Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1970-06-18 / 24. szám

BL a vag tegnap délután régi ismerősömmel, Tar ,jnya lihamérral uilalkoztam. A­­mióla nem láttam, nagyon megviselte a sors. Valla mee c-naposabb, mint va­laha, melle beesett az ar­a pedig — nos, az arca olyan mint annak idején a Zalopeke a hétezredik méter után, a­­mikoris az em­oei azt hitte a híres fu­tóról hogy szegény beadta a kulcsot, run' - mai benne jirtanyi erő, nemhogy végignyargalja a még hátralévő három­­ezer métert. Persze más kérdés, hogy az egykor verhetetlen rekord a kel­t há­­rom-záz meter után mindig túltette magát a krízisen s úgy döntögette egy­más utat, a világcsúcsokat, hogy a lel­kesebb sportriporterek rendszerint stí­lus s­­­vet kaptan úgy dicsérték a „csehszlovák mozdonyt"! Dehat Tihamér barátom olyan siralmas állapotban le­­ledzett hogy nemhogy egy kérészéletű világrekordot, de még egy imbolygó­­csoszogs haza vánszorgast sem néztem ki belőle. Odavezettem hat gyorsan egy padhoz, előzékenyen leültettem, s miután lelki doppingolás végeit megdi­csértem, hogy milyen jól néz sí, róka­­taktikával puhatolózni kezdtem h­ogy­­léte felől. Na, csak ez kellett ! Miután kifújta magát, úgy elkezdett panasz­kodni, siránkozni, hogy Jeremias pró­féta tehetségtelen kezdőnek érezhette magát mellette — Hogy hogy vagyok "• Ne is kér­dezd, testvér — kezdte siramait. — Pe­ches ember vagyok. Emlékszel, hogy három hónappal ezelőtt még a Gőzfel­­hő Göngyölő Kombinatban dolgoztam. Tűrhetően megfizetett, érdekes beosz­tásom volt. én vezettem a reklám­osz­tályt, olyan reklámszöveget fogalmaz­tam hogy három év alatt meg kellett kétszerezni a kombinát kapacitását. De aztán jó dolgomban a reklámszövege­ken kívül érdeklődni kezdtem az iránt is, hogy milyen árut reklámozok. Azt persze nehéz lenne most neked meg­magyarázni, hogy mit tudtam meg, de ez nem is érdekes. Viszont megtudtam, hogy Szarka Károly, a kombinát fő­­göngyölője olyan jellemtelen, hogy hoz­zá képest egy gerinchúros már óriási biológiai vívmány Ezért aztán beosz­tottjai hol lakkos szájú selyemhernyó­nak, hol meg csak egyszerűen húsevő növénynek becéztek. Én finomabb és gyöngédebb voltam — hiszen ismersz — és csak a vezetéknevén becéztem, hízelgésképpen így hívtam : Szarka, de közben nem a madárra gondoltam,­­ hanem a fögöngyölő jellemére. Nem tu­dom elképzelni, hogy került a vezeték­nevébe az a kicsinyítő képző, mert igazán nagy gazember volt. Nemcsak ha­zudott, de lopott is, amit az álmatag pénzügyi ellenőrök, a sok hivatalos ak­tától megszédülve nem vettek észre. Legalábbis egyelőre. Ez a Szarka egy­szer tökrészegen beült a vállalati Re­nault Gordini volánja mellé, s a ko­csit nekivezette egy betonoszlopnak, de kutyabája sem lett, mert az ő nevével és jellemével nem szenvedhetett csont­törést, mert csont az mutatóban sincs benne . .. Tarhonya Tihaméron látszott, hogy fáradt, s azért nem tudja rövidre fog­ni a szót, hagytam, hogy beszélje ki magát, csak gyöngéden tereltem a lé­nyeg felé — Hát kérlek szépen a lényeg az — folytatta mondókáját —, hogy miután mindezt megtudtam róla, egy szakszer­vezeti ülésen elmondtam az igazságot, és megpróbáltam kimutatni, hogy mi­lyen összefüggések vannak Szarka jel­lembeli fogyatékosságai és kombinátunk selejte- gőzfelhői között A beosztottak javarésze kajánkodva örült, hogy végre valaki meg meri mondani az igazgató­ról, hogy — Szarka, de a főkombinát kiküldötte nem hitte el Nem nyújtom tovább a szót , Szarka maradt, én meg szépen eljöttem, szolgálati áthelyezést kértem és kaptam S most a Dugó és Vízcsap Gyárban dolgozom, ugyanab­ban a beosztásban. Jól érzem magam, valamit konyítok a gyár profiljához, elvégre alapszakmámra nézve dugóda­raboló és vízcsapfényesítő lennék__ Az újfajta termékek reklámozásába is elég jól belejöttem, nálunk ehhez kell a legkevesebb fantázia Nem figyelted meg ’’ Ki ne tudna olyan reklámszöve­get írni hogy : „A pilisszentesi túró­­gyár — túrót gyárt !" meg hogy : „A nagygémesi darugyár kiváló ipari da­rukat gyárt ! Vegyen ipari darut !