Borsodi Vegyész, 1969. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1969-10-09 / 41. szám

1963. OKTÓBER 6. Fiatalokról a fiataloknak Az Ifjúsági­­Magazin nép­szerűsége hétről-hétre nő a fiatalok körében. Havonként jelenik meg, és nagyon gyor­san eltűnik az újságos pavi­lonokból. A közelmúltban az egyik nyugati ifjúsági lap szer­kesztője nyilatkozott az IM- ről: Nem értem, miért vonzza ez a magazin a magyar fiata­lokat? Kiállítása egyszerű, hiányoznak a színes képek, a sex-foltok és így tovább. Az Ifjúsági Magazin egyik szerkesztője szerényen elmo­­solygott és a következőket válaszolta: — A mi újságunk tartal­mas, sokrétű, a felvetett problémákban a fiatalokról, róluk van szó. Talán ebben áll a nagy titok. S ! / Szeptember végén a tisza­­szederkényi Derkovits Gyula Művelődési Központ ifjúsági klubjának és hírlapolvasójá­nak rendezésében egy ankét­­ra került sor. Ezen a fiatalok lapjának egyik szerkesztője, Földesi József vett részt. A művelődési központ mű­vészeti előadóját, Ládi Verát kérdezem: — Miért éppen az Ifjúsági Magazin szerkesztőjét hívták meg? — Ez az ankét egy sorozat első estje volt — mondja. — Gondoltuk célszerű lenne a fiatalok városába a fiatalok lapjának képviselőit meghív­ni, s az itt élő fiatalok gond­járól, problémáiról őszintén, nyíltan beszélni. — Hogyan fogadták a meghívást? — Kedvezően, hiszen öröm­mel jött el hozzánk Földesi József szerkesztő. — Miről esett szó? — Földesi József bevezető előadásában szerkesztőségi gondokról, kulisszatitkokról beszélt. Hangulatosan, ízesen ecsetelte azokat a problémá­kat, amelyek a szerkesztősé­get nap, mint nap foglalkoz­tatják. Az ankét elérte cél­ját, ezt bizonyítja, hogy a résztvevők is bátran mond­tak véleményt. A szerkesztő elmondotta, milyen nehézsé­gekkel kellett megbirkózniuk az IM szeptemberi számának címlapján levő fotó elkészí­tésekor. Szólt arról, hogyan dolgozzák fel a fiataloktól beérkező sok levelet, hogyan állítják össze a könnyűzenei rovatot. Általában azokat a leveleket köztik, amelyek közérthető problémákat tár­gyalnak. Sokszor személye­sen keresik fel a levélírókat. A szeptemberi számban pél­dául így jött létre a diósbe­­rényi tehenészfiú, Dankó Já­nos története. A szerkesztőségből tizen­egy munkatárs járja az or­szágot, hogy a humor, a di­­­­vat, a beatzene kedvelői ál­landóan újat, érdekeset ta­láljanak a lapban. Azon fá­radoznak, hogy a lap választ tudjon adni sok közös ifjúsá­gi problémára. — Miről beszéltek a tisza­­szederkényi fiatalok? — Általános téma a fiata­lok között a hosszú haj, az öltözködés, viselkedés. El­mondták, a tanár-diák vi­szonyról alkotott elképzelé­seiket. őszintén szóltak a kollégisták helyzetéről, a va­csora utáni szabad­idő fel­­használásának lehetőségeiről. Igen őszintén nyilatkoztak a „csak azért is” mozgalom kérdéseiről is, mert ha vala­mit tiltanak a tanárok, csak azért is csinálja a diák. — Rendkívül meglepett az őszinte hangnem — mondta Földesi elvtárs. Úgy tűnik, ezeket a fiatalokat jó peda­gógusok nevelik. Az ankéton résztvevő fia­talok érdeklődtek az Ifjúsági Magazin szerkesztőinek ter­vei, elképzelései iránt is. . . A divatrovatot próbál­juk megváltoztatni. A bemu­tatott modellek sokszor sab­lonosnak tűnnek és a ruhák elkészítése vagy megvásárlá­sa túlságosan sokba kerül. Óbudai honfoglalás címmel négy éven át tartó cikksoro­zatot indítunk. Olyan lesz ez, mint a Szabó család. Ezenkí­vül egy osztály életén ke­resztül bemutatjuk a közép­­iskolások életét, segítjük őket problémájuk megoldásában. Ezt a közösséget az érettségi