Borsszem Jankó, 1915. január-június (48. évfolyam, 1-26. (2456-2481.) szám)

1915-01-03 / 1. (2456.) szám

BORSSZEM JANKÓ 1915 január 3 Ujesztendő éjszakáján Szilveszter-éjjel, rejtelmes éjjel fű­ őst is világit sejtelmes fénnyel Sűrű sötétség tüzes virága: Virraszt a csillag s villany világa. Selenny minden mécse, föld minden fénye, Embersziveknek minden reménye Várja az Újév elindulását, évfordulóra óra kondulását. Jönnem, körötte lobogó tűznek, Aggódó szívek árnyakat űznek. Dekedv se lendül, pohár se csendül, Hegedű, nóta dehogy is zendül. Csak itt-ott egy-egy templomi ének, s mintha misére vének mennének, Viszi magával bú borulását, Ég fele szálló szív elszorulását. Kedvünk borongás, köntösünk tépett, Cifra pohárból csorba cserép lett. Borunk ereje ecetté válott, Lelkünk derűje bús köddé mállott. Belebámulunk az éjszakába, Deges jövendőnk új, mély szakába a csillagok útját félve figyelve, ím, összefutnak tüzes kérdőjelbe. Rejtelmes Újév, te csak sötételj! flegyedfélszáz nap, megannyi kétely, megannyi kérdés, fájó és félő. Egyre újúló kínokban élő, mi lesz mivelünk, mi a hazával? Hogy küzdelmével, szent igazával? Remegő népek mely sorsot érnek ? Lesz aratásunk vetésén a vérnek ? Szilveszter­éje egyre sötétül, mindegyre sűrűbb ködökbe szédül, Éjféli fények gyérülnek lassan, Csillag a földön, mécs a magasban. Lángos virasztók kihúnynak, hűlnek, Sűrű sötétbe holtan merülnek. 5 napkelet táján, első az évben, Vérveres hajnal pirosul az égen. Flandriában French. — Ugyebár, Monsieur, nagyszerűen tartják magukat a mi angol katonáink ? Joffre. — Oh igen, Sir. Amíg nem jön a német. A német invázió után A Times, a világsajtónak ez a legcédább tant­ja, azzal felelt a német h­ajóraj Anglia ellen intézett táma­dására, hogy Németország a saját koporsójába verte az első szöget. Ha ezen a logikai nyomon tovább megyünk, egy sikeres német invázió esetén nyilván ezt olvashatjuk a londoni nagyképűben: „Birodalmunk keleti partjain százezer német katona szállt partra. Negyvenkettes mozsarakat is hoztak maguk­kal és lebombázták legvirágzóbb ipartelepeinket. Eddig majdnem tízezer a halottunk. Az ellenséges gyalogság gyors menetben London felé közérg. A lakosság menekül, a legtöbben Amerikába. íme, az otromba német mily vakon rohan végzetébe. Meggondolta-e vájjon, hogy a biztos romlás örvényébe zuhan ? A mi katonaságunk sokkal civilizáltabb, semhogy e bűn hordával szóbaálljon. Egyetlen angol gentleman sem akad, aki undorral ne fordulna el a vadaktól. A büszke ladyk megvetéssel néznek el fejük fölött, klubjaink ajtói bezárulnak előttük. Ha ezt akarták, ha látni kívánták, mily gyűlö­lettel eltelve fogadja őket a nemes brit vér, elérték cél­jukat. Mily irtózatos csapás, mily elviselhetetlen gyötrelem lehet ez ellenségeinkre nézve! Boldogok vagyunk, hogy a saját országunkban adhattuk nekik ezt a hatalmas pofont. Az angolok könyörtelenül kinézik társaságukból a németeket, s lehet-e még kétség az iránt, hogy ezek a kalandorok végképp elvesztették a játszmát?“ John Bull gyászdala Szuez körül már az ágyú dörögött. Jaj istenkém, mért teremtél törököt ? S ha teremtél, mért teremtél oly sokat ? Tömegével még halálra fojtogat. A helyzetem igen szoros Szudánban: Szabadságvágy kél az orángutánban. Már belépve nem díszíti seregem, Távollétén hasztalan ke­seregem. Dühös vagyok a Mehetned Alira, Már őt többé nem vehetem palira, Dús pocakom, félelemtől ha­­ngsz is, Egyiptomban röhög rajtam a szfinksz is.

Next