Brassói Lapok, 1970 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1970-11-19 / 46. szám

Szerkeszti : Dr. Szikszay Jenő érdemes tanár KIS IRODALOMTÖRTÉN GÁRDONYI GÉZA (1863—1922) árdonyi gyermekkori alapélményét a falu és a szabadságharc hősi emléke adja. Mindkettőről a Gyermekkorom emlékeiben (1903) számol be. Nádte­tős cselédházban született, családja egyik uradalomból a másikba vándo­rolt, aszerint, hol alkalmazták Ziegler Sándor géplakatost. Az író azt mondja apjáról, hogy nyugtalan, önérzetes természetével sok bajt okozott ön­magának és családjának. Német eredetű apja lelkes szabadságharcos volt 1848/49-ben. Amikor Gárdonyi megemlékezik róla, mindig hangsúlyozza hazafiságát. Gárdonyi érzékeny testi-lelki alkatára sok megpró­báltatás nehezedett már gyermekkorában. „Én afféle vézna, kis ideges gyermek voltam. Ritkán nevettem, s könnyen felingerlődtem" — írja önmagáról. A családban állandóan érezte a holnap bizonytalanságát ; egyik u­­radalomból a másikba hurcolkodtak, szinte megpihenés nélkül. Neki is azért kellett abbahagynia gimnáziumi tanulmányait, mert a Budapestről vidékre kerülő szü­leinek nem volt annyi pénzük, hogy tovább taníttassák. Még be sem fejezte az egri tanítóképző első évfolya­mát, s máris elárvult. Édesanyja súlyos anyagi körülmé­nyek között tengődött, úgyhogy Gárdonyi nagy nél­külözés közepette, mások jótéteménye révén végezheti el a tanítóképzőt. Kényszerű pályaválasztását törésnek érzi egész­­életén át. Úgy véli, hogy az iskola nem adta meg a mélyebb műveltséget, az egyetemi oktatást hiányolja. Tudásszomját magánúton próbálja kielégíte­ni. . ,, Gárdonyi húszéves korában szerzi meg a tanítói oklevelet, utána éveken át hányódik egyik faluból a másikba. Fizetése néhány forint, élelmezése is szűkös. Fűtetlen szobában lakik, egyetlen ruhája annyira el­nyűtt, hogy szégyenkezve megy emberek közé. Megalá­­zottságának keserűségét fokozza a gőgös nagygazdák és plébánosok pökhendisége. Mihelyt teheti, abba is hagyja a tanítóskodást. 1885-ben győri hírlapíró lesz. Anyagi helyzete most is szorongató, de mégis meg­könnyebbülés számára új munkaköre. Az év októberében házasodik meg, de ezzel egy életre gyűjt eleven para­zsat a fejére. Feleségével, Molnár (Csányi) Máriával rövid ideig él együtt. Naplójában írja 1886-ban : „En­nek a házasságnak vagy válás, vagy gyilkosság lesz a vége". Szerencsétlen házasságának fölbontását alig 1908-ban tudja keresztülvinni. Gárdonyi harcos közíróként kezdi meg tollforgató munkásságát. A Tanítóbarátban (1886) fölháborodottan hívja föl a közfigyelmet a tanítóság ínséges állapotára. „Nem akarunk a társadalom nyomorultjai lenni !" - kiált föl keserűen. Első színpadi kísérletezése, a Divatgróf (1888) című bohózat csúfosan megbukott. Ugyanebben az évben megy Szegedre újságírónak. Rendőrségi és törvényszé­ki tudósító, élclapszerkesztő, hírközlő stb., jóformán mindent rásóznak. A megélhetés gondja készteti arra, hogy ponyvatermékeket írjon (Álmodozó szerelem, Sze­relmes történetek, A hárem titkai, A nászéj). Egyik­másikat ilyen álnévvel látja el : „Dr. Yung, a török szultán nyugalmazott hárem orvosa". Szellemi hagyaté­kából később kiközösíti ezeket az ostobaságokat, a­­kárcsak a későbbi Göre Gábor-féle sületlenségeket. Gárdonyi 1891-ben Aradra kerül újságírónak, majd Budapestre költözik ; bejut a Magyar Hírlap szerkesz­tőségébe. Tagjai sorába választja a Petőfi Társaság és a