bizonytvány megszerzéséig kísérjük figyelemmel. Vár­juk a fiatalok leveleit, véle­ményét, kérését. Szeretnénk megjelentetni az Ifjúsági Magazin évkönyvét, ehhez azonban még sok feltétel szükséges — mondotta bú­csúzóul Földesi elvtárs. A hírlapolvasó és az ifjú­sági klub első közös ankétja nagyszerűen sikerült — álla­pítja meg Ládi Vera. — Hallhatnánk a művelő­dési központ közelebbi ter­veiről? — Október 31-én Alföld estet rendezünk, közremű­ködnek a lap munkatársai és a Debreceni Irodalmi Szín­pad tagjai. December 10-én, a népszerű magyar politikai hetilap, a Magyarország fő­­szerkesztőjével, Pálfy József­fel szeretnénk ankétot tarta­ni. Terveink között szerepel egy találkozó a Világ Ifjúsá­ga munkatársaival, továbbá a Magyar Ifjúság szerkesztő­ségével. Rendezvényeinkre szeretettel várjuk a fiatalo­kat, városunk minden lakó­ját — kaptuk a választ Ládi Vera művészeti előadótól. Kucsma János Meglepő kérés —­ Mester! Húzassa már be a gyárig. Propagandisták - tanfolyamon A városi-üzemi pártbizott­ság a múlt héten ötnapos propagandista tanfolyamot szervezett Tiszaszederkény­­ben. Elsősorban abból a cél­ból, hogy megfelelő szintű továbbképzésben részesítse az alapszervezetek propagan­distáit, felkészítse őket az új oktatási év sikeres lebonyo­lítására. A továbbképzésben mintegy 35 propagandista, közte több vezető KISZ-pro­­pagandista vett részt. Az előadások anyaga széles témakört ölelt fel. A tanfo­lyam hallgatói nagy érdek­lődéssel kísérték Nagy Zol­tánnak, a megyei pártbizott­ság osztályvezető-helyettesé­nek előadását, amely az ide­ológiai munka helyzetéről és feladatairól adott átfogó ké­pet, s módszertani útmuta­tást a propagandistáknak. Újvári István, a városi-üze­mi pártbizottság titkára a moszkvai tanácskozás anya­gát ismertette. A szocialista gazdasági integráció címmel Zagyvai Béla, a párt-vb tag­ja, a Tiszai Erőmű igazgató­ja tartott előadást. Az agitá­­ciós- és propagandamunka helyzetéről és feladatairól Wirtz László, a városi-üzemi pártbizottság osztályvezetője számolt be. Dr. Kovács Al­bert, a párt-vb tagja, a vá­rosi tanács vb-elnöke állami életünk időszerű kérdéseit taglalta. A gazdasági mecha­nizmus első féléves tapaszta­latairól Szénási Tibor, a TVK műszaki igazgatóhelyettese tájékoztatta a tanfolyam résztvevőit. I««»« 14 A páncélszoba titka Riport egy szobáról, ahol újságíró még nem járt MOSZKVA központjában, a Szovjet téren áll egy ház, s ebben a házban találjuk ezt a páncélszobát. Sem tűz, sem más elemi csapás nem tehet benne kárt. A műszertábla előtt éjjel­nappal egy mérnök tart szol­gálatot, figyeli a műszerek állását. A szoba hőmérsékle­te plusz 18 Celsius-fok, a le­vegő nedvességtartalma 55 százalék. Ebbe a szobába még soha nem lépett be látogató. A Novosztyi Sajtóügynökséggel sem tettek kivételt, s ezért ezt a riportot az az­ ember írja, akinek be szabad lépni a páncélszobába. A magas, ősz hajú asszony hófehér kö­penyt vesz fel, bemosakszik, akár egy sebász a műtét előtt, egy szekrényből kul­csokat vesz elő és a lifthez indul. — Hogy mit őrzünk itt ilyen szigorúan? — kérdi Alekszandra Szokolova. — Azt, amit sok utánunk jövő nemzedék számára akarunk megmenteni. A páncél­szobá­ban Lenin archívumát őriz­zük. Cikkeinek, monográfi­áinak kéziratait, dokumentu­mokat, leveleket, táviratokat, feljegyzéseket, mindent, amit itt, 1923 óta sikerült összegyűj­teni. Az első dokumentumokat Lenin felesége, Nagyezsda Krupszkája adta át nekünk a családi archívumból. Sok kéziratot kapunk a központi állami levéltáraktól és ma­gánszemélyektől. A