Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-06-11 / 23. szám
BL ABULZÁSZ !ogy mik meg nem történnek ! Félelmetes morgással, bömböléssel, dörömböléssel, sistergéssel, csattogással kezdődött az egész. S aztán megmozdult a föld, nekilódultak az erdők, mint a Macbethben, kettéhasadtak a hegyek, hullt a mennyköves kéneseső, és egy fellobbanó hatalmas gázfelhőben eltűnt, éktelen bugyborékolás közepette, a feneketlen mélységekbe süllyedt gyenk, szabályosan elnyelte a föld, ahogyan az a nagykönyvben meg vagyon írva. Zúgtak a félrevert harangok, az emberek halálra rémülten, sikoltozva, ordibálva, hanyatt-homlok menekültek, rohantak. Már éppen a nap is elsötétedett az égen, amikor iszonyatos földlökés rázta meg a világot és . . . hangokat hallottam a magasba Felijedtem. — Na, csakhogy feleprent végre ! A házigazdám állt az ágyam előtt. Az arckifejezése egyszerre volt kétségbeesett, dühös, szemrehányó és kaján. Bár ezt elég sokára és nehezen tudta ert kivenni, mert háttal állt az ablaknak s kirekesztette a fényt a szobából, mint egy zsalugáter. - Nézze, uram - morgott tovább a háziúr. - Máskor költesse fel magát egy tüzérüteggel. Én becsülettel leéltem hetven évet fél vesével, a másikat harminc éve operálta ki belőlem néhai Mátyás professzor, ott voltam a Szent István csatahajó fedélzetén, amikor az első világháború idején megtorpedózták a tarjánok és elsüllyedt, az 1300 főnyi legénységből csak négyszázhetvenhatan éltük túl a katasztrófát, kioperálták a fél gyomromat, háromszor nősültem, 27 unokám és dédunokám van, végigcsináltam egy kétéves orosz fogságot, de én még ilyet nem láttam, hogy valaki ilyen mélyen aludjon. És milyen förtelmesen horkol ! Nem is csodálom, hogy a hálótársa felmondta nálam az albérletet, magát meg feljelentette csendháborításért, és jobb, ha tőlem tudja meg , ezért ugyanannyi jár, mint huliganizmusért. A háziúr csak perelt, perelt, apprehendált, méltatlankodott, és én furcsa módon örültem reggeli filippikájának, mert ez mégis csak jobb, mint a néhány perce átélt szörnyűség. Az öreg csak mondta a magáét, de én már nem is figyeltem rá, mert a földszintes ház ablaka előtt ismét megelevenedni láttam a rémálom folytatását. Az előbb ugyanis ijedtemben kifelejtettem a borzalmak közül, hogy amikor a Cenk a mélybe süllyedt, a helyéről behemót nagy, piszkos, nedves gyapjúfelhő takarta el a napot. És most, íme, a gyapjúfelhő itt hömpölyög az ablakom előtt és uram bocsa' féktelenül, összevissza béget. És kolompol ! Mintha a rémálombeli félrevert harangokat hallanám. Feltámadt rémületemben már-már úgy éreztem, hogy cserben hagy maradék szép eszem is, amikor az ablak hirtelen tükörré változott. Még ez is ! Jobban belenézek és — mintha még most is látnám — két hosszú fül között egy jámbor szamárfej bámult vissza rám. Éreztem, hogy menten félelmetes üvöltésben tör ki belőlem a rémület, amikor a tükörbeli jámbor jószág oroszlánerővel elordította magát : l-i-i-ááá — l-ááá ! Hogy a továbbiakban mi történt, nem tudom. Azt hiszem, elájultam. Arra ébredtem, hogy házigazdám kétségbeesetten pofoz és ecetes ruhával borogatja a homlokom, sósborszesszel dörzsöli a mellemet. És megint kiabál. - Mi van magával, uram ? Szívbajos ? Nyavalyatörés ? — Vége ? Hol vagyok ? — hörögtem végkimerültségemben. — Itt fekszik az ágyon, és dehogy van vége. Magával csak most kezdődik a baj. — Megint kezdődik élőlről a világvége ? Ide