Borsszem Jankó, 1922 (55. évfolyam, 1-52. (2814-2866.) szám)
1922-12-24 / 52. (2865.) szám
6. oldal BORSSZEM JANKÓ A Ligeti Petőfi-társaság — Megalakult a Mennyországban — Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját élénk mozgalom előzte meg a Mennyországban, annak is abban az öröklénytől ragyogó, paradicsomi csücskében, amelyet odatúl Magyar Pantheonnak neveznek. A mindig tevékeny és nyugtalan szellemű Gyulai Pál indította meg az akciót, amelyhez elsőknt Zrínyi Miklós, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Arany János, Tompa Mihály, Jókai Mór, Széchenyi István és Kossuth Lajos csatlakoztak. A „tizek“ után valósággal tódultak a Mennyország notabilitásai azokra a bizalmas megbeszélésekre, amelyeket a Petőfi-centennárium méltó megünneplése tárgyában folytattak. Gyulai Pál energikus föllépése után kimondották, hogy legfölebb még tíz költőt és írót, illetve tudóst és művészt fogadnak maguk közé. Ady Endre bebocsátása körül heves harcok dúltak. Háromszor is szavaztak. Főleg Csokonai Vitéz exponálta magát érte és az egykori „kortársak“ makacskodását sikerült is megtörnie. A beválasztott tizek névsora a következő: Deák Ferenc, Kisfaludy Sándor, Eötvös József báró, Madách Imre, Katona József, Kölcsey Ferenc, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Kiss József és Gárdonyi Géza. A „húszak" kimondották, hogy megalakítják a Magyar Pantheon Petőfi Társaságát és elnökükké magát a költőt, Petőfi Sándort választják meg. Háromtagú küldöttség kereste föl Petőfit, aki éppen egy hatalmas fehér felhőgomolyban ült, amelyet pipájából eregetett maga körül és mosolyogva rajzolt ki az ujjaival szebbnél szebb habfehér leányalakokat. Arany János volt a szónok. — Engem, mint ha földi pajtásodat ért a tisztesség, — mondotta — hogy oldalamon Jókai Móriccal és Tompa Miskával közöljem veled, hogy a mennybéli magyar költők, írók, művészek és tudósok Társaságba verődtek és Tégedet szemeltek ki vezérüknek. Fogadd el, drága Sándor, ezt a tisztséget, amelyre a Magyar Pantheonban Te vagy a legméltóbb. Petőfi kiverte pipájából a parazsat (— micsoda kápráztató fény áradt szét, mikor kihullott, odalenn biztosan tüzes égi jelnek nézték —) és így szólt: — Barátim, Jókai Mórictól hallottam, amint ide költözött hozzánk az örökéletbe, hogy odalent is van holmi Petőfi-Társaság, amelynek — úgy tudom — ő volt az elnöke. Mikszáth öcsém később azt újságolta, hogy Herczeg Ferenc a vezére, sok szépet is mondott róla, aminek magam is örülök, mert sváb volt az istenadta, akárcsak szlávén, de olyan magyar lett belőle, hogy netovább. Jól van, gondoltam, hadd játszanak odalent Petőfiesdit, de mikor a múltkor — lehet talán egy-két pillanatra — Gárdonyi öcsém avval a hírrel jött hozzám, hogy bizonyos Pekár Gyula annak a Társaságnak a vezére, aztán egyetmást ő is meg Mikszáth is, de még Móric barátom is elondogatott róla, biz én megvakartam a fülem tövét és azt gondoltam magamban: de jó lenne néhány minutumra leszaladni a földre és amúgy istenigazában szétnézni ezek közt a Petőfisták közt. Azért mondtam ezt el, nehogy ti is valahogyan a földiek hibájába essetek. — Kérlek, Sándor, itt a mennybeli Petőfi-Társaság névsora, olvasd el és szólj, ha valakit kifogásolsz... Ezt Tompa Mihály mondta, átadván egyúttal a hiteles listát. Petőfi szeme egyik-másik névnél fölvillámlott, de egyetlen szót se szólt, míg a régire nem jutott. Aztán derűsen szólt: — Kedves barátom, nincs más ellenvetni valóm, csak az, hogy hiányos a névsor. — Kit kívánsz még? — kérdezte Jókai. — Hát elsősorban is Munkácsy Mihályt, a piktort, azután Rózsavölgyit, a muzsikust. Mert hát, barátim, színek nélkül, dal nélkül még idefönt se szép az élet. Aztán a komédiások!... Egressy Gábort legalább is hozzátok ide. S hogy teljes legyen