Borsszem Jankó, 1920 (53. évfolyam, 1-52. (2710-2761.) szám)

1920-08-01 / 31. (2740.) szám

2. oldal A nemzetgyűlést összehívták, A nemzetgyűlés összeül. A szittyák Friedrich, Weiss, Hal­er s mind a Az ország csónakát taszítják, Mely áll szegény igen csehül. Alig látszik ki a kis csónak A vész sötét hullámibá’, Mit ver féktelen árja szónak És homlokán a két Szabónak Megosztva csügg a honfiba. Tud-e? Szél sir a ronggyá vert vitorlán, Hogy árboc ált még, kész csoda, Roncsolt a tat, törött az ormány■ S a kormány, oh az árva kormány ing tétován ide-oda. Hajdanra izmos férfikézben Ő volt irány és akarat S röpült hajónk akármi részben, Röpült gyorsan, röpült merészen És kezdeti útján megmaradt. Most kapkodva rángatja iiz is, De iiz is gyöngébb, mint az egy. Részeg útján kacag a víz is És örvény nyílik (vulgo: krízis) És zátony várja, merre megy. Oh hol akad hát vezérszellem, Ki a kormányrúdhoz kiáll? Hol az erős kéz, férfi-jellem? Tud-e viz ellen és tiz ellen Kormányozni Teleki Pál? (f. h. e.) BORSSZEM JANKÓ Purifikátor úr rendet teremt Köiszállok a villamosra. — Szakaszjegy tetszik? — kérdezi udvariasan a kalauz. — Igen, átszállóval. Átnyújtok egy kis nikkelt, tíz fillért és egy kis rezet, két fillért. — Kérem szépen, tegnap óta megdrágult az utazás. — Mennyivel? — kérdezem megi­tődve. — Két fillérrel, t­essék még kettőt fizetni. — Hallatlan disznóság! — toporzékolok. — Rablók, uzso­rások, panamisták! Szép kis tolvajtársaságnál dolgozik maga, barátom! Mérgesen kipótlom a jegy árát és a perronon állókhoz fordulok: — Uraim! Tűrik-e önök tovább is ezt a kapcabetyárságot? Tűrik-e, hogy ezek az undok kapitalisták kiszipolyozzanak, kiszívjanak, kizsákmányoljanak­ bennünket? Két fillér! Hallat­lan! Tizennégy fillér az ára egy ilyen rongy utazásnak. Az utast csak baromnak nézik, akire a tőke vérebként veti rá magát. Uraim, a­vagy brit költővel kiáltom: K­onsz­tante? Parázs szónoklatomnak hatása van. Hirtelen megszervez­kedünk és elhatározzuk, hogy a főváros összes napilapjainál megjelenünk és irtóhadjárat megindítását követeljük a nép­gyilkos villamostársaság ellen. Ugyanakkor kiki tartja köte­lességének, hogy a saját klubjában, kaszinójában, kávéházá­­ban, alsós kompániájában megszervezi a nemzeti ellentállást. — Éljen, éljen! — kiáltják sorstársaim, — éljen az ált­alános­­egyenlő titkos községenkénti nőkre is okvetlen kiterjesztendő válasz­­tói jog! Leszállok a villamosról, abban a tudatban, hogy szent cse­lekedetet műveltem és a Tőke fenevadjának halálosan bese­­döftem a torkába. Törzskávéházamba megyek. — Méltóztatik parancsolni? — hajlong Jani, a törzspin­­cérem. Egy törzskávét,­­ mondom s ő már tudja, mit jelent ez. Azt jelenti: félig barna, félig világos, de inkább barna, olyan aranysárga színű, sok habbal, minden föl mellőzésével, dupla cukoradaggal, két pohár jeges vízzel, egy hosszúszárú szivar­­szipkával. Jani elrohan s egy pillanat múlva asztalomon a párolgó kávé. Fölkavarom. Rémes! Apró piszkok úszkálnak benne. Fölriadok, mint Bárczy sötéten: — Mi ez, János? János belenéz. — Ez, kérem a lássan, nagyságos úr, a tejszínből képződött néhány apróbb csomósodás. Nem föl, nem föl... — Mit mond? Csomósodás? — és már emelem a hangomat. Nem föl, nem föl ... - hebegi János. De igenis