figyeljen, maga tényleg súlyos beteg és felültetett az ágyon. — Úgy néz ki, mint egy kriptaszökevény. Mi van magával ? — Hogy velem mi van, az hagyján. De vége a világnak ! És erőmtől telhetően elmondtam neki az általam átélt világvégét. Apai jósággal végighallgatott, s a végén megkérdezte : - Mondja, mit vacsorázott maga az este ? Elmondtam : friss juhsajtot, két főtt tojást, füstölt szalonnát zöldhagymával, hónapos retekkel. - Bravó ! - csúfolódott az öregúr. - Csak így tovább, minden este tömje meg magát ilyen diétás vacsorával s aztán minden éjszakára jut egy világvége. Láttam, nagyon csúfondáros kedvében van, nem lehet zöldágra vergődni vele. Valahogy felcihelődtem, hagytam magamba tukmálni a szokásos reggeli tejeskávét, de ahogy magamra maradtam, nekiestem Krúdy Gyula álmoskönyvének, hadd lám, mit jelenthet az én nyomasztó álmom. Hiába, nem tudtam kiokosodni belőle. Van ott mindenre megfejtés, jó is, rossz is, de az én álmomra nem találtam semmilyen receptet. Pedig az az álom engem úgy kikészített, hogy aznap már nem voltam jó semmire. Nem is mentem be zenekari összpróbára. Késő délután benéztem a nyugdíjas fúvósok kártyaklubjába, s ott, egy sötét sarokba húzódva Grabinyác Ubul nyugalmazott klarinétosnak és aktív bélyegcakkozónak még mindig reszketve és szégyenkezve elmondtam az éjszakai álmomat. Grabinyác Ubul, akit régvolt ifjúkorában túlságosan csapongó fantáziája miatt kicsaptak egy alapfokú jövendőmondó szakiskolából, és ezt követően évekig mint cintányér-szidolozó kereste meg a kenyerét, izgatott figyelemmel hallgatta meg a történetet, s a végén arkhimédészi reveláció ragyogott fel az arcán. - Megvan ! Ugye, megmondtam ? — rikoltott fed örömében. Én értetlenkedve bámultam rá (jaj, az a szamárfej az ablakban !), nem tudtam, mire vélni az örömét és főleg nem értettem , mi van meg és mit mondott meg ő ? Megmagyarázta. - Ide figyelj, öregem. Te vagy az én emberem. A koronatanúm, ha úgy tetszik. Már három hete hiába mondom, senki se hitt nekem. És te most pontosan megálmodtad, amit én már hetek óta jósolok. Hamarosan itt a világvége. Ez fix. Hetek óta mozognak a hegyek, forr a Cenkalja, a Bucsecs és a Nagykőhavas már ketté is hasadt és jön a többi is. Ez fix. Elhiheted nekem, érzem, mint macska az esőt. Különben a Cenkkel, abszolút tudományosan, az a helyzet, hogy a helyén valamikor tengerszem volt, ami egy vulkán kráterében keletkezett, s amikor hajdanában az illetékesek elhatározták, hogy felépítik Brassót, a mai város helyéről el kellett hordani egy hegyet. Szerencsére akkor is éltek okos emberek s az egyikőjük javaslatára a hegyet eltakarították, s a rengeteg mészkövet a szomszédos tengerszembe hordták. De hogy a mészkőtől a tengerszem fel ne forrjon, egy másik okos ember javaslatára rengeteg gyapjút hordtak a tengerszembe, még Tibetből meg Dél-Amerikából is hoztak gyapjút, hogy elég legyen. A hatalmas gyapjúpárna szépen lebegett a tengerszem felszínén és arra kezdték rárakni ügyesen a Cenket, így jött létre a Cenk. Ez fix. És abszolút tudományos. Namármost. Idővel a Cenk alatti gyapjúpárna süllyedni kezdett a sok kő súlyától és kezdte kiszorítani a hegy alatti tengerszemből ,a vizet, így keletkeztek a cenki források, amelyek időközben kiszáradtak. A hegy alján levő mészkő a tengerszem vizében aztán forrni, rotyogni kezdett s most ettől mozog a Cenk. Ez is fix. A napokban láttam, hogy egy egész ármádia