Lenini archívum mai napig is gya­rapodik. Nemrég újabb nyolc eredeti Lenin-dokumentumot kaptunk. Nem nehéz elképzelni, mi­lyen értéket képviselnek ezek a dokumentumok. De nem emlékszem olyan esetre, ami­kor valaki ellenértéket kért volna az általa beszolgálta­tott Lenin-kéziratért. Az SZKP K& Marxizmus— Leninizmus Intézetének ál­lami pártarchívumában mintegy 31 ezer Lenin-doku­mentumot gyűjtöttek össze. A szoba, amelyben a becses dokumentumokat őrzik, egy­szerű széfekkel van beren­dezve. E széfek polcain fe­­küsznek a dossziék. Minden kéziratot külön tárolunk. A lapok közé cigarettapapír vé­konyságú papírt tettünk. A kézirat egy kétlapos borítóba kerül, majd egy háromlapos­ba, végül egy kartondosszié­ba, s ezt helyezzük a széfbe. Ha a dokumentumot egy tiszta lapra helyeznénk, s egy másik tiszta lappal borí­tanánk be, idővel a tinta el­párologna s a kézirat meg­semmisülne. Ezért az összes dokumentumot álló helyzet­ben tároljuk. A Lenin-archivumot ala­posan áttanulmányoztuk. Minden egyes dokumentu­mot ismerünk és róla min­dent feljegyeztünk egy kü­lön katalógusba: tartalmát, alakját, a tinta színét, a széljegyzeteket, azt, hogy ki­től származik a dokumentum s milyen állapotban van. MINDEN dokumentumról másolat készült, s tudomá­nyos munka csakis a fotókó­piáról készülhet. Az eredeti példányokhoz tilos hozzá­nyúlni. Nekem azért kell be­járnom a Lenin-archívumba, hogy betegyem az új doku­mentumot a széfbe, vagy hogy összehasonlítsak valaa mit az eredetivel. Derekas munka volt A BVK savüzemében kilyukadt a cirkulációs csővezeték. Ja­vításánál két ívet kellett kicserélni. A munkálatok a kérdé­ses napon reggel hat órakor kezdődtek és éjjel 11 óráig tar­tottak. A cserét megelőzően arra is gondoltak, hogy a hibás részt befoltozzák. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert az anyag már korrodeált. Ekkor döntöttek a csere mellett, amit a telepfenntartás dolgozó- és a csőszerelők fáradságot nem kímélve végeztek el. Derekas helytállásukkal lehetővé tették, hogy ne kerüljön sor az A oldalon visszaterhelésre. (Fotó: Kaprai János) ** V Igény és magatartás az egy közmondás, amely szerint ne szólj szám, nem fáj fejem.­­ Kiváló takaró ez a felfogás azok számára, akik közöm­bösségből, vagy kényelemsze­retetből mindent elfogadnak úgy, ahogy van, akikben nem tüzel a többért, a jobbért, az újért, a magasabb rendűért való küzdeniakarás vágya Más szóval, az ilyen ember azt mondja: én nem bántok senkit, hagyjanak engem is békén. A lén­yeg az, hogy a fizetések napján megkapja a pénzét, meg minden egyebet, ami még jár, tele legyen az­­ éléskamra, legyen étele, itala,­­ fedél a feje felett, szóval mindene meglegyen, aztán utána az özönvíz. Van ilyen is, szerencsére egyre kevesebb. Aztán van­nak olyanok, akik a másik­­ végletbe esnek. Mindenben csak a hibát látják, s még a jó szándékot is mellőzik, ha valamit szóvá tesznek. Ezek az emberek nem képesek, vagy nem is akarnak adott helyzetben és körülmények között tárgyila­gosan és helyes nézőpontból vizsgálódni, s ebből eredően nem is tudhatnak elfogadha­tó, megalapozott ítéletet al­kotni. Ez a fajta magatartás sem jellemző, de azért itt-ott még megtalálható. Az ember nem szakadhat el környezetétől, attól a kö­zegtől, amelyben él és dolgo­zik. A környezet formálja az embert, de az ember is for­málja, átalakítja, megváltoz­tatna környezetét. E kölcsön­hatás olyan egységet jelent, amelyben az alkotó, teremtő munka dominál. A munka igényeket, köve­telményeket jelent, amit nem mindegy ki hogy valósít