Borsszem Jankó, 1869 (2. évfolyam, 53-104. szám)
1869-01-03 / 53. szám
Borsszem Jankó Múltúnkhoz, hivatásunkhoz és programmunkhoz képest: a hevességet, kifakadásokat és rabulismust kerülni fogjuk egyesített lapunkban, mely megoszolva sokkal kevesebb volt, mint most, hogy egymás bőrébe bújtak. Mert mentői kevesebb lap kardoskodó hazánkban az általunk védett érdekek mellett, annál nagyobb kilátása van ezeknek a sokak által óhajtott eredményre. S ha még sikerülne az „Autonómiát“ is belénk fojtani, ügyünk nyerve volna. Lapunk a hazai sajtó azon részéhez tartozik, melyen egyedül állunk, s mily a dicső múltat óhajtja beleajtani a totyagos jelenbe. De e roppant journalistikai munkakörön kívül nekünk még egy magasztosabb kötelesség jutott. Tüzetes hivatásunk leend ugyanis a vallásszabadság nevében, s a testvéri béke érdekében a külön hitfelekezeteket tüzetesen összetűzni és ezek irányában egyenlő izgágaságot és jogtiszteletet sürgetni, annál is inkább, mivel már úgy sem birkatnánk velük és csak a magunk irháját féltjük. Különösen pedig a nemzet többségének vallását, a divatos téveszmék mételyétől s ellenséges sugallatok által kiválóan üldözőbe vett zsidó vallást, s annak e hazában eskü és törvény által biztosított jogait és függetlenségét, bárhonnan intézett agressio ellen a legkitelhetőbb erővel fogjuk megóvni. S programmunk természetes corollariuma az is, hogy automumiánknak minél gyorsabb létrejöttét istápoljuk és lonkaadatlan munkabátorsággal buzogjunk és fáradozzunk azon lánczszemek ildomos összeforrasztásán, melyek az egyház világi híveit a clerustól, s az alpapságot a főpásztoroktól teszik függővé. Nagy elégtételünkre szolgál végre, hogy egyesített lapunk szerkesztője gyanánt sikerült megfognunk báró Jósika Kálmán urat, kit szemérmes cancanjairól, kegyes demimonde-darabjairól, ad majorem divarum gloriam eldalolt chansonjaiból és pápa-szeméről előnyösen ismer a közönség. Lapizgatók és tulajdozosok: Törődött János, Lankadt Antal. II. .. Előfizetési felorditás a „NÉP GYÁSZLOVÁRA.“ Eddig az óh népé voltunk. Most az óhaj néphez szólok. Mesteremet kimarván, magam fogok búsulni, sose fogok ugrálni, egyedül fogok henczegni. Együgyüeké a menyek országa. A menyországot ígértük is és az arra érdemes nép segélyével megálltuk azt a sarat, melyben a haza szent nevében gázolunk. Nehéz esztendő volt, melyet átéltünk, tele csalódásokkal. Mi azt hittük, hogy forradalom lesz, és nix! Mi azt hittük, hogy államtitkár leszek a mi kormányunk alatt, és csiszta! Mi azt hittük, hogy a nép együgyű, és a nép mégsem az. Kiheverte a vértanukat. Asztalos neki nem fáj, Gubányit nem bánja, Ballát nem szánja s Vili neki nem bálványa. És ezt nekünk köszönhették. Mi politikai eszélylyel addig dicsértük neked, míg megundorodtál tőlük, ó jaj nép ! És ezt akartuk mi. E férfiak csak akkor voltak hazafiak, míg általuk győzni reméltünk. Most, hogy megbuktak, vigye őket Madarász. Új vértanukat keresünk és azokat benned óhajtjuk föllelni én édes népem. Álljatok résen és fizessetek. Nem adót, hanem nekem. Kívánjatok bő nyári esőt, télen hóbundát földeitekre, kívánjatok olyan időt, amilyet álmodni sem mertek, s mi megígérjük nektek. Ha nem válthatjuk be ígéretünket, tegyétek érte felelőssé a Deákpártot, mert a mi jó van e hazában, azt általunk nyertétek s az a mienk. A mi rész van, azt ők csinálták, s az az övék. A honvédek özvegyeinek és árváinak szánt pénzből Wenkheim ur regáliákat szív. Azt a pénzt mi akarjuk elpipázni és tömjént füstölni szent nemzetem orra alá, hogy nemes elkábulásban zúgja utánam: „Deák az áruló!“ Századok tanulságai és saját tapasztalataink megérlelték bennünk azon fenkölt tudatot, mely szerint kárán tanul a magyar! És mert akarom, hogy tanulj, szükségkép, károdat is kell akarnom,ómagyar ! Mi az ellenzék árnyalatait akarjuk egybeolvasztani. Ha ők nem akarnak velünk tartani, mi fogunk velük gorombáskodni. Ez a mi politikánk, melyhez eleitől kezdve szegődtünk, és csak azért közeledünk apránként Deákhoz, hogy megdöntsük. Mert ha mi szövetkezünk vele, el van veszve; ha ő szövetkezik velünk, akkor is meg van veszve. Ezek azon veszteségek, melyek diadalra vezettek, mint vezettek bukáshoz eddigi sikereink. Kossuth Lajos életéből egy igen szép részt fogunk közölni, azt tudniillik, midőn nevét meghurczolva a demokrata körökben, árultuk portékánkat az ő firmája alatt. E nagy név mögé buvunk ezúttal is, hogy olcsó elveinknek hitelt szerezzünk. Szóval: a „Nép gyászlova“ a nép javát akarja. Mindent a néptől! — ez lesz most is jelszavunk. És ismét bátorsággal hívjuk fel a szent hazát: vallja meg, kezét erszényére téve, adhat-e valaki többet, mint amennyit mi ígérünk ? Óh, a nép segédkezet fog nekünk nyújtani, hogy szent zsírjával a mi falatainkat kövérítse . Ámen ! Átkár Imre. KIADÓI HOHÓ. Gyűjtőknek 10 után 11 tiszteletpéldányt, ki 25-öt gyűjt, annak 25-öt s ki 50-et, annak egy szélsőbali nemes rabló életrajzát adjuk. A két legtöbbet gyűjtő pedig egy gyönyörű fokost, melylyel mint egy pásztorbottal, terelheti jobb útra az eltévelyedett magyar birkát, s melybe koszorúban ott lesz az „1848“ belevésve. Heckenast Gusztáv, demokrata pecsovics. Január 3. 1861).