Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1970-01-08 / 1. szám
BL 70-et írunk. Nyolcadik évtizedébe lépett századunk, de „magas életkora“ ellenére egyre frissebbé, fiatalosabbá válik Ez a fiatalodás egyaránt vonatkozik gazdasági életre és kereskedelemre, tudományra és műszaki haladásra, turisztikára és újsportra, s nem utolsó sorban a művelődési élet minden ágára is. Rovatunk, a KAIK, ennek a művelődési frisseségnek a kisugárzo htv imáit hivatott felfogni és az olvasók felé közvetíteni. Amikor csaknem két esztendővel ezelőtt első ízben megjelent, azt vállalta feladatának, hogy jelt ad minden jelentős művelődési eseményről hazai és nemzetközi vonatkozásban, mindenről, ami figyelemre érdemes, jó eredménynek, sikernek számít, de arról is, aminjavítani váll akad. Hogy ez mennyire sikerült az eltelt húsz hónap alatt — ítélje meg az olvasó, aki hétről hétre nyomon követte, mit valósít meg ez a rovat eredeti célkitűzéséből. Az új esztendőben új feladatok állnak előttünk. Még sokrétűbben, még gyorsabban, még élesebb szemmel kell észrevennünk a körülöttünk zajló életben végbemenő változásokat, azokat a valóban új jelenségeket, amelyek frissítő pezsgést hoznak hazánk és a világ művelődési életében. Elsőorban Brassó kultúrája felé kell fordítanunk antennánkat, városunk szűni életének újuló jeleit kell visszasugároznunk RADAR-unkkal. De nem feledkezhetünk meg a szocialista Románia egész területén mind gazdagabbá váló művelődési-művészeti életről sem, sőt egyre fokozottabb mértékben kell reagálnunk a nagyvilág eseményeire is. Mert csupán város—ország—világ hármas koordináta-rendszerében állva felelhetünk meg igazán rendeltetésünknek. Ebben az új évben tehát ismét a helyünkön állunk, hogy tudósítsuk Önöket, kedves olvasók, mindenről, aminek az év művelődési krónikájában helyet kell kapnia Egyetlen óhajunk : nyisson rá a lapozó két változatlan érdeklődéssel erre az oldalra, ahol a RADAR hetenként jelentkezik. Az érdeklődésnek, a bizalomnak ez a jele igazolja mindenkor szándékunk helyessé-égét. Ritoók János színházat látni • SZÍNHÁZAT HALLANI ÉRDEKES KÍSÉRLET A BRASSÓI ÚJSÁGÍRÓKLUBBAN A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház bemutatóra készül : Tennessee Williams drámáját, Az ifjúság édes madarát láthatjuk nemsokára színpadon. Aki a darabot olvasta vagy a filmet látta (s még tovább rezegnek benne ennek a „klasszikusan modern“ drámaírónak a gondolatai, vagy a két nagy színész — Geraldine Page és Paul Newman — felejthetetlen alakítására emlékszik), az fokozott kíváncsisággal várja ezt a bemutatót. A bemutató előtt azonban a színház stúdió-előadása szokatlan élményben részesítette a brassói közönséget : nálunk eddig még nem alkalmazott formában — úgynevezett lektűr-előadásban — mutatta be első ízben a brassói Újságíróklubban a Tennessee-drámát. Hogy ez az ötlet (máskülönben Bán Ernőnek, az előadás rendezőjének régóta dédelgetett ötlete — stúdió-színpad, pince-színház és más korszerű színpadi formák segítségével „megmozgatni“ a brassói színházi életet, közelebb kerülni a közönséghez) milyen sikeres volt, arra bizonyíték a délelőtti és esti előadáson résztvevő közönsé nagy száma és osztatlan figyelme. A kísérlet érdekessége többek között abban áll, hogy Az ifjúság édes madara tavidról sem kamaradarab, hanem nagy lélegzetű, nagyszínpadi alkotás, jól körülhatárolt és mesterien időzített drámai csomópontokkal, látványos és izgalmas cselekménnyel, amely súlyos társadalmi és lélektani mondanivalót hordoz. Ennek ismeretében lehettek olyanok, akik fenntartással viszonyultak a színdarab lektűr-előadásához — közönség előtt és a megfelelő szereposztásban. Mert — feltehető