Kisfaludy Társaság. Budapesti tartózkodása idején írja első igazi mű­vét, A lámpást (1894). A kisregény hármas alapélményből születik : Gár­donyi tanítóskodásának emlékeiből, a szabadságharc hagyományaiból és szerencsétlen házasságának izgal­maiból. Cselekménye a szabadságharc előtt kezdődik. Főhőse egy fiatal néptanító, ő mondja el első személy­ben viszontagságos életének történetét. Dunántúl egyik kis falujának felekezeti iskolájában kezdi meg pályá­ját. Becsületes szándékkal, a javítani akarás igyekvésével ismerkedik a gyermekekkel, az iskolamesterrel, a pap­pal, az emberekkel. Megnősül, a szabadságharc kitöré­sekor katonának áll. Kétszázharmincan indulnak vele a faluból a haza védelmére. Mialatt ő a csatatéren jár, odahaza a pap elcsá­bítja a feleségét. Hazatértekor megbizonyosodik, hogy nincs többé családja, nincs otthona, nincs állása. Ki­vertként menekül egy szabadgondolkodású paphoz, a­­kivel a szabadságharcban ismerkedett meg. Ez hajlan­dó összeesketni őt egy honvéd­harcos özvegyével, az egyházi tilalom ellenére. A regény azzal fejeződik be, hogy a néptanító ezüst érdemkeresztet kap ötvenévi munkája jutalmaként, míg a király lovászmestere arany­keresztet. A kisregény hitelesen példázza Gárdonyi társada­lomszemléletét : azt 48-nak a népi forradalmisága hat­ja át. Gárdonyi 1897-ben költözik Egerbe. Hogy miért ép­pen ide ? Diákemlékei kötik Egerhez és édesapja kö­zeli sírja. A város szélén lakik édesanyjával, csöndes zárkózottságban és folytonos munkálkodásban. Dolgo­zószobájának nincsen ablaka, a világosságot üveg­­mennyezeten keresztül kapja. Ez a különös hely tömve van könyvvel, festménnyel, pipával és hangszerrel. Pi­henő alkalmaiban ugyanis Gárdonyi nemcsak olvas, ■hanem festeget, furulyázik, hegedül. Talán kevesen tudják, hogy Gárdonyi jó verseket is írt. Népies hangú költeményei nép- és természet­szeretetét bizonyítják. Szembeötlő költeményeinek üde impresszionizmusa is. Népies hangú dalai közül ma is közszájon forog a megzenésített Bakalevél. (Küldöm e levelet Balogh Má­riának stb.) 1898-ban megjelenik Az én falum, falusi rajzolatai­nak a gyűjteménye. Parasztábrázolása a Jókai—Mik­száth-féle fejlődés vonalába állítható, hangulati vará­zsa az, ami ma is kedvessé teszi elbeszéléseit (Virágok és bogarak ; András meg a kutyája ; A kék pille ; Ta­nácskérés ; Festő a falun ; Kevi Pál halála ; Bűntárgya­lás ; A bor). Gárdonyi keveset ölel föl a falusi nép életéből ; társadalmi helyzetét is inkább csak érzelmi következményeiben ábrázolja. Tajtékzó vizeire sosem evez. Néptanítói szempontja szerint akarja boldogítani , neveléssel. „Az egyszerű parasztot fel kell emelni mű­­veletlenségéből. Tanítani kell őket onnan kezdve, ahol a tanító abbahagyta." Kötetének A bor című elbeszéléséből írja hasonló című színművét. A Nemzeti Színházban való előadását valósággal ki kell harcolni, mivel Keglevich István gróf, a színház főigazgatója „gatyás darabot" nem akar lát­ni a színpadon. Ennek, ellenére, eseményszámba me­nően, a népszínművet a Nemzeti Színházban egy év alatt ötvenszer játsszák. Az én falum megjelenésének évében kezdi meg az Egri csillagok (1901) kidolgozását. Beható kortörténeti tanulmányokat végez, helyszíni ismeretszerzésre Kons­tantinápolyba is elmegy. Tárgykörének magvát a Bor­nemissza Gergely életrajzából merítette. Az öt részből álló kétkötetes regény főhőse Bor­nemissza Gergely. Regényes életrajza során