kezdte fúrni a Cenk oldalát, hogy az alatta keletkezett gőznek vészkijáratot nyisson, de hiába. Csak egy vékony kis vízsugarat sikerült fakasztani, amin keresztül a hegy gyomrából kiúszott egy furcsa hal, annak a fajtáját nem tudják megállapítani. A hal a hegy alatti tengerszemből jött és ez a legbiztosabb jele annak, hogy világvége lesz. Ez is fix. És abszolút tudományos ! Grabinyác Ubul megtörölte az abszolút tudományos magyarázatba beleizzadt homlokkát, megnyalta a klarinétozásba beledagadt alsó ajkát, és én álmélkodva hallgattam tovább a bélyegcakkozó műkedvelő jövendőmondó káprázatos, sziporkázó szavait. — És most te mindezt fantasztikusan, tudományosan megálmodtad. Hát ez óriási ! Ez fix. Én megjósoltam, te megálmodtad. Tudományosan. Most mi ketten szépen öisszetársulunk és ezennel megalapítjuk az Ubul and Gedeon jövendőmondó részvénytársaságot. Veszteséges alapon fog működni a társaság, de mi ezt eleve belekalkuláljuk az üzletbe, aminek egyetlen célja bebizonyítani az embereknek, hogy mi ketten milyen műveltek vagyunk, és hogy mi jóelőre tudományosan megmondtuk . . . — Egy nagy frászt abba a süket dumádba ! — reccsent bele a tervezgetésbe Görömicsér Töhötöm, nyugalmazott nagydobos és kutyapecér, aki mindig destruktív magatartásáról volt híres. — Éppen most jövök egy hegyi faluból, ott egy héttel ezelőtt várták a világvégét s még mindig késik. Különben a múlt héten olvastam az újságban, hogy a földrengéseket előrejelezni még nem lehet, s hogy hatvan évvel ezelőtt még neves tudósok is akadtak, akik abszolút tudományosan megjósolták a világvégét... Én az ilyen vak dumáért egy nyúzott kutyát sem adnék . . . Különben negyven évvel ezelőtt már hallottam egyszer ezt a süket dumát ... " Ubul és Töhötöm ott helyben úgy összeveszett, hogy jobbnak láttam lelépni, nehogy abszolút tudományos vitájuknak én igyam meg a levét. Az Ubul and Gedeon RT terve így kútba esett. Mindenesetre azóta nem vacsorázom kemény tojást hónapos retekkel, hasrafekve alszom, hogy ne horkoljak olyan rettenetesen és a jövendőmondó ubulrászokat sem hallgatom meg. És mindennap megmászom a Cenket, addig is, amíg elkészül a sodronypályás felvonó. Végh Gedeon, nyugalmazott timsógyári trombita, AVAGY MESE A LÉNKRŐL, A VILÁGVÉGÉRŐL S EGY JUHNYÁJRÓL A beküldött tudósítás felel : szöveg hűségéért Mag Péter TURISZTIK A Korszerűség vagy természetrombolás ? Az idegenforgalom és általában a turisztika fejlesztését célzó országos terv magába foglalja a Fogarasi-havasok festői — különleges természeti szépségénél, turisztikai értékénél fogva hazánkban egyedülálló — vidékének a „kiépítését" is. A tervezők reális igényt tartottak szem előtt.Az alpesi táj varázsa, avidék különleges növény- és állatvilága sok hazai és külföldi turistát vonz, és így rendkívüli módon befolyásolhatja az idegenforgalmat. A Fogarasi-havasok bebarangolására, gleccsertavainak megközelítésére azonban csak edzett, gyakorlott turista vállalkozhat. Felmerült tehát a hozzáférhetőség gondolata, s elkészült egy terv, amelynek alapján a Fogarasi-havasokat műutak, drótkötélpályák és szállodák építésével óhajtják bevonni a hazai turisztika és az idegenforgalom egyre szélesedő áramkörébe. A Scínteia hasábjain korábban hírt adott a vidék építkezési tervéről, és az eltelt idő alatt az építők meg is kezdték a munkálatokat. Ennek ellenére, a terv mértékadó körökben megfontolandó vitákra szolgáltatott