a kérdés — meddig terjedhet az ilyen kamara-eszközökkel megoldott előadás-forma által keltett művészi élmény intenzitása ? Ez a kérdés természetesen a szerepolvasó színészekre terelte a figyelmet; nyilvánvaló volt, hogy az ő belső élményük művészi intenzitásától függött a kísérlet sikere. Az előadás után elmondhatjuk, hogy ez a megoldás nemcsak hogy nem cökkentette a mű drámai minőségét, hanem hozzáadott valamit, modernebbé, izgalmasabbá, sokhelyt árnyaltabbá cizellálta azáltal, hogy kizárólag a szövegre, a tolmácsolt gondolat feszültségére koncentrálta mind a színészek, mind a közönség figyelmét. A lektűr-előadás önmagában is, mint a színpadi bemutató „előjátéka“ is egyaránt magas szín- * vonalú, hasznos kísérlet volt. Nem marad más hátra, mint elmélyedni minden egyes szerep olvasó-alakítójának teljesítményében, amely — fenntartás nélkül állíthatjuk — kiváló volt. Visszagondolni a részletekre, egyes hangsúlyokra, a művészi összjáték rendkívüli feszültségére éppoly élvezetes, mint az előadásnak — akár egy szimfonikus hangversenynek — a végighallgatása. A szépen kidolgozott „drámai oratórium“ szereplői közül is kivált Dukász Anna érdemes művész Alexandra del Lago szerepében. A harmadik felvonás egyik legdrámaibb mozzanata — ennek a „megölt léleknek“ a pillanatnyi felérzése és visszazuhanása a maga teremtette pokolba — Dukász Anna „olvasójátékában“ oly erővel kelt életre, hogy szinte fölöslegessé tette a szerzői utasítások magyarázó szövegét. Méltó partnere volt az árnyalt, izzó erejű belső játékban Péterffy Lajos Chance Wayne szerepében. Köllő Béla mint Thomas Finley elénk villantotta az amerikai Dél kíméletlen politikusának profilját. Kíváncsian várjuk Krizsovánszky Szidónia első színrelépését a sepsiszentgyörgyi színpadon, miután mélyen átélt, kidolgozott olvasásával meggyőzően elevenítette fel előttünk Heavenly törékeny és megtört alakját. Mende Gabriella m. v. egy más színpadi iskola kulturált felhangjával tette változatossá a lektűr-előadás színskáláját. A kisebb szerepekben kitűnőt nyújtott Ferenczy Csongor, Kudelász Ildikó, Técsy Sándor, Győry András, Kőmíves Mihály, Dengyel Iván, Vajda István, Benczédi Sándor, Darvas László és Benkő György. Az összjáték minősége azt bizonyította, hogy Bán Ernő véghez vitte rendezői ötletét, elképzelését. A sepsiszentgyörgyi Pódium-színpad stúdió-elképzeléseinek megvalósításához, a közönséggel való bensőségesebb kapcsolat megteremtéséhez kiváló alkalmat nyújtott a Brassói Lapok szerkesztősége és a Brassó megyei KISZ-bizottság, amikor meghívta az együttest az Újságíróklubba. Az újszerű, sikeres kísérletet minden bizonnyal más ilyen jellegű rendezvények követik. Lendvay Éva A mi házunkat úgy tervezte volt a balkezes építész, hogy a legszebb kilátás a kamaraablakból nyíljék. A kicsi ablakocska előtt nem ágaskodnak majd tűzfalak, szélkakast pörgető kémények, az alacsony háztetők fölött egyenesen a Cenkre lát a szem. Tiszta időben látni innen az öreghegy púpos sziklavállát, zöld üstökét, amit örökké birizgál a szél. Távcső nélkül is elérjük vadbokrokból szőtt subáját, és a sűrű gubancok közt hancúrozó madárnépséget. Idáig habszik a kakukkszó, vércsevijjogás és a szürke gerlék mélyhegedűjének szüntelen burukkolása. "A kamraablakot nem szokta kilátónak használni az ember, bármily elbájoló tájképet kínáljon is. A miénk a hűtőszekrény szerepét tölti be, ide teszem ki a romlandó ételeket. Történt még a tél elején, hogy az ablakpárkányról eltűnt a töpörtyű, amiből borssal fűszerezett pogácsát készültem sütni Mint gazdasszony, ebben vagyok a legnagyobb Az üres zacskóval kezemben bosszúsan vallatóra fogtam torkos fiaimat. Váltig erősítgették, hogy