tárul elénk a XVI. század korképe. Bármilyen színes tartalmi kivo­nat is vajmi keveset árulhatna el a regény nagy művészi értékéről és nevelő erejéről. Jobbágyszármazá­sú főhőse eszességével és vitézségével emelkedik a ka­tonai pályán. Példaképe Dobó István, akit éppúgy át­hat a XVI. század hősi szelleme, mint Török Bálintot. A várvédők önfeláldozóan küzdenek a török hódító el­len, a közvitézek és az asszonyok elszántsága a föld népének feledhetetlen hősiességévé magasztosul. Ennek a remekműnek az eszmei mondanivalójában újra fölfakad a 48-as eszmeiség. Maga a főhős elár­vult jobbágyfiú, bajnoktársai köznemesek és egyszerű emberek, férfiak és nők, akik császártól, püspöktől és főuraktól elhagyatva vívják meg honvédő harcukat. Do­bó sürgető leveleire sem küld a császár segítséget, az egri püspök meg azzal vigasztalja őket, hogy majd imádkozik értük. Cigányjövendölésben ködült föl Dobó István várkapitány későbbi sorsa : a várfogság. Ezzel jutalmazta a Habsburg-ház az egri hős halálmegvető bátorságát. Gárdonyi remeteéletének nincs további alkotási e­­melkedője, csupán még egy mesterműve : A láthatat­lan ember (1902). Feladata nehéz volt, mivel egy o­­lyan elsüllyedt világ bemutatására vállalkozott, amely­re gyér adatokat alig néhány kútfő — Priszkosz rétor, Jordanes krónikája és Thierry Amadé francia történész munkája — szolgáltatott Az elbeszéltek középpontjában nem a világhódító Attila áll, hanem Zéta, a görög rabszolga. Az író ön­­életrajzszerűen mondatja el vele a hun király udvarában átélt eseményeket. A bizánci ifjú szerelemre gyullad E­­mőke iránt, de az előkelő hun leány Attilát szereti Mindkettőjük sóvárgása meddő a nagy rangkülönbség miatt. Zéta, Attila halála és a hun birodalom szétesé­se után sebzett lélekkel Bizáncba menekül, ott a csá­szár könyvtárosa lesz, és feleségül veszi a vele hazaté­rő Dsidsiát. Gárdonyi további regényei : Az öreg tekintetes (1905), Ábel és Eszter (1907), Isten rabjai (1908) stb. Érzelmes történetei hanyatlást jelentenek korábbi nagy alkotásaihoz viszonyítva. Hőseinek­­élethelyzete már nem kap széles közösségi hátteret, megmarad az egyéni élet szűkös bajoskodásában és a véglegesen elmagányoso­­dott író megnyugvást kereső öncélú lélekelemzésében. Pedig helyesen látja az írói hivatás lényegét, de elhi­bázza annak valóraváltását. Írótársainak mondja : „Le­gyen nektek bátorságotok egyszer úgy írni az életről, amint van, nem pedig a görögtűznél mutogatni a si­ralomvölgyet, amint szoktátok". Gárdonyit a keserűség sodorta egri magányába, de abból nemcsak gondolati elmélyülés származott, hanem ijesztő szakadék a való és a képzelt élet között. Valóságérzéke kicsorbult el­­zárkózottságában, és évek teltével egyre inkább bele­­kövesedett vívódásaiba, a végső megoldás keresésébe, hogy végül beleessék a spiritizmus örvényébe. Élete al­konyán Gárdonyi fokozódó nyugtalansággal kereste az élet értékét és értelmét, de többnyire csak az ösztövér okoskodásig jutott el. Ha az irodalmi alkotásnak em­beri hitele van, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy Gár­donyi önkéntes magányába menekítette az alkatában rejlő félszegséget, de legyűrni azt sosem tudta. ötvenkilenc éves korában halt meg ; meghagyása szerint az egri várban helyezték örök nyugalomra. BENEDEK ELEK (1859 a ) erdővidéki Kisbaconban (Kovászna megye) született, székely kisbirtokos családból. