Borsodi Szemle, 1985 (30. évfolyam, 3-4. szám)
1985 / 3. szám - NAPJAINK KÉRDÉSEI - Tóth Pál: A gazdaság és a reform képe a köznapi tudatban: Egy közvéleménykutatás tapasztalatai
cializmus érdekében „szigorítani” kellene a vezetés stílusát, drasztikusan csökkenteni kellene a vagyoni-jövedelmi differenciákat, fel kellene számolni a kisvállalkozásokat (a háztájit nem), mint a szocializmustól „idegen formákat”, erőteljesen fokozni kellene a párt vezető szerepét stb. E vélemények azonban legfeljebb arra szolgálnak példával, hogy a jelenlegi helyzetből való kilábalást az emberek milyen változatos úton-módon, milyen sokféle „politika” révén gondolják el. Ez is azonban csak általában igaz. A megkérdezettek mintegy 24%-ának ugyanis semmiféle véleménye sem volt, nem tudott válaszolni, nem volt elképzelése a jövőt illetően, nem tudta mit kellene csinálni vagy, hogy egyáltalán kell-e itt valamit tenni. Volt azután a kérdezetteknek egy elég jelentős csoportja, amelyik úgy vélte, hogy a szocializmus akkor erősödik, ha az értelmiséget a jelenleginél sokkal jobban megfizetik. Végül, nem sokan, de azért egy néhány százaléka a megkérdezetteknek annak a véleményének adott hangot, hogy a szocialista társadalom fejlődésének, erősödésének „kulcskérdése” a szocialista öntudat fejlesztése, kialakítása az emberekben. De, hogy ezt miként képzelik el, arról már nem sokat tudtak mondani. A GAZDASÁGRÓL A vizsgálat érthető módon, nagyon ÉS REFORMJÁRÓL nagy figyelmet szentelt azoknak a vér ----------------------------------------------- reményeknek a „begyűjtésére”, amelyek a gazdasággal, az 1968-ban bevezetett gazdasági mechanizmus működésével kapcsolatosak, és amelyek a gazdaságunk továbbfejlesztésének, jövőjének megítélésére vonatkoznak. Szöveges válaszok segítségével érdeklődtünk az iránt, mik azok a negatív jelenségek, problémák, amelyek — a kérdezettek szerint — az 1968-tól érvényesülő irányítási rendszer, gazdasági mechanizmus, szabályozott piac, vagy a nyugati sajtó által egyszerűen „magyar model”-nek nevezett valami nyakába varrhatók. Amikor ezt a hatalmas információs tömeget, szöveges válaszokat tartalomelemzésnek vetettük alá, kitűnt, hogy a válaszok tulajdonképpen nem is rendezhetők el egyetlen dimenzió mentén. Az történt ugyanis, hogy a kérdezettek egy igen tekintélyes része — látszólag persze — nem a kérdés, lényegére válaszolt; sokan egész egyszerűen azokat a negatívumokat sorolták fel, amelyek sokkal inkább a gazdasági válság vagy a gazdaságpolitika hibáira vezethetők vissza, semmint a magyar gazdasági mechanizmus öntörvényű működésének diszfunkcionális zavaraira. Ismét mások nem is a gazdasággal, hanem sokkal inkább az elmúlt években tapasztalható — és általában nem jónak ítélt — társadalmi problémákkal foglalkoztak, illetőleg a közmorál, a közerkölcsök romlásáról írtak, vagy az egész ügyet a politika síkjára terelték, és a szocializmus pozícióinak gyengüléséről, a szocialista tudat visszafejlődéséről szóltak e kérdésünk kapcsán. Itt tehát a reagálásoknak olyan széles választékával találjuk szemközt magunkat, amelyeknek még vázlatos áttekintésére sem vállalkozhatunk e rövid írás keretei között. Kiemelhető azonban a vélemények eme sokféleségéből néhány álláspont. Ezek a következők: a kérdezettek egy jelentős része határozott „recentralizációs” alapállásból kritizálta — olykor heves indulattal — gazdasági mechanizmusunkat. Egy tekintélyes számú csoport a „szocialista etika” elvi alapjairól zúdított össztüzet mindarra, ami ebben az országban 1968 óta történt. Éspedig nem csak és nem elsősorban a gazdaságban történtek hangsúlyozódtak ezekben a véleményekben. Egy, kb. 25%-ot képviselő véleménycsokor a „rekapitalizáció vádjait” hangsúlyozta, erőteljesen bírálta a politikát, amelyik — szerintük — utat nyitott bizonyos, a „szocializmustól idegen jelenségeknek a gazdaság szférájában”. Végül minden tizedik megkérdezett az ideológia nehéztüzérségét vetette be a gaz- 3