Borsszem Jankó, 1903 (36. évfolyam, 1-52. (1830-1881.) szám)
1903-01-04 / 1. (1830.) szám
Borsszem Jankó Január 4. 1903. Dóchi Lajos. Midőn valamely diadalmas magyar csikónk idegen gyöpön emeli el az ő arany druszáit, a bécsi lapok a oesterreichische Pferdezucht dicsőségét hirdetik benne. Midőn meg Strampflmayer Poldl betörő urat érik rajt nálunk a kasszalíráson: a bécsi lapok az ungarische Räuberumre sent emlegetik. Mert elkaparitanának tőlünk minden magyar díszt és akasztanának a nyakunkba minden osztrák származású imposztorságot. De már a tokaji bort s Dóczi Lajost hasztalan vitatnák el tőlünk. Ha a nemesi heraldikában elfogadták a kefejű sast: legyen szabad az irodalmi heraldikában a kétfejű pacsirta képével élnem, amely az egyik torkával magyar, a másikkal meg német dalt zengedet-Mert ilyen Dóczi. Ilyennek is rajzoltattam volna le, ha azt nem veti Linek, hogy Dóczinak orrprofilja nem alkalmatos a pacsirta ábrázolására. A keselyű pedig nem éneklő madár. Hát inkább mint bűvészt, helyesebben, mint azt a művész-bűvészt kapta le, aki Madách Imre mélyen járó lelkét vitte a német elé, s a Fausti után Schiller Frigyesnek magasan szárnyaló szellemét hozta el az ő magyar népének, melyet annyira szeret s mely előtt hogy ne volna kedves a szabadság dalnoka, ha német is az istenadta! Mert a két nagy L . Liszt Ferencz és Lenau Miklós, e nemzet élén születtek bár, de nem az ő vére szerint való gyermekei. Hogy belehabarodtam az ornithologiába, azt is hánytorgatták a Dóczi repülése ellen, hogy az Andrássy Gyula sasszárnyain emelkedett, ennek a sodra ragadta magával a tetőre. Ha is, de csak a diplomáczia rideg csúcsai felé. El is didereghette ott magában, hogy: »Ez a fagyos orom nekem nem, nem egem.« Hát lekivánkozott onnan a televényes rónára, a termő, a boldog, a meleg síkra, mely fölött a pacsirta dalol. Hogy azért magasan lehet ott repülni, épp az ő példája mutatja. Csókon szerzett vőlegénye ő a magyar múzsának. Igaz a! ..Mért lett báró Dóczi Lajos?“ Erre feleljen Szana Tamás. Mi többien csak úgy értékeljük, hogy a Dóczi Lajos nevével a magyar bárói rendet ékesítették föl.* (áldatlan bár a nagy probléma, hogy minek ir Szana Tamás: azon fejet ki törne még ma? Van érdekes, helyette más. Hogy ez valaha megfejtessék, még elképzelni is bajos. A roppant rébusz itt van, tessék, mért lett báró Dóczi Lajos? Magunk nem is vesződünk véle. De ha akadna oly zseni, kinek beretva elme-éle netán meg tudná fejteni: egy »Töttös«-naptár lesz jutalma s ezenfölül tetszés zajos; mert tudni kívánatos volna: mért lett báró Dóczi Lajos? De noha az lett, nem kétséges, hogy ember és költő maradt. Prózája elmés, verse édes: az német, am ez magyarabb. Fordít emerre, vagy amarra: sima, hogy szinte olajos, s demokrát Schillert tesz magyarra, bár báró már Dóczi Lajos. B. f. A „Bp. H.“ újév táján. 1902. Petőfi koponyája. 1903. Tar Mihály és az etruszk műveltség. 1903. ? ? ?