a kompánia, cigányt is ... — Dankó Pistáról beszélt sokat Mikszáth, meg újabban Gárdonyi, — vágott közbe Tompa. — Nagyon jó lesz! — kapott rajta a Költőkirály. — Na most már minden fajtából van, amelyik ér valamit. Hohó, csak éppen korcsmáros nincsen! Márpedig mit ér a Halhatatlanság bor nélkül? — Elhozzuk Petrovics bácsit, a jó öreg korcsmárost! — kiáltotta lelkesen Jókai. Petőfi meghatottan szorongatta a hű barát kezét. Odakint már várakoztak a többiek. Csokonai és Vörösmarty léptek be elsőknek. Petőfi túláradó örömmel ölelte át őket. Mikor Gyulai Pál állt elibe, a költővezér tréfásan megfenyegette az ujjával: — Szerencséd, hogy verseket is írtál, mert tudod öcsém, nem szeretem a kritikusokat... Egyetlen kritikus van csak, jegyezd meg jól: az idő. Az szétmarja az értéktelent. Mi az: tíz év, ötven év, száz év? Látod amott a szomszéd felhőhegyen trónolni Mózest, Homéroszt, Firduzit, Horatiuszt, Sophoklészt, Michelangelot, Shakespearet?... Azok már meg vannak kritizálva, ki vannak próbálva valahogy... Byron, Heine, Goethe, Schiller, — ezeknek még várni kell. Hogy magunkról ne is beszéljünk. — Pedig éppen arról van szó, — jegyezte meg szelíden Mikszáth — hogy Tégedet a megszületésed századik fordulóján ünnepeljünk. Petőfi jóízűen mosolygott: — Száz év? Hiszen nektek már tudnotok kell, még a legfiatalabbiknak is közületek, hogy száz esztendő itt egy perc, talán még annyi se... Nem, kedvesim, ne mérjünk a földiek mértékével. Várjunk néhány percig, legyünk türelmesek és majd ha odalent még kilencszáz év lepereg, jöjjetek el újra... Akkor, talán akkor... Zrínyi Miklós, a költő, harci fegyverzetben ugrott most elő: — Petőfi, fejedelmünk, én tanúságot teszek, hogy mióta itt vagyok és magyar testvéreimet mustrálom, egy sincs közöttük oly dicső, mint Te vagy. Én pedig már néhány perce, hogy itt vagyok... Zúgó helyeslés követte e szavakat. Petőfi intett: — És ha a jövőben csalódni fogsz?... Ha majd egyszer jön valaki, aki nálam is különb?... Sohasem szerettem a királyokat, hát én bitoroljak trónt? ... Mások is hozzászóltak, végül — jól bevált földi módra — paktumot kötöttek. Petőfi azzal a kikötéssel fogadta el a Társaság elnöki tisztét, hogy minden percben revideálni fogják, vájjon nem érkezett-e a földről újabb, hatalmasabb, méltóbb. Addig — ideiglenesen — beleegyezik, hogy az ő nevéről nevezzék a Társaságot. Ezek után megalakult a Petőfi Társaság. Alelnökökké Csokonait és Vörösmartyt, főtitkárrá Arany Jánost, jegyzővé mint legifjabbat — Ady Endrét választották. Megállapították az első nyilvános fölolvasás programját. 1. Intelem a mai fajmagyarokhoz. Költemény. Irta: Petőfi Sándor, szavalja: Egressy Gábor. 2. Földi és égi Petőfi Társaság. Összehasonlító tanulmány. Irta: Gyulai Pál. 3. Tetemrehivás. (Az 1918—1922. évi események nyomán javított kiadás.) Irta és fölolvassa: Arany János. 4. Rab Rabbi. (Regénytöredék.) Irta és fölolvassa: Jókai Mór. 5. Az egyetemi gólyához. Költemény. Irta: Tompa Mihály. Szavalja: Egressy Gábor. 6. Nincs Hitel a Világon, ha ilyen Stádiumban marad Magyarország. Politikai erkölcsrajz. Irta és elmondja: Széchenyi István. 7. Szózat a „Szózat“ ellen. Költemény. Irta: Vörösmarty Mihály. Szavalja: Egressy Gábor. 8. A magyar ember tragédiája. (A nagy dráma átdolgozott forradalmi és ellenforradalmi jelenete.) Irta és előadja: Madách Imre. 9. Különös érdekházasság. (Regénytöredék a magyar — zsidó kérdésről.) Irta és fölolvassa: Mikszáth Kálmán. 10. Kapuzárószó. Tartja: Szent Péter. Erre a fényes műsorú irodalmi ünnepélyre kivételesen meghívást kapnak azok a földi Petőfisták, akik ismételt óvás ellenére sem hagyták abba a Múzsákkal való kacérkodást. A meghívó nem biztosít halhatatlanságot, de föltétlen megjelenésre kötelez. Tetszik fölsétálni?... 52. szám