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi kollégiumban vé­gezte, utána beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészeti karára. Korán kez­dett írni, első humoros verseit már középiskolás korában elküldte a Jókai Mór Üstökösé­nek. Népköltészeti gyűjtőmunkáját szintén korán meg­kezdte, székely népdalgyűjteményével iskolai pályadíjat nyert. Egyetemi hallgató korában folytatja szülőföldje népköltészeti termékeinek gyűjtését, ennek anyagát ké­sőbb a Kisfaludy Társaság adja ki. Újságírói működését 1881-ben kezdi meg a Buda­pesti Hírlapban. Kezdetben humoros tárcákat és könyv­bírálatokat írt. 1884-től ő maga is több hírlapot és fo­lyóiratot szerkesztett (Ország-Világ, Magyar Nép, Ma­gyar Kritika, Magyarság, Nemzeti Iskola, Néptanítók Lapja, Jó Pajtás). 1887-ben a nagyajtai kerületben or­szággyűlési képviselővé választják. Ebbéli tisztségében 1892-ig marad. Közírói és országgyűlési követi tevékeny­ségében az úri politika kisemmizettjeinek, a falusi és városi dolgozóknak a szószólója. Bátran emeli föl sza­vát érdekükben, több alkalommal fölhívja a figyelmet a néptanítók elhagyatottságára és nyomorára is. De nem kerülte el figyelmét a hivatalos körök nacionalista uszítása sem, s gyakran síkraszállt a magyar és a ro­mán nép testvérisége mellett. Az évek során Benedek Elek egyre inkább kiábrán­dult a közjogi vitákba beleiszaposodott politikai har­cokból. Újságcikkeinek és országgyűlési beszédeinek ta­núsága szerint egyre világosabban látta, hogy sem a kormányzó Deák-párttól, sem a 48 as ellenzéktől nem lehet várni korszerű népvédelmi, gazdasági és művelő­dési programot. E romlott közéleti viszonyok közepette hatástalanok maradtak Benedek Eleknek a népi tömegek anyagi és politikai törekvéseinek, szellemi műveltségé­nek megalapozását célzó követelései. Nem meglepő hát, hogy belefáradva a meddő politikai harcokba, e­­gész alkotói képességét az ifjúság nevelésére fordítot­ta. Ennek jegyében írta szebbnél szebb ifjúsági műveit ■ Testamentum és hat levél (1894), Magyar mese- és mondavilág (1894—1895), Huszár Anna (1895), Csöndes órák (1899), Uzoni Margit (1901), Édes kicsi gazdám (1903), Édes anyaföldem (1920) stb. Valamennyi közül a legszebb, prózaírásunk igazi gyöngyszeme az ötköte­tes Magyar mese- és mondavilág, ötödik kiadásának zárószavában olvashatjuk közéleti és írói hivatástuda­tának példamutató foglalatát : „Nem hiszem, hogy aki e könyvet végigolvasta, ki ne érezné szívemnek sok szeretetét a nép iránt, amelynek véréből való vér va­gyok én is. Ez a szeretet vezette tollamat, ez adott erőt újra meg újra lankadó kezemnek". A szív melege hatja át önéletrajzát is, az Édes a­­nyaföldemet (1920). Léleknemesítő írás, sok érdekes és értékes ismeretet nyújt az egykori falusi és kollégiumi életről. 1922-ben Benedek Elek végképp Kisbaconba költö­zik. Szülőfalujából szerkeszti a Cimbora című gyermek­újságot. Meséskönyveit is szorgalmasan írja, a magyar gyermekirodalmat kevesen művelték hozzá hasonló te­hetséggel és sikerrel. Szinte egész kis könyvtárra menő ifjúsági könyvet adott ki, gyermekirodalmunk talán a legtöbbet éppen Elek apó munkásságának köszönheti. A népi hatalom éveiben egymás után jelentek meg újra mese-feldolgozásai , elbeszéléseinek gyűjteménye A harismadár című kötetben jelent meg. Hírlapi cikkei­nek gyűjteményét Balogh Edgár rendezte sajtó alá és látta el bevezető tanulmánnyal (Halljátok, emberek ?) 1929) - 46. SZÁM 4. oldal

Next