“. A­­hogy olvasgatom ezeket a szellemes reklámszövegeket, lelki szememmel hosszan kígyózó sorokat, ész nélkül kö­nyökölő kapzsi embereket látok, amint egymáson igazolva rohannak tülek­szenek kertes kis házaik blokk-lakásaik, béke, családi otthonaik számára besze­rezni a rakott krumpli főzéséhez nél­külözhetetlen húsztonnás görgődarukat, lépegető ekszkavátorokat kénsav-szállí­tó vagonokat, villamos Diesel-mozdo­nyokat az egész kéttized megawattos tur­binákat, előcsom­agolt gőzfelhő- göngyö­leget s az abesszin módszerrel mélyhű­tött műanyag dugókat Szóval, mon­dom, a munkával nem volna baj, a fi­zetésemmel is meg vagyok elégedve, mégis pokol az életem Bizonyára értetlenkedve nézhettem Tarhonya Tihamérra aki ezt nagyon zokon vehette, mert egyre ingerülteb­ben panaszkodott, magyarázott. — Mert ilyet még az isten se látott, mint ami ebben a Dugó és Vízcsap Gyárban van. Be­egebbedhetsz a mun­kába, nemzetközi visszhangot kiváltó sikereket érhetsz el a szakmában, tep­sire rakhatod a tüdődet, a májadat, fel­találhatod az önműködő parafadugót és a tilinkózó vízcsapot, de ha nem vagy tagja a vízcsapó részvénytársaságnak és tetejében még eg­y ilyen szerencsétlen neved is van, mint nekem, számba sem vesznek egy millimétert sem halad­hatsz előre, hogy dicséretről vagy pré­miumról ne is beszéljünk. Most aztán tényleg kezdtem nem ér­teni a dolgot, és őszintén szólva gya­nakodtam is Tihamérra, hogy esetleg rémeket lát és képtelen kitalációkkal gyöti elméjét. De továbbra is tapinta­tos maradtam és — bár bizonyisten nem értettem, mi az, hogy vízcsapó részvénytársaság — inkább csak azt kérdeztem, hogy miben lehetek segítsé­gére. — Látod, ez derék dolog tőled, hogy segíteni akarsz — higgadt le egy kicsit Tarhonya Tihamér. — Már éppen gon­doltam is, hogy felkereslek a lakáso­don, hátha tudnál segíteni rajtam Nézd öregem, örök halára kötelezel, ha — jegyezd, légy szíves — először­­ szerzel nekem egy ichtiológiai lexikont; másodszor : ha felhajtasz valahol egy horgászati kézikönyvet; harmadszor : ha van valami magas protekciód en­gem érdeklő illetékes helyen De ha a három közül egyikben sem tudsz segí­teni, adj nekem valahonnan sürgősen egy régi, de lehetőleg akadémiai kia­dású szakácskönyvet, mert az biztosabb, tudományosabb, megbízhatóbb. Én feljegyeztem ugyan Tihamér kéré­seit, de álljon elébem az az ember, aki nem esett volna kétségbe ilyen furcsa kívánságok hallatán s nem furdalta vol­na az oldalát a kíváncsiság. Bennem e­­rősebb volt a kétségbeesés, mint a kí­váncsiság, de azért tiszta humanizmus­ból, puszta tapintatból a kíváncsiságo­mat engedtem előre tolakodni, s meg­kérdeztem . — Mondd, Tihamér, mire kell neked mindez ? Türelmes és részletes felvilágosító magyarázatba kezdett — Másnak nem mondanám el, neked elmondom, jól ismerlek, a kettőnk tit­ka marad, amit most hallasz. Nézd, ö­­regem, én három hónap alatt fantaszti­kus dologra jöttem rá. Ahová kerül­tem, az tulajdonképpen nem is dugó­kat és vízcsapokat gyártó ipari egység s a Dugó és Vízcsap Gyár elnevezés csak fedőnév Mögötte egy vízcsapó rész­vénytársaság lapul. Jó, tudom nem ér­ted. De figyelj csak ide mindjárt rá­jössz, miről van szó. De kérlek, jól fi­gyelj ! Az igazgatót úgy hívják, hogy Vízi Vili. A főkönyvelő Halász Hugó, a főmérnök Blinker Béni, a főpénztáros Pénzes-Pér Péter, a koncepciós osztály