alapot. Erről tanúskodik a Scínteia május 13-i számában megjelent sajtóvisszhang is, amelynek kapcsán mint régi turista, természetbarát s a Fogarasi-havasok jó ismerője, szeretném én is kifejteni személyes véleményemet. A Fogarasi-havasok gyöngye a Bíbató. A környező gerincek és vad bércek övezte tó és gleccservölgy megkapó szépsége s a csönd mindenkit elbűvöl. Nos, tervbe vették, hogy a tó közvetlen közelében modern vonalú épületeket emelnek a vendéglátóipar számára. Szerintem a terv megvalósítása nagyobb horderejű kérdéseket vet fel, mint ahogy azt bárki az első pillanatban gondolná. A turisztikai létesítmények fejlesztésével ugyanis nem szabad megcsonkítani a természetet, megbontani a tájegység összhangját. A tervezett építkezések viszont (műutak, szállodák, gépkocsi-parkolóhelyek drótkötélpálya)megváltoztatnák a tájegység jellegét, s véleményem szerint nem illeszkednek be a sajátos természeti környezetbe. Jól ismerem a vidék időjárását, amely szintén több kérdést vet fel.Erre főként azoknak a tervezőknek a figyelmét szeretném felhívni, akik nem ismerik e vidék viszontagságos meteorológiai viszonyait.) Állítom, hogy a Bilea-tó környéke egyáltalán nemalkalmas huzamos ott-tartózkodásra. Szinte állandó jellegű itt a fergeteges légáramlás, még nyáron is gyakoriak a viharos időszakok. Szerintem is sokkal célszerűbb volna a Bilea-tó helyett a Bilea vízesés menedékház környékének a kiépítése. Innen ugyanis a gerinc megközelítése a tervbe vett drótkötélpályán vagy akár gyalogszerrel is jóval könnyebb. A havasoknak ez a vidéke az időjárás viszontagságaival szemben is védettebb, a terep adottságai pedig kitűnő sípályák létesítését teszik lehetővé. S azt sem érdektelen megemlíteni, hogy a Bíla-tó környéki építkezések nagy költsége mellett komoly nehézségekbe ütközik majd mind a vízszolgáltatás biztosítása, mind pedig az élelmiszerellátás. Ha mindenképpen alpesi magasságokon akarunk építkezni, szálloda építése szempontjából előnyösebb lenne a Capra-tó vagy a Doamnei-völgy környéke. Mindkettő aránylag kis távolságra van a Bílea-tótól. A Capratótól festői kilátás nyílik a Bílea-tó völgyébe, s innen sétaút vezet a Buteanu vagy a Paltinul felé. A távlati terv szemszögéből figyelmet érdemel az is, hogy huzamosabb üdülésre jóval előnyösebb a déli oldal, pontosabban a Cumpăna és Piscul Negru közötti rész. Ez a vidék könynyebben megközelíthető az új vízierőmű felől is, innen pedig különösebb megerőltetés nélkül el lehet jutni a gerincen a Negoiu-csúcsra, a Bilea-tóhoz, valamint a Podragu-tóhoz és környékére, a Moldoveanu csúcsot is beleértve. Ezzel szemben a Bilea-tótól kiindulva mind a keletre, mind pedig a nyugatra eső gerincszakasz veszélyes és nagy nehézségek elé állítja a tapasztalatlan turistát. A déli oldal viszont sízésre is alkalmas. Végül el kell mondanom, hogy az országos turisztikai hivatal egyik felelős beosztású vezetőjének a sajtóban megjelent válaszával, amelyet a iasi-i tervező javaslatára adott, nem értek mindenben egyet. Az a megállapítása, hogy a brassói DSAPC hazai és külföldi szakemberek elképzelése szerint dolgozta ki a tervet, nem meggyőző érv. A turisztikában a hegyvidékek sajátosságait is figyelembe kell venni (külföldön is általában nem a gerincen, hanem védettebb helyeken építkeznek). De mindenekelőtt alaposan ismerni kell a vidéket... Adler Nándor, a Brassó megyei beruházási bank közgazdásza 23. SZÁM 8. oldal