Borsszem Jankó, 1894 (27. évfolyam, 1-52. (1356-1412.) szám)

1894-01-07 / 1. (1356.) szám

Január 1894. mi ujságházunk.“ A mi lapunk, a mi »Borsszem Jankó«­-nk is leg­közelebb követni fogja a mi laptársaink példáját. Át fog költözködni a mi négyemeletes újságpalotánkba, mely a mi körútunk (János-körút) és a mi utczánk (Jankó-utcza) sarkán épült fel. A mi ujságházunk a mi közönségünk pártfogásának fényes tanújele. A mi saját helyiségeink a negyedik emelet hátulsó traktusát fog­lalják el. Amerikaias fénnyel vannak berendezve. A mi folyosónk mellett, melyen esténként a mi villamos és gázlámpásaink nappali fényt terjesztenek, van a mi küszöbhelyiségünk. Innen a mi ajtóhelyiségünkön át, fogasunkra akasztva fel a bundát és kalapot, a mi főszer­kesztőnk szentélyébe jutunk. Állanak a mi bútoraink a mi nádszékeinkből és a mi íróasztalunkból. Ez a mi két utóbbi helyiségünk oly szerencsésen van egymás mellett elhelyezve, hogy a mi főszerkesztőnk a mi nádszékünk­ben pihenhet és egyúttal konczipiálhatja a mi iró asz­talunkon a mi lapunk számára a mi czikkeinket. A mi iró­asztalunktól jobbra van a mi papiros-kosarunk, balra a mi könyves polczunk. A mi palotánk több részét úri lakások foglalják el, melyeket a mi előfizetőink is bérbe vehetnek. A mi földszintünkön van a mi kávé­házunk, számos bel- és külföldi lappal a mi előfizetőink rendelkezésére. Ugyancsak a mi földszintünkön találha­tók meg a mi pálinkamérésünk és a mi traffikunk. A mi hálánknak, melyet a mi előfizetőink iránt érzünk, csekély részét iparkodunk a mi újságházunk rajzával leróni. A mi dolgozó társaink ezentúl is törekedni fog­nak, hogy a mi lapunk megfelelhessen a mi barátaink várakozásának. A mi utunkon fogunk haladni a mi czélunk felé. A mi Krisztusunk nevében előre! A mi szerkesztőségünk. S­any­aró Vendel nyögései. Az igazat megvallva, nem nagyon lelkesedem a Jókai-jubileumért- Száz küldöttség s egy banker sem. — Pirulással ugyan de be kell ismernem, hogy nem igen olvastam Jókai munkáit. A sajtósom — aki pedig ujabbkori iro­dalmunk nem egy reme­kével ismertetett meg — sohasem pakolta jubilán­sunk munkájába a vacso­rámat. — Különös! Az ember maga koplal, a remé­nyeit meg táplálja. — Elkéstem. Már megvan a Jókai összes mű­veire mind az ezer előfizető. A megfejtett csoda. Jókai, az ünnepelt költő, tizenhat küldöttségnek egy­aránt kellemesen csengő hangon, nem mutatva semmi ernye­­dést, fejezi ki örömét és háláját. Hogy lehet az, hogy kora s az utóbbi hetekben tapasztalt sokféle izgalom, meg nem gyöngítették ? (Fordíts)!

Next