főmérnöke Paduc Dani, a beszerzési osztály vezetője Domojko Dénes, az el­adási osztály főnöke Mária Márkus, az adminisztrátor Harcsa Csaba, a parafa­­beszerző Csuka Csongor a tűzoltófő­­nök Kárász Károly . Ne érts félre, nekem van a legkevésbé jogom hozzá, hogy bárkit is megszóljak a nevéért. Mert ki a nyavalya büszkélkedhet egy olyan névvel, hogy Tarhonya Tihamér. Elvégre mindenkinek olyan neve van, amilyet örökölt és pász­­tt sem a ne­vekkel van baj, hanem ami mögötte van. Mert ezek a furcsa nevű emberek éveken keresztül toborozták össze egy­mást nevük, közös hobbyjuk, legfőbb szenvedélyük alapján Szenvedélyük a víz, a hal, a horgászat Ez ellen sincs kifogásom, elvégre ez önmagában szép és nemes szenvedély, tiszteletre méltó, egészségügyi és gazdasági szempontból egyaránt hasznos sport Csakhogy ezek a dugógyári vízcsapok a szenvedélyüket, a vízpartot összetévesztik a gyárral, a szakmával, a munkával, a termeléssel. Azt futtatják, aki hűséges horgásztársa az igazgatónak, az kap prémiumot, aki mondjuk jutányosabban tudja beszerez­ni a legújabb típusú teleszkópos hor­gászbotot, azt ültetik nagyobb pozíció­ba, aki kiváló minőségű és bőséges mennyiségű csalit tud szerezni a vízcsa­pó társaságnak, azt terjesztik fel kitün­tetésre aki rekordmennyiségű halat fog — persze, az igazgatónak vagy a főmérnöknek, az megy külföldi szolgá­lati küldetésbe, aki a legjobb horgász­­zsinórt tudja beszerezni Ne hidd, hogy zöldségeket beszélek. Leellenőrizheted, utánanézhetsz, hogy így van-e. A víz­­csapó részvénytársaság tagjai jobban összetartanak, mint a szabadkőműve­sek. A múltkoriban például az egyik tervezőiroda hetekig nem kapott mun­kát, mert az iroda főnöke, egy bizo­nyos Bordás Gergely, szakszervezeti fel­adatot teljesítve, karikatúrát készített a titkos részvénytársaság egyik tagjáról. Sőt, az iroda vezetőjét, más ürüggyel bár, de le is váltottak. De van ellen­kező példám is. Blinker Béniről min­denki tudja, hogy annyit ért a dugó- és vízcsapgyártásh­oz, mint macska az ábécéhez. Egy időben ezért le is vál­tottak, odarakták egy vízcsapgömbölyí­­tő kisgéphez egyszerű segédmunkásnak. De Bü­nkernek nemcsak jó neve, h­a­­­nem ravasz esze is van, szép lassan le­dolgozta magát az igazgató pecázó ha­verei közé, s most ő is kisisten a gyár­ban. Muszáj volt elhinnem Tarhonya Ti­hamér szavait, mert nagyon komolyan, sőt — csodák csodája ! — most már higgadtan és meggyőződéssel beszélt. Kezdtem komolyan venni eleinte bolon­dosnak tűnő kérését, szándékát. — Nézd — érvelt tovább —, én min­dent megpróbáltam, de eddig még nem volt rá példa, hogy a részvénytársaság a jó munkája miatt figyeljen fel valaki­re. Elhatároztam hát, hogy akárhogy utálom is a halat, akárhogy irtózom is a szúnyogoktól és félek a víztől, bár­mennyire nincs is időm rá, felcsapok horgásznak, rászokom a halevésre, meg­­szerzem az alapfokú ichtiológiai és hal­gazdálkodási alapismereteket és a név­­változtató főhivatalnál elérem, hogy Tarhonya Tihamér nevemet átváltoztat­hassam Viza Kázmérra s az igazgatóné­­nak minden hét végén ajándékozok egy frissen vásárolt pisztrángot. És a ter­melési értekezleten csak horgász-szak­kifejezésekkel élve ecsetelem a vízcsa­pó részvénytársaság, akarom mondani a Dugó és Vízcsap Gyár eredményeit és távlatait. És kizárólag a Harcsázó haverokhez nevű kisvendéglőben iszom meg mindennapi sörömet. Hátha így lehet még belőlem is valami ebben a gyárban, ha nem egyéb, hát főportás. Már az is több, mint Tarhonya Tiha­­mérnak lenni a reklámosztályon Hát mondd, öregem, nincs igazam ? Hosszan és csodálattal néztem Tih­a­­mérra. F­elismerően állapítottam meg magam­ban : nem is olyan buta fickó ez a Tarhonya, mint amilyennek