Borsszem Jankó, 1874 (7. évfolyam, 314-365. szám)
1874-01-04 / 314. szám
Január 4. 184 Borsszem Jankó, 3. eredményezett. Az izgatás pro et contra erélyesen s megindult, az ellenpártnak élére Están és Sanyi urak állottak s constituálták magukat mint pép a párt. Jelszavuk : habemus pipám. Az Irányi-párté: non habemus pipám. Egy közvetitő töredéknek, mely a két irányulat közé ékelve magát mérséklőleg oda akart hatni, hogy a pipa ugyan tiltassék ki, de a szivarozás mellett a bagózás sem zárassék ki, már kezdettől fogva kevés kilátása volt programjának keresztülvitelére és nemsokára beleolvadt a két főárnyalatba. Hosszabb vitatkozás után az Irányi-párt 12 szivarzattal 8 pipa ellenében győzött s az inditvány kicsiholtatván, elfogadtatott. Az ellenzék vezére Están e keserű szavakkal dugta zsebre polpáját: „Irányi puhul. Rúgja meg a bagó! “ Simonyi Ernő az egész vitatkozás folyamában semleges álláspontot foglalt el s a tubákolásról egy külön javaslatot és két hosszabb beszédet hallgatott el. Ez esemény óta a 48-as párt kebelében a különböző elemek igen erősen forrnak s a kedélyek szortyognak. Az árnyalatok sűrűn tanácskoznak. Szóban forog egy külön pipatorium felállítása. Irányi ellenzői az ügyet nagyban kiaknázzák a pártvezér népszerűségének csorbítására. Irányi azonban rendíthetetlenül ellenőrzza indítványa pontos keresztülvitelét s hajlandó ellenszegülés esetében Turinba folyamodni egy dohánylevélért. A pélpálpárt egyelőre még csak alattomban siratja szűzdohánykoszoruját, de idővel hevesb acióra készül. Ha sikerül elég részvényest kapniok, a pipagyujtó csárdát teszik meg klub -helyiségnek s a Mmújságtól külön vált origánumot szándékoznak alapítani.„Gyújtsunk rá!“ czimmel. Uj nikotin-méreg, a Szalón-Virginia numero I. „SZALON“ azért, mert mindenüvé inkább való mint szalonba „Virginia“ azért, mert dohányán semmi sem szűz, csak a neve. Igen egészséges szívás, mert nikotin-tartalma mérgezést nem okozhat, a legfőlebb mérgelődést. Egyszersmind hű képe az emberi életnek , csak egy szalmaszálon függ létezése. És az a szalmaszál tartja benne a szuszt is. Rébusz : rajzoltassák egy ősrégi ó-asszíriai király , egyéb semmi. Megfejtése: „Szalón-Virginia numero I.“ Azaz: annak az asszíriai királynak Szalmanaszár volt a neve; a szalón-virginiánál pedig szintén világos, hogy szalmán a szár. Erébusz pedig micsoda? Hánytató szer. „Erébusz“ alatt t. i, a régi görögök az alvilágot értették ; az alvilágot pedig Tartarus-nak is hívták; Tartarus pedig — kérdezze meg *az olvasó a házi orvosát — emetikus, azaz: hánytató. Különben e szivar mindenhez csak abban hajsonlít, amiben tőle különbözik. A földmívestől például abban tér el, hogy az csak aratás után szeles, a szalon-virginia numero I. pedig sohasem. A mennybolttól abban, hogy az ég , a szalon - Virginia numero I. pedig nem ég. Az emberiségtől abban, hogy amaz „isa por s chomuv“, a szalón-virginia numero I. pedig csak „isa por“, de „chomuv“ nélkül, mert hamva nincsen, csak üszkös. Gróf Ráday Gedeontól abban, hogy annak jobb keze volt Kormos (t. i. Béla), a szalón-virginia numero I.-nek pedig nem jobb keze, hanem a vége kormos, és pedig a boldog vége, mely azonban igen boldogtalan. Az arithmetikától abban, hogy az a törtekkel igen jól bír számolni, a szalon-virginia numero I. törtjei azonban számításon kivül esnek. A bolondtól végre abban, hogy mindkettő kapható ugyan kötözött állapotban is, de a bolond ily állapotban olcsóbb (mert kárt nem tehet), a szalónvirginia numero I. pedig drágább . . . ötven krajczárral. b) Szalónvirginia numero II. Ennek három előnye van az előbbi fölött: 1) rövidebb, sőt kevésbé hosszú is ; 2) véknyabb, de mégsem oly vastag; 3) olcsóbb, de drága. Izéről legkellemesebben meggyőződhetünk, ha összetörjük, eldobjuk és széttapossuk. Aromája igen kecsegtető, és pedig nemcsak náthás orroknak, hanem olyanoknak is, melyek jól be vannak fogva. Szalmája igen kitűnő minőségű és nagyobb mennyiségekben csépelhető is, mely mivel erre a gróf Csáky család szívesen megadja az engedélyt. Különben nem kell attól félni, hogy az amerikai kormány háborút indítson Magyarország ellen, azért mi elszívjuk a két Virginiát, melyek az egyesült államok közé tartoznak. Tudja Grant, hogy hiába szívjuk, a mi tüdőnk mégsem fog ki rajtuk. Memóriájáél* Az uj baloldali lapok meg akarják menteni a hazát s tönkre tenni a Ilont. A. 11110 ratio« Akik Itkyczyhez csatlakoztak, azok csalatkoztak. * !