Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1970-07-16 / 28. szám

n­ Tít kérő S.M. egy hatgyermekes család legnagyobb leánygyer­meke, fél éve „ünnepelte" tizenötödik születésnapját. Fél éve hagyta el Régen melletti szülőfaluját, hogy Brassó­ban „alapozza" meg jövőjét. És megalapozta . . . Ház­tartási alkalmazottként dolgozott és dolgozik ma is, de a jelen időt nyugodtan átfordíthatjuk múlt időre, ugyanis : férjhez megy. Ám nem ez a rendhagyóan korai férjhezmenetet avat­ja riporthőssé. Akármennyire hihetetlen, a gyermeklány­nak nem egy kérője került, hanem egyszerre tíz. És nem egy félesztendő, hanem kurta két óra alatt. Kénye-kedvére választhatott tíz kérője közül, és válasz­tott. A leendő férj, családapa alig tizennyolc éves . R.I., a brassói lakásgazdálkodási vállalat­ alkalmazottja. A leendő házastársak 1970. június 21-én, délután hat óra után találkoztak először életükben, és azután is e­­gyetlen egyszer, amikor... No, de elevenítsük fel néhány mondat erejéig e sors­fordulókat előidéző két óra eseményeit... Két óra műve volt Brassó főterén, a 11-es házszám alatt található az a táncterem és az a legényszállás, amely egy emberéletre megmarad e riport hősei emlékezetében. Mindkettő a lakás­gazdálkodási vállalat tulajdona. Azon a vasárnap délutánon is bál volt, s az­­ egyik táncszünetben három leány — köztük S.M. — felszaladt a legényszállásra „vizet inni". A táncterem tőszomszédsá­gában is ihattak volna, de állítólag sokan „ácsorogtak" a vízcsapnál. Két leány tüstént visszafordult a táncterem­be, de S.M. még elidőzött néhány percig egy ismerős fiú, F.S. társaságában. Éppen indult lefelé, amikor meg­jelent a „bolgárszegi fiú", a huszonkét éves D.V., a villamossági vállalat sofőrje és három társa — V.l., R.l. és B.l. —, mindhárom tizennyolc év körüli „srác". A fér­fikor küszöbére érkezett fiúk egyszerűen felszólították a leányt, hogy vetkőzzék ... A leány megtagadta kívánsá­gukat, ellenkezett, mire V.l. egyszerűen nekirontott, és pofonok özönével próbálta „meggyőzni" a leányt. A többiek megragadták, a „legbiztonságosabb" szobába hurcolták és... Feltűnt a színen C.V. is, aki állítólag meg akarta menteni a leányt, de miután az erőszakos­­kodók haragjának célpontjává vált, elhagyta a „csata­teret". S.M. egy utolsó kísérlettel az ablakon próbált menekülni (kétségbeesésében elfelejthette, hogy emele­ten tartózkodik), de kísérlete kudarcot vallott. Hárman az ágyra feszítették, szájára — hogy sikolyait elfojtsák — törülközőt nyomtak, és R.I. megkezdte a sort... Utá­na — mert időközben mások is fellátogattak az orgia­­szobába — hatan erőszakolták meg a leányt : B.l. után a kiskorú C.M.D., utána D.V., „a bolgárszegi fiú", majd a legidősebb, a huszonkilenc éves M.A. következett és végül két, ittasan érkező férfi, N.l. és A.l. . . . E rettenetes, erkölcsiségü­nk és szépségeszményünk el­len szegülő bűn elkövetésében hárman : V.I., akiről már előbb szóltam, valamint I.N. és G.I. (az utóbbi nős em­ber) közvetve, „segítőként" váltak bűnrészesekké. Igyekeztem a bűncselekményt higgadtan, elfogulatla­nul felvázolni. Maradjunk meg továbbra a tényszerű köz­lés „objektív" hangjánál. Két mozzanattal kell kiegészí­tenem az előbbieket, két újabb bűnténnyel : ismeretlen tettes ellopta az eszméletlen S.M. karóráját (azóta sem sikerült azonosságát kideríteni), a kedélyek lecsillapodása után D.V. és társai azzal búcsúztatták a leányt, ha „be­fújja" őket, megölik. Hétfőn újabb üzenetet kapott : ha jelenteni próbálná a milícián, testületileg azt fogják állítani, hogy pénzt kért tőlük . . . És S.M. hallgatott... Csupán legjobb barátnőjének, P.D.