ezúttal nem ők pákosztoskodtak, és sértődött arccal nyelték le a figyelmeztetést. — Kulcsra zárom a kamarát, ha még egyszer előfordult . Előfordult. Méghozzá másnap. A vacsorára szánt sajt helyett csak a széttépett ezüstpapír zizegett a párkányon. — Ide hallgassatok. Andris, Marci ! Nem tűtöm, hogy felborítsátok a háztartást. Ha megint hűlt helyét lelem valaminek, egy hétig minden nap makarónit főzök ebédre. Szörnyen utálják a csőtésztát. „Anya, mintha egy tál döglött gilisztát tennél elénk !. .. Mi az, darált hangyákkal is beszórtad ?“ — öklendeztek, mikor a változatosság kedvéért mákoscsík tormáidban tálaltam. A fenyegető makarónihullám hallatára förtelmes önátkozódásba törtek ki. — Törjön ki a lábam, ha betettem a kamrába! — Rókázzam ki a belem, ha megettem a sajtot ! — Elhiszem, gyerekek, de akkor mondjátok meg, hová lett a sajt ? Csak a Scotland Yard lordmegjei állhattak olyan báván az angol bank kirabolt trezorja előtt, mint mi hárman a kamrában A párkányon kihívóan villogott a szétszaggatott sztaniolpapír, akár egy képrejtvény a keretben : fejtsétek meg, ha tudtok ! A szomszédék kandúrjára még az eshetett, ugyanis semmilyen lámpás kezesére, ahonnan a másfél emel nekirugaszkodhatott volna ... Talán Fizikai lehetetlenség, hogy a légári deka súlyú valamit, ugyanakkor ot, nyit burkolatát . . . Andris megkérdi míg ők iskolában voltak, járt-e nátam, hogy Tündike néni. Hálóréki ványlila gyapjúból, beugrott hozzál m. — Úgy ?... És amíg te a kötés megzabálta a sajtot, a BL novellái Sipos Bella BOCSÁ — Fiam ! Ne beszélj így a barát — Miért ? Az agg tündér imád, eszik nálunk, mint egy macskad múltkor. A sütemény, amivel megi tálcán. Valahányszor elfordultál, e A tizenkét almásból hálat hagyott még volt képe kioktatni téged , édességgel, mert elrontod az étvákozom, hogy ezek után rajtunk ke — De Andris ! Tündiké ki sem lé voltam ... Na, és a töpörtyű ? Az kenheted rá, tegnap színét sem rá — Nem gondoljátok, hogy létra ki? — kérdezte Marci. — Mondjál — Süket rablómese — intette , kérlek, adj be neki valamit tantál Csillagászati óra (Versailles-i palota) A hazatalálás diadala A legfiatlabb (még mindig : legfiatalabb ?) költő- és írónemzedéket annyira szerető, biztató Lászlóffy Aladár bevezetőjéből, amellyel most Molnos Lajos Forrás-kötetét, a Szoborfaragót szívet-gondolatot hódító Útjára bocsátja, mindenképpen idéznem kell egy megállapítást Pontosabban : azt a felismerést (elismerést !), hogy hazai magyar költészetünkben már hoszszú évek óta létezik egy Mólnos-jelenség. Igaz, úgy említi, volt egy időszak, amikor szerkesztők és kritikusok „csak a fejüket csóválták" e jelenségre. Valljunk be, nemcsak a hivatásos és hivatalos irodalmi korifeusok csóválták a fejüket, olykor legközelebbi barátai is. A bizalmatlanság sokszor — most már egészen világos : indokolatlanul — a költő magabiztos szárnyalását is kapkodó szárnybontogatásnak látta. Hogy Molinosnak — miközben másokat kényeztettek és elkényeztettek — hol sűrű, hol kevésbé sűrű „fejcsóválások“ közepette sikerült igazi költővé válnia, mert költőnek rendeltetett, külön tisztelgésre indíthat most minden szerkesztőt, minden kritikust. Molnos, „a fenyves táj embersége“, a székely falu és falunap elhivatott költője, nem ismerte fel egyszerre igazi elhivatottságát, és Korond, a szülőföld édesízű szavaival, képeivel, élményeivel gazdagon feltarisznyálva az urbánus táj és életérzés megéneklésére vállalkozott. De furulyával nem lehet a mindenséget felidézni, túl egyszerű hangszer ahhoz, ám nem annyira egyszerű, hogy ne lehessen felidézni a fenyves táj emberségét, szülőhazát teremteni. Molnos felfedezte ezt, és megajándékozott