Borsszem Jankó, 1904 (37. évfolyam, 1-52. (1882-1933.) szám)

1904-01-03 / 1. (1882.) szám

Január 3. 1904. BOESSZEM JANKÓ APRÓ IÜ­REK. □ Újév. Elmúlt az év, a felejthetetlen 1903. Ez lesz a legkedvesebb esztendeje Burcopay Absentius­­nak. Egyetlen egy törvény sem fűződik emlékéhez. Tehát nincs is miből megbukni. Annyi bizonyos, hogy alkotmányos életünkben páratlan ez az év, amelyben egyetlenegy törvényünk sincsen. Pedig a kezdetén még búslakodtunk a Jog, Törvény és Igazságban. Most pedig azt látjuk, hogy a hírneves jelszónak legmaradandóbb része, a Törvény, még papiroson sincs meg. Oh, jaj nekünk! Nincs mit bemagolni és nincs mit megszegni.* * * Széll Kálmán szép beszédet mondott a »fehér kereszt« közgyűlésén az elhagyott gyermekek érdeké­ben. Tenczer Pál az ő méltó lelkesedésében ki is jelen­tette, hogy Széll Kálmán minden becsületes magyar ember szívében szobrot emelt magának. Pedig vannak, akik Széll Kálmánra ráolvassák a Petőfi versét, mely­nek czíme »A ledőlt szobor.« Sebaj! Szobor eldül, ember föltámad. * * *­­ Olay Lajos a Képviselőházban keményen meg­támadta azok­at az egyetemi tanárokat, akik az ifjú­ságnak 70—-80 százalékát elbuktatják. Ezért most a tanár urak rettenetesen haragszanak Olayra. Szerencse, hogy Olay nincsen abban a helyzetben, mint van egy-egy képviselő úr, hogy képviselő korában rigoro­­zál. Szigetvár érdemes képviselője a vizsgán alighanem »szigetvári vértanú« módjára bukna el. Különben is, amilyen temperamentumos, de nem könyvmolyos urnák Olay Lajost ismerjük, ő nem kitüntetéssel, de tüntetéssel szigorlatozna.+ * * 11 Az obstructio vigan folyik tovább. Az országot pedig vigye a bánya! Az obstruálok közül egy beszél benn, a többi pedig kívül ferbliz. Eszükben sincsen, hogy leszereljenek. Ellenkezőleg: ferleli­ közben bessze­­rölnek. Holló úr pedig újév napján vigan dörzsöli kezét és mint holmi kis Széchényi, biztatja Lovászy urat: »Laczi pajtás, »Magyarország« nem volt, hanem lesz!«* sít * A A Curia a napokban döntvény alakjában ki­mondta, hogy az asszonynak megszökése idegen férfi­val és a vele való tartósabb együtt­lakása még nem bizonyíték a házasságtörés mellett. Tehát be kell idézni más tanuk hiányában a falakat, amelyeknek füleik vannak. Kár volt az öreg jogtudós bácsiknak ilyen határozatot hozni, mert ezen a fiatalabb jogászok mosolyognak. Annyit azonban concedálunk, hogy a házasságtörési ügyben okvetlenül kell valami dönt­vénynek lennie.*­­ Varietas delectat. Böszörményi Sándor kép­viselő úr (Clio, vegy elő czeruzát, hogy a nevet el ne feledd!) a múlt héten megsokalván Tisza István gr. erőszakoskodását, kilépett a szabadelvű pártból. E héten pedig megsokalván Tisza István gróf kormányzói erényeit, visszalépett a szabadelvű pártba, úgy tud­juk, hogy nem ez az a Böszörményi, akiről valaha a magyar nép énekelte: »Tisza, Giczy, Böszörményi, hej! tudják ők a hazát védni.« De Tisza, akiről a dal szól, sem az, aki mostan a mi nagy urunk. Mert az a régi Tisza az ilyen ki-bejáró urak után belülről csukta be az ajtót. * * * _L Ok és okozat. A rima­szécsi kerület függet­lenségi képviselője, Fáy István, letette a mandátumát. Azzal okolta meg hogy ő nem szerelt le, a választók ellenben rosszallák az obstructiót. Ezzel szemben »Az Újság« azt mondja, h­ogy a lemondásnak egy kis imcompatibilitás az oka, még­pedig bizonyos szesz­­contingens miatt. Tehát a visszavonulást nem szeszély, hanem szesz okozta. Most tudjuk hát, némely intran­­sigens képviselőt miért szállja meg a Szentlélek ? Azért, mert ez úgy hangzik diákul: Veni sancte spiritus! * * * Régi latin mondás: Dat pira, dat poma, qui non habet alia bona. Magyarul: körtét, almát ád, akinek nincs egyéb java, vagyis: kinek mije van, azt adja ajándékba. A karácsonyi ünnepekre az öreg 48-as honvédeknek bort, rumot, teát, szivart küld­tek különböző jótét-lelkek. Az Országos Casino, bár nem jótékony egyesület, szintén küldött ajándékot. Ugyan mi is telt volna tőle egyéb: hát küldött egy csomó átjátszott kártyát. Az isten fizesse meg, adjon érette ezer annyit!♦ * * sík Propaganda. Hont vármegye érdekes és kel­lemes mozgalmat indított meg. Látván a lassú szapo­rulatot, az országgyűléshez ir fel az egy­ gyermek­rendszer ellen. Igazán kíméletlenség. Hát már ezen is a képviselő urak segítsenek? Nincsen nekik elég dol­guk Budapesten? Még Hont vármegyébe és a vidékre is lejárogassanak ? A klérus is föl lesz háborodva az ilyen praepotens követelés miatt. Nem elég a kötelező polgári házasság ? Még kötelező sűrű nemzés is legyen ? Egyébiránt nem lehetetlen, hogy ez az actio fog nálunk sikerülni. Csak attól tartunk, hogy nem leszen az törvényes actio.* * * oo A Képviselőház karzatáról egy fehérszakállú öreg úr lekiáltott az obstruálóknak, hagyják már abba a czéltalan időfecsérlést, mert tönkre megy az ország. Az öreg urat kivezették a t. Házból, pedig ő mondta ki az igazságot. Mit ér már most az olyan komédiás, akit még a karzatról is lepisszegnek. * ♦ 1* 3

Next