Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-07-16 / 28. szám
n Tít kérő S.M. egy hatgyermekes család legnagyobb leánygyermeke, fél éve „ünnepelte" tizenötödik születésnapját. Fél éve hagyta el Régen melletti szülőfaluját, hogy Brassóban „alapozza" meg jövőjét. És megalapozta . . . Háztartási alkalmazottként dolgozott és dolgozik ma is, de a jelen időt nyugodtan átfordíthatjuk múlt időre, ugyanis : férjhez megy. Ám nem ez a rendhagyóan korai férjhezmenetet avatja riporthőssé. Akármennyire hihetetlen, a gyermeklánynak nem egy kérője került, hanem egyszerre tíz. És nem egy félesztendő, hanem kurta két óra alatt. Kénye-kedvére választhatott tíz kérője közül, és választott. A leendő férj, családapa alig tizennyolc éves . R.I., a brassói lakásgazdálkodási vállalat alkalmazottja. A leendő házastársak 1970. június 21-én, délután hat óra után találkoztak először életükben, és azután is egyetlen egyszer, amikor... No, de elevenítsük fel néhány mondat erejéig e sorsfordulókat előidéző két óra eseményeit... Két óra műve volt Brassó főterén, a 11-es házszám alatt található az a táncterem és az a legényszállás, amely egy emberéletre megmarad e riport hősei emlékezetében. Mindkettő a lakásgazdálkodási vállalat tulajdona. Azon a vasárnap délutánon is bál volt, s az egyik táncszünetben három leány — köztük S.M. — felszaladt a legényszállásra „vizet inni". A táncterem tőszomszédságában is ihattak volna, de állítólag sokan „ácsorogtak" a vízcsapnál. Két leány tüstént visszafordult a táncterembe, de S.M. még elidőzött néhány percig egy ismerős fiú, F.S. társaságában. Éppen indult lefelé, amikor megjelent a „bolgárszegi fiú", a huszonkét éves D.V., a villamossági vállalat sofőrje és három társa — V.l., R.l. és B.l. —, mindhárom tizennyolc év körüli „srác". A férfikor küszöbére érkezett fiúk egyszerűen felszólították a leányt, hogy vetkőzzék ... A leány megtagadta kívánságukat, ellenkezett, mire V.l. egyszerűen nekirontott, és pofonok özönével próbálta „meggyőzni" a leányt. A többiek megragadták, a „legbiztonságosabb" szobába hurcolták és... Feltűnt a színen C.V. is, aki állítólag meg akarta menteni a leányt, de miután az erőszakoskodók haragjának célpontjává vált, elhagyta a „csatateret". S.M. egy utolsó kísérlettel az ablakon próbált menekülni (kétségbeesésében elfelejthette, hogy emeleten tartózkodik), de kísérlete kudarcot vallott. Hárman az ágyra feszítették, szájára — hogy sikolyait elfojtsák — törülközőt nyomtak, és R.I. megkezdte a sort... Utána — mert időközben mások is fellátogattak az orgiaszobába — hatan erőszakolták meg a leányt : B.l. után a kiskorú C.M.D., utána D.V., „a bolgárszegi fiú", majd a legidősebb, a huszonkilenc éves M.A. következett és végül két, ittasan érkező férfi, N.l. és A.l. . . . E rettenetes, erkölcsiségünk és szépségeszményünk ellen szegülő bűn elkövetésében hárman : V.I., akiről már előbb szóltam, valamint I.N. és G.I. (az utóbbi nős ember) közvetve, „segítőként" váltak bűnrészesekké. Igyekeztem a bűncselekményt higgadtan, elfogulatlanul felvázolni. Maradjunk meg továbbra a tényszerű közlés „objektív" hangjánál. Két mozzanattal kell kiegészítenem az előbbieket, két újabb bűnténnyel : ismeretlen tettes ellopta az eszméletlen S.M. karóráját (azóta sem sikerült azonosságát kideríteni), a kedélyek lecsillapodása után D.V. és társai azzal búcsúztatták a leányt, ha „befújja" őket, megölik. Hétfőn újabb üzenetet kapott : ha jelenteni próbálná a milícián, testületileg azt fogják állítani, hogy pénzt kért tőlük . . . És S.M. hallgatott... Csupán legjobb barátnőjének, P.D.