bennünket a Szoborfaragó legszebb verseivel s ember és táj őszinte egymásratalálásának pillanataival, örömteli és bánatos, derűs-nyugodt és szíjas-nyugtalanító, de igaz pillanataival. A Mólnos-jelenség kiteljesedése felé halad. Köszöntjük és köszönjük. Apáthy Géza Molnos Lajos PARASZTOK A földből szakadt ki életük Erős lábaik a fák kinyújtott karjuk a láthatár Szemükbe éhes csillagokat szülnek a nyers tavaszok S hangszálaikból elfogynak a fölösleges szavak míg kérgessé érik bennük a nyár Hitük pontos mint a komoly kaszák S ha kettéroppantja létük a halál az utódoknak átaludják hogy az időmezőkön suhogjon tovább folytatva az évezredes rendet A földből szakadt ki létük Erős lábaik a fák kinyújtott karjuk a láthatár S e két ősi véglet között egyetlen tömör mozdulat életük gyanú árnyéka sem jt nem állt rendeletnyi magasságnak a szél fújta el? ... imlat elemeljen azt hagyja pihekönytzre, hogy délelött, lunk valaki. Mondit akar kötni halni kötésmintás kézmintát keresgélted, nőmről. .. 'a a hasát. Annyit ipa. Figyeltem a kínáltad, ott volt a ínyeit egy szeletet, a tálon, s a végén ne tömj bennünket gyunkat .. . Csodálesed a sajtot, pelt a szobából, vele s aztán igazán nem ttom a néninek, a mászott lel vala. . egy betörő fia bátyja. — Anya faláltengés ellen !... Igen, igen, ez a lejlövés a létrával emeletes marhaság. Ki kockáztatná a nyakát ös lejáró zabáért ? Andrisnak kellett igazat adnom. Még ha akadt volna is ilyen éhenkórász, honnan szerzett tűzoltólétrát ? Közönséges házilétra nem ér fel az ablakig. — Sajnálom, hogy lehurrogtok — makacskodott a kicsi. — A helyzet sokkal komolyabb, mint gondolnátok. Betörő volt. Kampós kötélhágcsót használt, ahogy véreskezű Bili a borzongó kastélyban Tájékozódni jött, mellékesen zsebrevágja a sajtot, éjjel majd ide lopódzkodik, kirabolja a házat... és lepuffant bennünket. — Fékezd magad, öcskös. A kaja fényes nappal tűnt el, a lakók észrevették volna a kötélhágcsós alakot Különben is, létezik olyan féleszű betörő, aki pont minket, bundátlan mókusokat fog kiszúrni ? — Honnan tudhatná hogy Anyának csak kétszáz lej spórolt pénze van a szekrényben ? — Egy svempihántás alatt rájön, hogy nem vet fel bennünket a pénz Pénzes emberek hűtőszekrényben tartják az ételt, nem az ablakban. — Lehengereltél, testvér, de aztán ne engem okolj, mikor a betörő átlyukasztja a bölcs fejedet, és hulla leszel. I — Könyörgöm, gyerekek ne veszekedjetek ! — csitítottam őket. — Inkább menjünk le az udvarra, tartsunk helyszíni vizsgálatot Ledübörögtünk a lépcsőn A reggeli órákban friss porhó szitálta be a lat tövében nyújtózkodó virágágyast. Nagy megdöbbenésünkre a makulátlan fehérségen tisztán látszottak egy recéstalpú térficipő nyomai. S mi több, negyvenötös méretű Baromi! A nyomok az ablak alá vezettek, ott letapostak néhány elszáradt virágtövet, onnan visszafordultak az udvarra, és elkeveredtek a házbeliek lábnyomaival. A testvérek négykézláb mászva átfésülték a terepet. Találtak is egy darabka sajtot meg néhány szem töpörtyűt. Amikor megrázta a törpe puszpángbokrot, papírszelet perdült ki az örökzöld levelek közül: a sajt gyári címkéje a pirostarka tehénnel. Persze egy elejtett névjegynek több hasznát vettük volna, de így is kezünkben volt a bizonyíték : sötét alak ólálkodik a ház körül ! Ezután minden óvintézkedést megtettünk, ami a krimikben szokás. Bezártuk a zsalugétereket, mire a szoba baljós félihomályba borult. A kamraablakot elbarikádoztuk a gyúródeszkával Marci egy vázába rejtette születésnapjára kapott karóráját. Erre én is kivettem a szekrényből a kétszáz lejt, és bedugtam a kávédarálóba. Andris élesre tette a konyhakést hogy éjszakára párnája alá tegye — Ne izgass azzal a késsel, kisfiam! — sikítottam. — Úgyse lesz lelkierőd szúrni. Majd meglátod Csak nem fogom tétlenül nézni, hogy halomra öljék a családomat Jámbor barna szeme úgy forgott, mint egy tömeggyilkosé. Végighúzta torkán a kés lokál. — Így fogok elbánni vele ! Elővették a szerszámládát, belülről láncol, lakatot szereltek az előszobaajtóra, mely lakásunk leggyengébb pontja, csak az nem jön be rajta, aki nem akar. Elégedetten nézték művüket, amikor három kurta csengetés jelezte családfönk érkezését. De sehogyan sem tudtuk beengedni, mert a lakát megmakacsolta magát. Vésővel, kalapáccsal kellett kileszegetni, mialatt Apa türelmetlenül topogott a lépcsőházban. — Szervusztok. Mi történt ? Miért zárkóztatok be? — Jó, hogy megjöttél, Apa! Betörőt várunk! Baromi pasas, valóságos bulldózer! Anya már idegösszeroppanást kapott félelmében ! — újságolták fiai, s úgy nagy kabátoson, sárcipősen lenyomták a konyhaszékre. Nem ugrott, sőt ahogy láttam, magában még mulatott is az előadáson , kelebajuszát rágicskálva igyekezett visszatartani a kuncogást. Máskor szeretem ezt a köpés arckifejezést, most azonban felborzolt. Nem érti, milyen veszélyben vagyunk ? — Mit szólsz, ne értesítsük a milíciát ? — kérdeztem szemrehányóan Kitört belőle a kacagás, térdét csapkodva hahotázott. — Remek humorod van — mondtam csípősen. — Megvan rá az okom, szivecském ... Tudniillik az én nyomaimat szaglásztátok a hóban. — Szent isten! Te másztál fel az ablakba ? — Azt nem. De mielőtt elmentem itthonról, leolvassam a villanyórát; novemberben megvadult, triplán számolta a fogyasztást Megnéztem, kijavította-e a közművek Az óraszekrény ott van beépítve a falba, éppen a kamra alatt. Az ördög rátette a farkát, azért kerülte el a szemeteket .. . Hehe,he, baromi pasas ... ezt se mondták még az én hatvanhat kilómra. — Apa, ne röhögj ! Te nem hordsz negyvenötöst. — Negyvenhármas! , plusz sárcipő. — Jó, jó. De mivel magyarázod a sajtot meg a töpörtyűt ? Mert, ugye, azt te sem hiszed, hogy egyszerűen lába kell, és kisétált az ablakból ? — Sajnos, nem vagyok elég okos apale, hogy megoldjam nektek a talányt De mondok valamit. Ha any (Folytatása a 8. oldalon) NATOT KÉREK A RIGÓTÓL A puskacső álmában kivirágzóig nagy vörös rózsák és tulipánok hajtottak ki belőle, s ráhajoltak a görnyedő fákra, vergődő, nagy, véres mezőkre. És akkor a fák mind felegyenesedtek, leszakadt csonka águk szíjasan feszült az égnek. A mezőkre puha-zöld füvek terültek, s a konok halottak felálltak, szántani, kaszálni kezdtek, énekeltek, s ebédet hozó asszonyaikkal csókolóztak a fák alatt. A puska boldog volt nagyon, s mikor gazdája kezébe vette reggel, gondolta, elmeséli, milyen szép álma volt. Szólt, s egy asszony felsikoltva kebléhez szorított gyermekével összerogyott... Irodalom — művészet Könyvek, könyvek, könyvek... A szédítő sebességgel forgó rotációs gépek világszerte a könyvek millióit nyomják ki naponta, és küldik őket a kötőműhelyekbe, hogy aztán a kötetekké összeállt művek hamarosan az olvasó elé kerüljenek. Modern technika — mondjuk erre. S ha a fenti képre tekintünk, talán mosolygunk is kissé a hajdan múltban használt gép primitívségén. A „sajtó“-val dolgozó könyvkötő mesterek testi erejüket használva préselik össze a lapokat... Vajon hány könyv készülhetett naponta ebben a műhelyben? S hány évente ?-Bizonyára nem sok. Mert a XVI. század végi Nürnbergben még így készültek a könyvek. Mi pedig ma, 1970-ben mosolygunk a „gyerekcipőben" járó középkori technikán, mint ahogy saját gyermekkorunkra visszaemlékezve is mosoly jelenik meg arcunkon... (Képünk nürnbergi könyvkötő-művészeket ábrázoló metszet, 1588-ból.) 1. SZÁM 6-7. oldal