kinéz. Mondjon, ki mit akar, nagy karrier áll még előtte. Mert megtanult helyezkedni. Mag Péter (P­S.: Lapzártakor értesültünk, hogy az Olt mentén, különösen Sepsiszent­­györgyön, a tarhonya is bevonult a közkedvelt, eredményes horgászcsan­k közé.) VÍZCSAPO RT, Tarhonya Tihamér sirámai Apáthy Géza riportjának folytatása a 3. oldalról A hét hónapig tartó válóper során kiderült, hogy nagyobbik leányát, akit az első házasságából hozott, megbecstelenítette. A leány alig töltötte be a tizen­két évet. Persze, börtönbüntetésre ítélték, és így a tartásdíjról le kellett mondanom. Amikor kiszaba­dult, újabb pert indítottam ellene­­ most már a tar­tásdíjért. Kétszáz lejt állapítottak meg, de én abból egy fityinget sem láttam, nem volt akin­t behajtani11. Állandóan cseréli munkahelyét, nehezen lehet nyomá­ra bukkanni. Hibái ellenére kitűnő szakember, való­ságos ezermester ... Miután elváltam, kis idő múlva másodszor is férjhez mentem, második kísérletem sem sikerült... — Miért kockáztatta meg még egyszer a házassá­got ? — Mert féltem az első férjemtől. Gondoltam, egy­­szercsak nagy részegen beállít, amikor éppen dolgo­zom, és csak a kislányomat találja otthon. Szóval a leányomat féltettem .. Elmenekültem volna, de nem volt kihez. Árvaházban nőttem fel, senkim sem volt, aki megvédett volna. — Ezt második férjétől várta ? — Igen. Őt már gyerekkoromból ismertem, jó ba­rátok voltunk, ezért próbáltam meg másodszor is. Ha egy szobácskám lenne most, ahol a leányommal meghúzódhatnék, előle is elmenekülnék. Pedig nem rossz ember, talán meg is értenék egymást, ha nem igyekezne annyira „nevelni“ a leánykát. Egy alka­lommal — röviddel házasságom után — a gumicső­vel akarta megverni amivel a kertet szoktuk öntöz­ni. Nagyon felmérgelődtem, a leányka nem volt hi­bás, azt találtam mondani, hogy a gyermek nem az övé, és megtiltom, hogy még egyszer bántalmazza. Rendben van — mondotta —, ha a gyermek nem az enyém, nem törődöm többé vele, és nem is etetem. Azóta egy árva sejt sem ad a házba Nem nyúlt töb­bé a leányomhoz, de a viszály azóta is napirenden van... A minap is­­ a leányka a városba ment, a férjem megkérte, vegyen neki valami orvosságot. A lánynak sok volt a dolga, ismerősökkel találkozott, elfelejtett bemenni a gyógyszertárba. Micsoda cirkusz lett belőle ! — Ilyen nézeteltérések más családban is előfor­dulhatnak, nem gondolja, hogy elhamarkodottan ítéli meg a helyzetet, amikor másodszori „menekü­lésre“ gondol ? — Sajnos, a lányka valóban szálka a férjem sze­mében. Emlékszem, mennyire ellenkezett, amikor szóba hoztuk, hogy tovább akar tanulni. Még azért is taníttatom : most pedagógiai szaklíceumba jár, él­tanuló. Én nem tudom megállapítani, de a tanárai azt mondják, nagyon tehetséges. Szépen rajzol, több hangszeren játszik. Bármi is történjék, az egyetemet is elvégezzük, ha sikerül a felvételi. Már csak érte élek, egyetlen örömöm ... És N.E. arca felderült... Utóirat Riportutam végére érkeztem. A nemegyszer egyenetlen út minél hűségesebb felelevenítésére törekedtem, a végkövetkeztetéseket az olvasóra bízom. Azzal a reménnyel, hogy nem só­hajt majd fel : „Hja, ilyen az élet­­“ Mert az élet nyilván nem ilyen, legfennebb ilyen is lehet, ha rendhagyó . Felelős asszonyokról és felelőtlen férfiakról írtam.­­ De a felelősség nem „női11 vagy „férfi“ sajátosság, hanem általánosan emberi kötelességünk. A gyermek­ szerelmű leányanyáknak csak annyit­­ a „jövőjükért“ felmutatott két élettel (nyilván ellen­példát is találhattam volna) nem akartam elriaszta­ni őket egy esetleges férjhezmenetel gondolatától, csupán figyelmeztetni. Arra, hogy életük alakulá­sában nem áldozatok, hanem „társszerzők“. 24. SZÁM 8. oldal

Next