meg. Ugye, hogy megelég­szik egy adott szintű ered­ménnyel, vagy pedig úgy, hogy még többet és jobbat akar a közösség és egyén szempontjából egyaránt. Mert, ami jó a köznek, az jó az egyénnek is. S ha a közösségi és egyéni érdek összhangban van, akkor mag teremtődik a feltétele az előrelépésnek is. De, hogy ez így legyen, senki se mehet el szó nélkül az élet jelenségei, a mindennapi munka gy­akorlatának esemé­nyei mellett Véleményt alkotni, kritiku­san szemlélni a világot olyan követelmény, ami fokmérője, hajtóereje, ösztönzője az elő­rehaladásnak, a tettek és si­kerek gyarapításának. Mindenki, aki őszintén, be­csületesen él és dolgozik, örül a politikai és gazdasági mun­kában elért sikereknek és eredményeknek. De tudja azt is, hogy soha nem lehet olyan jól dolgozni, hogy ne lehetne még jobban. De a még job­ban valóra váltásához az is kell, hogy ki-ki nyitott szem­mel járjon, ne rejtse véka alá észrevételeit és tapasztalatait. Ha valaha szükség volt er­re az éber, mindenre kiterje­dő, minden iránt érdeklődő figyelemre, akkor most, az új gazdaságirányítási rendszer idején szükség van rá. Ami­kor most külön hangsúlyt kap az önállóság, arra is gon­dolni kell, hogy ez az új hely­zet és lehetőség sokkal bo­nyolultabb a valóságban, mint gondolná az ember, ami azzal is együtt jár, hogy a nagyobb önállóság, nagyobb felelőssé­get, a korábbinál magasabb szintű munkát követel. Ehhez viszont meg kell teremteni a szükséges feltételeket és kö­rülményeket. Éppen ezért el­engedhetetlen egy üzem, egy munkahely kollektívájának együttes erőfeszítése, a cse­lekvési készség, a közös nyelv kialakítása. Ha valahol például baj van a minőséggel, a munkafegye­lemmel, vagy­ akár az­ embe­rekké való bánásmód kifo­gásolható, mindaddig nem történik változás, amíg az okokat fel nem tárják, s meg nem keresik az orvoslás út­­ját-módját. Márpedig erre csak akkor nyítik lehetőség, ha mindenki elmondja véle­­s ezt olyan igénnyé­ teszi, hogy segítsen. Bírálni nemcsak jog de kö­telesség is. A helyes gyakor­­lat nem más, mint az igaz, egy mellett való kiállás, a képviselete annak, ami jobb, ami ésszerűbb, ami nagyobb, minőségileg jobb gazdasági eredményt hoz Mert például ahol csak megkövetelik a mi­nőséget, de nem igyekeznek megteremteni a feltételeket is, ennek valóra vágásához, ott jogos a bírálat, ha szóvá teszik ezt. Mert mindaddig, amíg csak a mennyiségben érdekeltek az emberek, ad­dig gyenge bázisra épül a mi­nőség. Nagyon igaz, hogy a jó minőségi munkát nem kíván­ni, hanem követelni kell. De ilyen igénnyel csak az élhet, aki megteremti a jó munka feltételeit is. S ha ilyen szemszögből tesz valaki kifogást, vagy emel vétót bármilyen vonat­kozásban, akkor is helyesen teszi, ha netán adott pillanat­ban valakit az őszinte szó kellemetlenül érint. A gya­korlat, az élet igazolja: az uralkodó szemlélet, egy ki­alakult légkör vagy szokásjog sem merevíthet meg egy he­lyes­­ irányba haladó munka­stílust. Mondhatná valaki, minek megkavarni a vizet, ha egyéb­ként jól megy a termelés, ál­talában rendjén mennek a dolgok, öncélú kritizálásra nincs is szükség. De nagyon helyes elv, hogy egyetlen rendetlenség mellett sem le­het elmenni szó nélkül, még akkor sem, ha azok az ered­ményekhez képest jelentékte­­len apróságnak tűnnek, így válhat csak életformává a rend, a fegyelem, a felelősség­­teljes munka. S ez nagyon lény­eges A bíráló szó ereje nagy. Ezt az energiát helye­sen hasznosítani első­rendű kötelesség. Olyan köte­lesség, amit soha, semmi­lyen időben elmulasztani nem le­het. (s­b­)

Next