-nek mondta el, a legszigorúbb titoktartás kérésével. És P.D. is a legszigorúbb titoktartás mellett mesélte el édesanyjának a titkot. . . A hogyan történt kérdésénél igyekeztem a lehető­ leg­kevesebbet időzni. A toll is tiltakozott volna a szemlé­letesebb közlés ellen. De a miért történhetett meg kér­dést már közelebbről is szemügyre kell venni . . . Vajon csak az a tíz fiatalember bűnös, aki a milícia vizsgálati fogságába került... elmélkedni? De lássuk őket közelebbről. Amint már említettem, ket­tejük — V.I. és C.M.D. — még kiskorú, nem töltötte be tizennyolcadik életévét, a legidősebb pedig, M.A., hu­szonkilenc esztendős. A többiek — kevés kivétellel — ti­­zennyolc-tizenkilencévesek. Egyetlen egy : D.V., akit úgy ismernek, hogy „a bolgárszegi fiú", brassói. A többiek mind faluról­ — és nem Brassó vidékéről ! —, az ország különböző sarkaiból jöttek szerencsét próbálni Brassóba. A fiatalok nagy része négy-, illetve nyolcosztályos álta­lános iskolai végzettséggel rendelkezik, és csupán V.I. jár líceumba : tizenegyedik osztályos az esti tagozaton. Szakiskolát is kevesen végeztek, a legtöbbjük segédmun­kásként dolgozik és a munkahelyén próbál valamilyen szakképesítést szerezni. De így is, alacsony iskolai felkészültségük ellenére is elképesztő, hogy egyesek — riasztó talán a szó, mégsem lehet körülírni — valósággal a szellemi és érzelmi mű­­veletlenség nyomorában élnek. És ez nyilván annál in­kább elképesztő és riasztó, mert napjainkban a tanulás, a szép közügyünkké, közkincsünkké vált. De íme, fel kell fedeznünk ember-torzókat is, akik — mintha csak a dzsungelből szabadultak volna közénk — dzsungel-élet­felfogásukkal, vadállatok módjára szépségeszményünkbe — és önmagukba — gázolnak. . Ember-torzók ilyen ember-torzó C.M.D. is. Tizennyolc éves, nyolcosz­tályos iskolai végzettséggel rendelkezik, liftkezelő az e­­gyik tömbházban. Három éve él Brassóban, egy éve P.D.­­nek, S.M. barátnőjének „udvarol". A vasárnapi bálba is P.D.-vel ment el, de magára hagyta a táncteremben, csakhogy részt vehessen S.M. megerőszakolásában. Pe­dig C.M.D. egyetlen leánytestvére is erőszak áldozatává KÜLÖNÖS HÁZASSÁG Apáthy Géza riportja lett, s a lelki sérülések következtében öngyilkosságot kö­vetett el : kiugrott egy robogó vonatból. Kérdeztem, mit tud nővére haláláról. Szerinte közön­séges baleset volt. . . Próbáltam kérdéseimmel C.M.D. lelkivilága közelébe kerülni. Nem sikerült, mert azt kel­lett tapasztalnom, hogy ennek a fiatalembernek nincs is lelke. Kilátástalan párbeszéd, többnyire magam beszéltem és C.M.D. vállrándításokkal válaszolt. Megkérdeztem, be­­ismeri-e tévedését. — Igen — dünnyögte félszájjal. — És miben tévedtél ? — A fene egye meg azt a nyavalyás karórát. Azért ülünk most itt a milícián. Ha tudtam volna, odaadtam volna az órámat, és kész. Ez volt egyetlen többmondatos válasza . . . D.V.-nek, a „bolgárszegi fiúnak" négy testvére van, mind a négy leány. Ez sem gátolta meg abban, hogy a vasárnapi orgia kezdeményezőjévé váljék. Utóbb ki­derült, hogy egyes fiatalokat erőszakkal kényszerítetd­ az... erőszakra, csakhogy bűntársaivá tegye, és így­ el­hallgatta­ssa őket. . . — Nem tudom, mi történhetett velem — kereste a ma­gyarázatot V.I. — Nem tudom, hogy, de mintha egyszerre elállatiasodtam volna . . . Higgye el, életemben soha nem nyúltam egy leányhoz és most. . . Belátom, nagyon té­vedtem, de most már nem változtathatok semmit. Majd könnyek között : — Valószínűleg imponálni akartam a fiúknak. Együtt élek velük, de mindig úgy néztek rám, mint egy kü­löncre, amiért tanulok. Azt akartam, hogy lássák, igazán közéjük tartozom ... De nem hittem, hogy ez lesz a vé­ge ! F Ha egyedül lettem volna, egész biztosan nem tet­tem volna meg . . . „Ha egyedül lettem volna" — ez a mondat mindegyre visszhangként tért vissza párbeszédeink során. A közös­ség, a lakótársak előtti „bravúr", a szereplés vágya ve­zetett volna a lappangó „lelki nyomor" ilyen botrányos megnyilatkozásához ? Látogassunk el egy percre, ismerjük meg jobban a lakásgazdálkodási vállalat legényszállását. A legényszállás A legényszállásra előbb délelőtt látogattam el, de csak az egyik szobába tekinthettem be, a többit zárva találtam. Kerestem a kapust, de csakhamar kiderült, hogy nincs. Kerestem az adminisztrátort, és kiderült, hogy van, de a városban lakik. Tehát inkább nincs, mint van. Pillanatok alatt újabb magyarázatokat találtam a va­sárnapi tragédiára. (Bocsánat a „tragédia" szóért, hi­szen az