Borsszem Jankó, 1907. július-december (40. évfolyam, 27-52. (2065-2090.) szám)

1907-07-07 / 27. (2065) szám

2­ 0 M­­­A 1). Könnyű dolog ma, van rá alkalom, Kaczagni ádáz, gúnyos kárörömmel: Hogy biu füstté vált a hatalom, Melyért a honffy-tábor csörtet, öklel. Hogy megfeneklik a kormány­szekér, Mert nincs rátermett kézben gyeplü, ostor. Munkás magyar parasztnak száma gyér, Idegen rajjal népes száz kolostor. * Kinos vergődés minden vonalon, Hiú fitogtatása holt erőnek. Akármit kezdünk, sikerül balon, Ellenségeink mind nyakunkra nőnek. »Oroszlánokkal vívtunk hajdanába’«... És most a rongy h­orvát »tetü« megesz. Hogy is lehet egy nép ily gyönge, kába ? Kossuth, Andrássy, Deák népe ez ? * A nagy elődök fűbenőtt nyomán Csupa csenevész, nyápicz törpe ballag. Megalkuvás a gyáva tudomány, Melynek szavára lelkük félve hallgat. Daczot mutatnak, hol az kész botorság. Egyezkednek, hol meghátrálni bűn. Mely átok készti, hogy mindazt lerontsák, Ami fölépült bölcsen, czélszerün! - - . * Nem gúnykaczaj, a szégyen és a bú­­k­onkodó siralma illet minket. Viharfelhővé gyűlik a ború, Melytől Tisza-Kassandra szója intett. És állunk, várunk tehetetlenül, Kárvallottan száz esztelen tanácson. A vezérek arczán rémület ül, Most kell a »külön isten«, hogy kirántson. * Imádság tartja bennünk a lehet, Mit bölcseség és erő végre hajdan. Az ösztön is eltompult, nem vezet, Mely biztos nyomra lelt ezernyi bajban. Aggkori kór, ledéses butaság Hebeg szavunkban, ad irányt a tettnek: Vigasztalan önvádnak férge rág. Nincs erre mentség, magunk keze vert meg. ORSZÁGGYŰLÉS. — Ha délután tartanák. — Justh Gyula. — Már fél négy. .Jó lenne csengetni. Hol a fenébe van a csengettyűm ? Hé, terembiztos! Nem látta a csengettyűmet ? Terembiztos. — Egyik a Kegyelmességed kezében van. A másikkal Kun képviselő úr próbálkozik a buffetben. A hangjával akarja túlcsengeni. Justh Gy. — Jó lesz az uraknak szólni, hogy ideje volna már benézni ide is. Estére színházba akarok menni. (Dudd­.) Koantró ! . . . Koantró ! . . . Partod kies öséből a dalnok odább halad. Terembiztos. — Sorrentót tessék énekelni. A Kvantró édes és erős ital. Justh Gy. (dévaskodva.) — Nekem mondod, a tanárnak ? Az Istennek se várok tovább! Tessék telefonálni az összes kocsmákba, kávéházakba, kaszi­nókba, hogy megkezdődik az eső . . . mondok: az or­szággyűlés. Andrássy Gyula (nagyokat ásít.) — Ezek a délutáni ülések is szamárságok. Az ember kénytelen már kora délutáni órákban kibújni a hálóterméből. Kossuth. — A meleg . . . Szörnyű melegem van! Az ember arczáról leizzad a bőr! Darányi. — Milyen jó dolga van a parasztnak! Most az Isten szabad ege alatt arathat. Ha izzad is, hát neki mindene izzad, rheuma nem gyötri, aztán hozzászokik, mint hal a vízhez. Andrássy. — Nem restellitek ezt a sok beszé­det? Szundítsunk egyet! Justh Gy. — Már elég volt. A képviselő urak határozatképes számban szundítanak a teremben. (Erő­sen csenget.) Az ülést megnyitom! Sümegi. — Napirend előtt kérek szót! Az elnök jogához tartozik a karzat kiürítése. A karzaton egy lélek sincs. Az újságírók kalábert játszanak, bil­­liárdoznak.­­Kinek tartsunk országgyűlést? Kérem az elnök urat, éljen ... (Többen fölriadnak és éljeneznek.)... éljen a jogával és töltesse meg a karzatot. Justh Gy. — Honnan ? Mivel ? Sümegi. — Önzetlenül vállalkozom a karzat betöltésére. Gondoskodom a legolcsóbban beszerezhető publikumról minden elismerés vagy provízió nélkül. Tapsoljatok hát! (Mély csend.) Addig is ki jön harma­diknak? Mert én leszek második, ha akad első. Somogyi. — Én csak fajmagyarokkal játszom. Justh Gy. —• A teremtésieket, ne bolondozzatok! Istók vcsse megharagszom ! (Nevet.) Kun Árpád. — Aki haragszik,­ az harapjon a... fűbe ! Éljen az elnök ! Éljen ő ! É-hé-hél-je-hen ő-hő-hő ! A horvátok. — ... hen-ő-hö-hő ! Justh Gy. — Köszönöm. Mit iszunk fink ? Akarom mondani, mit is tárgyalunk ? Supiló (ékes magyarsággal.) Akármi fenét, az a feje a játéknak, hogy megértsük egymást. Hiszen mi is­ csak sógorok volnánk, vagy mi a fityfiringós fityfene! Borsszem Jankó 1907. Mim 7.

Next