föl, föl kell emelni a hangomat az ilyen disznóság ellen! Ez mégis csak skandalum! (Rám néznek a szomszéd asztalok, biztatnak a szemek, még dühösebb leszek.) Mondja meg a gazdájának, hogy nem teszem be többé a lába­mat ebbe a piszok baszliba. Ezt nevezik maguk kiszolgálás­nak? Ez legyen egy úgynevezett figyelem a törzsvendég iránt? Az én drága pénzemért megkövetelem a legnagyobb műgon­dot, a legtökéletesebben átgondolt és művészien alakított ki­szolgálást. Az úristenit neki!... Jani megszégyenülten viszi el a kávét és kifogástalanul hozza vissza. Hogy kiengeszteljen, tripla adag cukrot (12 kocka) és két hosszúszárú szipkát tett a tálcára. Még morgok valamit és hogy jogosult fölháborodásomat utólag is jelezzem, félóra múlva a főpincért hívom. Adjon tíz egyiptomi cigarettát és fizetek. Igenis. Kávé, két kifli 40 fillér, cigaretta , korona, saját 6 fillér. Jani 6 fillér. — És most vegye tudomásul. Károly, hogy a mai kávé miatt bojkottot indítok ez ellen a ronda lokál ellen. Elégedetten lépek ki az utcára, annak a polgárnak az ön­tudatával, aki késhegyig küzd az uzsora és a slendriánság ellen. A sarki kofánál szép gyümölcsöt látok. Jól fog esni az asszonynak, viszek neki egy kiló barackot.­­— Hogy adja? — kérdezem. Nyolc krajcár kilója. Nyolc krajcár? — kiáltok. — Na várj csak vén szipirtyó! — és rohanok a rendőrhöz. Hallom, amint utánam kiált: — Ne tessék, nagyságos úr ... Hatért adom ... Nem, következetes férfiú vagyok, hadd sújtson le erre a szörnyetegre a büntetés pallosa. A rendőr fölírja, a kofa sír, könnyei nem halnak meg, mert vétkezett a társadalom ellen. Tovább megyek. Száguldva cikkáznak a rikkancsok. „A Trom­bita, szenzációs déli kiadás!" - ordítják. Egy pillanatig habo­zom: vegyek? ne vegyek? Négy fillér az ára. Esd, majd este megnézem a kávéházban. A Borsszem Jankót is kínálják. Pompás karikatúra mosolyog róla, szeretném megvenni. — Mibe kerül? — kérdezem. — Harminchat fillérbe. — M ... m... micsoda? — hebegek, mint a főbesujtott. — Ezért a huszonnégy oldalért harminchat fillért mernek elkérni! Ez már a teteje a disznóságnak! És gondolom magamban: este a huszonnégy filléres pikko­­lóm mellé úgyis ingyen kapom. Egyúttal eltökélem, hogy az újságuzsora ellen is harcolni fogok. Bojkott, bojkott! Otthon a feleségem azzal fogad, hogy itt volt a gazember és 3 korona 40 fillérről szóló számlát mutatott be a múlt hónapról. Gyalázat, amit ezek a fővárosi klikkek csinálnak. Alig húszszor fü­rödtem meg a múlt hónapban és hozzá azért a kis főzésért ilyen gyilkos érvágást merészelnek elkövetni. Holnap fölmegyek a demokrata­ körbe és kérlelhetetlen harcot indítok a polgármester ellen. Nem vagyok gyökér, énvelem nem fognak kibabrálni. Dögöljenek meg a panamista kapita­listák! És éljen a legislegáltalánosabb satöbbi választói jog! Olyan furcsa álmom volt az éjjel. _____ Molnár Jenő Kedves Borsszem Jankó! Bizonyára ön is lelkesedéssel olvasta, hogy a kereskedelmi é­s iparkamara főtitkára egy jónevű költő lett. Már most kí­váncsian várom a Petőfi-társaság tisztújító közgyűlését, hogy a viszonosság alapján a sok közül melyik jónevű kereskedőt vagy iparost választják meg főtitkárnak. Természetesen én is pályázni fogok. Szívélyesen üdvözli Lachender Liprít fűszer és gyarmatára. 31. szám

Next