-nek mondta el, a legszigorúbb titoktartás kérésével. És P.D. is a legszigorúbb titoktartás mellett mesélte el édesanyjának a titkot. . . A hogyan történt kérdésénél igyekeztem a lehető legkevesebbet időzni. A toll is tiltakozott volna a szemléletesebb közlés ellen. De a miért történhetett meg kérdést már közelebbről is szemügyre kell venni . . . Vajon csak az a tíz fiatalember bűnös, aki a milícia vizsgálati fogságába került... elmélkedni? De lássuk őket közelebbről. Amint már említettem, kettejük — V.I. és C.M.D. — még kiskorú, nem töltötte be tizennyolcadik életévét, a legidősebb pedig, M.A., huszonkilenc esztendős. A többiek — kevés kivétellel — tizennyolc-tizenkilencévesek. Egyetlen egy : D.V., akit úgy ismernek, hogy „a bolgárszegi fiú", brassói. A többiek mind faluról — és nem Brassó vidékéről ! —, az ország különböző sarkaiból jöttek szerencsét próbálni Brassóba. A fiatalok nagy része négy-, illetve nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel rendelkezik, és csupán V.I. jár líceumba : tizenegyedik osztályos az esti tagozaton. Szakiskolát is kevesen végeztek, a legtöbbjük segédmunkásként dolgozik és a munkahelyén próbál valamilyen szakképesítést szerezni. De így is, alacsony iskolai felkészültségük ellenére is elképesztő, hogy egyesek — riasztó talán a szó, mégsem lehet körülírni — valósággal a szellemi és érzelmi műveletlenség nyomorában élnek. És ez nyilván annál inkább elképesztő és riasztó, mert napjainkban a tanulás, a szép közügyünkké, közkincsünkké vált. De íme, fel kell fedeznünk ember-torzókat is, akik — mintha csak a dzsungelből szabadultak volna közénk — dzsungel-életfelfogásukkal, vadállatok módjára szépségeszményünkbe — és önmagukba — gázolnak. . Ember-torzók ilyen ember-torzó C.M.D. is. Tizennyolc éves, nyolcosztályos iskolai végzettséggel rendelkezik, liftkezelő az egyik tömbházban. Három éve él Brassóban, egy éve P.D.nek, S.M. barátnőjének „udvarol". A vasárnapi bálba is P.D.-vel ment el, de magára hagyta a táncteremben, csakhogy részt vehessen S.M. megerőszakolásában. Pedig C.M.D. egyetlen leánytestvére is erőszak áldozatává KÜLÖNÖS HÁZASSÁG Apáthy Géza riportja lett, s a lelki sérülések következtében öngyilkosságot követett el : kiugrott egy robogó vonatból. Kérdeztem, mit tud nővére haláláról. Szerinte közönséges baleset volt. . . Próbáltam kérdéseimmel C.M.D. lelkivilága közelébe kerülni. Nem sikerült, mert azt kellett tapasztalnom, hogy ennek a fiatalembernek nincs is lelke. Kilátástalan párbeszéd, többnyire magam beszéltem és C.M.D. vállrándításokkal válaszolt. Megkérdeztem, beismeri-e tévedését. — Igen — dünnyögte félszájjal. — És miben tévedtél ? — A fene egye meg azt a nyavalyás karórát. Azért ülünk most itt a milícián. Ha tudtam volna, odaadtam volna az órámat, és kész. Ez volt egyetlen többmondatos válasza . . . D.V.-nek, a „bolgárszegi fiúnak" négy testvére van, mind a négy leány. Ez sem gátolta meg abban, hogy a vasárnapi orgia kezdeményezőjévé váljék. Utóbb kiderült, hogy egyes fiatalokat erőszakkal kényszerítetd az... erőszakra, csakhogy bűntársaivá tegye, és így elhallgattassa őket. . . — Nem tudom, mi történhetett velem — kereste a magyarázatot V.I. — Nem tudom, hogy, de mintha egyszerre elállatiasodtam volna . . . Higgye el, életemben soha nem nyúltam egy leányhoz és most. . . Belátom, nagyon tévedtem, de most már nem változtathatok semmit. Majd könnyek között : — Valószínűleg imponálni akartam a fiúknak. Együtt élek velük, de mindig úgy néztek rám, mint egy különcre, amiért tanulok. Azt akartam, hogy lássák, igazán közéjük tartozom ... De nem hittem, hogy ez lesz a vége ! F Ha egyedül lettem volna, egész biztosan nem tettem volna meg . . . „Ha egyedül lettem volna" — ez a mondat mindegyre visszhangként tért vissza párbeszédeink során. A közösség, a lakótársak előtti „bravúr", a szereplés vágya vezetett volna a lappangó „lelki nyomor" ilyen botrányos megnyilatkozásához ? Látogassunk el egy percre, ismerjük meg jobban a lakásgazdálkodási vállalat legényszállását. A legényszállás A legényszállásra előbb délelőtt látogattam el, de csak az egyik szobába tekinthettem be, a többit zárva találtam. Kerestem a kapust, de csakhamar kiderült, hogy nincs. Kerestem az adminisztrátort, és kiderült, hogy van, de a városban lakik. Tehát inkább nincs, mint van. Pillanatok alatt újabb magyarázatokat találtam a vasárnapi tragédiára. (Bocsánat a „tragédia" szóért, hiszen