esetet a bűnösök, de még az áldozat, S.M. sem fogja fel tragikusan.) Délután több sikerrel jártam, néhány lakóval elbeszél­gethettem, megnézhettem mind a négy szobát, a rögtön­zött konyhát s a fürdőszobát. . . A négy szobát huszonnyolcan lakják, a legfiatalabb lakos tizenöt, a legidősebb harminckét esztendős. De nemcsak életkorban, hanem iskolai, szakmai felké­szültség tekintetében is különböznek egymástól. Előbbi környezetük, amelyben a felnőttkor küszöbére értek, a hazai örökség is meglehetősen különböző. A közös mun­kahely avatja őket közösséggé. De amint beszélgetéseink során kiderült, a lakásgazdálkodási vállalat vezetősége, párt- és KISZ-alapszervezete igen keveset törődik ve­lük. A „bolondos vasárnap" után sem tanúsítottak na­gyobb érdeklődést irántuk. Az igaz, a legénylakáson külön KISZ-alapszervezet „tevékenykedik", de a formális jegyzőkönyv-gyűléseken kívül képtelen nevelő, gondolatgazdag és ugyanakkor vonzó rendezvényekkel kitölteni az ifjak szabadidejét, és a személyiségük kiteljesedésében, értelmi és érzelmi éle­tükben olyannyira megnyilatkozó . . . „üresjáratokat". Mert azzal, hogy időnként különböző szórakoztató játékokat bocsátanak rendelkezésükre és vasárnapokon bálokat rendeznek - a történtek bizonysága szerint is - igen keveset tettek. Az sem vitatható, hogy a hazai környezet „felügyelete" alól kiszabadult fiatalokban a nagyváros élménye bizo­nyos — mindenesetre eltorzult — szabadságérzetet ébreszt­hetett, és ez az elfajult szabadságérzet is fokozott mér­tékben járulhatott hozzá a bűn elkövetéséhez. És ezt az is elősegítette, hogy — amint délelőtti látogatásom is bi­zonyítja - e fiatalok teljesen magukra hagyva, öntörvé­nyesen, minden ellenőrzés nélkül élnek . . Megkérdeztük a legényszállás lakóit­, mivel töltik el estéiket. Sétálnak, moziba mennek vagy a klubhelyiség­ben sakkoznak, römiznek, tévét néznek — ezt vallották _ a legényszálláson. A vizsgálati fogságba jutott lakók közt olyan is akadt, aki bevallotta : nem először történt, hogy lányokat, kétes hírű nőket vittek fel a legényszállásra. Különösen az idősebbek jártak elöl „jó példával". De ennyi elég is, hogy megbizonyosodhassunk afelől : a vasárnapi „édes élet" nem a véletlen, és nem is két óra műve volt. Különösen a lakásgazdálkodási vállalat illetékeseinek kell erről megbizonyosodniuk. Nem nehéz, csak foglal­kozzanak az esettel. A „boldog“ áldozat Riportátom végére érkezve, felkerestem S.M.-t, az áldo­zatot. „Boldog" áldozat, mert­­ férjhez megy. Boldog, mert a törvényszéki orvos is alkalmasnak találta a há­zasságra és apja beleegyezését is megkapta. (Az utóbbit könnyűszerrel !) Ha nem tudnám, hogy fél éve töltötte be tizenötödik életévét, magam is eladó­sorban lévő leányzónak lát­nám. Testileg valóban sokkal fejlettebb, érettebb, mint a vele egykorúak, szellemi-érzelmi szempontból viszont sokkal... szegényebb. Ezt a "jóindulatú törvényszéki" or­vosi bizonyítvány így fogalmazta meg : „Pszichikai szem­pontból látszólag normális". S.M. tíz férj-jelölt között választhatott . . . R.I.-t válasz­totta. Megkérdeztem, miért éppen R.I.-t és nem mást. — Mert ő tetszik a legjobban ! — felelte. Az újabb „miért"-re ép ésszel fel sem fogható indokot hallhattam. — Mert ő volt az első ! Véglegesen meggyőződhettem arról, hogy ismét csak egy szellemileg-érzelmileg legalábbis fogyatékos ember­rel állok szemben. Nem folytathatom . . . Befejezésül csak annyit : a háromtól—tíz évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetett fiatalokat — a Büntetőtör­vénykönyv megfelelő paragrafusa szerint — R.I. és S.M. különös házassága felmenti a bűnvádi eljárás alól . . . A bűn viszont megmaradt. Vállalja belőle ki-ki a ma­ga részét. Emberség-óvó, emberség-gyarapító cselekvés­sel. BL Brassóban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej körúton nemrég kezdték meg két fontos objektum - egy korszerű divatház és egy szálloda - építkezési mun­kálatait. Felvételünkön az épületek makettje. Ehhez viszonyítva az új szálloda egy emelettel magasabb lesz 28. SZÁM 9. oldal

Next