkozni, amelyek pillanatnyi érzelmi fellángolás hatása alatt köttettek, de amelyek — a minden házasságot olyannyira megrostáló — idő pró­báját még csak úgy sem állták ki, hogy pár esztendeig eltartottak volna. Néhány hónap múltán ezek a házasságok már a bírói pulpitus előtt igényelték a sürgős bontást. Úgy tűnik, hogy ez a rendelkezés csak részben váltotta be a hozzá fűzött re­ményeket. A bontóperek száma nem apadt, sőt — országos statisztikai adatok sze­rint is — szaporodott. Persze nem egyedül az elhamarkodottan kötött házasságok rovására írható ez a létszámnövekedés; más, itt nem érinthető tényezők is közre­hatnak a bontóperek számának emelkedésében. Egy körülmény azonban mégis fi­gyelmet érdemel és ez az említett szabály alól kivételt biztosító törvényi rendel­kezés. Az nevezetesen, hogy a tanács végrehajtó bizottságának szakigazgatási szer­ve, vagy pedig a járási hivatal az említett harmincnapos határidő alól „kivételesen indokolt esetben” felmentést adhat. Nos — az anyakönyvi gyakorlat tanúsága sze­rint — ez a kivétel eléggé széles körben érvényesül. Nászutat keretező üdülőbe­utaló, már korábban betervezett külföldi út, esetleg a köteléket megelőzően már jelentkező apró emberke sürgető kopogtatása rendre okul szolgálnak a kivételes bánásmódra. Ha az említett okok közül ez utóbbi gyakorisága számottevő, úgy a törvényhozói szándék ide vagy oda — népesedéspolitikánk ilyen praktikus érvé­nyesülése megadhatja a feloldozást a gyakorivá lett kivétel jogalkotói elgondolást sérteni látszó ténye alól. A módosított Csjt. szerint a férfi a tizen- AZ ÉLETKOR LEHETŐSÉGEI nyolcadik, a nő a tizenhatodik évének be­l -------------------------------------------------------------- töltésével köthet házasságot anélkül, hogy ehhez bárkinek, így tehát a gyámhatóságnak vagy a szülőknek előzetes hozzájá­rulását igazolnia kellene. Ebből következik az a további törvényi szabály, amely az említett életkort még el nem ért személyeknél­ szülői és gyámhatósági bele­egyezést kíván ahhoz, hogy a házasság érvényesen létre­jöhessen. További szigo­rúság, hogy a gyámhatóság is csak akkor adhat engedélyt a kötelék létesítésére, ha a házasulandók legfeljebb két esztendővel fiatalabbak, mint az említett tizen­nyolc, illetve tizenhat esztendő. Mindez ismét félre nem érthetően feltárja azt a törvényhozói szándékot, amely a túl korán és túl fiatalon kötött házasságok lehető elkerülésére, elhárítására irá­nyul. Mégis a gyakorlat mintha kissé más lenne. Nem kétséges, hogy tizenhat, illetve tizennégy év alatt házasságok nem köt­hetők; a gyámhatóságok a törvényt szigorúan és következetesen betartják. Ugyan­akkor meglehetősen széles körben élnek — a szülők meghallgatása után — a tör­vény kívánta engedélyek megadásával. Korántsem meggondolatlanul vagy köny­­nyelműen. Mindig az élet által diktált szükségesség hatása alatt. Annak a tény­nek állandó helyes ismeretében, hogy jogilag és társadalmilag is jobb és haszno­sabb, ha férfi és nő — főleg fiatal férfi és nő — házasságban él együtt, mintha ő mégis csak sokat jelentő kötelék nélkül hányódik ide vagy oda. Sok tragédiát is megelőz egy-egy ilyen engedély még akkor is, ha kétségesnek látszik, vajon az így létesített kapcsolat „holtomiglan-holtodiglan” tart-e?

Next