az esetet a bűnösök, de még az áldozat, S.M. sem fogja fel tragikusan.) Délután több sikerrel jártam, néhány lakóval elbeszélgethettem, megnézhettem mind a négy szobát, a rögtönzött konyhát s a fürdőszobát. . . A négy szobát huszonnyolcan lakják, a legfiatalabb lakos tizenöt, a legidősebb harminckét esztendős. De nemcsak életkorban, hanem iskolai, szakmai felkészültség tekintetében is különböznek egymástól. Előbbi környezetük, amelyben a felnőttkor küszöbére értek, a hazai örökség is meglehetősen különböző. A közös munkahely avatja őket közösséggé. De amint beszélgetéseink során kiderült, a lakásgazdálkodási vállalat vezetősége, párt- és KISZ-alapszervezete igen keveset törődik velük. A „bolondos vasárnap" után sem tanúsítottak nagyobb érdeklődést irántuk. Az igaz, a legénylakáson külön KISZ-alapszervezet „tevékenykedik", de a formális jegyzőkönyv-gyűléseken kívül képtelen nevelő, gondolatgazdag és ugyanakkor vonzó rendezvényekkel kitölteni az ifjak szabadidejét, és a személyiségük kiteljesedésében, értelmi és érzelmi életükben olyannyira megnyilatkozó . . . „üresjáratokat". Mert azzal, hogy időnként különböző szórakoztató játékokat bocsátanak rendelkezésükre és vasárnapokon bálokat rendeznek - a történtek bizonysága szerint is - igen keveset tettek. Az sem vitatható, hogy a hazai környezet „felügyelete" alól kiszabadult fiatalokban a nagyváros élménye bizonyos — mindenesetre eltorzult — szabadságérzetet ébreszthetett, és ez az elfajult szabadságérzet is fokozott mértékben járulhatott hozzá a bűn elkövetéséhez. És ezt az is elősegítette, hogy — amint délelőtti látogatásom is bizonyítja - e fiatalok teljesen magukra hagyva, öntörvényesen, minden ellenőrzés nélkül élnek . . Megkérdeztük a legényszállás lakóit, mivel töltik el estéiket. Sétálnak, moziba mennek vagy a klubhelyiségben sakkoznak, römiznek, tévét néznek — ezt vallották _ a legényszálláson. A vizsgálati fogságba jutott lakók közt olyan is akadt, aki bevallotta : nem először történt, hogy lányokat, kétes hírű nőket vittek fel a legényszállásra. Különösen az idősebbek jártak elöl „jó példával". De ennyi elég is, hogy megbizonyosodhassunk afelől : a vasárnapi „édes élet" nem a véletlen, és nem is két óra műve volt. Különösen a lakásgazdálkodási vállalat illetékeseinek kell erről megbizonyosodniuk. Nem nehéz, csak foglalkozzanak az esettel. A „boldog“ áldozat Riportátom végére érkezve, felkerestem S.M.-t, az áldozatot. „Boldog" áldozat, mert férjhez megy. Boldog, mert a törvényszéki orvos is alkalmasnak találta a házasságra és apja beleegyezését is megkapta. (Az utóbbit könnyűszerrel !) Ha nem tudnám, hogy fél éve töltötte be tizenötödik életévét, magam is eladósorban lévő leányzónak látnám. Testileg valóban sokkal fejlettebb, érettebb, mint a vele egykorúak, szellemi-érzelmi szempontból viszont sokkal... szegényebb. Ezt a "jóindulatú törvényszéki" orvosi bizonyítvány így fogalmazta meg : „Pszichikai szempontból látszólag normális". S.M. tíz férj-jelölt között választhatott . . . R.I.-t választotta. Megkérdeztem, miért éppen R.I.-t és nem mást. — Mert ő tetszik a legjobban ! — felelte. Az újabb „miért"-re ép ésszel fel sem fogható indokot hallhattam. — Mert ő volt az első ! Véglegesen meggyőződhettem arról, hogy ismét csak egy szellemileg-érzelmileg legalábbis fogyatékos emberrel állok szemben. Nem folytathatom . . . Befejezésül csak annyit : a háromtól—tíz évig terjedő börtönbüntetéssel fenyegetett fiatalokat — a Büntetőtörvénykönyv megfelelő paragrafusa szerint — R.I. és S.M. különös házassága felmenti a bűnvádi eljárás alól . . . A bűn viszont megmaradt. Vállalja belőle ki-ki a maga részét. Emberség-óvó, emberség-gyarapító cselekvéssel. BL Brassóban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej körúton nemrég kezdték meg két fontos objektum - egy korszerű divatház és egy szálloda - építkezési munkálatait. Felvételünkön az épületek makettje. Ehhez viszonyítva az új szálloda egy emelettel magasabb lesz 28. SZÁM 9. oldal